2018. május 28. hétfőEmil, Csanád
14°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Szexualitás az ókorban? Olyan nincs is!

Ivácson András Áron Ivácson András Áron 2018. május 05. 10:22, utolsó frissítés: 2018. május 07. 09:11

Történelmi példák egész sorát hallhattuk arra, hogy a megmásíthatatlannak beállított szexuális viselkedés, vonzalom és vágy mennyiszer átalakult már az ókor idején is.


T. Szabó Csaba régész tartott előadást az Erdélyi Múzeum-Egyesületnél Szexualitás az ókorban címmel, amellyel számos félreértést tisztázott ezzel a témával kapcsolatban.

A témát alapvetően azért is nehéz bemutatni, mert az évek-évtizedek során egy hatalmas bibliográfiát és szakmai megközelítést, vitát gerjesztett, nem kevés ellentmondással. Az előadás kiindulópontja a szexualitás fogalmának meghatározása volt, valamint annak magyarázata, hogy ezt a fogalmat az ókorra alkalmazni anakronizmus, ugyanis akkoriban ez a fogalom és az, amit jelöl, nem is létezett. A szexualitással manapság a pszichológiától kezdve a biológián keresztül egészen a társadalomtudományokig sokféle irányzat foglalkozik és mindegyik másképp határozza meg a lényegét. Szükséges megnézni, hogy ezekből a modern fogalmakból melyek találhatóak meg az ókorban, ha egyáltalán megtalálhatóak, illetve melyeknek lehet bármilyen megfelelőjük.

A nemi jegyek és a nemiség, ahogy azokat a pszichológia és a biológia meghatározza, a nemi szervek és azok változásait, különböző variációt katalogizálja, mint férfi, nő, illetve olyan emberek, akik egyik nem jegyeivel rendelkeznek, de a másiknak érzik magukat, vagyis a pszichológiai önképük nem azonos a nemi-testi jegyeikkel, végül pedig a hermafroditák, akik mindkét nem biológiai jegyeivel rendelkeznek. A nemi jegyek pedig teljesen különállóak a szexuális orientációtól, vagyis attól, hogy ki mihez-kihez vonzódik. Heteroszexuális, homoszexuális és a különböző parafíliák, mint a pedofília, zoofília, nekrofília, tárgyak iránti vonzalom. A nemiséghez mindennek kevés köze van, a szexuális viselkedéshez azonban annál inkább.

A szexuális viselkedés azonban mindig az épp fennálló történelmi és kulturális normáktól függ: nem létezik semmiféle univerzalizált vagy univerzalizálható szexuális viselkedés, amely egyik vagy másik korban, akár ma is teljes mértékben érvényes lehetne. Az előadás túlnyomó része ezeknek a kulturális normáknak a bemutatásával telt, amelyek ránk maradtak az ókorból. Ennek tekintetében pedig látni kell, hogy az ókori szexuális viselkedésről, normavilágról, kultúráról igencsak hiányos ismereteink vannak. A szexuális identitás ennél jóval komplikáltabb jelenség, amely túlmegy azon, hogy heteroszexuális, homoszexuális, biszexuális vagy akár aszexuális vagyok és teljes mértékben meghatározza a viselkedésem egészét a társadalomban, mint olyanban. Így pedig a mai meghatározás szerint a szexuális identitás egy egész életmódot is jelent. Ez pedig nem létezett az ókorban: a szexuális identitás nem életvitelszerű. Ez egy modern fogalom, a modern szexualitás-kutatásoknak az eredménye.


Édourad Henry Avril munkája.Édourad Henry Avril munkája.


Ugyan már az ókorban is voltak olyan szexuális viselkedést vizsgáló tanulmányok, amelyek bizonyos szexuális normák, viselkedések vagy nemi jegyek egyféle identitásképző erejéről szóltak, mégsem beszélhetünk kifejlett szexuális identitás-fogalomról vagy elképzelésről. Rengeteg irodalmi, elsősorban orvosirodalmi forrásanyag maradt fenn, elsősorban Hippokratész és Galénosz, a két nagy görög orvosfilozófus részéről. Azonban az ókorban létezett pornográf irodalom is, egyféle ponyvaolvasmány: ugyanúgy az ókoriakat is érdekelte a mások szexuális élete, ahogy ez ma is érvényes. Ezek közül kevés maradt fenn teljes terjedelmében, sok esetben csak a címeik. Paxanus Tizenkettestan a buja testhelyzetekről című munkája például csak címben maradt fenn egy irodalomjegyzékben.

A köztudattal ellentétben a szexualitás és a pornográfia iránt a középkorban is legalább annyira erős érdeklődés volt, mint az ókorban. Egész nagy szakirodalom maradt fenn a középkori szexualitásról és szexuális életről. Amit az ókori szexualitásról tudunk, annak feldolgozása a reneszánsz korszakban kezdődik. Ennek egyik fontos képviselője Antonio Beccadelli nevű költő, aki egy Hermaphroditus című kötetbe gyűjtötte össze az összes görög és latin eredetű erotikus verset és kifejezetten nagy botrányt keltett ezzel a 15. században. A kötet azonban nagyon népszerű lett és a 19. század elején Friedrich Karl Forberg nem csak újra kiadja, hanem ír egy nagyon részletes bevezető tanulmányt De figura veneris címmel, amely gyakorlatilag az első szexológiai tanulmánynak tekinthető a szó modern értelmében. A század végén pedig Edouard-Henri Avril illusztrációkat készített, amelyek újabb botrányhullámokat vertek a puritán társadalom minden szegletében.

A következő nagy állomás Michel Foucault, ugyanis az ókori szexualitás-kutatás az ő nevével kezdődik: 1976-ban adja ki a Szexualitás története első kötetét. A műből négy kötet van, a negyedik most jelent meg poszthumusz, azonban a már ismert első három kötet alapmű, nem csak ebben a témában, hanem általában a társadalomtudományban is. Foucault roppant nagy érdeme az, hogy míg korábban az „ókor” ernyőfogalom alatt együttesen értették a kettőt, Foucault teljesen külön tárgyalja az ókori görög és az ókori római szexualitást. Jogosan tesz így, hiszen éles különbségek fedezhetőek fel a két kultúrkör között. Másrészt pedig rámutatott arra, hogy a szexről írni, ezt kutatni, beszélni, az ókoriaknál ilyen nem volt. Az, amit az ókoriak írtak, már Platóntól kezdődően egy ars erotica – hogyan kell jól, illedelmesen szexuális életet élni, azonban ennek a szűken értett tudományos megértése igencsak hidegen hagyta őket.

Édouard Henri Avril munkája.Édouard Henri Avril munkája.


Az ókori szexualitásról szóló szövegek tehát sokkal inkább útmutató jellegűek voltak és nem tudományos írások. Pragmatikus tanácsok, jogi és szépirodalmi tanácsok. Foucault szerint a változás a 11. században kezdődik, amikor a szexualitás deritualizálódik, vagyis kikerül a vallásos szféra hatásköre alól. Ekkor az ember külső megfigyelővé tud válni és a nagyon intim testi jelenségből a 19. századra valódi tudományos kutatási témát csinált. Más szóval: az ars sexualis átalakult sciencia sexualissá. Azonban ez a váltás olyan gyorsan jött Foucault szerint, hogy az emberi mentalitásban viszont ez semmilyen formában nem következett be. Amíg tehát az olyanok, mint Freud megpróbáltak tudományosan beszélni a szexről és az emberi élettel való összefüggéseiről, addig az átlagember még a családjával sem beszélt semmilyen ilyen témáról: a férj és feleség sem beszélt arról, hogy mit csinálnak az ágyban. Ez pedig ahhoz a szkizofrén helyzethez vezetett, hogy valaki kutatta a szexualitást, viszont sok esetben még a saját élettársával sem beszélt a szexről.

Az egyik korai alapmű, amelynek ma már sokféle kritikája létezik, Kenneth Dover Greek Homosexuality című nagy hatású műve. Ennek ma már a címe is problémás: egyrészt egységes görög világ sosem létezett a nyolcszáz városállamot számláló hellén területen. Amit az ókori görög fiúszerelmről tudunk, az nagyrészt Athénra vonatkozik, kisebb részben Spártára és Thébára, de nagy általánosságban teljesen hiányosak az ismereteink. Illetve azok, amelyek meg is vannak, nagyrészt az értelmiségi rétegről és -től maradtak ránk, amelyet filozófusok írtak.

A homoszexualitás fogalma az ókorra visszavetítve egy anachronizmus, hiszen maga a fogalom a 19. században jött létre. Tartalmában azonban Dover műve összegyűjtötte az összes ismert irodalmi és szakirodalmi forrást, képi ábrázolást és kiváló elemzést írt ezekről. Sokan azért bírálták a művét, mert nagyon szexközpontú volt, azonban ez inkább annak a botránynak a számlájára írható, amelyet Dover munkája a végletekig klasszikus és puritán társadalmi helyzetéből adódóan jött létre.

David Halperin a modern queer-elmélet atyja, ha úgy tetszik. Halperin abban is különbözik Dovertől, hogy előbbi nyíltan meleg. Halperin érdeme, hogy a szexualitás előtti korokról beszélt, vagyis éppen arról, hogy az ókori társadalmakban képtelenség szexualitásról beszélni úgy, ahogy azt mi ma tesszük a társadalmainkban. Továbbá a szépirodalomban és a ponyvában él tovább a téma.

Az ókori római szexuális viselkedésnek rengeteg oldala volt, a továbbiakban ezeket vázolta fel T. Szabó. Az első kulcsfogalom a virtus, ami a római férfiképet foglalta magába, mindazt, ahogy a rómaiak szerint egy férfinak viselkednie kellett. Ez pedig nem csak a férfiak szexuális viselkedését határozta meg, hanem a neki jogi és kulturális alárendeltsége miatt a női szexuális viselkedést is. Ugyanakkor természetesen a többi szexuális szokásra és rítusra is rányomta a bélyegét. A virtusnak megfelelően a férfinak harcolni kell, életét áldozni a hazáért, jó katonának lenni és ezzel el is kell dicsekedni, végigharcolni a huszonöt év katonaságot az életed értelme, ugyanakkor pedig a szülők és az idősek iránti tisztelet abszolút kötelező.

Részlet Édouard Henri Avril festményéből.Részlet Édouard Henri Avril festményéből.


A másik domináns aspektusa az ókori római szexuális viselkedésnek a prostitúció, amelyek legnagyobb részt nők, de nem csak nők űztek. A fennmaradt jogi írások pedig kifejezetten beszédesek arról, hogy miként viszonyult az akkori társadalom a marginális szexuális közösségekhez. Noha klasszikus irodalmi toposz, hogy mindenki azt mondja, hogy Rómában a prostitúció legális volt és mindenki prostituálttal járt, ez merőben hamis tévhit. Valójában, noha legális volt, elképesztően szigorú szabályai voltak és voltaképp a társadalom egy nagyon kis rétege űzte. Be kellett jegyezni a meretrixeket az aedilis által és nagyon szigorú szabályok kötötték, hogy csak rabszolga vagy rabszolga státusú ember lehetett prostituált. Római állampolgár sosem lehetett rabszolga és nyilvánosan megbélyegezték őket egy csak általuk viselhető tógával, amelynek neve a toga virilis.

Szintén tilos volt a római állampolgárok számára házasság után a prostituáltakkal való érintkezés, ami a hivatalos tiltás ellenére azért mégiscsak elég gyakran előfordult. Pompei jól bizonyítja, hogy elméletben, jogilag szabályozva volt, de gyakorlatban teljesen másképp nézett ki. Továbbá a törvény azt is tiltotta, hogy római állampolgár leno, vagyis prostituáltakkal kereskedő személy, tehát mai szóhasználattal élve strici legyen. Gazdag római állampolgár soha nem lehetett bordélyház tulajdonosa. Illetve az ingatlant magát birtokolhatta és akkor viszont magyarázkodnia kellett, hogy hogy is került bele bordélyház.

Nagyon marginális réteg volt tehát a prostituáltak rétege, férfiak és nők egyaránt űzték és gyakorlatilag nem is vették emberszámba őket, ahogy egy Seneca-tól fennmaradt részlet is ezt igazolja. A prostituált az ókori Rómában egyik klasszikus példája a homo sacer jelenségnek, akivel bármit meg lehetett tenni, mert még csak nem is vették emberszámba.

Ugyanakkor azt is megtudtuk, hogy már az ókorban is volt hatalommal való visszaélés a szexualitás terén. Trebonius egy római katona volt, aki megölte felettesét, Gaius Lusius-t. Plutharkosz feljegyzése szerint Gaius jó katona volt, csak egyetlen gyengéje, hogy szerette a szép fiúkat és menthetetlenül beleszeretett Treboniusba. Egy este, amikor sátrába hívatta és zaklatni kezdte, Trebonius kardot rántott és megölte. A felettes megölése nem kis véteknek számított a római hadseregben, így természetes Trebonius bíróság elé került. Itt azonban annak ellenére, hogy félelemből senki sem akart a pártján tanúskodni, ő saját tanúkat szerzett, feltárta, hogy Gaius többszörösen zaklatta és mindössze önvédelemből cselekedett. Később példája Rómáig is eljutott és az erkölcsi tisztaság és férfias bátorság, vagyis a virtus egyik példaképévé vált.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS