2019. június 27. csütörtökLászló
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Mi a helyzet otthon? Kivándorló fiatalok, kinti élet és… hazaköltözés?

Kovács Bea Kovács Bea 2019. március 11. 12:41, utolsó frissítés: 14:18

Hogyan alakul az élet az új országokban, mikor vált határozatlan idejűre a határidős kinntartózkodás, és van-e értelme ebben a pillanatban a hazatérésnek?


Egyetem, munka, párkapcsolatok, baráti háló – a fiatal erdélyiek külföldre költözése mögött leggyakrabban ezek az okok állnak. Hogyan alakul az élet az új országokban, mikor vált határozatlan idejűre a határidős kinntartózkodás, és van-e értelme ebben a pillanatban a hazatérésnek? Olyan fiatalokkal beszélgettünk, akik több éve hagyták el az országot, új élményeket, emberségesebb körülményeket és jobb megélhetést keresve. Legtöbbjük nem kívánkozik egyhamar visszaköltözni Romániába, aki pedig visszavágyik, annak személyes okai vannak. Beszélgetőtársaim között olyan is akad, aki felvidéki magyarként az erdélyiséget élte meg „külföldként”. Szubjektív, de irányadó körkép következik áttelepült fiataloktól.

„Bicikliutak mindenhol”

Orsi (24), Szabi (28) és Á. (28) mindhárman egy nyugat-ausztriai kisvárosban élnek, és ugyanannál az autóipari vállalatnál dolgoznak. Orsi és Szabi egy ideig távkapcsolatban éltek, előbb a fiú, majd a lány költözött ki, és ma már úgy látják, jelenleg nincs túl sok értelme a hazaköltözésnek.

„Nem szeretném a jót rosszra váltani”, mondja Orsi, aki mérnökként dolgozik. „Magasabb életszínvonalú jövőt tudok biztosítani magamnak, gyerekeimnek itt. Nyugodtabb az élet. A munkahelyen jobban értékelnek és megfizetnek”, fejti ki. Szabi úgy gondolja, hogy amennyiben a gyerekeinek idegen nyelvet kell tanulniuk majd az iskolában, lehet az német is.


Abszolút pozitívumként Á.-val együtt a tömegközlekedés pontosságáról, a város tisztaságáról, a bicikliutak és a városműködés hatékonyságáról beszélnek. Az emberek civilizáltak, jegyzi meg Orsi, Szabi pedig a „ragályos nyugodtságról” beszél, ami az osztrák kisváros lakóira jellemző. Mindkettőjüknek sikerült beilleszkedni a munkaközösségbe, és a helyi magyarokkal is tartják kapcsolatot.

Á. azonban tervezi a hazaköltözést. „Nem tudom eléggé értékelni azokat az életkörülményeket, amelyekben jelenleg részesülök. Azt hiszem, ez az életminőség európai non plus ultrája, viszont soha nem tudnám otthonomnak tekinteni ezt a helyet”, vallja be.

Bicikliút Ausztriában. Forrás: also-ausztria.infoBicikliút Ausztriában. Forrás: also-ausztria.info


Jelenleg inkább az információ- és tapasztalatgyűjtésre fekteti hangsúlyt, hogy az ott szerzett tudást a hazatérése után gyakorlatba ültethesse. „Tulajdonképpen soha, semmilyen tekintetben nem szűkölködtem otthon”, teszi hozzá, de beismeri, hogy Kolozsvárt leszámítva Romániában sehol nem találkozott elégségesen jó tömegközlekedéssel. Dinamikus életmódjának fenntartásához Ausztriában pl. nincs szüksége autóra, de a hazai közlekedési körülmények között ezt nem tudja elképzelni. Kérdésemre, hogy mi hiányzik a legjobban, Á. azt feleli, hogy a közösségi élet, az anyanyelven és a románul történő kapcsolatteremtés, és „minden kicsi nüansz, amit a külföldi lét elnagyol, lecsiszol, ellehetetlenít”.

„Távcsalád”

A közeli barátokkal és a szűkebb családdal való kapcsolattartás az egyik legfontosabb témája a beszélgetéseknek. Válaszadóim közül sokan egyetértenek abban, hogy bizonyos kapcsolatok a távolság rovására lemorzsolódnak, és a találkák megszervezése logisztikai kihívásnak tűnik. A messengeres kommunikáció se nem elég kielégítő, se nem fenntartható. Ahhoz, hogy élőnek érződjék egy baráti vagy családi viszony, személyes találkozókra is szükség van.

„Kezdetben, az első évben kb. havonta jártam haza, majd 2 havonta, illetve minden ünnepnap, és egyetem alatt többnyire nyáron is otthon voltam”, meséli Raimund (28), aki Budapesten végezte az egyetemet és ott is dolgozik. Az utóbbi időben azonban három fix időpontra csökkent a hazalátogatások száma: húsvét, karácsony és nyáron egy hét az, amikor a fiatal férfi hazalátogat. A szülei gyakrabban járnak fel a fővárosba, és hosszútávú tervük az, hogy egy napon ők is kiköltöznek valamelyik kisebb magyarországi városba.

Ugyanez a helyzet Zsuzsival (27) is, akinek az évek során több közeli barátja és nővére is kiköltözött, és a család is fontolgatja az áttelepülést. Zsuzsi, aki ugyancsak a középiskola elvégzése után ment ki Magyarországra egy Maros megyei kisvárosból, ma már Budapestet érzi otthonának.

„Ha netán tovább is költözöm majd hosszabb-rövidebb időre, azt hiszem mindig ide fogok visszatérni, ha honvágyam lesz. Persze nemcsak érzelmi, hanem gyakorlati okai is vannak, elsősorban az, hogy úgy látom, otthon nagyon nehezen tudnék olyan megélhetést találni, ami anyagilag és szellemileg is kielégítő lenne”, mondja, majd hozzáteszi: természetesen a fővárosban sincs kolbászból a kerítés, de fiatal felnőtteknek azért megnyugtató mennyiségű munkalehetőség van.

A „lehetőség” szó Raimund válaszaiban is többször feltűnik, és bár mindketten figyelmeztetnek, hogy fővárosi és vidéki állapotok között nagy különbségek vannak, úgy tűnik, Budapest életvitelbeli kínálata magas szintű, az emberek általánosságban nyitottabbak és közvetlenebbek. Negatívumként a fővárosi (tömeg)közlekedés, maga a tömeg, a nyelv/beszéd erodálása, valamint az emberek önmagukkal való elégedetlensége merül fel.

Tábita (27) líceum után költözött Skóciába férjével, ahol három gyerekük született. Úgy vágtak neki a kalandnak, hogy mindvégig tudták: legfennebb öt évet szeretnének kint tölteni, majd hazatérnek.

Aberdeen, Skócia. Forrás: stormgeo.comAberdeen, Skócia. Forrás: stormgeo.com


A hazatérés azonban nem Romániába történt meg, hanem Budapestre: „Nekünk ez is haza, sőt! Itt a gyerekeink magyarul tanulhatnak, egy olyan környezetben nőhetnek fel, ami kicsit erkölcsösebb.” Tábitáék számára nagyon fontos a család közelsége, ezért is szerettek volna közelebb kerülni a számukra kedves emberekhez. Skóciából nehéz volt fenntartani a szoros kapcsolatokat, és az újonnan szerzett barátok nem tudták pótolni azt az értéket, ami Tábita és férje számára a család. Fontosnak tartják, hogy a gyerekek is magyar környezetben nőjenek fel, de belátják, hogy mindenkinek különböző értékrendje van.

„Hogy Erdélybe tervezünk-e hazaköltözni?”, teszi fel a kérdést Tábita, „nem, oda sajnos nem. A gyönyörű tájakon kívül engem nem vonz semmi. Jó hazamenni néha a szülőkhöz, de nem tudnám elképzelni, hogy itt éljek. Lehet, hogy ez majd egyszer megváltozik.” A Skócia és az itthon közötti különbségek kapcsán Tábita elmondja, hogy férjével már egyetem alatt is dolgoztak, a fizetésből fenn tudták tartani magukat és kis hitellel saját házat is tudtak venni. Ez itthon elképzelhetetlen lenne. A skót életmód kapcsán Tábita még hozzáteszi: „A please és a thank you mindenhol elmaradhatatlan. Sőt, a mosoly is. Ezek apró dolgok, amik hiányával a magyar ember sokat bosszankodhat.”

„Magyar és magyar között különbség van”

Gyöngyi Felvidékről érkezett Kolozsvárra tanulni, majd egy székelyföldi városban talált munkát. Kisebbségi magyarként úgy gondolta, hogy a helyiekkel könnyen meg fogják találni a közös nyelvet, ez azonban nem sikerült maradéktalanul.

„Nem beszélek egy nyelvet a székelyekkel, nem értik az én nyelvem, én sem értem az ő nyelvük. Félreértjük egymást. Sokszor szidtak meg valamiért, ami abból adódott, hogy félreértettek”, meséli a lány, akit gyakran ért bántás azért, mert másképp beszéli a magyar nyelvet. Gyöngyi úgy érzi, nem használhatta szabadon saját nyelvét, és bár sikerült közösséget találni új városában és lenyűgözik a székely tájak, tervezi már a költözést. Nem vissza Felvidékre, hanem Magyarországra: „Nem a »szülőhazámba«, nem »magyarokhoz«, hanem a barátaimhoz. Azokhoz, akikkel egy nyelvet beszélünk”, zárja sorait a lány.

A Budapestre kitelepedett válaszadók esetében a nyelvi kérdés inkább közösségi kérdéssé változik, pontosabban az merül fel, hogy találkoznak-e egymással az erdélyiek.

Budapest. Forrás: sztaki.huBudapest. Forrás: sztaki.hu


Zsuzsi elmondja, hogy mivel rengeteg erdélyi ismerős és barát él kint, ezek a kapcsolatok állandóak, viszont ő vonakodott attól, hogy „Erdély-találkozókon” vegyen részt. Raimund ugyancsak megjegyzi, hogy vannak Facebook-csoportok, mint például a „Vásárhelyiek Budapesten”, de ő sem hisz a kényszerű kapcsolatépítésben.

„Hogy mi jön át? Hogy gyakorlatilag maffiahálózat irányítja az országot.”

A hazai sajtófogyasztás és közéleti történések követése kapcsán megoszló válaszokat kapok. Szabi Ausztriából néha nézi a Duna Tv-t, illetve elolvassa a közösségi felületeken megosztott híreket, de nem érdeklődik aktívan az itthoni események iránt. Főleg szülei számolnak be a román és magyar sajtó legfontosabb híreiről, kintről nézve jó hírnek tűnik tehát, hogy ismét van reptér Marosvásárhelyen, azonban az orvosi egyetemmel kapcsolatos hírek egyáltalán nem pozitívak.

Á. minden nap olvas anyanyelven is sajtót, és úgy látja, hogy továbbra is a tátongó gazdasági és szociális szakadékok okolhatók a romániai körülményekért. Hozzáteszi, hogy nem szeretne azzá a külföldön élő személlyé válni, aki a nyugati viszonyokhoz képest blamálja az otthoniakat; saját elmondása szerint inkább potenciált és fejleszhetőséget lát az úm. „balkáni” állapotokban, mintsem élhetetlenséget.

Bicikliút és autók Kolozsváron. Forrás: cluj.comBicikliút és autók Kolozsváron. Forrás: cluj.com


Zsuzsi, akitől e passzus alcíme származik, a káoszt látja a romániai helyzetekben. Megjegyzi, hogy Magyarországon szokás példálózni a környező országok fejlődési előmenetelével, többek közt a romániai viszonyokkal is. Számára azonban a két ország helyzete nem sokban különbözik, de rámutat, hogy Magyarországon látszólag összeszedettebb a politikai hatalom. Zsuzsi aktív állampolgár, kötelességének tartja, hogy szavazzon és tüntetésekre is eljár, de örülne, ha egyre kevesebb ok lenne rájuk. Úgy gondolja, hogy egyszerű állampolgárként is legalább annyi kötelességünk van, hogy higgadtan megvitassuk a közéleti problémákat. Raimund ugyancsak eljár szavazni, de nem kapcsolódik be aktívan a politikába.

„A humor, a miccs és a shaormából a sült krumpli”

A fentiekből talán már kitűnik, hogy a javarészt megoldható dolgok mellett (kapcsolattartás, utazás, családi-baráti találkozók) túl sok hiányban nem szenvednek azon beszélgetőpartnereim, akik nem tervezik a (haza)költözést. Mi hiányozhat hát egy külföldre került erdélyi magyarnak?

„Őszintén, semmi”, mondja Aaron (33), aki 2008-ban költözött el Erdélyből és több megálló után végül az Egyesült Királyságban telepedett le. Nyitott személyiségének, kíváncsiságának köszönhetően hamar és könnyen beilleszkedett az ottani közösségbe, amiért cserébe nyugalmat, elfogadást, kiegyensúlyozott életvitelt és új tapasztalatokat kapott és kap.

„Sokkal nagyobb és szabadabb a tér arra, amit igazán szeretek, és nem néznek rám alienként”, teszi hozzá Aaron, aki azt tapasztalja, hogy környezetében kevesebbet panaszkodnak az emberek és nem foglalkoznak annyit mások dolgával.

London. Forrás: secretldn.comLondon. Forrás: secretldn.com


Egy szembeötlő különbségként fogalmazza meg, hogy Angliában másként viszonyulnak az ünnepekhez is. A halottak napját is ezért inkább az ünnep-jelleg jellemzi, nem pedig a folyamatos gond. Aaron nem tartja a helybéli magyarokkal a kapcsolatot és nem is tervez hazaköltözni: „mindig is külföldön terveztem az életem.”

És akinek hiányzik valami, mi az? Az erdélyi magyar beszéd és nyelvjárás. A nem szinkronizált filmek. A hegyek, az észjárás. A miccshez illő Bunica mustár. A zakuszka. És anyuka vinettája.


Nyitókép: Dragomán György honlapja

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS