2019. november 18. hétfőJenő
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Mindennapos a manipuláció az online térben, ahol fotelhuszárok esnek egymásnak

Tőkés Hunor Tőkés Hunor 2019. október 31. 15:04, utolsó frissítés: 16:57

Nagyon sok esetben nem is valós társadalmi, hanem kreált problémákról beszélünk online - véli Kádár Magor szakértő. Kialakulhatnak-e valódi viták a közösségi médiában, vagy csak kiengedjük a gőzt?


Kádár Magor kommunikációs szakértővel, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem docensével beszélgettünk: a véleménybuborékok és manipuláció mellett az álhírekről is szó esett.

Online szinte mindent a saját képünkre szabhatunk, és bármiről véleményt formálhatunk. Megfigyelhető ugyanakkor, hogy egyesek teljesen eltérően viselkednek az online és offline térben. Miért van ez?

- Egyértelműen kettősség van jelen. Míg az offline mindennapokban kevésbé, online be tudjuk állítani, hogy ez a világ a saját képünkre legyen formálva. Olyan tartalmak jöjjenek szembe, amelyek számunkra kedvesek. Ennek van egy nagyon racionális oka is: nem tudunk minden információt elolvasni, mert egyszerűen nincs rá annyi időnk, ezért szelektálni fogunk. Érzelmi okai is vannak: a nem tetsző tartalmak feszültséget okoznak, és ezt sokan kerülik. Az olyan típusú tartalmak, amelyek számunkra nem relevánsak, nem tudjuk, vagy nem akarjuk fogyasztani, azok nem fognak már elénk kerülni.

Az ellenőrzött, tudatos hírfogyasztás nehézsége, hogy sok munkát, dokumentálódást feltételez, amire a legtöbbször nincs idő, így a saját világképnek megfelelő, érzelmi töltettel rendelkező tartalmak könnyebben terjednek. Nagyon könnyen kialakítható így egy ilyen kicsi, békés, ugyanakkor torz saját világ. És vannak olyan effektusok és helyzetek is, amelyek felnagyítódnak az online térben, offline pedig eltűnnek.

Mondánál példát ezekre?

- Például a közösségi média felhasználói bizonyos helyzetekben nagyon durván egymásnak feszülnek. Gyakorlatilag egy agresszív észosztás jelenik meg, hogy „a másiknak majd jól megmondjuk”. Ez az offline-ban már nem így valósul meg. Nagyon sok mém született erről. Egymást ugatják a kerítés egyik és másik felén lévő kutyák, de amikor eltűnik, vagy kiderül, hogy nincs ott a kerítés, akkor igazából nem kelnek birokra, nem fogják egymást szétmarni, hanem elmennek egymás mellett. Akárcsak az offline térben találkozó online harcosok – innen is ered a "fotelhuszár" jelző is.



A másik szempont, hogy online-ban sokkal kevésbé érzed a felelősségét annak, amit kimondasz. Mintha büntetlenül lehetne gyűlöletbeszédet folytatni. A fotelhuszárok – a lakásuk biztonságából –, az online térben tudnak fröcsögni, de amikor ki kéne menni egy tüntetésre, élő vitában pro vagy kontra érveket kellene felhozni, már nem teszik meg. A magán- vagy a mindennapi életében egyáltalán nem – vagy csak visszafogottan – vállalják a véleményüket: csendesen meghúzódnak, csak az online térben agresszívak. Ez a szabadjára engedett online uszítás pedig beszivárog az offline közbeszédbe. Olyan környezetet teremt, ami könnyebben engedi kibontakozni a megkülönböztetést és a diszkriminációt.

De nem működik a közösségi média egyfajta szelepként is azáltal, hogy csatornát, felületet biztosít azok számára, akik megfogalmaznák a csalódottságukat, vagy társadalomkritikát gyakorolnának?

- Az online térben ritka a konstruktív vita, vagy a valós társadalomkritika. Az online felületek ennél sokkal sekélyesebbek. Nemcsak a kapcsolatok száma nőtt meg és sekélyesedett el az online kapcsolattartás következtében, hanem a vélemények és a beszélgetések is. Leggyakrabban azt tapasztaljuk, hogy nem merítünk ki egy témát. Nem jutunk el a mélyebb rétegekig, vagy egy következtetésig, hanem bejön egy új téma, valaki mindig „eltéríti a beszélgetést”.

Nagyon sok ilyen megnyilvánulás van, amit egyébként manipulációs eszközként ismerünk, de ezek mindennaposak az online térben. Például, amikor a felhasználók bedobnak egy témát, rövid konstruktív vita után – ha sor kerül erre –, a felek szétpofozzák egymást a véleményeikkel, aztán megjelennek a trollok. Trollok, nyelvtan-nácik, személyeskedők, akik gyorsan kiosztanak mindenkit, egészen más szempontok alapján, mint a tartalom, vagy a beszélgetés témája. Lesz egy dühöngés, aztán a beszélgetés elhal. Nem jutottunk előbbre, nincs társadalomkritika, nincs építő jellegű beszélgetés, sem egymás véleményének a megismerése, amelyre oda tudnánk figyelni a jövőben. De következtetések se, amelyek tematizálnának, előbbre vinnék a közbeszédet.

Az offline, valós életben még vannak ilyen fórumok. Ilyen önkifejezési eszköz a szavazás. Az, hogy milyen akciókban veszek részt, mit erősítek, mire adakozok, milyen tüntetésre megyek el. Oka volt és tudtuk, miért jártunk a tavaly ilyenkor tüntetni minden nap, vagy minden vasárnap.

Ez egyszerre volt vélemény-kifejtés és tevőleges megnyilvánulás is. A tüntetéseken pedig beszélgetések voltak, igaz, ott is érezhető volt az offline visszhangkamra-effektus, de a kettő kombinációja működött. Szükségesek voltak az online platformok, mivel ott szerveződnek az események. Ott történik a mozgósítás és a toborzás is. Online indul a beszélgetés és a szervezés, majd az offline térben megjelenik a hatása. Erről ismét online posztok születnek, egymást erősítve, így nem csak egy online dühöngés lesz, hogy „jaj, rosszul mennek a dolgok”.

Hol van a helye a szakmai kritikának, az elemzéseknek és az érdemi beszélgetéseknek ebben a véleményközpontú térben?

- Megfigyelhető, hogy a véleményformálók, csoportmagok megjelennek az online platformokon. Már nem csak kommentelnek, hanem létrehoznak csoportokat, beszélgetőkamrákat, ahol moderált, de konstruktív beszélgetésekben lehet részt venni. Egyes személyek, kamrák köré pedig kialakultak közösségek, amelyek értelmezés szerint már kissé visszhangkamrásak, de van érdemi beszélgetés is, illetve nem durvulnak el a beszélgetések, nem lesznek személyeskedők vagy trolláldozatok.

Az a személy, aki megnyitja a témát, vagy akinek a blogján, a profilján történik a vita, valamilyen szinten kontrollálja is ezt, tehát a vita viseli az ő személyes jegyeit. De helye van ellenvéleménynek is, ideális esetben nem az történik, hogy ha valakinek eltérő vagy ellentétes véleménye van, azt letiltják vagy kizárják. Helye van a véleményeknek – valakit akkor zárnak vagy tiltanak ki, amikor sértő vagy alpári nyelvezetet használ, személyre támad. Vagyis ez a moderálás megfelel a vitázás szabályának és etikájának.

Az elmúlt két-három évben az erdélyi magyar közéletben is létrejött pár olyan fórum, ahol kérdéseket lehet feltenni, válaszok érkeznek, beszélgetések, viták alakulnak ki. A trend semleges, például utazás vagy környezetvédelmi témákkal indult, mivel az online közösségekre jellemző az aktivizmus, ebben viszont alulreprezentált a civil szemléletű politikai aktivizmus. Erre lehetnek válaszok ezek az online fórumok, ahova nagyon sok ötlet és vélemény érkezik. Ezekre érdemes odafigyelni, meg lehet vitatni, tovább lehet menni egy-egy új szemponttal vagy következtetéssel. Ennek helye és szerepe van a közösség életében, de egyelőre nagyon kevés ilyenről tudunk.

Tehát a szólásszabadságon belül is vannak különböző szabályok, amelyeket be kell tartanunk, mint jogi személy, mint vitázó fél, vagy, mint közösségi média felhasználó. Az is egy releváns szempont, hogy az Európai Parlament miként próbál a globális cégekre nyomást gyakorolni, olyan szabályozási rendszert kialakítani, amely átláthatóbb tenné a közeg működését.

- Több oldalról lehet ezt megközelíteni. Az egyik az online terek nyilvánossága. Vagyis az a szabályozás, ami érvényes az offline világban – a diszkrimináció, gyűlöletbeszéd vagy nyilvános megszégyenítés esetében –, érvényes ugyanúgy az online térben is, ami köztérként értelmezett. Úgyhogy igen, ezt valamilyen módon szabályozni kell, ami értelemszerűen új megoldásokat kér, de szükséges biztosítani azt, hogy a szabad véleménykifejtés megmaradjon, túlkapások viszont ne legyenek.



A másik dolog, hogy itt nem csak a véleményekről van szó, hanem az online világnak – ezen belül a közösségi médiának – van egy nagyon erős torzító hatása. Emellett teret enged az álhíreknek. A legnagyobb problémánk az, hogy nagyon sok esetben nem is valós társadalmi problémákról beszélünk, hanem kreált problémákról. Sok esetben pedig tudatosan gyártott, félretájékoztató tartalmak alakítják a világképünket. Ez offline, a klasszikus médiában viszonylag szabályozott: jogi és etikai felelőssége van a médiaintézményeknek, de online szinten bárki tartalomgyártó lehet.

Ez részben az információ mennyiségéből adódik, amit tovább sokszorosíthatnak és már a forrását sem igazán lehet visszakövetni?

- Az álhír - az áltartalom, azaz a fake news - célja a tudatos félretájékoztatás. Nem egy pontatlan hír, amit nem dokumentáltak alaposan, vagy nem ellenőriztek megfelelő módon. Egy tudatosan gyártott valótlan tartalom. A legtöbb álhírt nem tudjuk visszakövetni, hogy ki gyártotta, honnan jön és kinek a felelőssége. Ha tetszik egy csoportnak, továbbadják. Ezt nem is lehet ellenőrizni. Később pedig nem lehet ellentmondani neki. Más védekezési módszerekre van szükség.

Ha van az álhírben egy érzelmi töltet, van benne egy darabnyi igazság is – ami felmutatható, az már elég ahhoz, hogy az egész tartalmat igaznak fogadják el. Ez további megosztásokat és véleményeket szül. Nincsenek ellenőrző intézmények, amelyek szűrhetik vagy felelősséggel tartozzanak a tartalmat illetően, ezért az online térben az álhírek sokkal könnyebben terjednek, gyakran megjelenve az offline térben, közbeszédben is.

A Trumphoz hasonló populista politikusok előszeretettel állítják be fake news-ként a kritikus hangvételű média képviselőit. Tudjuk, hogy miért teszik, azonban sokan hajlamosak elhinni neki ezeket az állításokat.

- Donald Trump különleges eset, de nagy szerepe van a „fake news” fogalmának elterjedésében és a médiaintézmények álhír-gyárként való bemutatásában. Bejelentette több médiatrösztről is, így például a CNN-ről, hogy intézményként ők „fake news”. Alapvetően arról van szó, a médiatröszt nem őt támogatja – nem az ő kedve és igénye szerint kommunikál –, amivel elviekben nem kellene baj legyen. Baj azzal van, ami már más kérdés, hogy létezik-e egyáltalán független, objektív média? Meg tudjuk-e határozni ennek mércéjét, illetve az egyes médiaintézmények és médiatrösztök, akiknek van ugyan párt- vagy más érdek-preferenciájuk, mennyire valós, ellenőrzött és konstruktív tartalmat hoznak létre?

Az álhírekkel szemben a legjobb védekezés a felkészülés rá. Olyan dokumentált, naprakész tudás kell ehhez, aminek birtokában első ránézésre meg lehet saccolni, hogy ez a tartalom valós-e vagy sem. És utána van még számtalan eszköz, például a forrás, szerző és médiaintézmény vagy platform ellenőrzése, majd több forrásban megnézni ugyanazt az eseményt, szélesebb rálátást kapva egy témára. Le lehet ellenőrizni a tartalomhoz társított képeket is, például a Chrome reverse search segítségével. Sok online felület is van, amelyek híreket ellenőriznek. Be is lehet küldeni egy-egy hírt ellenőrzésre, elsősorban angolul, például a The Washington Post is működtet ilyet. Képzések is léteznek, például a Mediawise Society, amely már román nyelvű oktatási anyagot is fejlesztett diákoknak az álhírek és propaganda felismeréséről.

Egyesek úgy vélik, a naplónak a továbbgondolását láthatjuk a blog, vlog, vagy akár közösségi média csatornáin, annyi változással, hogy a magánjellegű témák helyett a nyilvánossághoz szólnak a felület felhasználói. Te ezt hogyan látod?

- Az online napló inkább egy mítosz volt. Az online naplóírás kezdetén úgy tűnt, hogy az online média a blogolás, majd később a vlogolás a napló műfajának tovább gondolt változata lesz. Viszont hamar kiderült, hogy egyértelműen tömegkommunikációs csatornaként értelmezzük.

Az online térben, ezen belül a közösségi médiában nem a naplójuknak, önmaguknak vagy egy szűk csoportnak írnak a felhasználók – első sorban, hogy a gondolataikat rendszerezzék vagy történéseket rögzítsenek –, hanem a nyilvános véleménykifejtés érdekében. Ez nem egyirányú kommunikáció, mint a „Kedves naplóm!” kezdetű írások, amikre senki sem válaszolt – célzottan közönségnek szánják. Egészen más lesz a napló szóhasználata, az érvelése, a gondolatok elrendezése. Online környezetben a naplóbejegyzésre érkeznek kommentek, észrevételek, kérdések. Nálunk elsősorban a WordPress-en vannak olyanok, akik saját blogot vezetnek – kisebb mértékben nem publikusan megosztva –, de a legtöbb ilyen napló tervezett, irányított véleménykifejtés lesz, a leginkább konstruktív vita nélkül.

Milyen társadalmi szintű jelenségeket észlelünk annak hozadékaként, hogy egyszerre váltunk tartalomgyártókká és az interaktív tér alakítóivá, hogyan változtak a társas kapcsolataink az online tér miatt?

- A fragmentált, földrajzilag korlátozott számú offline közösségből jött létre sokkal szélesebb, online közösség, ahol elviekben mindenki mindenkivel beszélhet. A gyakorlatban ez természetesen nem valósul meg. Nincs erre kapacitás. Ugyanakkor megjelennek a nyelvi és tartalmi befogadás korlátai is.

Umberto Eco, látva az online kommunikáció térnyerését, 2015-ben megállapította, hogy szót kapnak az idióták, akik eddig a hőzöngéseiket a kocsmában mondták el. Ezt megfelelő rendreutasítás követte ott helyben, amíg most mindenki szabadon beszélhet az online térben, és egy idiótának ugyanolyan kifejezési joga van, mint a Nobel-díjas tudósoknak.

A széles véleménykifejtés mellett ezek a csoportok elkezdenek leszűkülni. Kis csoportokká válnak az online térben. Részben a tudatos forrás- és tartalomszelektálás, részben az online algoritmusok miatt. Zárt és korlátolt tagszámú beszélgetések és fórumok alakulnak ki. Pörgetve a saját hírfolyamot az is látható, hogy a Facebook úgy jeleníti meg az idővonalakon az egyes bejegyzések alatti beszélgetéseket, hogy kiemeli a felhasználók ismerőseit. Vagyis olyan posztokat ajánl, amit ismerős alkotott és más ismerősök reagáltak rá. Lehet akár több száz hozzászólás is egy poszt vagy blogbejegyzés alatt, amit követek. De abból azoknak a hozzászólásait látom, akik az én ismerősi körömhöz tartoznak. Általában azonos véleményen vagyunk. És elméletileg ez a néhány személy mindig ugyanaz, kialakítva ezáltal egy kis, online közösséget.

Ez vezet a buborék effektushoz is? Mármint, hogy csak a saját álláspontjukat hallják vissza ezek a kiscsoportok és nem találkoznak ellenvéleménnyel.

- A filterbuborék effektussal az a probléma, hogy olyan forrásokat választanak a közösség tagjai, amely azonos az ők álláspontjukkal. Azt a forrást pedig, aki ettől eltérőt kommunikál, vagy aki másképp gondolkozik, azt „filterezik”, kizárják, kikövetik. Vagy nem néznek be olyan csoportba, ahol ellenvéleménnyel találkoznak. Ezt eddig is láttuk, az offline csatornáknál is mindenki azokat követi, amelyek a szájíze szerint mutatnak be eseményeket. Itt azonban fragmentáltabb, jobban személyre szabott lesz az online kommunikáció.

Fotók: pexels.comFotók: pexels.com


Ennél súlyosabb jelenség a visszhangkamra. Olyan online közösségek, ahol azonos nézeteket valló személyek gyűlnek össze. Az elhangzott vélemények megfelelnek a csoport nézőpontjának. Ezeket hasonló gondolkozású személyek fogják átvenni. Egyetértve ezzel megerősítik a vélemény kifejtőjét abban, hogy a vélemények helytállóak, valósak. Így ritkán alakul ki olyan beszélgetés, vita, ami építő jellegű lenne, vagy megnyitna más értelmezéseket. Ezáltal a kamrák résztvevőinek világnézete torzulni fog. Amerre néznek a kis buborékjukban, ugyanazt látják, így szinte mondhatni, joggal gondolják, hogy az a mainstream, ez az általános vélekedés. Amennyiben az ilyen kiscsoportok azokat a véleményeket tartalmazzák, amiket amúgy kevesen vallanak, amikor pedig ütköznek a fősodrásban lévő gondolkozással, meglepődnek: „Hogyan lehet, hogy nem így gondolja a világ?”. A világ pedig teljesen másképp gondolkozik, más a maistream, de a filterbuborékból vagy visszhangkamrából ez kevésbé volt észrevehető.

Hogyan előzhető meg ez?

- A megoldás az lenne, amit a legtöbben elmulasztanak: már médiát is több forrásból kellene olvasni. Ezzel szemben az online hírfogyasztás arról szól, hogy mindenki beállítja, milyen hírügynökségek, milyen hírcsatornák kerüljenek a hírfolyamba.

Vannak erre applikációk is, amik ezeket nekünk szelektálják. Ide bekerülnek a nekünk tetsző csatornák, azonban azoknak is helye kellene legyen, amelyek az én nézetem szerint az ellenzékhez tartoznak, vagy esetleg szakmai szempontból vagy éppen külföldről láttatják például az itthoni belpolitikai helyzeteket. Nekik a véleményük picit eltérőbb lesz, így a gondolkozásom, a figyelmem is értelemszerűen több aspektusra terjed majd ki.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS