2019. július 20. szombatIllés
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Amikor az étel a legnagyobb ellenség. Étkezési zavarokról kendőzetlenül

Kovács Bea Kovács Bea 2019. április 25. 11:04, utolsó frissítés: 14:42

Mit jelent, ha valaki minden áron fogyni akar, pedig sovány, és hol húzódik a vékony határ az egészséges életmód és a megszállott önkontroll között?


Az étkezési zavarok általában titokban vannak tartva, szégyen és bűntudat övezi őket, elszenvedőik állandó viszályban vannak testükkel. A jelenség megismeréséhez olyanokkal beszélgettünk, akik számára az étel hol biztonságot jelentő jóbarát, hol legyőzendő ellenség. Szakemberekkel jártunk utána, hogy mi válthatja ki az étkezési zavarokat és milyen lépések vezetnek a gyógyuláshoz.

Dr. Puskás Cristian gyermekpszichiáter szakorvos és pszichoterapeuta elmondása szerint az utóbbi években viszonylag állandó az étkezési zavarokkal küzdő páciensek száma, viszont súlyosságát és lassú lefolyását nézve továbbra is jelentős pszichiátriai problémáról van szó. Főként azért, mert az étkezési zavarok általában kombinált formában jelennek meg: gyakran szorongás vagy hangulati zavarok, főleg depresszió társul hozzájuk. „Van egy örökölt genetikai csomag, egy hajlam, amire jönnek a környezeti hatások”, fejti ki a szakorvos a pszichopatológia leggyakoribb kialakulási módját. „A fogantatástól kezdve folyamatosan érnek bennünket hatások, és ha eleget keressük,

minden esetben meg tudjuk találni azt a momentumot, tényezőt, ami az utolsó csepp volt, ami kiváltotta a viselkedést.”

Timi (26) így emlékezik vissza a pillanatra: „Tizenöt éves voltam, amikor azt mondta az akkori szerelmem, hogy kövér vagyok. A 170 centimmel 45 kilóra fogytam akkor. Azután visszahíztam.” A fiatal nő azóta is a fogyás-hízás ciklusait ismétli, és bár már nem fogy olyan sokat, durvábban hat, jobban megviseli a súlyvesztés: „Mindig környezeti hatásra jön rám a fogyási vágy, ha kapok egy megjegyzést az alkatomra”, teszi hozzá. „De olyan is előfordult már, hogy munka közben kaptam sírógörcsöt. Egyszer kórházba kerültem, mert egy drasztikus diéta után kimentem a barátokkal bulizni. Másnap elkezdtem hányni, azt hittem a másnaposságtól, de nem állt el. Alultápláltság miatt tartottak bent négy napot”, meséli Timi.


Emese (26) egy stresszes egyetemi periódus után kezdte el az étellel való öngyógyítás folyamatát; feszített idegállapota miatt abbamaradt a menstruációja, és alapos tájékozódás után arra a következtetésre jutott, hogy életmódváltással tudná helyreállítani a hormonháztartását. „Változtattam a szokásaimon és sikerélményem volt, látva azt, hogy a testem megváltozott: vékonyabb, izmosabb lettem, a hormonális problémáim viszont nem változtak”, meséli Emese, aki az életmódváltástól rövid idő alatt oda jutott, hogy

minden bevitt falat kalóriatartalmát tudta.

„Volt a fejemben egy állandó kalória kalkulátor. A nap bármely pillanatában meg tudtam volna mondani, hogy aznap miből mennyit ettem, és a nap folyamán sokszor játszódott vissza a fejemben, hogy aznap mennyi szénhidrátot fogyasztottam, mennyit mozogtam, vajon nem ettem-e többet, mint amennyit »ledolgoztam«.” Emese megszállottan figyelt az arányokra, ha úgy ítélte, hogy sokat evett, intenzíven tornázott és gyakran méretkezett.

A lány édesanyja túlsúlyos, így ő is félt attól, hogy kövér lesz, meghízhat. Mindent a lehető legegészségesebben próbált elkészíteni, kiiktatva mindenféle zsíros, cukros ételt; és bár kívülről úgy tűnt, dicséretes szokásokat vezetett be életébe, teljesen összezavarodott a táplálkozáshoz, a mozgáshoz és a testképéhez való viszonyulása. „Egy idő után sosem voltam éhes, egy nap nem evés után sem. Ugyanakkor sosem voltam jóllakva. Elég frusztráló állapot”, mondja Emese. Abban az időben úgy gondolta, hogy a táplálékok 90%-a csak azért van, hogy elvegye az emberek eszét és függővé tegyen, a többi meg azért, hogy betöltse az űrt a gyomorban: „Például a káposzta. Ki kell találni előre a porciót és ragaszkodni kell hozzá. Sok olyan élelmiszer van, ami veszélyes, fenyegető, öl, butít, nyomorba dönt – például a laska, kenyér, rizs. A kristálycukor méreg.”

Az orthorexia, vagyis az egészséges vagy egészségesnek hitt táplálkozásra való túlzott törekvés klasszikus értelemben nem tartozik az étkezési zavarokhoz, mondja Dr. Puskás Cristian, és hozzáteszi

„sokkal inkább az obszesszió egy bizonyos formája”.

Aki megszállottan ellenőrzi az étel származását, frissességét és összetevőit, hasonlít azokra a betegekre, akiknek, nyugalmuk érdekében, többször is ellenőrizniük kell például, hogy bezárták-e az ajtót, vagy idegen tárgyak, testek érintése utána azonnal kezet kell mosniuk.

Szilágyi Karola dietetikus, táplálkozási tanácsadó, aki praxisában ugyancsak találkozik az egészséges étrend megszállottjaival, úgy látja, hogy az orthorexiával élők erősen szoronganak, idegesek, és szenvedésként élik meg, ha nem sikerül beszerezni egy-egy élelmiszert. „A böjthöz hasonlóan nagyon sok ételt kiiktatnak étrendjükből, sokan húst, tojást és tejtermékeket sem fogyasztanak. Ha átesünk a ló túloldalára, ez stresszes életvitelhez vezet”, fejti ki a szakember, aki szerint különösen a fejlődésben lévő kamaszok egészségére káros az ételmegvonás. Azok a fiatalok, akik húszéves koruk alatt időzítik be a vegetarianizmust, könnyen megbetegedhetnek, ugyanis a növésben lévő testnek szüksége van a húsból származó fehérjékre.

Az étkezési zavarok nemi megoszlása a klasszikus szakirodalom szerint, jelzi Dr. Puskás, tíz az egyhez a nők javára, de az arány az utóbbi években nő. Szilágyi elmondása szerint praxisában a páciensek 80%-a lány, főként 13 és 18, legfeljebb 20-22 évesek. A testképzavarok kialakulásához nagyban hozzájárulnak a hagyományos és a közösségi médiák; utóbbi sokkal elérhetőbb és kézenfekvőbb. Bár felhasználókként tudatosíthatjuk az elvárások irrealitását, végső soron mégis az fogalmazódik meg bennünk, hogy

soványnak kell lenni a szépség, a siker és a boldogság eléréséhez.

Szilágyi Karola azt is jelzi, hogy a szociális médiák által generált, női és férfi szépségideálok mellett stresszes életünk is nagyban hozzájárul az egészségtelen táplálkozáshoz: akinek napközben nemigen jut ideje enni, vagy azt is csak munka, számítógépezés közben teszi, könnyen meghízhat. Így nemcsak betegségek alakulnak ki, hanem változik a testkép is, és sok esetben pontosan egy-egy fogyókúra viszi az anorexia irányába azokat, akik elégedetlenek testsúlyukkal. Aki stresszhelyzetben eszik, főleg sós, cukros és zsíros ételekhez nyúl, könnyen, szinte észrevétlenül felszedhetet akár tíz kilót, mutat rá a dietetikus.

Dénes (21) pótcselekvésként szokott enni, általában akkor, amikor ideges, stresszes vagy frusztrált. Körülbelül másfél éve van tudatában annak, hogy az ételhez, különösen az édességekhez való viszonya rendellenes: „a gyomrom elkezdett jelezni. Nagy mennyiségű édesség után általában rosszullét, hasmenés következik. Stressz hatására rengeteg édességet eszem, míg nyugodtabb időszakokban majdnem semennyit.” A fiatal férfi bevallása szerint folyamatosan küzd a testével, mert az legtöbbször mást akar, mint a lelke; az étel megnyugvást és boldogságot jelent számára, olyan barátként néz rá, aki figyel, segít, de nem ítélkezik. Régebb rosszabb viszonya volt a testével: „zabáltam és a testemet is utáltam. Most már csak zabálok, az alakom már kevésbé hoz lázba, mindazonáltal másfél hónapja rendszeresen járok edzőterembe.”

Az éhség elemi ösztön, amin fölülkerekedni, a testnek olyan magas szinten parancsolni, hogy legalapvetőbb szükségletét megvonjuk tőle, gyönyörködtető érzést kelthet a betegben, jelzi Dr. Puskás.

A kontroll iránti vágy, a tökéletességre való törekvés és egy csepp hiúság is jellemzi azokat,

akik étvágyuk és testsúlyuk fegyelmezésében lelnek örömet. „Egy anorexiával élő kamasz mindig perfekcionista, tökéletesen teljesít más területeken és törekszik a kontrollra. Ha sikerül ellentmondania saját étvágyának, az már-már egy gyönyörközeli élmény,” mutat rá a működésmechanizmusra az orvos. „Én tudok parancsolni a saját testemnek, mert ő azt mondja, hogy »éhes vagyok és ennem kell«, és én erre azt válaszolom, hogy »nem, nem eszünk«. Ez már függőségi tüneteket mutat. Talán ezért is az egyik legkomplexebb és legnehezebben megközelíthető pszichopatológia az étkezési zavar”, teszi hozzá a pszichiáter.

Emese úgy emlékezik vissza arra a nehéz periódusra, amikor ellenségként tekintett az ételre, hogy kicsit kéjelgett abban, amikor látványos fogyását észlelve szülei kétségbeestek. Szerette volna felhívni családja figyelmét, hogy valami nincs rendben, és így sikerült. Amikor intenzív tanulás közben megvonta magától az ételt, azt ismételgette magában, némi öniróniával, hogy

„aki nem dolgozik, az ne is egyék.”

Többször kapott, saját szavaival élve, hisztirohamot a családi ebédnél, mert a fejében már az őrületbe kergető vita zajlott: „szabad – nem szabad; kívánom – á, nem is kívánom, mert egészségtelen; nagyon éhes vagyok – elméletileg nem vagyok éhes, mert nem dolgoztam le az eddigi bevitelt”, így hangzott Emesénél az étvágy fegyelmezésével járó belső monológ. Sokszor ismételte magának, hogy valójában nem is éhes, csak szomjas, a nem evés viszont oda vezetett, hogy éjszaka nem tudott aludni, mert korgott a gyomra.

A kontroll megszegése mindig lelkiismeret-furdaláshoz vezet. Timi, aki többféle radikális diétát és teljes ételmegvonást is kipróbált már, legtöbbször akkor nyúl egészségtelen gyorskajákhoz vagy „tiltott ételekhez”, amikor rossz kedve van, a túlevést aztán rendszerint bűntudat követi: „Imádok enni, imádok főzni. Sokat főzök a páromnak, de ilyenkor általában elcsábulok, és megnyugtatom magam, hogy egy kis cheating belefér. Aztán lelkiismeret-furdalásom van, hibáztatom magam, és ez a rossz érzés további cheatinghez vezet”, vázolja fel a fiatal nő az ördögi folyamatot. Timi beismeri, hogy elégedetlen alakjával és régóta harcban áll testével, és az sem segít, hogy maga körül folyton gyönyörű, csinos nőket vél felfedezni. Belátja, hogy nem elég türelmes a rendszeres sportoláshoz, és amikor rossz passzban van, könnyen beadja a derekát a zsíros ételeknek: „mikor rossz kedvem van, nehezebb ellenállni. Nehezen fogadom el a dolgokat, amik nem tetszenek, sokat emésztem magam.

Mintha kajával próbálnám felvértezni magam a világ ellen.”

Mivel az étkezési zavarok összetett pszichopatológiák, kezelés szempontjából az a legfontosabb, hogy a tünetegyüttes közül azt az elsődleges tünetet azonosítsa be a szakorvos, ami a viselkedést motiválja, mutat rá Dr. Puskás Cristian. A pszichiáter elmondása szerint

a betegek általában az utolsó utáni pillanatban kerülnek szakemberhez,

legtöbbször akkor, amikor a krónikus éhezésnek már szervi következményei vannak. A szülők a túlzott fogyást észlelhetik csak, mert a kamaszok általában titkolják rendellenes étkezési szokásaikat. Bulímiás betegek esetében fogorvos veheti észre az önhánytatás szervi tüneteit. Hosszú, hónapokra, sőt akár évekre kiterjedő gyógyulási folyamatról van szó, amihez több szakember együttműködése szükséges, illetve a közvetlen környezet feltételek nélküli támogatása.

De beszélhetünk gyógyulásról.

Szilágyi Karola dietetikus felhívja a figyelmet, hogy étkezési zavarokkal küzdő személyeknél lépésről lépésre kell kezdeni a gyógyulási folyamatot; fontos, hogy a betegek megértsék, hogy a táplálkozási tanácsadó segíteni akar, és nem az a célja, hogy ők „meghízzanak”. Ha valaki megijed és elveszíti a szakemberbe vetett hitét, nagyon gyorsan kárba mehet a közös munka, és krízishelyzetben a páciens állapota még lejjebb csúszhat.

Dr. Puskás kiegészíti: az étkezési zavaroktól szenvedő emberekben fontos tudatosítani azt, hogy számukra az étel, mint egy diabéteszes számára az inzulin: gyógyszer. A pácienseket általában erős szorongással tölti el az, amikor le kell ülni enni. Ilyenkor jelenhetnek meg újból a védekezési mechanizmusok, mint az önhánytatás vagy az intenzív sport, ami által az a kevés bevitt kalória is távozik, sőt mínuszba kerül. A dietetikus feladata abban is áll, hogy az étrendet olyan ételekből állítsa össze, amiket a beteg hajlandó megenni. A kor, a nem, a jelenlegi súly és a célérték függvényében kezdődik el a tudatos evés. A pszichológus következetes terápiával kíséri a gyógyulás folyamatát, a pszichiáter pedig összefogja és átlátja a kezelést: megállapítja, hogy van-e fejlődés, felismeri a társuló zavarok megjelenését, és bizonyos esetekben akár gyógyszeres terápiával is közbeavatkozik.

Kamaszok esetében, mivel ők a fejlődés fontos szakaszában vannak,

a család nem lehet semleges,

jelzi dr. Puskás. Sokan úgy gondolják, hogy a pszichés és az étkezési zavarok nem is betegségek, és a gyermek „azért nem eszik, mert nem akar enni”. A legjobb eredményeket ott érik el, ahol a szülők támogatnak, segítenek és együtt dolgoznak a szakemberekkel.

„Számomra a lelki béke a folyamatos mozgásban levés, amikor mindig leköti valami a figyelmem, és tudom, hogy mi a feladatom, mit akarok elérni”, mondja Timi, aki jelenleg nutricionistával és személyi edzővel dolgozik étkezési szokásain. „[Jó érzés az] amikor támogatnak abban, amit csinálok vagy el szeretnék érni, és értékelik is az eredményt. Ha több pozitív visszajelzést kapnék a környezetemből, és itt nem a fogyással való harcomra gondolok, akkor az erőt adna. Elszántabb lennék a mozgással és a helyes táplálkozással kapcsolatban is”, vallja be a nő, aki belátja, hogy hangulatváltozásai teljes mértékben befolyásolják étkezési szokásait. Mostanában törekszik arra, hogy ne legyen annyira szigorú magával, és bár diétázik, megenged magának egy gombóc fagyit vagy egy palacsintát. Ilyenkor jól érzi magát és nem gyötri a lelkiismeret.

Dénes, aki kerüli az édesség vásárlását, ugyancsak szellemi és lelki egészségre törekszik, ami egyben testi is; dolgozik az önelfogadáson, és úgy érzi, az utóbbi időben sikerült megbékélnie magával. Kérdésemre, hogy mit javasol a hasonló gondokkal küzdőknek, azt mondja, hogy a probléma forrását kell megtalálni, és ha ez megvan, könnyebben lehet tenni ellene.

Emese, aki 38-as méretről 34-esre, majd 42-esre ment, bánja, hogy egykoron nem örvendett testsúlyának és lekövérezte magát, ugyanis erőfeszítés nélkül volt arányos és csinos. Sötét periódusában folyton ellenőrizte testét és más nőkhöz hasonlította magát, úgy ítélkezett fölöttük, ahogy saját magát is bírálta. Döntő pillanat volt az, amikor rögeszméje már annyira gyötörte, hogy azt mondta magának: inkább meghízik és lesz kövér, minthogy állandó önbírálatban és félelemben éljen. Bízott abban, hogy megéri felhagyni a szokásaival, amelyek csupán nárcizmusát táplálták, és hogy megteremtődhet egy olyan egyensúly, amelyben éhség és jóllakás együtt létezhet. Emesének hinnie kellett, hogy

valódi, legbelsőbb lénye szép és szeretetre méltó,

és akkor mutatkozhat meg igazán, amikor megszabadult a „nyavalyától”: „Bíztam abban is, hogy szeretni tudom majd azt a testet, ami ezzel együtt jár. Megtanultam egyfajta gyengédséget. Sokkal jobban ismerem a testem, mint ez előtt”, zárja mondandóját a lány.

Szilágyi Karola dietetikus elmondása szerint hazánkban sok pénzbe kerül az egészséges táplálkozás, de a következő tippeket próbáljuk meg beiktatni mindennapi életünkbe: étkezzünk naponta ötször, három fő- és két kisebb adagot, ugyanis gyakran azért vagyunk idegesek, mert elfelejtettünk enni. Amikor leülünk táplálkozni, csak az életre koncentráljunk: ne dolgozzunk közben, ne nézzünk tévét és ne gondolkozzunk stresszt okozó dolgokon, különben a testünk nem észleli, hogy eszünk. A rendszeres testmozgás sokat segít a stressz levezetésében, de a séták is jót tesznek azoknak, akiknek nem jut ideje sportra. Fontos, hogy elegendő mennyiségű vizet igyunk, és igyekezzünk éjfél előtt elaludni, hiszen akkor történik a legpihentetőbb alvás.

Étkezési és egyéb pszichés zavarok kialakulása esetén javasolt minél hamarabb szakemberekhez fordulni, akik személyre szabott étrenddel és terápiával segíthetnek a gyógyulásban.

Nyitókép: TTY: The Little Models

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS