„Igaziból hárman voltunk, ő, én és a gugli”. Magyar-román párkapcsolatok Erdélyben
Kovács Bea 2019. január 14. 17:05, utolsó frissítés: 2019. január 15. 10:35Vegyes kapcsolatok és házasságok kulisszái mögött kalandozva arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen örömei és nehézségei vannak manapság egy román-magyar párnak.
„Az számít, hogy nyolcadikos voltam és anyám megtiltotta, hogy Simonával találkozzak?”, kérdezi egy ismerősöm, miután kiírom a profilomra, hogy román-magyar párkapcsolati történeteket keresek. „Nézte a telefonom, járt a gépemen. Egyszer utánam jött, és előtte lebaszott. Majd az egész város rajtam röhögött, hogy »maică-ta nu te lasă să umblii cu Simona« (»Anyád nem hagyja, hogy Simonával járj!«).” Egy barátnőm is gyorsan rámír: „Én voltam román-magyar kapcsolatban. Igaziból hárman voltunk, ő, én és a gugli.”
Erdélyben számtalan vegyes házasság és párkapcsolat születik,
emberek egymásra találnak, és az etnikumhoz való tartozás, a történelmi terhek, a vélt vagy valós kulturális különbségek eltörpülnek a szeretet, szerelem, együvé tartozás és a család fontossága mellett. Kíváncsi voltam, hogy manapság hogyan néznek ki Erdélyben a vegyes kapcsolatok, mitől működnek, milyen nehézségeket hoznak még mindig elő a bennük lévőknek. Olyan emberekkel beszélgettem, akiknek volt már román ajkú párjuk vagy épp most élnek vegyes kapcsolatban. Házastársak és fiatal szülők is válaszoltak kérdéseimre: javarészt kellemes tapasztalataikat osztották meg. A teljesség igénye nélkül következik ezekből a beszélgetésekből pár részlet, vagyis jelenetek a román-magyar lovestoryk sokaságából.
„Annyira örültünk, hogy egymásra találtunk, hogy semmit és senkit nem vettünk számba, pedig sokan nem adtak esélyt nekünk”,
mondja Gizella (31). Öt éve van együtt román párjával, egy tizenkilenc hónapos kislányunk is van. Férjével gyerekkoruk óta ismerik egymást, és bár sok rossz visszajelzést kaptak, a közvetlen család és a barátok, tehát a legfontosabb mag támogató volt. „Falusi környezetben az emberek tartózkodóbbak az ilyen típusú kapcsolatokkal szemben, kommunikációra és bizalomra alapozott, tiszta szeretetnek kell lennie, különben nem bírja meg [a kapcsolat]”, teszi hozzá Gizella férje. Gizella családjában vannak még vegyes párok, két unokatestvérének is román kedvese van.
A kislánnyal Gizella magyarul, az édesapa románul beszél,
aki keveset tud magyarul, de a gyermek születése óta egyre többet tanul. Gizella számára fontos az anyanyelvhasználat, ragaszkodik hozzá, hogy gyermekei megtanulják a nyelvet.
Kapcsolatuk alapja a másik családjának, kultúrájának, szokásainak és nyelvének a tisztelete, párját lelki társának tekinti. Ettől függetlenül más egy román-magyar kapcsolat, mondja a nő, ugyanis olyan logisztikai dolgokat kell megbeszélni, amelyek egy magyar-magyar párnál egyértelműbbek, például hogy milyen templomban esküsznek vagy hol keresztelik a gyereket. Gizelláék két húsvétot ünnepelnek, nagyobb ünnepeken együtt mennek református és ortodox templomba is. A nő számára szokatlan volt a vallás és a kötődő ünnepek sokasága, de a román hagyományos táncokat és népdalokat megtanulta. „Nem kell bármiféle véleményt meghallgatni, mert
az emberek szeretnek tanácsokat adni.
Mi a szívünkre hallgattunk, és jól tettük”, zárja sorait a férj.
Zsuzsa (27) és Daniel (35) egy társkeresőn ismerkedtek meg. Családjaikban és baráti köreikben is vannak vegyes párok, ezért mindenki pozitívan állt a kapcsolathoz. Zsuzsának egy előző kapcsolatból van egy kislánya, akivel magyarul beszél, és párja is próbálkozik már a nyelvvel, ugyanis érteni elég sokat ért, eddig viszont nem beszélt. Daniel szerint fontos, hogy a gyerekek az ország használatos nyelveit elsajátítsák. Mindketten egy Kolozs megyei településen élnek, így kulturális hátterük nagyjából azonos, viszont Zsuzsa nem ünnepli a december elsejét. „A szerelem nincs nemzetiséghez kötve”, mondja a nő, Daniel pedig hozzáteszi: a családban nem a nemzetiség számít. Mindketten
örvendenek, hogy egészséges kapcsolatban vannak.
„Az elején voltak kellemetlen helyzetek”, meséli a marosvásárhelyi Zsuzsa (37), aki tíz éve él házasságban félig magyar-félig román párjával. Két gyerekük is van.
„Szüleim is, akik falun élnek, nagyot néztek a Marius név hallatán, de jól ismerve őket, tudtam, hogy amint személyesen is megismerik, elbeszélgetnek vele, minden előítéletük és aggodalmuk elszáll.” Így is történt, és bár tíz évvel ezelőtt még nem volt a családban vegyes házasság, ma már ez is előfordul. Zsuzsa és Marius magyarul beszélnek egymással és a gyerekekkel is, bár az egyezség az volt, hogy a férfi románul fog értekezni a kicsikkel. Nagyon nehezére esett viszont „házon belül váltani a nyelveket”, így aztán hagyták a dolgot, és most a gyermekek (5 és 7 évesek) alig pár szót tudnak románul. Zsuzsa úgy érzi,
ezt egy kicsit elszúrták,
és reméli, hogy a hiányosságot sikerül pótolni valahogy. A gyerekeket ortodoxnak keresztelték, ugyanis Marius életében sokkal fontosabb a vallás és Zsuzsa úgy tartotta, hogy az édesapa nagyobb hatással lehet ebben a gyerekekre. Számára viszont az volt szempont, hogy a gyerekek megtanuljanak helyesen beszélni és írni magyarul, ezért magyar oviba-suliba járnak.
A kapcsolat kezdetén a „falu szája” azonban járt rendesen, és ez nagyrészt a Zsuzsa szülein csapódott le. Mostanság már kevesen szólogatnak be, de ők már senkit sem zavarnak. Pár éve azonban volt egy érdekes eset, emlékszik vissza Zsuzsa. A két gyerekkel kint volt falun, ahol találkozott egy idősebb bácsival, akit régebbről ismert. A férfi nem emlékezett rá, Zsuzsa elmondta hát, kinek a lánya. A beszélgetés ezután így zajlott:
„Jól van, fiam, tudom már, te mindig ügyes voltál. Ezek a te gyerekeid?”
„Igen, két fiúcska.”
„Nagyon szépek, ügyesek. S jártál egyetemre?”
„Igen, Kolozsváron végezem.”
„Na az igen, fiam! S hol dolgozol?”
„Most a Marosvásárhelyi Rádiónál.”
„Ügyes vagy nagyon! S az uradat hogy hívják?”
„Marius.”
„Fiam, semmit nem ér, amit eddig mondtál. Te románhoz mentél férjhez, elárultad a nemzetedet. Szégyelld meg magad!”
„Egyértelműen a párbeszéd természetességében, spontaneitásában különbözik egy román-magyar egy magyar-magyar kapcsolattól”, mondja Tamás (29), akiknek hét hónapig volt román barátnője. Románul kommunikáltak. Tamás hátránynak élte meg, hogy
a nyelvhasználat miatt nehezebben tudott megnyilvánulni a humora.
„Anyanyelven az ember könnyebben brillíroz a szavakkal és spontánabb tud lenni, ami, valljuk be, sokat számít.” Volt barátnője sokszor rácsodálkozott a magyar nyelv furcsaságaira, de különösebb, a nyelvi-nemzetiségi másságból fakadó problémáik nem akadtak. Bálint (37) úgy emlékszik vissza egy régi kapcsolatára, hogy a nyelvi kérdés is olykor terítékre került. „Az exem kissé ambivalensebb viszonyban volt az én magyarságommal. Láthatóan irritálta, ha magyarul beszéltem valakivel előtte (talán valóban nem a legudvariasabb dolog) és időről időre szükségét érezte, hogy megvitassa,
kié is voltaképpen Erdély.
Emellett kíváncsiságot is mutatott magyar dolgok, leginkább a zene felé”, meséli a férfi, aki ugyanakkor belátja, hogy a kapcsolat nehézségei nem abból fakadtak, hogy ő magyar, párja pedig román volt.
A válaszadók közül többen is jelezték, hogy a közös kulturális utalások hiánya, az irodalom át-nem-adhatósága és a szóviccek lefordíthatatlansága hiányt jelent, jelentett a kapcsolatokban. A vallási szokások és nemzeti ünnepek ugyancsak eltérőek. Renáta (27), aki hét éve él házasságban román párjával, beismeri, hogy az elején
nagyon nehezen fogadta el, ha kedvese valami rosszat mondott magyar személyekről,
vagy vallásáról tett megjegyzést. Ilyenkor azt érezte, hogy ezek a szavak személyesen rá irányulnak, de ma már semmit nem csinálna másként: a párnak egy kétéves kislánya van, aki mindkét nyelvet kezdi már beszélni.
Orsi (29) és Andrei (30), bár Brassóban ismerkedtek meg, ma Angliában élnek, három éve vannak együtt és mindig is angolul beszéltek egymással. A székelyudvarhelyi lány egykor el sem tudta képzelni, hogy valaha román barátja lesz, de ma már baráti körükben is több vegyes pár van. „Nekem rozsdás volt az angolom, szóval volt, hogy vígjátéki stílusban, szótárral (okostelefonnal) a kézben veszekedtünk. Elviekben kevésbé kellett volna értsük egymást, mint egy magyar sráccal, mégis annyira megértettük, mint soha mással.”
Erdélyiségük mindkettejük számára hangsúlyos,
Andrei-nek is vannak magyar felmenői. Orsi szerint Angliából nézve a magyar-román kulturális különbségek sokkal kisebbnek tűnnek például a muszlimokhoz, anglikánokhoz vagy indiaiakhoz képest. Kapcsolatuk eljutott arra a pontra, amikor történelemről már nem beszélgetnek, mert ez heves vitát vált ki, ugyanis teljesen más, néha ellentmondó tudásuk van történelmi személyekről, eseményekről. Ha Andrei lengyel lenne, viccelődik Orsi, a lengyel-magyar jóbarátság miatt senkinek nem lenne problémája velük.
„Mindegy lett volna nekik, ha brazil nemzetiségű is, csak lány legyen az illető!”,
mondja A. (29), akinek mindeddig csak román barátai voltak. A partiumi édesanya és családja részéről nem voltak a románsággal bajok, viszont a székelyföldi apai ágon mindig lappangó feszültséget teremtett a téma. A. édesanyja román iskolában végzett, anyanyelvi szinten beszéli a románt és második férje is román nemzetiségű volt, ezért a fiatal férfi szereti úgy érezni, hogy tulajdonképpen két anyanyelve van.
„Nekem mindig mindegy volt, hogy román volt-e a fiú vagy magyar. Sőt, minél románabbul nézett ki, annál jobban vonzott. Valószínűleg a másság egzotikus képe az, ami ilyenkor magával ragadja az embert”, vallja be A. Számára mindkét nyelv napi használata fontos, és az egyik legizgalmasabb romantikus találkozása egy kettős anyanyelvű fiúval volt, akivel „mindkét nyelv sajátos varázsát” megélhette.
„Az anyanyelv maga az életbenlét”,
mondja A., aki el tudja képzelni, hogy gyerekei egy napon ugyanúgy fogják csodálni Örkény lefordíthatatlan humorát, mint Dinu Lipatti időtlen Bach-játékát.
Nyitókép és illusztráció: HungaRomânisme - HungaRomagyarázatok