2020. június 5. péntekFatime
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A félelem a szövetségesünk is lehet a járványban. Szakembereket kérdeztünk

Horváth-Kovács Szilárd Horváth-Kovács Szilárd 2020. március 23. 12:19, utolsó frissítés: 12:45

A világjárvány okozta új helyzet mindannyiunk számára kihívásokat, nehézségeket tartogat, akár elszigeteltségben, akár kitettségben élünk. Vargha Jenő-László pszichológust és Telegdy Balázs szociológust kérdeztük a hatásokról.


A világjárvány miatt több ezer ember kénytelen intézményes karanténban lenni, mások lakhelyi elkülönítésben vannak, és a hatóságok folyamatosan felhívják a figyelmet, hogy lehetőleg mindenki maradjon otthon, aki csak teheti. A lakosság másik része viszont kénytelen bejárni dolgozni, az egészségügyben, bolti eladóként, gyorsfutárként illetve különböző hatósági intézményeknél. A fennálló helyzetben mindkét állapot – az elzártság és a kitettség is – jelentős nyomást gyakorol ránk.

Kérdéseinkkel megkerestük Vargha Jenő-László pszichológust, a BBTE Pszichológia és Neveléstudományok Kara, Alkalmazott Pszichológia Intézetének adjunktusát, hogy megtudjuk, milyen lélektani hatásokra lehet/kell felkészülni, illetve mit lehet tenni a túlzott leterhelés ellen.

Karantén, lakhelyi elkülönítés

Vargha Jenő-László rámutatott, hogy főként a fiatalok egy része és az idős generáció van kitéve a karanténnak, esetenként a lakhelyi elkülönítésnek, akiknél számítani lehet akár a poszttraumás stressz szindróma (PTSD) eseti megjelenésére is.


„Ez azt jelenti, hogy úgy élik meg a kialakult helyzetet, mint egy traumát: beszűkül az életük, a kapcsolataik, amit a tegnap még megtehettek, ma már nem kivitelezhető stb. Ennek számukra van egy erős nyomasztó hatása” – magyarázta a pszichológus. Viszont, egészítette ki, amikor általában mi a traumára gondolunk, akkor az egyszerű ráhatásként jelenik meg, ami valamikor érte az embert, de amitől aztán idővel eltávolodtunk. „Egyesek már ettől megnyugszanak” – mutatott rá az érem másik oldalára is a szakember.

Vargha szerint a legnagyobb problémát a bizonytalanság jelenti. „Ha valamit pontosan lehet tudni, az az, hogy óvatosak voltak a korai becslések: az elején arról volt szó, hogy 10 napig tart a jelenség, aztán két hét lett belőle, aztán egy hónap, majd két-három hónap… és lehet, hogy ezek még mindig túl optimista becslések. Nem tudni, hogy meddig tart ez a helyzet” – mutatott rá a bizonytalanság fő tényezőjére. Ebben a helyzetben az emberek azt sem tudják felmérni, hogy milyen következményekkel kell számolniuk, amikor ez az egész elmúlik.

Továbbá jelen van egy erős szorongás is, mint minden olyan megbetegedési lehetőségnél, amelynek végzetes lehet a kimenetele: elkaphatjuk a COVID-19 vírusfertőzést. Ez akkor is megjelenik, amikor objektíven fel lehet mérni, hogy nem tartozunk a sérülékeny populációhoz, mert nincs rá garancia, hogy biztosan elkerüljük.

„Aki minimálisan is hajlamos a szorongásra, annál ez drámai méreteket is ölthet” – mondta a pszichológus. Ebben a kontextusban ráadásul megjelennek az álhírek, illetve mindenféle álterápiás és álgyógymódos megszólalással is találkozhatunk, ami tovább fokozza a pánikhangulatot (erről itt közöltünk összefoglalót).

"beszűkül az életük, a kapcsolataik, dolgok amelyeket a tegnap megtehettek, ma már nem kivitelezhetőek" Fotó: Sharon McCutcheon / Unsplash.com


A karanténban és a lakhelyi izolációban az a gond, hogy az embert teljesen elszigetelték – esetenként az akaratukon kívül – és sokan inkább vállalnák a veszélyt és a kockázatot, és kimennének. Egyesek ezért irracionálisan a szabályokat is felrúgják, akár másokat is megbetegítve vagy veszélybe sodorva.

Kitettségben dolgozni

A bolti eladóknál vagy a szolgálatot teljesítő embereknél éppen az elszigeteltség ellentétéről van szó: itt lehet, hogy éppen olyan emberekről beszélünk, akik végképp nem akarnak érintkezni másokkal, mert félnek – de dolgozniuk kell, a munkahelyi vagy a hivatáshoz tartozó kötelességek érvényesek rájuk. Ebben az esetben ez gyakorolhat nyomást, okozhat szorongást.

Lassan mindenhol megjelennek a védőeszközök, a maszk, a kesztyű, ahol lehet – például benzinkútnál – egy vékony üveget helyeznek a kliens és a kasszás közé. „De a probléma az, hogy még nem igazán lehet tudni, a szakemberek véleménye is megoszlik, hogy a vírus mennyi ideig lebeg a levegőben vagy mire tapad meg és mire nem” – jelezte a gondot Vargha.

Szembe kell nézni a valósággal

„Ilyen helyzetben, amikor azzal kell szembesülni, hogy rengeteg a bizonytalan elem, a lehető legjobb, ha elfogadjuk, hogy ez az adott helyzet. És felkészülni arra, hogyha valami mégis történik, akkor tudjuk mozgósítani az erőforrásainkat” – tanácsolja a pszichológus. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a kialakult helyzetben túl sokat nem lehet tenni, mert a félelem, a szorongás nem teljesen irracionális, nem biztos, hogy alaptalan.

„Ha valaki két hónappal ezelőtt ilyennek képzelte volna el a helyzetet, mint amilyen most, azt lehet beutalták volna a pszichiátriára” – mutatott rá arra, hogy mennyire nem lehet megítélni a jelenség miatti szorongás realitását. A pszichológus megfigyelése szerint a szakemberek is egyre inkább afelé hajlanak, hogy annak adjanak igazat, aki inkább „pánikolt” korábban. Mert a forgatókönyvek eléggé olyanok, ahogy a pesszimistább epidemiológusok előrejelezték: és végül is járványügyi szakemberek az egyetlenek, akik relevánsan hozzá tudnak szólni ahhoz, hogy mit is kellene csinálni, milyen intézkedés kell a hatékony, racionális prevencióhoz.”

„Hiszen úgy néz ki – és a vonatkozó szakirodalom is ezt írja – hogy a járványt elkerülni nem lehet. Az óvintézkedések arra irányulnak, hogy kisebb arányokban betegedjenek meg az emberek, hiszen eléggé korlátozottak az egészségügyi eszközeink” – mutatott rá az intézkedések lényegére. Ugyanakkor azt is szóba hozta, hogy egy idő után kezdenek kiégni, kimerülni az orvosok, egészségügyi asszisztensek, ápolok, és nem terhelhető tovább a rendszer: így minél hosszabban el lehet nyújtani az emberek megbetegedésének ütemét, annál könnyebben tudunk – közösségileg is – megbirkózni azzal, ami jön.

"még nem igazán lehet tudni, a szakemberek véleménye is megoszlik, hogy a vírus mennyi ideig lebeg a levegőben" Fotó: Anastasiia Chepinska / Unsplash.com


A félelmeknek, a szorongásnak viszont van egy olyan hatása is, hogy az emberek igyekeznek érvénybe léptetni és betartani az óvintézkedéseket.

„Másrészt pontosan az ilyen helyzetekben kerül előtérbe a szorongás lényege, azaz az alkalmazkodást szolgáló szerepe” – hívta fel a figyelmet a szorongás másik oldalára a szakértő. Mert ha félünk, szorongunk, akkor valószínűbb, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy elkerüljük a veszélyt, a nem kívánatos következményeket.

„Szorongás nélkül nem biztos, hogy annyira igyekeznénk ebben. Most a szorongás nem indokolatlan és nem is felesleges. Most egy szövetséges és nem a nagy ellenség” – vonta le a következtetést Vargha, majd kiegészítette: ez természetesen nem azt jelenti, hogy az emberek boldogak lehetnek a szorongásukkal, de erőt kapnak, hogy szembenézzenek a valósággal, és tegyenek azért, hogy elkerüljék a legrosszabbat.

Támogassuk egymást!

Ha a szorongás mégis túlzott méreteket ölt, az semmiképpen nem jó. Ezért fontos biztosítani az emberekben azt az érzést, hogy támogatva vannak. „A szó szoros értelmében nem lehet azt mondani egy aggódó embernek, hogy »nyugodjon meg«, de azáltal, hogy érzi, hogy mellette állnak, hogy nincs magára hagyatva, azáltal jó esélye van arra, hogy megnyugodjon” – fejtette ki Vargha. Hiszen egyre több az olyan rémhír, amiről nem tudhatni, hogy csak „rémhír”, médiaszenzáció, vagy a realitás, és a pszichológus szerint ilyenkor nagyon fontos, hogy az embernek legyen támasza, tudja, hogy nincs magára maradva ebben a nehéz helyzetben.

„Másrészt a nehéz helyzetet is el kell fogadni, mint ami természetes” – egészítette ki.

Ha valaki konkrét helyzetben túlzott szorongást tapasztal, annak ajánlja a teljes tudatosság, a mindfullness gyakorlatainak a végzését. Ehhez hozzátette: amennyiben lehet, jó biztosítani, hogy olyanok vezessék a gyakorlatokat, akik valóban szakértők és megfelelő szuggesztív terápiát tudnak alkalmazni.

A kihalt Kolozsvár a járvány idején, március 19-én, 18 órakor. Fotó: TransindexA kihalt Kolozsvár a járvány idején, március 19-én, 18 órakor. Fotó: Transindex


Társadalmi kihívások

Megkerestük dr. Telegdy Balázs szociológust, hálózatelemzőt is, az EMTE Sapientia Társadalomtudományi karának adjunktusát, hogy kikérjük a szakmai véleményét arról, hogy a romániai társadalom hogyan viseli a járvány okozta szükségállapotot. Telegdy elmondta, hogy erről pontos adatokat még nem tud közölni, mert egyelőre erre vonatkozó kutatások nincsenek: de kollégáival készülnek szociológiai felméréseket végezni. Addig csak a saját benyomásaira alapozva elmondhatja, hogyha az online felületeken megjelenő jelzéseket vesszük figyelembe, akkor elég magas azoknak az aránya, akik komolyan vették a hatóságok felhívásait és igyekeznek betartani az intézkedéseket. Természetesen ez a benyomás nem alkothat teljes képet a társadalomról – viszont legalább egy részénél úgy látszik, az otthoni munkára való átállás elindult és valamennyire működik is.

„Ugyanakkor látjuk a médiában a másik oldalát is a dolognak, hogy vannak akik – finoman szólva – elbagatellizálják, elpoénkodik a járvány jelentőségét, a kialakult helyzetet. Azaz a társadalomnak van egy olyan része is, amely túlzottnak minősíti az óvatosságot, az intézkedéseket” – egészítette ki a képet a szakértő.

Kitért arra is, hogy az is elég hamar kiderült, hogy a mindennapi gyakorlat szintjén elég nehéz betartani az intézkedéseket, például az üzletekben a 1,5-2 méteres távolságot: a tapasztalat szerint az emberek éppen úgy beállnak egymás mögé a kassza előtt vagy egy hentespultnál. A szociológus megjegyezte: „Ez alapján látszik, hogy egy elég komoly kihívás az emberek számára, hogy megfeleljenek az újszerű viselkedési mintáknak, és értelemszerűen el fog tartani egy ideig, amíg alkalmazkodik a társadalom a kialakult helyzethez.”

Viszont a társadalomtudományokban ismert ez a jelenség, a kulturális késés fogalmával szokták jelölni, és azt jelenti, hogy előbb megváltoznak a körülmények, és csak utána, egy idő elteltével tud a társadalom és a kialakult szokásrend – a kultúra – alkalmazkodni hozzá.

„Most az a kérdés, hogy ez a bizonyos szükséges idő mennyi? Hiszen egy világjárvány idején nagyon szerencsés lenne, ha ez minél rövidebb lenne, hogy ne azok az előrejelző modellek valósuljanak meg, amelyek a legrosszabb szcenáriókat vázolták fel” – mondta Telegdy.

A szociológus felhívta a figyelmet arra, hogy a társadalom a konkrét fenyegetettség mellett – amit a fertőzés jelent – más jellegű kérdésekkel is szembesül. Hiszen a legtöbb embert érinti egy radikális életmódváltás, azaz az eddigi napi rutinok érvénytelenné váltak, és az alapvető mintákat teljesen újra kell tanulni, ami önmagában kihívást jelent. Emellett, ha valaki otthon marad, például egy 2-3 gyerekes anya, akkor erőfeszítést jelenthet kezelni ezt a helyzetet: új időbeosztás, új életstratégiák kellenek.

Sokaknak az is kérdés, hogy hogyan lehet a gyerekeknek elmagyarázni, hogy „itthon vagyok, de mégsem, mert dolgozom”. A szakértő szerint sok ilyen kérdés van, és ezekre most – menet közben – születnek meg a válaszok.

Egy további kihívást, akár „tehert” jelenthet a szakértő szerint maga az otthoni összezártság is: mivel megszoktuk a folyamatos rohanást, tapasztalható, hogy ünnepekkor is nehézségek támadhattak, ha 2-3 napig egyfolytában együtt kellett legyen a család. „Persze ott vannak most már a kütyük, hogy kimeneküljenek a zártságból, de térben úgyis együtt maradnak. Nagyon kíváncsi vagyok – és erről is tervezünk egy kutatást elvégezni –, hogy hogyan fognak erre közép- és hosszútávon reagálni az emberek.”

Nyitókép: Captionery on Unsplash

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS