Zacher Gábor: biztos, hogy a függőség az negatív?
Tőkés Hunor 2020. február 26. 20:25, utolsó frissítés: 2020. február 28. 10:33Erdélyben turnézik Magyarország legnépszerűbb toxikológusa. Kolozsvári előadása után arról is kérdeztük, hogyan látja a romániai magyarok függőségeit és mit gondol a marihuána legalizálásáról.
Láttuk már toxikológusként, a Honvédkórház Sürgősségi Betegellátó Centrumának vezetőjeként, doktoraként, médiacelebként és előadóként is. Kit lát Zacher Gábor abban az önismereti tükörben, amelynek fontosságát az előadásában is hangsúlyozta?
- Alapvetően egy magának való, időnként zsémbes, a felesége szerint nem ritkán elviselhetetlen bolond, aki imádja a szakmáját, imádja a családját, és szeretne még egy pár évet élni, és minél többet megtanítani a fiataloknak a toxikológiáról. Én nagyon szeretek tanítani, de rettenetes módon utálok vizsgáztatni. Az a jó, amikor oda lehet állni a hallgatók elé, mondani és mesélni nekik, és azt látni, hogy csillog a szemük. Az valami nagyon jó dolog. Át kell adni a tudást, amit az ember megszerzett. Nem azért szereztem meg, hogy majd elvigyem magammal, hanem azért, hogy átadjam. És persze aztán a diák mellé rakja a saját tudását és tapasztalatát, és ezt azért kell, hogy megtegye, hogy segítsen az embereken.
Gondolom ezért van az, hogy előadásában nyíltan beszélt a közönségnek saját tapasztalatairól, élményeiről. Egy toxikológus szakember hogyan birkózik meg önmagával?
- A kívülmaradás mindig egy nagyon fontos dolog volt az életemben. Belegondolva abba, hogy baleseti sebészként kezdtem a pályafutásomat, ami mélyrepülés volt. A baleseti sebészet nem egy örömszakma. Ahol az emberek valakit kihúznak a vonat alól, ott élettragédiákkal találkoznak. Nem arról van szó, hogy egy néni elesik és eltöri a csuklóját. Az is az, de önmagában egy családi konfliktus, verekedés, szurkálás, gyilkosság, az olyan zűrös.
Aztán jött a gumiallergiám, amikor szakterületet kellett váltanom. A 20. század végén a sebészet nem arról szólt, hogy puszta kézzel operálnak. Én pedig nem tudtam már hordani a gumikesztyűt. Innen jött a toxikológia, ami szintén nagyon jól hangzik, de mondjuk ki őszintén: a betegeink 80 százaléka alkoholista, drogos és öngyilkos.
A sürgősségi szintén arról szól: behozzák, szenved, mindenkinek a saját maga problémája a legnagyobb. Az egész Honvédkórház egy nagyon szerencsétlen történet lett. Rengeteg ígérgetést kaptunk, de nem teljesítették az ígéreteket. Olyan feladatok elé állítottak, amit nem lehetett teljesíteni. 160 beteget nem lehet ellátni egy olyan osztályon, amelyet úgy alakítottak ki, hogy 80-100 beteget lásson el naponta. Se emberből, se műszerből nem volt elég. Ezért volt a botrány. Utána már lett ember, lett pénz, paripa és fegyver. Alapvetően kellett ehhez ez a botrány, de összességében azt kell, hogy mondjam, mindig igyekeztem kívül maradni ezeknél a történeteknél.
Melyik volt az a szélsőséges eset, ami még Önnek is újdonságként hatott?
- Ezt nagyon sokszor kérdezték tőlem újságírók, és erre mindig azt szoktam válaszolni, hogy erre nem válaszolok, mert nem tudok rá válaszolni, mert ez a szenzációról szól. Szélsőséges esetekről, ami nem az átlag. Erre a legjobb példa egy kábítószer. Egy 20 éves fiatalember itt, Kolozsváron, este elmegy bulizni. Megiszik két sört, két jégert – volt már ilyen, nem? És éjfélkor elszívnak egy marihuánás cigarettát a haverjával. Háromig lötyögnek, jópofa színek, fények, hangok. Fél négykor elindulnak haza, hazaérnek, lefekszenek, alszanak délután kettőig. Ez egy kábítószer-használatról szóló történet volt? Az. Ez önt érdekli, mint újságírót?
Természetesen.
- Miért? Ebből rengeteg van. De az, hogyha ez a csávó betépve, félmeztelenül rohangászik a Mátyás-szobor előtt és megszurkálja az embereket, hogy a rendőrök lefoglalnak mondjuk 15 kiló tablettát, vagy esetenként valaki meghal drogtúladagolásban, az fogja önt igazán érdekelni. Az, hogy ez a fiú elszívta, és semmi baj nem történt, ez nem szenzáció. A szenzáció nem az átlagról szól, és a kutyát nem érdekli, mert a szélsőség érdekli az embereket. Ha meghal valaki a városban droghasználat miatt, az érdekli önt. Ott lesz mindenki, le fogják írni, hogy XY 24 éves, meghalt drogtúladagolásban, mert ez egy szenzáció. De azt, hogy egy szombaton hányan szívnak el egy spanglit Kolozsváron, tudjuk? Nem tudjuk. Érdekel valakit? Nem. Nem, mert nem hal meg, nem okoz botrányt, nem fogják el a rendőrök.
Pont ezért a szenzáció igazándiból nem fontos dolog. Ami viszont nagyon érdekes volt, pár héttel ezelőtt egy mentőzés kapcsán, letakartunk egy 60 éves fickót. Annyi idős volt, mint én. Nem volt elhízva, nem dohányzott, utólag az is kiderült, hogy egy volt évfolyamtársamnak volt a férje. A lakásában találták holtan. Járt rendszeresen kontrollokra, és ez egy picit megfogott, mert kortársam. Ugyanúgy 1960-ban született, mint én. Nem azt mondom, hogy pofán vágott, hanem egy picit elgondolkodtatott, és nem az van, hogy elkezdtem rettegni a haláltól, de talán ez volt az elmúlt években egy olyan élményem.
Rengeteg történetre emlékszem, amikor kiszedtük a roncsautóból, behozták, ezt csináltuk vele, azt csináltuk vele. Ezek megvannak, de talán ez volt egy olyan eset, ami így 60 évesen - amikor az ember egy kicsit elgondolkodik rajta, hová jutott, mi az, amit még el szeretnék érni, hova akarnék még továbbmenni - emlékezetes marad.
Tanítok az egyetemen, szeretnek a hallgatóim, szeretem a munkámat. A szakmában ez ki van pipálva. Van egy csodálatos feleségem, akivel tök jól elvagyunk, nagyon szeretem őt. Van egy fiam, aki már kész ember. 24 évesen építészmérnök lett. Nem bánom, hogy nem fog Magyarországon tartósan dolgozni, hanem kimegy külföldre, mert azt gondolom, hogy ma már az önök korosztálya egy européer korosztály. Önnek is tök mindegy, hogy itt ébred fel vagy sem. Tud nyelveket. Egyik pillanatban magyarul beszél, a másikban angolul, románul és így tovább. Az, hogy a gyerek kint dolgozik Hollandiában? Majdhogynem ugyanannyi idő alatt kiérek Hollandiába, mintha beülnék az autóba, és elmennék Záhonyig. Rajta van ugyan a bakancslistámon, hogy szeretnék még elutazni Dél-Amerikába, mert ott még nem jártam, de olyan nagyon extra dolgot már nem igazán szeretnék megvalósítani. Ez így jó, amit eddig elértem. De ez még nem azt jelenti, hogy holnap el akarok menni ebből a világból, mert azért még sok mindent lehet tanítani a fiataloknak.
Az előadásában úgy tűnt, különbséget tesz pozitív és negatív jellegű függőségek között. Hogyan definiálja a függőséget?
- Attól függ, hogy melyik oldalról tekintjük. Én a saját függőségeimmel teljesen meg vagyok elégedve, pedig összességében biztos, nem így van, mert ugye ott van a dohányzás. 45 éve dohányzom, reggel köhögök, hörghurut, de annyira jó dolog rágyújtani! Most is innen ki fogok menni, és ahogyan visszamegyek a szállodámba, útközben egészen biztosan rá fogok gyújtani. Ha nem gyújtanék rá, akkor nem az lenne, hogy úristen megőrülök, nem bírom ki, feszült lennék, de jó. Most egy csomó jó dolgot megtagadjon az ember magától?
Szegény édesanyám 84 éves volt, amikor meghalt. 82 éves korában találtak nála egy tüdődaganatot, és szerencsére elég kisméretű volt, elég jó helyen is volt, meg lehetett operálni. 12 éves kora óta dohányzott. Egy évfolyamtársam operálta. Másnap megyek be hozzá, ott ül az ágy szélén, lógnak ki a mellkasából a csövek. De az anyám egy igazi szívós parasztasszony volt. Jön be az évfolyamtársam, és mondja neki:
- Lacikám, mikor veszitek már ki ezt a kurva csövet a mellkasomból?
- Miért, Teca néni?
- Kimennék rágyújtani.
- De Teca néni, a tüdőrák...
- Laci, mondd meg, mennyivel fogok többet élni, ha most abbahagyom a dohányzást?
- Valószínűleg semennyivel.
- S még ezt is el akarjátok tőlem venni? Itt vagyok 82 évesen, mi maradt nekem? A kávé, a cigaretta, az unokám, időnként a fiam meg a menyem, meg a tévé. És ebből el akarjátok venni a cigarettát?
Két évet még élt szegénykém, teljesen békében dohányozva élte át az életét, és nem az van, hogy szerencsétlen 40 éves korábban meghalt. Habár ez benne van a pakliban.
Tehát nem minden függőségnek van negatív jellege?
- Biztos, hogy a függőség az egy negatív dolog? Ha belegondol, az olvasás is egy ilyen dolog. Tök jó lenne, ha lenne időm naponta leülni, és mondjuk másfél-két órát olvasni. Na, de ott is át tudok esni a ló túloldalára, nem? Mondhatom, hogy zabálom a könyveket, falok, nem érdekel semmi, nem eszem, nem tisztálkodom, nem megyek be dolgozni, nem viszem ki a kutyát sétálni, csak olvasok. Szóval átmehet minden függőségbe, negatívvá tud válni, de ha az ember meg tudja találni az egyensúlyt, akkor működik. Ugyanez van a sporttal. Én imádok futni. Ma délben is kimentem, nyitva volt a stadion kapuja, befutottam a stadionba és futottam két kört. Egész egyszerűen szükségem van arra, hogy időnként fussak. Mondjuk hétvégenként sokat futok, akkor 15-20 kilométereket. Hét közben kevésbé van ideje az embernek, de arra még kerül, hogy elmenjek és lefussak 6-7 kilométert, leizzadjak, mint egy varacskos disznó és közben helyrejöjjenek a dolgok.
Hányszor volt már, hogy hazamentem este előadás után, fáradt voltam, minden bajom volt, mert egész nap nem mozogtam. Közben megeszek másfél tábla mogyorós csokit, megiszok egy liter teát. Az semmi. Aztán hazamegyek és látja rajtam a feleségem, hogy morcos vagyok, és akkor mondja: menj el futni! Szinte kirúg otthonról. Akkor tényleg arról van szó, hogy leszaladok 5-6 kilométert a Duna-parton, majd hazamegyek, és tök jó. Nagyon kellenek az ilyenfajta függőségeink.
Ön hogyan látja Erdélyt, a különbségeket vagy a hasonlóságokat?
- Azt vettem észre, hogy maguk sokkal inkább magyarok, mint mi. Tavaly is itt voltam, igaz, akkor csak egy rövidebb időre. Mi folyamatosan megyünk egymásnak ott a határ másik oldalán, állandóan basztatjuk egymást, nincs nyugalom. Ezt főleg a politika gerjeszti. Biztos, hogy itt is van néhány magyar szervezet, akik nem feltétlenül ugyanazt mondják, hogy szeretjük egymást, de valahogy itt az ember sokkal inkább magyar. Főleg, hogyha egy kicsit beljebb megyünk majd, Hargita megyébe. Mert azért Kolozsváron az utcán sem nagyon hallani magyar szót. Telefonáltam épp, amikor jöttünk, és páran nem túl csillogó szemmel néztek rá az emberre, de beljebb Erdélyben, ott azt gondolom, hogy sokkal inkább magyarnak érzi magát az ember. Tusványoson is például hihetetlen jó volt. Ma az egyik online portál kért tőlem egy interjút, az utolsó kérdés az volt, hogy: Erdély? És azt mondtam, hogy az Magyarország, mert az! Függetlenül attól, hogy itt más színű a hivatalos zászló, más a hivatalos nyelv és vannak itt konfliktusok, de sokkal jobban érzem azt, hogy itt magyarok a magyarok, mint a határ másik oldalán.
És a függőségek szempontjából?
- Itt is annyian isznak? Persze, hogy annyian isznak, miért ne? Talán a kábítószer egy kicsit kevesebb, mert a nagyvárosok ebből a szempontból sokkal inkább jó alapot adnak. Ha bemegyünk Erdélybe, ott azért a városokban 30-40 ezer ember él, mondjuk Marosvásárhely nagyobb, de a többiben mindenki ismer mindenkit. Most gondoljon bele, ott, ahol egy településen mindenki ismer mindenkit, ott baromi nehéz eltűnni. Ott valakiről azt mondják: „ez alkoholista”; „ez drogozik”; „ez csalja a férjét, a feleségét”, mint a skarlát betűt, ezt soha nem lehet róla leszedni. Egy Budapest méretű nagyvárosban, ha átköltözöl egy szomszéd kerületbe, vagy csak a lakótelepen két házzal arrébb, akkor már a kutya nem tudja, hogy ki vagy.
Úgyhogy ebből a szempontból talán Erdélyben még annyira nincsen jelen a kábítószer. Ráadásul ami Magyarországon jellemző, az olcsó biofüvek 350 Ft-ba kerülnek és hihetetlen módon romboló hatásúak. Az talán Erdélyben még nem olyan elterjedt, legalábbis a magyar lakosság körében - azt nem tudom, hogy más nemzetiségűeknél mennyire van jelen. Ettől még, gondolom, ugyanúgy egy-két sms, és idehoznák a marihuánát és az ecstasyhoz is hozzáférnek, ahogyan természetesen az újfajta szerekhez is. Hál' Istennek a heroin megint olyan, ami Magyarországhoz hasonlóan innen is eltűnt, és nem is lenne jó, ha visszajönne.
Akartam kérdezni az Európai Unió drogfogyasztással kapcsolatos jelentése kapcsán, ami nemrégiben jelent meg és az egyik legkeményebb hangvételű jelentés volt, hogy ön miként látja a szakemberek megelőzésre és a felzárkózásra tett kísérleteit?
- Sehogy. Nem fogjuk utolérni, mert a kínai vegyészek mindig előttünk fognak járni 3-4 évvel, és ezt mi soha nem fogjuk tudni utolérni. Kérdés az, hogy az új szereket meddig tudják fönntartani. De ezek találékonyak, és tényleg nem arról szól, hogy kémiai egyetemen diplomát szerzett lelkes amatőrök összeöntik. Ez a Breaking Badnél egy kicsit bonyolultabb történetről szól, azért valljuk be őszintén. A másik, ami nagyon érdekes, az a marihuána legalizálása. Egyre inkább az Európai Unió is azt fogja sugallni a tagországainak, hogy legalizáljanak. Mert az a pénz, amit ráköltünk toxikológiai laborra, rendőrségi munkára stb., az sokkal, de sokkal több, minthogyha ezt pénzt a prevencióra költenénk.
Volt erről egy vitája is Puzsér Róberttel, ahol az volt az álláspontja, hogy nem vállalná be a legalizálást Magyarországon...
- Mert nem érett még meg rá a társadalom. Én magam még most is alapvetően legalizálásellenes vagyok, de nem dekriminalizálás-ellenes, szóval, hogy nem kell feltétlenül börtönbe zárni valakit azért, mert elszívott egy marihuánás cigarettát. Megint más tészta az orvosi marihuána használata, mert az szerintem egy hihetetlenül jó dolog, csak sajnos Magyarország ez ügyben nagyon, nagyon konzervatívan nyilatkozott. És pont Kásler Miklós miniszter úr mondta azt, hogy a 61-es bécsi egyezménynek a része, pont. Na, most már akkor a morfiumot, a fentanilt, a ketamint is vonjuk már ki?
Nem beszélve arról, hogy azt gondolom, hogy 2020 elején Magyarországnak nem az a legfőbb problémája, hogy legalizáljuk-e a marihuánát, vagy sem. Ott van pl. ez a vita a Nemzeti alaptanterv (NAT) körül, ott vannak a kormánypárt és ellenzék közötti lokális viták. Vagy nézzük meg az egészségügy állapotát. Nagyon sok minden elmegy politikai irányba és nem a szakma dönt. Például a törvényváltozásokról, amit pont a kábítószerek ügyében időnként behoznak, arról sok mindenkit megkérdeznek, de a szakmát nem. És azért ez nem Amerika, nem vagyunk annyian, hogy ne ismerjük egymást, amikor pedig előállnak egy-egy újabb ötlettel, akkor az ember csak csodálkozik, hogy honnan jött ez a mondat, kitől? Ők mondanak egy nevet és mi nézünk egymásra. Nem arról van szó, hogy vannak a nagyöregek, akik majd megmondják az igazságot, de hát azért csak valamit elértünk a szakmában, csak valamit letettünk az asztalra. Ez nem azt jelenti, hogy ő nem okos, nem ügyes, nem tehetséges, de mutasson már föl valamit, és én készséggel elismerem akkor az ő létjogosultságát.
Az előadás során is a pozitív jellegű függőségek közé sorolta az olvasási függőséget, és elmesélte, hogy a fia egy Harry Potter könyvvel szerette meg az olvasást. Mi a véleménye az előbb is említett új NAT-ról, amit nagyon sokan bíráltak, például a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete?
- Erről pár napja kérdezett meg az RTL klub is. Mármint a pálinkafőzésről. Ugye a pálinkafőzést 7-8.-ban tanítják meg a fiataloknak, úgy mint a desztillálást, a kémiai folyamatot. A desztillálási folyamatról most egy videót is fognak kapni az általános iskolás gyerekek. Én erről azt mondtam, hogy ez nagyon helyes, ez egy kémiai folyamat, amit meg kell tanulni. De hát egy csomó más kémiai folyamat is van, amit életközeli helyzetbe lehetne hozni, hát metamfetamint is lehet otthon is csinálni. Miért nem tudjuk megtanítani a gyereknek, hogy hogyan is működik? A bonyolult dolgok nem nagyon kellenek, meg ha nem vagyunk elég óvatosak, akkor ez robbanhat is esetenként. Ott vannak például a csehek, ők állítják elő Európa metamfetamin szükségletének kb. a 90 százalékát. Lökjük már ki a cseheket az első helyről, legyen Magyarország a metamfetamin ellátója Európának, tanítsuk meg a gyerekeket metamfetamint is csinálni...
Persze ezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogy tök jó, hogy a pálinkafőzés hungarikum, de hát mennyit iszunk? Rengeteget. Biztos hallott ön is már arról, hogy Magyarországon 50 liter pálinkát főzhetnek az emberek. Miből élnek a nyírségi és a Békés megyei bögrecsárdák? Alapvetően ebből. És ha megnézzük az egy főre eső fogyasztást, mondjuk a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján, az 12 liter. Ha megnézzük a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) statisztikáját, az 17 liter. A KSH miből dolgozik? Abból, hogyha valaki bemegy a boltba és ha megvette, az jövedéki adó – és ebből ki lehet számolni, hogy akkor az mennyi alkohol. Na, és a többi hol van? A dark side of the moon, ami van, pontosan tudjuk. És az nagyon, nagyon nem jó, ha ezt elhallgatjuk.
Megmondom őszintén, a NAT-hoz nem értek. A kötelező olvasmányokról itt egy pár szót beszéltem, mert itt van ez a szegény Nyilas Misi, a magyar irodalom legnagyobb balfasza, aki létezik. Miről szól ez a könyv: lottószelvény, becsület – Van benne szegénység? Van. Nyomor? Aha. Gyötrelem? Aha. Van Magyarországon szegénység? Nincs. Nyomor? Nincs. Gyötrelem? Nincs. Akkor mi a szarnak kell ilyen könyveket adni a gyerek kezébe, amikor ebből tényleg azt fogja látni, hogy ez olyan, mint Dickens Copperfield David regényében, amikor fejbe vágják a gyereket, mert repetát kér? Szóval, olyan könyveket kell a gyerek kezébe adni, ami a mai világról szól. Hát bemegy egy könyvesboltba, tök jó könyvek vannak. Most az mindegy, hogy egy csíkos-pöttyös könyvet, vagy Szilvási Lajost olvas, vagy Pettyes labda a világkupábant, vagy Nemere Istvántól A Ceresz foglyait, vagy a Winnetout és a Nagy Indiánkönyvet. Ez volt az én világom és a fiam világa már a Harry Potterről szólt, meg Narnia könyvekről. Ma, ha bemegy a könyvesboltba, hatalmas választék van gyerekeknek.
Nem tudok tehát hozzászólni érdemben, de ez vihart kavar most. Ne felejtsük el, hogy ez a jövő gyermekeiről szól, hogy miként kerülnek ki az iskolából, milyen értékrenddel, milyen tudásbázissal. Milyen kritikai érzékkel.
Milyen előadásokat láthattak, láthatnak az elkövetkezőekben az erdélyiek?
- Az erdélyi program három előadást tartalmaz. Egy a fiataloknak szóló kábítószer-prevencióról, amiben az online világnak elég komoly szerepe van. És van egy második: a betépett álmodozók, azt nagyon szeretem, egy kultúrtörténeti utazás. Az tulajdonképpen azokról a figurákról szól: írók, költők, zenészek, akiknek az életébe és a halálába baromi sokat jelentett a kábítószer, de vitték előbbre a világ szekerét. És azért, ha belegondol, belelapozunk egy magyar irodalmi szöveggyűjteménybe, egy történelemkönyvbe, egy filozófiai könyvbe, hány olyan figurával találkozunk, aki gyakorló szerhasználó volt, akár bele is döglött ebbe a dologba, de olyan dolgokat tudott produkálni, ami maradandó?
Ez azért fontos, mert egy olyan dolgot be tud bizonyítani, hogyha elolvasom ennek az illetőnek a versét, novelláját, esszéjét, kisregényét, megnézem a képét, meghallgatom a zenéjét vagy mást, és egy kicsit belegondolok, akkor rájöhetek arra, hogy úgy is lehet szert használni, hogy nem kerülök a szer közelébe. Mert ő átesett rajta, ezt visszaadta az alkotásán keresztül, hogyha én ezt elolvasom, tulajdonképpen majdhogynem ugyanazt tudom átélni, mint ő, csak én szer nélkül. Ha belegondol mondjuk Allen Ginsberg Kaddish című versébe, ami speed kúrán íródott... Megmondom őszintén, én több évig próbáltam megfejteni, megpróbáltam eredeti angolban is, de nem jutottam még el odáig, hogy megértsem. De mondjuk egy Aldous Huxley The doors of perceptiont, ha az ember úgy tudja elolvasni, hogy úgy benned marad, akkor tényleg azt hiheted, hogy átélsz egy ilyen történetet. Úgyhogy az az előadás másabb, lesz abban zene meg idézetek, filmrészletek és videoklipek, szóval az egy kicsit mozgalmasabb.
És melyik lesz nyáron a VIBE Fesztiválon?
- A VIBE-ra egy teljesen mást szeretnék, egy coming outot.
Coming out, mármint, hogy ön coming outol vagy a közönség?
- Nem várom el senkitől, hogy coming outoljon, én akarok. Az életemben milyen mélypontok voltak, milyen magas pontok, hogy tudtam ebből kikerülni és hogy ez a hullámvasút, ez mennyire ad lehetőséget az embernek arra, hogy változtasson, és hogy mindig lehet egy új lehetőség az ember életében.
Nyitókép: Eventikum Facebook oldal