2018. aug. 16. csütörtökÁbrahám
18°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Öt jele annak, hogy control freak a főnököd

2018. június 09. 10:53, utolsó frissítés: 17:13

Persze ezt a cikket hiába küldöd el neki, úgyis neki kell igaza legyen.


A kontrollmániás talán nem is legjobb fordítás, mert nincs benne a mindent ellenőrizni akarásnak az a furcsasága, az a csodabogárszerűsége, amit a control freak amúgy jelent. Inkább valami betegségre gondolok, pedig nem konkrét klinikai eset. A magyarban nincs is megfelelő szó rá, inkább azt javasolják, hogy írjuk körül.

Nagyjából azt jelenti, hogy az emberek olyan szélsőséges mértékben próbálják meg irányítani, ellenőrzésük alatt tartania az eseményeket, hogy az már természetellenesnek vagy furcsának tűnhet. Ezeknek az embereknek szükségük van arra, hogy azt érezzék, kezükben tartják a dolgokat, ők határozzák meg a szabályokat, különben úgy vannak vele, hogyha kikerülnek a dolgok az irányításuk alól szétesik az életük.

A control freak személyek a családon, a munkán és a közösségen belül is ellenőrzésük alatt akarják tartani az életüket, de általában elutasítják annak a lehetőségét, hogy freaknek vagy csodabogárnak tartsák őket ezért. A Psychology Today alapján összeszedtük a control freakség öt jelét.


1. Kijavítják az embereket, amikor tévednek



Azok az emberek, akik mindent az ellenőrzésük alatt akarnak tartani, gyakran érzik úgy, hogy másokat is ki kell javítsanak, ha tévednek. Mindent szeretnek kijavítani. A helyesírási hibákat a cikkekben, az események pontatlan történelmi leírását, esetleg a rossznak vélt szokásokat. A cselekedet hátterében az a meggyőződésük áll, hogy nekik mindig igazuk van.

2. Mások bírálata és kritizálása

Az előzővel szorosan együtt jár, hogy ezek a férfiak és nők szeretnek mindent véleményezni. Nagyon elvszerűek, mindenről van véleményük, kezdve azzal, hogy miként kell fogni az írószert, hogyan kell a legfinomabb kávét főzni egészen odáig, hogy milyen ruhadarabok párosítása főbenjáró bűn. Mindenre megvan a válaszuk.

3. Mindig megpróbálják "megnyerni" a vitákat, vagy legalábbis szeretik, ha az övék az utolsó szó

Nehéz velük, mert szeretnek szabályokat meghatározni, és érvényesíteni azokat. Eltökélt szándékuk, hogy mindenkinek megmutassák, minden körülmények között ők a legpraktikusabbak, legokosabbak és leglogikusabbak.

4. Nem ismerik el, hogyha tévednek

Sokszor bosszantják a környezetükben élő embereket azzal, hogy egyszerűen képtelenek bevallani, hogy ők is követhetnek el hibákat. Akármilyen apróságról is legyen szó, nem érdekli őket, csak arra törekednek, hogy bizonyítsák, ők tökéletesek. Úgy gondolják, ha egyszer is beismerik a tévedésüket, akkor inkompetensnek gondolják majd őket, vagy felhasználják velük szemben.

5. Dühösen vezetnek

Nagyon frusztrálja őket a vezetés, mert úgy gondolják, hogy ők az egyetlenek, akik jól tudják csinálni, és nagyon zavarja őket, ha nem az elképzelésük szerint történnek mindig a dolgok. Emiatt gyakran vágnak pofákat, szidják a másikat és mindenkit, amikor zavarja őket valami vezetés közben, legyen akár csak egy gyalogosról szó. És legalább ennyire dühíti őket, ha nem halad elég gyorsan az autósor, vagy véletlenül túl gyorsan kell haladni. Egyszerűen nem akarják megérteni, hogy mások másképp gondolhatják, mint ők.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS