2018. december 15. szombatValér
-1°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

"Férfi és nő között a lelkület különböző lehet, de emberek vagyunk lelkészként is"

Gál László Gál László 2018. november 23. 13:18, utolsó frissítés: 2018. november 24. 10:42

Másképp ítélnek meg egy lelkészt, ha nő? Három református lelkésznővel beszélgettünk a szolgálatról.


Korábban többször is foglalkoztunk már a női lelkészek egyházon belüli helyzetével, kezdve a teológiai felvételijüktől, egészen addig, hogy hogyan érik el a gyülekezetnél, amit választottak maguknak vagy ahová helyezték őket, hogy befogadják, milyen szerep jut nekik ott. Ez utóbbi, egy kutatás mentén kialakuló kérdésfelvetés kapcsán viszont hiányoztak a személyes tapasztalatok, a megszólaló lelkésznők. Ezért most erdélyi lelkésznőket kerestünk meg, hogy meséljenek élményeikről.

Három teljesen különböző történetet ismerhetünk meg, lesz székelyföldi tömbmagyarságból megszólalónk, ahonnan az a hír járta, hogy nehéz a lelkésznőknek, illetve lesz a szórványból is, ahol már annak is tudnak örülni, ha van egyáltalán, aki heti rendszerességgel igét hirdessen a szószékről. Mindhárman családanyák és a közösségükért lelkesen dolgozó lelkésznők.


Ráduly-Baka Zsuzsanna: a szeretet volt a stratégiám

"Nagy lelki szilárdsággal indultam neki, hogy ez nekem biztosan menni fog, mert ott a helyem. Emlékszem, Csiha Kálmánné, Emese néni minden felvételiző leányt kikérdezett, hogy miért szeretne teológián tanulni, milyen célja és elképzelései vannak. És az volt az utolsó kérdése, hogy mit fogsz csinálni, ha nem kerülsz be. Abban az évben legalább 40 leány jelentkezett 4 helyre, tehát tízszeres volt a túljelentkezés. A fiúknál nagyjából ketten lehettek egy helyre. Nem tudom, hogy miért, de úgy reagáltam a kérdésére: olyan nincs, hogy én ne jussak be. Egy kis döbbenetet is kiváltott a püspökasszonyból, hogy ezt kijelentettem" - meséli a felvételijéről a sepsiszentgyörgyi származású lelkésznő, és végül igaza is lett. Egyből felvették a teológiára, ahonnan az ötéves képzés befejezése után hasonló egyenességgel választott szolgálati helyet. Pedig inkább az volt a bevett, hogy mindenki próbált intézkedni, hogy megszerezze az ötödéven kinézett helyet.



Ráduly-Baka Zsuzsanna (Fotó: EREK Facebook oldala)Ráduly-Baka Zsuzsanna (Fotó: EREK Facebook oldala)


"Az akkori gyakorlat szerint nemtől függetlenül mindenki média szerint választhatott az üres gyülekezetek közül. Én akkor már férjnél voltam, és a férjem az akkori sepsiszentgyörgyi mezőgazdasági bankban dolgozott. Én pedig mérlegeltem. A Sepsi Egyházmegyében akkor két üres hely volt, Erősd és Sepsimagyarós. Semmiképp nem szerettem volna városra kerülni segédlelkésznek, úgy éreztem, hogy inkább a falusi környezethez vonzódom. Az erősdi gyülekezetben voltam legátus még elsőéves koromban pünkösdkor. Valahogy megmaradt az élménye, mert kedvesek voltak az emberek, amikor végiglátogattam őket a legátumot összegyűjteni. A kollégák között volt egy fiú, aki szintén kinézte magának az erősdi gyülekezetet, intézkedett is, de a média szerint én választhattam előbb" - magyarázta, hogy miként esett a választása Erősdre, ahol azóta is szolgál.

Így is, amikor eljött az ideje, hogy elfoglalja helyét a gyülekezetben, akkor volt egy kis csalódás, hogy egy "fehérnép" fog jönni, és nem egy férfi.

"Úgy érzem, hogy a teológiai képzés alatt nemcsak elméleti, hanem gyakorlati téren is beleláttam a gyülekezeti szolgálatba. A legációs ünnepi szolgálatok mellett részt vettem egy exmissziós csapatban is, akikkel nyaranta többször mentünk ki üresen maradt gyülekezetekbe szolgálni. Úgy éreztem, hogy kimondottan a gyülekezeti szolgálat az enyém, azt szeretném végezni. Persze az itteni közösség teljesen másképp látta, ez nyilvánvaló volt" - magyarázta a lelkésznő.

Végül az akkori esperesnek, Incze Sándornak kellett lecsillapítania a helyieket, és meggyőznie őket, hogy fogadják be a frissen végzett fiatal nőt, aki tovább is mesélt arról, hogy miként sikerült megváltoztatnia a helyiek véleményt.

"A régi egyháztagok - én úgy érzem, hogy kizárólag a gyülekezetük és az egyházuk iránti szeretetből és féltésből -, bizony eléggé ellenséges hangot ütöttek meg az esperes úrnak. Mindenféle kifogást felhoztak: nem fogok ott ülni; lehet, hogy ki sem költözöm a parókiára; nem fogom tudni rendezni az egyházközség földügyeit. Az esperes úr viszont olyan jól kérdezte a felszólaló atyafiakat, hogy elsimult az ügy, és belenyugodtak a helyzetbe. Amikor idejöttem, nem is tudtam erről az előzményről. Amikor a falusiak elkezdtek jönni a parókiára, és éreztük, hogy egymásra találtunk, hogy talál a szó, és azt, hogy szeretettel fordulok irántuk, akkor kezdték el nekem ezt a történetet mesélni, 1-2 héttel a beköltözésünk után. Nagyon szépen elsimult az ügy, amikor újzsengekor a férjemmel együtt fogadtak, már senkiben nem volt fenntartás vagy ellenállás. Még csak gorombán sem szóltak szembe, mindig csak a tiszteletet éreztem" - mondta el a történetét, majd beszélt arról is, hogy miként készült a lelkészi szolgálatra nőként.

"Nem éreztem, hogy nőként fel kellene vértezzem magam, másként kellene viselkednem. Úgy éreztem, tudom, mi a kötelességem lelkészként, és azt elvégeztem. Őszinte szeretettel fordultam az emberek felé, és nagyon jól kezdtünk együtt dolgozni, ami úgy érzem, hogy a mai napig is tart" - mesélte, majd kitért arra, miként viszonyult ahhoz a gyülekezet, hogy hatszor volt terhes, és hat gyereket szült a 20 éves szolgálata alatt.

Ráduly-Baka Zsuzsanna (Fotó: EREK Facebook oldala)Ráduly-Baka Zsuzsanna (Fotó: EREK Facebook oldala)


"Én próbáltam mindvégig dolgozni, és meg is kaptam az erőt, egészséget ehhez. Mind a hat terhesség alatt, illetve az után is, végig dolgoztam, nem hagytam magára a gyülekezetemet. Teljesen természetes volt számukra, hogy a lelkésznő terhes. Nem volt ellenvetésük, esetleg féltő megjegyzésük, hogyha nagy hassal mentem temetni, nehogy megfázzak. Én rájöttem ugyanakkor, hogy nem tudok gyereknevelési szabadságra menni. Nekünk a parókia, a lelkészi hivatal az otthonunk. Nem tudom kiírni, hogy most ne zavarjanak, mert két évet gyereknevelési szabadságon vagyok. Végig dolgoztam. Szülés után eltelt 2-3 hét, addig nem kerestek, de utána már én is megjelentem a közösségben, és a munka folyt tovább. Hogyha hónapokon keresztül folyamatosan hiányzok, akkor az valószínűleg nem tetszett volna a közösségnek, hasonlóan ahhoz, hogyha egy férfi lelkész beteg. Egy darabig tűri a gyülekezet, de utána már nagy az igény arra, hogy jöjjön vissza" - magyarázta, kiegészítve azzal is a beszélgetésünket, hogy szerinte a női lelkészekkel szembeni fenntartások nem mérvadóak. "Férfi és nő között a lelkület, az alaptermészet különböző lehet, de amúgy emberek vagyunk, lelkészként is."

Orbán Judit: valahol több nyitottságot tud egy női személy hozni a képbe, mint egy férfi

"Tudni kell, hogy én egy évet rátettem az életemből a teológiai felvételire. Egy éven keresztül, napról napra csak azzal foglalkoztam, amit számonkérhettek. Úgy készültem, hogyha csupán egy helyet hirdetnek meg, akkor én arra az egy helyre kell, hogy bejussak, mert még egy évet nem akarok otthon eltölteni. Akkoriban még a fiúknál is komolyabb volt a versengés, nekik is tudniuk kellett azt, hogy csak a legjobbak maradnak bent. Nagyon magas jegyet értem el" - mesélte a felvételijéről a jelenleg Kovásznán szolgáló lelkésznő, akinek másodjára sikerült bejutnia a teológiára. Ahogyan ő magyarázta, akkoriban az nem volt ritkaság, általában azok voltak előnyben, akik másodjára vagy harmadjára próbálkoztak.

Elmondása szerint már középiskolás évei elején is visszatérő gondolata volt, hogy a lelkészi pályát választja, és 11. osztály végére lett egyértelmű, hogy nagyon szeretné. "Az egy évnyi vesztegeléssel nem számolt a családom sem, az terhes és feszültséggel teli időszak volt. Ki kellett várni, hogy miként alakul a második felvételi, ami, ha nem sikerül, akkor egy nagyon értékes évet veszítettem volna el. Innen nézve megérte azt az évet erre rászánni. Nagyon kellett tudnom, hogy tényleg ezt akarom" - mondta.

Orbán Judit (Fotó: EREK Facebook oldala)Orbán Judit (Fotó: EREK Facebook oldala)


A kolozsvári teológiai tanulmányai elvégzése után pedig a férjével kétéves ösztöndíjjal Hollandiában tanult tovább, de még a második tanulmányi éve befejezése előtt megszülte az első gyereküket. Romániába már úgy érkezett haza, hogy gyereknevelési szabadságon volt, lelkészfeleségként. Egy év kolozsvári kitérő után a férje Gógánváraljára pályázott gyülekezeti lelkésznek, ahová követte férjét.

"Gógánváralja sajátos helyzetben van, mert össze van nőve Gógánnal, viszont mindkettőnek önálló gyülekezete van, lelkészi állással. Amikor Gógán üresen maradt, már bennem volt, hogy nagyon jó lenne ott lelkésznek lenni. Szolgáltam már azt megelőzően Gógánban, és az akkori gondnok nagyon szerette az igehirdetéseimet. Nem is lett volna ellenem kifogásuk, leszámítva azt, hogy a két falu között volt egyfajta versengés, és nem akarták, hogy a gógánváraljai papné legyen a gógáni papnő. Ez ilyen régi dolog. Nem a személyem, hanem a helyzet ellen volt kifogásuk. Azt is hiányolták, hogy a parókiájukat nem lakta senki. Megértettük ezt, de nem tudtuk megoldani. Ennél ideálisabban nem lehetett volna elhelyezkedni. Ki sem kellett mennem a faluból, mert helyben voltam, kerékpárral, de akár gyalog is fel lehetett járni" - magyarázta a lelkésszé választásának körülményeit. És megválasztották. Még gyesen volt (a második gyerekkel), de már beszolgált Gógánba.

Helyzetük nem példa nélküli, hasonlóan oldotta meg Gógánváralja és Gógán lelkészi feladatait Csiha Kálmán (az Erdélyi Református Egyházkerület korábbi püspöke) és Csiha Emese. "A Csiha-házaspár szolgálata nagyon jó benyomást hagyott maga után, 40 év múlva is érezhető volt a hatásuk a közösségben. Ilyen háttérrel egyáltalán nem volt megterhelő női lelkészként szolgálni" - teszi még hozzá.

A harmadik gyerek megszületése után már nehezebb volt minden feladatnak eleget tenni, viszont a gyülekezet kérése szerint szolgált tovább. Tulajdonképpen még gyesen volt, amikor meghívták a férjével együtt Kovásznára.

"Felkészülve jöttek a kovásznai presbiterek, akkoriban készült egy friss rádióriport is velünk, még azt is meghallgatták, sőt még akkor is idéztek belőle, amikor idekerültünk. Azt mondták, hogy nagyon szeretnék, hogyha mi elvállalnánk a szolgálatot. Kovásznán már azelőtt is két lelkészi állás volt, és azokat is egy lelkészházaspár töltötte be, és úgy is szerették volna, hogy férj és feleség jöjjön, együtt dolgozzanak. Mi végig azt éreztük, hogy ez egy fentről irányított dolog. Én úgy jöttem el Kovásznára, amikor lejárt a fellebbezési idő, hogy addig még soha nem is jártam ebben a városban" - fűzte tovább lelkészi szolgálatának történetét.

"Mi a teológián azt hallottuk, hogy Székelyföldön a lelkésznőknek nehéz, de ebből én semmit nem tapasztaltam itt. Ez a közösség tudatosan hívott meg lelkészházaspárt, így adta meg a lehetőséget is a szolgálatra, ezért ez a téma többet fel sem merült az évek során. És már 8 éve vagyunk itt. Soha nem éreztem, hogy hátrányosan különböztetnének meg. Ránk bízták, hogy a szolgálatokat miként osztjuk be egymás között. El szoktuk mondani, így tartjuk tisztességesnek, hogyha egy család bejön, hogy a férjem a virrasztóban fog szolgálni és én a temetéskor. Vagy fordítva. Ezt előre megbeszéljük, mert akkor pont nem hiányzik nekik a meglepetés" - mesélte a kovásznai szolgálatról, majd általánosabban is beszélt a tapasztalatairól.

"Úgy érzem, hogy nem lennék mindenre képes, amire a férjem képes a szolgálat terén. Például, amikor építkezésről van szó. Az előző gyülekezetünkben egy Árpád-kori templomot kellett renoválni, óriási összegbe került, pályázni kellett rá, megfelelő szakembereket kellett összegyűjteni. Ebben én annyi részt vállaltam, hogy leadtam a pályázatot Vásárhelyen. Az egész munkát nem tudtam volna úgy elvégezni, mint ahogyan ő elvégezte, mert nem olyan szemmel látom a dolgokat, és nem olyan rátermettség van bennem. Kovásznán is bizonyos dolgokban jobb, ha ő irányít. Azt tudom, bizonyos helyzetekben ráérzünk arra, főleg így, hogy lelkészházaspár vagyunk, hogy mire vagyok én alkalmasabb, mire a férjem. Vannak helyzetek, amikor a férjem azt mondja, hogy most ezt inkább a feleségemre bízzuk, ilyen például a kórház látogatás. Valahol több nyitottságot tud egy női személy hozni a képbe, mint egy férfi" - mondta.

Molnár Helén: egyszerűen tettem a dolgom

"Mindig is gyülekezeti lelkész szerettem volna lenni, ebben két teológiai professzorom is megerősített, amikor azt mondták, hogy nem féltenek a gyülekezeti munkától" - magyarázta a Besztercétől 25 kilométerre fekvő Sajószentandrás lelkésznője, aki teológiai felvételijéről csak annyit jegyzett meg, hogy nem foglalkoztatta különösebben az, hogy előnytelen a helyzete, mert csakis az előtte álló feladatra koncentrált. Akkor 60 elsőéves teológusból 5 volt lány.

Molnár Helén (Fotó: EREK Facebook oldala)Molnár Helén (Fotó: EREK Facebook oldala)


"A parókiaválasztás folyamatában viszont fontos szempont volt már a kezdet kezdetén is, hogy a város közelében legyünk, mert a férjem építőmérnök. Így örültem is, amikor segédlelkészként Szamosfalván kezdhettem meg a gyülekezeti szolgálatomat, ami sokat segített az önálló szolgálatomra felkészülni" - tette még hozzá, mielőtt a sajószentandrási szórványgyülekezetbe, és a hozzá tartozó sajóudvarhelyi társegyházközségbe történő beilleszkedéséről beszélt volna.

"Sajószentandrás közössége egyből befogadott, sőt nagyon örültek annak, hogy egyáltalán lelkészt kaptak. Én voltam az első lelkésznő a településen, de emiatt semmilyen negatív visszajelzést sem kaptam. Sőt, annál több pozitívat! Sokféle próbát élt meg ez a kicsi gyülekezet, és végig hitt és bízott abban, hogy nem hagyja el őket az Úr. Ennek lett a gyümölcse, hogy 10 év várakozás után teljesült a vágyuk. Ez nagyon sokat jelentett és jelent a mai napig is itt a szórványban" - magyarázta, hogy miért is fogadták el feltétel nélkül, amikor kinevezték lelkésznek a településre. Ezzel szemben Sajóudvarhelyen éreztették, hogy nem örülnek, és meg is kérdezték, hogy meddig marad.

"Nem könnyű egy fogyó gyülekezetnek azt éreznie, hogy ő csak mostohatestvére annak a másik gyülekezetnek, és csak a szükséghelyzet hozta így, hogy együtt vannak. Benne vannak a gyülekezet tagjainak lelkében ezek a fájó érzések, amelyek csak újabb félelmet és kétségeket ébresztenek benne. Ilyenkor jó, ha tudom a hátteret. Igazából nem velem volt bajuk, hanem azzal a helyzettel. Engem nem is ismertek, de ennek ellenére mégis úgy gondolták, hogy nem vesznek komolyan, mert úgyis csak dobbantónak használom őket. Ezért gondolhatták, hogy sokkal jobb a szomszédságban élő beszolgáló lelkész, még akkor is, ha csak kéthetente járt istentiszteletet tartani, mint az új lelkésznő, aki úgyis csak 1-2 évet marad, és utána lelép egy másik gyülekezetbe. Ez a gondolkodás is világosan jelzi, hogy minden gyülekezet szereti a stabilitást és a biztonságot" - magyarázta a helyzetet, amire akkor egyáltalán nem volt felkészülve, sőt nem is gondolt arra, hogy egyáltalán ilyen helyzetbe kerülhet. Akkor nagyon egyszerűen azt válaszolta: "Nem tudom azt mondani, hogy ennyi vagy annyi évet maradok, de azt sem, hogy nem maradok, meglátjuk mit hoz majd a jövő."

"Konkrétan nem tudom, hogy mi változtatta meg a véleményüket, gondolom idővel megértették és megérezték a sajóudvarhelyiek, hogy szeretem őket, fontosak nekem, értük is ugyanúgy harcolok, mint a sajószentandrásiakért, ebben nincs különbség" - jegyezte meg, hozzátéve azt is, hogy úgy érzi, egyszerűen csak tette a dolgát.

Sajószentandráson nemrég multifunkcionális gyülekezeti központot avattak, és mivel az építkezés tipikusan olyan feladat, amit férfi lelkészekhez szokás kötni, megkérdeztük azt is, hogy miként boldogult.

Kató Béla püspökkel felavatják a felújított gyülekezeti központot (Fotó: EREK Facebook oldala)Kató Béla püspökkel felavatják a felújított gyülekezeti központot (Fotó: EREK Facebook oldala)


"Minden lelkésznek megvan a maga erőssége és gyengesége, függetlenül attól, hogy nő vagy férfi. Biztos vagyok abban is, hogy szolgálatainkban vannak olyan helyzetek, amikor egy férfi könnyebben boldogul, mint egy nő, és fordítva. Már régóta foglalkoztatott az a kérdés, hogy miként tudnám hasznossá tenni a sajószentandrási református egyház volt felekezeti iskoláját, amit 1998-ban kapott vissza az egyházközség. Sokáig nem tudtam, mitévő legyek ez ügyben, ezért el-el engedtem ezt a gondolatot, hiszen sürgősebb tennivaló is várt rám. A két gyülekezetnek összesen öt épülete van, amit fent kell tartani. Sokszor befejezzük az egyiket, és kezdjük a másikat, mert tennivaló az mindig akad. Sokat építkeztünk, amióta itt vagyunk. Én szerencsés helyzetben vagyok, mert a férjem építőmérnök, és mindig tudtam tőle tanácsot kérni. Sokat tanultam tőle, leginkább arról, hogy mire kell odafigyelni" - mondta el ennek kapcsán.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS