2018. május 28. hétfőEmil, Csanád
13°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kolozsvári Majális: kicsitől a szépkorúig mindenkit várnak szombaton

G. L. G. L. 2018. május 03. 14:24, utolsó frissítés: 14:34

Lesz miccs és sör is, de a kulturális programok sem hiányoznak.


Új néven és új helyszínen szervezi meg a Kifor (Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum) és a KMDT (Kolozs Megyei Magyar Diáktanács) az eddig Családi Majálisként ismert rendezvényt. Május 5-én a monostori Colina parkban várják az érdeklődőket. A változások okáról és a várható programról kérdeztük a főszervezőt, Balló Tamást.

Idén megváltoztattátok a majális nevét és koncepcióját is. Mi volt ennek az oka? Miért éreztétek úgy, hogy ki kell terjesztenetek a Családi Majálist?

– Azt szerettük volna elérni a majális átnevezésével és áthelyezésével, hogy a kolozsváriak még közelebb érezhessék magukhoz a rendezvényt, ezért is változtattuk meg a nevét, és lett Kolozsvári Majális.

Balló TamásBalló Tamás


Eddig a Törökvágáson szerveztétek meg az eseményt, idén hol lesz?

– Olyan helyre tettük, ahol viszonylag sok magyar él, és tömegközlekedéssel is könnyebben el lehet érni. Az volt az elvünk a rendezvény szervezésekor, hogy könnyebben elérhető legyen és az emberek magukénak érezhessék. Ezért a monostori Colina parkot választottunk, mert ez megfelelt ezeknek a feltételeknek.

Hány emberre számítotok?

– Az elmúlt években 1500-2000 személy vett rész a Családi Majálison, de idén, ha minden jól alakul és időjárás is velünk van, akkor olyan 3000 emberre számítunk. Úgy gondoljunk, hogy idén még több embert meg tudunk szólítani a rendezvénnyel.

A Kalotaszegi LegénytársulatA Kalotaszegi Legénytársulat


A programok szintjén is megjelenik a koncepcióváltás?

– Nem látványos a változás. Eddig is a családoknak szólt, és ezután is nekik fog szólni a rendezvényünk. Nagyon sok gyerekeknek és fiataloknak szóló programunk van. Ezen kívül meghívtuk Varga Miklós énekest, színművészt, az ő fellépésével inkább az idősebbeket szerettük volna megszólítani. Az a mottónk, és ez tényleg igaz is, hogy a legkisebbtől a legnagyobbakig mindenkinek szól, hasonlóan az eddigi évekhez.

Egy majális nem csak a különböző programokról, hanem az evészetről is szól. Erre lesz lehetőség? Vagy mindenki sütögeti azt, amit magával vitt?

– Az eddig évek tapasztalatai alapján nem jellemző a sütögetés, az emberek nem úgy jöttek ki, hogy ott akarnak sütni. Eddig is mi biztosítottunk az ételt. Idén is van egy cég, akivel szerződtünk, és akik ki fognak jönni: lesz szendvics, miccs, kolbász és természetesen sör is. A majális hangulat mindenkinek adott lesz.

Te milyen programokat emelnél ki?

– Három kiemelt programunk van. Ezek közül az első a Kalotaszegi Legénytársulat fellépése, akik ugye most nyerték meg a Fölszállott a páva tánckategóriáját. A talpalávalót a Tokos Zenekar fogja nekik húzni. A gyerekprogramok közül a Tompeti és Barátai fellépését emelném ki, akiket nagyon sok gyerek szeret és hallgat. Lehet, hogy így nem annyira ismertek, de maga a közönsége biztosan nagyon fogja szeretni. És ugye itt lesz Varga Miklós, az István a király rockopera főszereplője is.

Varga MiklósVarga Miklós


Emellett lesznek kisebb tevékenységek is, így zumba, lovasíjász bemutató, cserkészfoglalkozások, tollaslabda, sörösláda mászás meg célba dobás. Lehet nemezelést is tanulni, de lesz bábszínház és bábkészítés is. Sőt, még bábokat is lehet vásárolni.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS