A videojátékoktól tényleg erőszakosak lesznek a gyerekek? És hogyan lehet őket leszoktatni róla?
2018. október 18. 16:37, utolsó frissítés: 2018. október 19. 09:48Szempontok a szakembertől a szülőknek, hogy mihez kezdjenek, ha csak a videojáték érdekli a csemetéjüket.
Az iGenerációt is a szülőknek kell felnevelni és eligazítani az életben, még akkor is, hogyha a szülők sokszor kevésbé érzik magukat otthonosan a digitális világban, mint a gyerekeik. Ezért szükséges, hogy megtanuljanak jól és konstruktívan kiigazodni a digitális technológiába. Egyfajta mintát tudnak mutatni a gyerekeiknek.
Ennek apropóján kezdeményezett egy vitaindító előadást az Életfa Családsegítő Egyesület és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Média szakbizottsága online zaklatás, játékfüggőség és erőszakos játékok témában az elmúlt héten. Az ott elhangzott előadás online zaklatásról szóló részét már tegnap összefoglaltuk, most következzen az videojátékokkal foglalkozó blokk.
A videojáték erőszakossá tesz?
Fekete Zsombor szociológus, játékfejlesztő szerint - bármint is sugall a média -, attól még nem fog bekattani a gyerek, hogyha erőszakos videojátékot játszik. Példaként a Grand Theft Auto (az erőszakossága miatt a legtöbbet támadott a videojáték) említette, amelynek a 100 milliós eladáshoz 8-10 olyan eset jutott, amikor erőszakos cselekedet direktben köthető volt a játékhoz. Érvelése szerint a média által leggyakrabban emlegetett példa, a Columbine-mészárlás hátterében sem feltétlen az erőszakos játékok álltak, hanem az iskolai zaklatás.
A szülőknek akkor érdemes a kérdéssel érdemben foglalkozni, ha az erőszakos videojátékok mellett olyat is tapasztalnak a gyerekükkel kapcsolatban, hogy magányos, csak horrorfilmeket akar nézni, csak metál zenét akar hallgatni, ha fegyvereket vásárol vagy éppenséggel állatokat gyötör. Ebben az esetben valószínűleg egy olyan problémája is lehet, amit nem tud jól kifejezni. "Ha csak szeret lövöldözni, akkor semmi baja nincs, az teljesen normális" - mondta a szakember.
Johan Huizinga definíciójára hivatkozva azzal magyarázható ez, hogy a játékokat a valóságtól való különbözőség tudata kíséri, tehát az, aki játszik, tudatában van annak, hogy nem a valóságban van, hanem egy másik világban. A játékos szerepét pedig nem keveri össze a valós szerepeivel. Ehhez hasonlóan működik Fekete szerint a gyerekeknél a mese is, mert arról is el tudják dönteni a gyerekek, hogy nem a valóság.
Érvelése szerint a játékkal kapcsolatos indulatos magatartások bizonyos szintig normálisak. Ilyen például, ha játék közben megszakítják a gyereket, ami szerinte olyan, mintha elhúznák a kutya elől a csontot vagy bekopognának szex közben.
"A gyerek módosult tudatállapotba kerül, éppen szükségleteket elégít ki, és akkor jön a szülő, aki azt mondja, hogy most kapcsoljuk ki a gépet. Ez egy szükséglet, és ha közben akadályoztatnak, akkor ingerülté válunk" - magyarázta. Véleménye szerint az olyan nem rendeltetésszerű használat esetében is normális lehet az indulatos magatartás, ha túlságosan nehéz a játék, illetve ha hibák vannak benne, vagy ha a másik fél csal, illetve nem igazságos a játék - ez még nem ok az aggodalomra.
Akkor is előfordulhat indulatos magatartás szerinte, ha a gyerek azonosul a játékbeli példaképével, vagy ha éppenséggel onnan veszi a konfliktuskezelési forgatókönyvét. Ugyanakkor azt is állította, hogy sokkal meggyőzőbbnek, fotó-realisztikusabbak kellene legyenek a játékok, mint amilyenekkel most játszani lehet ahhoz, hogy ez megtörténjen. Véleménye szerint a deperszonalizációtól sem kell tartani, mert az a játékok természetes velejárója. "Ha húsvér emberként gondolkodnék a főnökömre foci közben, akkor nem mernék neki gólt lőni, mert attól félnék, hogy másnap kirúg. Minden egyes játékban van egy deperszonalizáció, ha a másik embert teljes valójában nézem, akkor nem tudok vele együtt játszani" - jelentette ki.
Elmondása szerint az életkori besorolások jó iránymutatók lehetnek a szülőknek abban, hogy milyen játékkal hagyják játszani a csemetéjüket, mert amellett, hogy mennyi erőszakot láthat benne a gyerek, fontos, hogy sikerélménye is lehet, amit élvez és szeret.
Fekete szerint a szülők a félelmet kellene segítsék feldolgozni, mert egyedül sokkal nehezebb megbirkózni vele. Az ijedtség feldolgozásában kell mankókat adni nekik. Példaként a saját 10 éves gyerekét hozta fel, akinél a rémisztő Annabelle babák plakátjai váltottak ki félelmet. Azt kellett számára elmagyaráznia, hogy azok szándékosan mitől annyira rémisztőek (leginkább mert alulról világították meg).
"Egy Counter-Strike-ban kifröccsen egy kis vér, de a legtöbb embernek ez nem okoz gondot, mert az egy játék. Mások simán megnéznek egy horrorfilmet, de amikor elvágják az ujjukat, akkor elájulnak. Mert más a médiabeli erőszak, és más a valódi trauma" - zárta a témát.
A videojáték-függőségre van megoldás?
Beszélt ugyanakkor a videojáték-függőségről is, amelyről állítása szerint maga is sokáig azt hitte, hogy nem létezik, csak jó játék van, amivel szeretnek az emberek játszani.
Elmondása szerint a videojátékok úgy vannak felépítve, hogy sok pozitív megerősítéstő jelzést adjanak, így amikor sikerül szintet lépni vagy egy új pályát teljesíteni, akkor a szervezet dopamint termel. "A játék egy ilyen szeretgetőgép, megerősíti azt az érzést, hogy de klassz vagyok" - magyarázza. Ehhez jön hozzá az, hogy lehet, a játékon kívül nem kap elég pozitív megerősítést, nem olyan jó a gyereknek a játékon kívül, mint amikor belemerül. Az analóg játékok ezzel szemben nem szeretgetnek, nem adnak pozitív megerősítést, ott a szülőktől kell egy extra ráfordítás. A szakember szerint a valódi élmények sokkal jobbak, de sokszor hiányzanak.
Fekete szerint akkor érdemes elgondolkozni a függőségen, hogyha több jelet is tapasztalunk a következők közül: a gondolataink csak a játék körül forognak, akkor is, ha nem játszunk; düh, sóvárgás, szomorúság fog el, ha be kell fejezni a játékot, egyre több időt töltünk játékkal, az egyre intenzívebb játékélményt hajszoljuk. "Függőségnek az számít, amikor a használat már problémássá válik. Amikor azt látjuk, hogy a gyerek nem akar erről lekattanni, amikor csak a játék érdekli, és az égvilágon semmi más" - magyarázta.
Fekete Csíkszentmihályi Mihály flow-elméletének a szemszögéből magyarázta a játékokat, ezek közül is az időtlenség érzését tartotta a legfontosabbnak, amikor a percek óráknak tűnnek. Szerinte a játékfüggőség is olyan, hogy elveszíti az időérzékét az ember, miközben játszik. Ezt figyelembe véve adott három tanácsot az összegyűlt érdeklődőknek.
Egyrészt arra az esetre, ha még nem alakult ki a függőség. Még azelőtt beszéljük meg, hogy mikor fogja abbahagyni a gyerek a játékot, hogy elkezdené (határozzunk meg exit pontokat). Véleménye szerint akkor belekezdeni sem érdemes, ha nem tudja befejezni az adott etapot. "Ha ki kell kapcsolnia azt a játékot, mielőtt fejeződne az etap, akkor ingerlékeny lesz, és olyan tűnteteket kezd produkálni, mint a függők" - magyarázta.
Ilyen etap lehet egy kör, egy meccs vagy egy pálya. És az előre felállította szabályt be kell tartani, mert különben csak az lesz, hogy mindig azt kéri, hogy még csak egyet. Az előre meghatározott exit pont abban is segít, hogy tudatosítja a gyermekben, hogy ennyi ideje van, és azt kell beosztania. Egyszerűbb játékok esetében könnyebb meghatározni az exit pontot, de a szakember szerint a komplexebb játékok esetében is meg lehet találni. A Minecraft esetében például a 20 perces napok lehetnek az exit pontok, de a sokkal komplexebb World of Worcaft esetében is meg lehet/kell nevezni egy olyan pontot, ahol ki fogja kapcsolni. Ezzel a módszerrel tudják a szülők strukturálni a gyerekük idejét.
Ha már függő, akkor az segíthet, ha vizualizáljuk, hogy mennyit játszik, mert ő ezt nem realizálja. Illetve megbeszéljük, hogy mennyit játszott, mivel töltötte az idejét. Fekete azt is ajánlotta a szülőknek, hogy értékeljék fel, tüntessék fel pozitív színben azt az időt, amit nem a játék előtt töltenek. A saját gyerekének a példáját hozta fel, akinek a természetben szerzett kisebb sebesülésit tüntette fel pozitív fényben, mert annak a nyomai, hogy él.
A harmadik tanácsa, hogy legyen a videojátékozás egy esemény, egy médiaszertartás, ahhoz hasonló, mint amikor leül a család közösen megnézni egy focimeccset, mondjuk nachost nassolva. Szerinte fontos, hogy az ilyen médiaszertartáson a játékot a gyerek szobájából átvigyük a nappaliba, hogy mindenki hozzá tudjon szólni, meg tudja osztani a gondolatait a játékkal. "Ez egy közös családi élmény is lehet, aminek megadjuk a módját, amire rákészülünk" - mondta.