2019. október 17. csütörtökHedvig
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Hogyan vált világhírű fizikussá Stephen Hawking?

Ambrus István Ambrus István 2018. március 21. 16:19, utolsó frissítés: 2018. március 23. 12:17

Néda Zoltánt, a BBTE professzorát kérdeztük arról, hogy mi volt a nemrég elhunyt fizikus népszerűségének a titka.


Március 14-én, 76 éves korában, március 14-én elhunyt fizikus nemcsak kiemelkedő tudós, de a populáris kultúra sztárja is volt. A legtöbben a fekete lyukakkal és a relativitáselmélettel kapcsolatos elméleteiről ismerik.

Élete során nemcsak az elméleti fizika területén ért el áttörő sikereket, hanem azon könyvei által is, amelyeken keresztül közérthető nyelven közelebb vitte a fizika tudományát az átlagolvasóhoz. A fiatal fizikus 17 éves korában került az Oxford egyetemre, munkásságának fő témaköreit a világegyetem keletkezése, a fekete lyukak, valamint az idő- és űrutazás voltak. Legismertebb művei közé tartozik A világegyetem dióhéjban, melyben a világegyetem titkait magyarázza úgy, hogy közben az olvasó elé tárja a kutatási eredményeit. Az idő rövid története című munkájában a fizikus A Nagy Bumm-tól az általános relativitáselméletig ismerteti a világegyetemről alkotott elképzeléseit.

A könyvei jórészt ismeretterjesztő könyvek, a fontosabb tudományos eredményeit fiatal korában érte el, legjelentősebb elmélete a Hawking-sugárzás, ami gyakorlatban még nincs igazolva. A szélesebb olvasóközönség előtt elsősorban nem kizárólag a tudományos munkái által vált híressé, hanem a tudományismertető művein keresztül, amelyek stílusukban sokszor már a sci-fi műfajának határán mozognak.

Ezek a könyvek elsősorban nem a fizikusok körében válnak népszerűvé, hanem az olyan olvasók körében, akik kevésbé ismerik a fizika világát. Sikere továbbá annak is betudható, hogy bár az általa írt könyvek bizonyos rigorozitással is rendelkeznek, az olvasó képzeletének is teret hagynak. Hawking ezekben a művekben bizonyos esetekben már túllép azon, amit a tudomány igazolni tud, vagy a tudomány mai eredményei szerint a közeljövőben igazolni lehet.


Hawkingnak fontos szerepe volt abban, hogy az elméleteit közérthető nyelven tárja az olvasói elé - véli Néda Zoltán, a Babes-Bolyai Tudományegyetem fizikus professzora, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, akit a világszinten ismert fizikusról kérdeztünk.

„Stephen Hawkingban azt az embert tiszteljük, aki nagy energiát fordított arra, hogy a tudomány jelenlegi eredményeit eljuttassa a nagyközönséghez, és felkeltse a kozmológia és a részecskekutatás iránti érdeklődést, összekötve ezt a gravitációt leíró általános relativitáselmélettel, amit a mindenség elméletének nevezett”- mondta el Néda.

A BBTE oktatója szerint sok olyan fizikus van, aki a tudományos munka szakterületén belül jelentőset alkot, kiemelkedő tudományos eredménnyel rendelkezik, de a legtöbben nem azon fáradoznak, hogy megpróbálják közel vinni ezt a nagyközönséghez, csupán szűk szakmai körben publikálnak. Hawking abban volt fantasztikus, hogy a fizika bonyolult tudományának bizonyos elemeit sokak számára érthetővé tette, ezáltal pedig az egész világ felfigyelt rá.

"A fizikusok a legnagyobb hibát abban követik el, hogy úgy gondolják, hogy a magasabb fokú matematikai képzettség általában hozzátartozik az emberek műveltségéhez. Ezért Hawking könyvei attól is sikeresek, hogy képletek és elvont fogalmak nélkül próbál meg bennük elmagyarázni bizonyos elméleteket, mindenki számára közérthető nyelven. Ez azért is nehéz feladat, mert a modern tudomány eredményei meglehetősen technikai jellegűek, amelyeket képlet nélkül nagyon nehéz elmagyarázni. A fizikusok elsődleges feladata, hogy a szakmát győzzék meg elméleteik és kutatásaik eredményének helyességéről, nem céljuk az, hogy a nagyközönségnek publikáljanak. Stephen Hawking a példája annak, hogy ezt meg lehet tenni egyszerre is, amihez külön tehetségre van szükség" - fejtette ki a fizikus.

A világhírű tudós temetési ceremóniája március 31-én lesz a Westminster apátságban lesz. Hamvait Issac Newton sírja mellett helyezik örök nyugalomra.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS