2018. április 24. keddGyörgy
16°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

György Boti: egy idő után unalmas csak azzal viccelni, hogy mennyire nem tudunk románul

G. L. G. L. 2018. március 17. 12:24, utolsó frissítés: 2018. március 21. 13:39

Az Erdélyi Humorfesztivál szervezője könyvet írt a hazai stand up comedy-ről. Erről is beszélgettünk vele.


A 15. Humorfeszten mutatják be György Botondnak a Dumakavics című könyvét, amelyben az erdélyi humor (főként a stand up comedy) helyzetét és alakulását foglalja össze. A könyv kiindulópontja viszont a témában írt tavalyi ETDK-dolgozata, amelyet nemrég a 8. Szociológus Napokon is bemutatott. Ez után beszélgettünk vele, kicsit még a dolgozatáról, de már a könyvről is.

György Botond amellett, hogy szociológia témában szakdolgozatot ír, részese az erdélyi stand up comedy-s életnek is. Korábban már nyert Humorfeszetet és Médiabefutót is, szerepelt a Rádiókabaréban, jelenleg pedig ő az egyik szervezője az Erdélyi Humorfesztiválnak.

Ha jól látom a helyzetet, akkor egy díjazott ETDK-dolgozat volt, amiből egy államvizsga dolgozat lett. És ezt felhasználva írtad meg a könyvet?

Jól felvezetted az előzményeket. Tanári javaslatra kezdtem el kutatni a témát másodéves egyetemista koromban. Először Csata Zsombor javasolta, hogyha már úgyis humorral foglalkozom, akkor írjak valamilyen formában erről. Így én Péter László korábbi munkájának - amelyben a romániai labdarúgás mezőjét írja le - mintájára leírtam az erdélyi humormezőt. Azzal az ETDK-dolgozattal pedig jövőre az OTDK-ra is megyek.


És ha már másfél évig kutattam a témában, hogy miként indult a rendszerváltás utáni humor, hogyan kezdett kialakulni a stand up comedy, úgy gondoltam, megpróbálom leírni. Ha már ennyi munkát belefektettem, akkor valamilyen formában nyilvánosságra lehetne hozni, amit megtudtam. Így jelenik meg egy könyv, ami az ETDK-dolgozatom átalakított változata. Ebben visszafogtam egy kicsit a tudományt, és az élettörténeteket, a példákat helyeztem előtérbe. Folyamatosan megszólalnak benne a szereplők is.

A 8. Szociológus Napokon mutatja be a dolgozatot (Fotó: Szociológus Napok Facebook-oldal/ Gönczy Tamás)A 8. Szociológus Napokon mutatja be a dolgozatot (Fotó: Szociológus Napok Facebook-oldal/ Gönczy Tamás)


Kikkel készítettél interjút?

Igyekeztem mindenkit megszólítani, de végül abban maradtam, hogy azokkal beszélek, akik valamilyen formában kötődnek a stand up comedy műfajához. Vannak olyan szereplők, akik valamilyen szempontból humorral foglalkoznak, járnak fellépni kisebb rendezvényekre, de kimaradtak, mert nem kerülhetett be mindenki.

Végül tíz konkrét személyt választottam ki, kettő közülük egy kicsit kakukktojás, mert nem feltétlenül ezzel a műfajjal foglalkoznak, viszont tőlük eredeztethető mai formájában az erdélyi stand up comedy. Gáspárik Attilával és Nagy Istvánnal kezdődik a történet, velük is van interjú, de bekerült a Szomszédnéni Produkciós Iroda, az Open Stage, Felméri Péter, Zsók Levente, András Előd és Kun Zsolt. A dolgozatomban a politikai szereplőkkel is próbáltam interjút készíteni, néhány kérdést feltettem, de a könyvben már nem tértem ki erre.

Szerinted mennyire tudsz objektív maradni, tudsz távolságot tartani, hiszen te is résztvevője vagy ennek az egész történetnek?

A dolgozatom módszertani fejezetében kiemeltem, hogy résztvevő megfigyelő is vagyok. Akaratomtól függetlenül van nekem is egy véleményem, de igyekszem mindig a szociológia szemüvegén keresztül nézni a dolgokat. Fontosabb volt az, mint egy jó sztori.

A szociológus napokon tartott előadásodban volt egy olyan mondatod, hogy a humoristák valószínűleg nem véletlenül lesznek humoristák. Ez hogyan is értetted pontosan?

Ez a dolgozatomnak egy olyan következtetése, amire nem számítottam. A szakirodalomban többször olvastam olyan pszichológiai megközelítést, hogy kitörési pontnak használják a humort. A pszichológia ezt úgy mondja, oka van annak, ha valakiből úgymond az osztály bohóca lesz. Egy olyan negatívum ez, amit a humorista el akar titkolni, és a humort maszkként viseli. Amikor elkészítettem az interjúkat - ebből a szempontból valószínűleg előnyöm volt, hogy tényleg ismertem az interjúalanyaimat, nem egy teljesen idegen voltam, akinek nem feltétlen mesélték volna el dolgokat -, feltűnt, hogy kisebbségben vannak azok, akik nem egy ilyen tapasztalatra vezetik vissza a karrierjüket.

A családnak fontos szerepe van ebben, például, ha elváltak a szülők, esetleg elhunyt az egyik, de az iskola is betölthetett ilyen szerepet, ha kiközösítették. Nem a személyek fontosak, ezért nem mondok neveket. Van, aki felvállalta ezt a hátteret, mert azt mondta, hogy nincs azon mit titkolnia, hogy egyedül nevelte fel az egyik szülője. Viszont volt olyan is, aki nem szívesen osztotta meg. Viszont elmondta, hogy folyamatosan azt érezte, meg kell mutatnia, mégiscsak egy értékes ember, és ez ilyen formában jelent meg.

Neked is volt ilyen motivációd?

Az én esetemben is volt ilyen, amit elég részletesen le is írok a könyvben. Egy kis faluban nőttem fel. Gyerekkoromban volt egy betegségem, aminek anyumék biztosan jobban tudják a nevét, mint én. Az a lényeg, hogy rohamszerű dolgokat kaptam, és olyankor elmentem világgá. Nem olyan világgá menés volt, mint amikor gyerekként egy órára elmész duzzogni a mezőre, hanem sokszor olyan szinteket is elért, hogy már kutyákkal kellett keressenek, mert 12 óráig nem mentem haza.

Emiatt 7 éves koromban felmentettek az iskolától, nem engedték meg, hogy elkezdjem az első osztályt időben, amit elég nehezen viseltem, mert pont a szomszédban lakott egy velem egyidős unokatestvérem, aki viszont mehetett iskolába. És ez a késleltetés az egész általános iskolát végigkísérte, mert ugye mindig kérdezték, hogy hány éves vagyok és hányadik osztályba járok, és a két szám nem talált. Mindig kellett magyarázni, hogy nem buktam meg, hanem felmentettek.

Az volt a szerencsém, hogy növésre is alacsony voltam, így aki nem ismert, annak azt mondtam, hogy felmentettek, mert kicsi voltam. Persze az osztálytársaim és az óvodás társaim tudták.

Megviselt, hogy miután már elballagtam egyszer az óvodából, utána ismét vissza kellett mennem a kisebbek közé. Viszont szerencsém volt a környezetemmel, mert igyekeztek nem felhozni a témát, de azért folyamatosan éreztem. Focizgattam is, de abban sem volt hű, de jó, ezért mindig próbáltam tanulni, abban jó voltam.

Szerintem a magyartanároknak van egy ilyen tudatalatti dolga, hogy aki szépen olvas, az biztos, hogy szépen is fog szavalni. Én szépen olvastam, és a szavalást pedig annyira megszerettem, hogy később magam is jelentkeztem különböző versenyekre. Talán ötödik osztályban lehetett az, hogy Janikovszky Évának A tükör előtt c. monológját mondtam, ami elég nagy sikert hozott. Emlékszem, hogy még a tizenkettedikes nagyok is tapsoltak. Öröm volt ez az egész. Akkor döntöttem el, hogy szívesen foglalkoznék vele.

Mindig kerestem a lehetőséget, hogy hol tudnék bizonyítani. Elsősorban magamnak, de azt sem akartam, hogy szüleim szégyelljék magukat, mert egy ilyen kis közösségben azért akaratlanul is híre megy, hogy nem mentem időben iskolába. Ebben találtam meg.

Az erdélyi humormező feltérképezésére vállalkoztál, és ezzel kapcsolatban gyakran megfogalmazzák kritikaként, hogy hiányzik belőle a politikai humor. Erre neked van magyarázatod?

Azt hiszem, hogy igazuk van azoknak, akik hiányolják a politikai humort. Nem tudnék egy konkrét dolgot kiemelni, amire egyértelműen vissza lehet vezetni, de tudok mondani olyan kiindulópontokat, amik magyarázatul szolgálhatnak arra, hogy nem annyira aktív ez a fajta humor nálunk.

Egyrészt az RMDSZ-szel való kapcsolatot említeném. Nem szeretném, hogy teljesen az jöjjön le, hogy emiatt nincs, mert bár a kisebbségi képviseletünk igyekszik egyengetni az utunkat, de soha nem mondta, hogy ne beszéljünk politikáról, soha nem szabott meg szabályokat. Viszont van kölcsönhatás, ami a közönség felé negatívan csapódhat le. Azok beszélhetnének, akik anyagilag függetleníteni tudják tenni magukat, mert megvan a lehetőségük, hogy erről beszéljenek. Azt érzem, sokan félnek, hogy veszítenek a közönségük szimpátiájából.

A másik kiindulópont, amit kiemelnék, az állandó médiának a hiánya, ahol aktuális dolgokról tudnánk beszélni. Ha minden hónapban lenne például az Erdély Tévén egy harminc perces adásunk, akkor kénytelenek lennénk hozzányúlni aktuális dolgokhoz, mert egy idő után kifogynánk az olyan témákból, mint a család, a barátok és az egyetem. Muszáj lenne aktuális dolgokról beszélni, ami lehetőséget teremtene arra a humoristának, hogy megmutassa, figyel a körülötte lévő világra és politikára.

Egy másik szempont már a közönségre vonatkozik. Azt látom, sokan azért mennek humorestre, hogy ne Kelemen Hunorról halljanak dolgokat. Olyan, mintha belefásultak volna. Attól még van egy réteg, akinek megvan erre az igénye.

Emellett nehéz olyan politikai szereplőket találni - főleg, hogy Erdély minden részére járunk - akit mindenhol jól ismernek. Kovászna megyében valószínűleg hiába viccelek Pásztor Sándorral. Lehet egy a politikában jártasan mozgó réteg, akik rendszeresen olvasnak újságot, ismerik, de az emberek 90 százalékának bármennyire jó poént is építek fel rá, nem fog lecsapódni.

Trumpról is mondhatunk poént, de érdemes a mieinkkel humorizálni, mert attól lenne az igazi, ha a saját szereplőinket, a saját hatalmunkat parodizálnánk ki valamiféleképpen.

Mennyire globalizálódott az erdélyi humor? Van még helyi jellege? Pásztor Sándort - ha már említetted - hamarább meg fogják érteni Kovászna megyében, mint Trumpot?

Van egy globalizálódó jellege. Ha születik egy Trumpos poén a világban, az órák alatt eljut Erdélybe is ahhoz a réteghez, aki ezt figyelemmel követni. Azt is érzem, hogy bennünk, humoristákban is van egy ilyen törekvés. Sokkal inkább nyitunk a Youtube fele, mint helyi média fele, hogy csináljunk egy hasonló műsort. Nehéz feladat a nyelvi különbségek áthidalása. A Szomszédnéni és Zsók Levi is jó példa, látszik, próbálják a jelenteket úgy megírni, hogy eladható legyen Kolozsváron és Budapesten is.

Én most indítok Youtube-csatornát, és rengeteget dolgozok azon, hogy elég általános legyen, de azért mégis erdélyi maradjon. Ha azt mondom, hogy csalán, akkor lehet, hogy megérti egy magyarországi is, de poén nem áll úgy vele, mintha azt mondanám, hogy csihán.

Vannak erdélyi tematikák, amivel csak mi tudunk élni, ilyen a román-magyar viszony, a román tudás hiánya, amikor bemegyünk az üzletbe. Ezek jó témák, de kevés, hogy erre építsünk egy egész estét, mert egy idő után unalmassá válik csak arról beszélni, hogy mennyire nem tudunk románul. Szintén visszatérő téma, főleg mert jól eladható már Budapesten is, a székelyek beszédstílusa, amikor arra élezik ki a poénokat, hogy milyen röviden válaszolnak. Ezt is csak az erdélyi humoristák tudják megcsinálni.

Vannak tabutémáitok?

Egyházról és vallásról elég keveset szoktunk beszélni. Felméri Péter szokott mostanában a témához nyúlni, és mondjuk én is szívesen mesélek. Vannak is papos történeteim. Ez annak lehet a következménye, hogy egy adott pillanatban papnak készültem, az apám kántor is volt. Azt mondom, hogy nekünk az a feladatunk, ilyen szinten válik hivatássá, hogy merjünk beszélni, merjünk kiállni valami mellett. Sokszor egy viccen túlmenően is merjük felvállalni, hogy milyenek vagyunk és ezt gondoljuk a világról. Viszont én nem szívesen beszélek a betegségekről, egyszerűen nem olyan, amiről szívesen mesélek.

Felvetődött itt a beszélgetésben a különböző online felületek, és sokszor hallani, hogy egyik-másik humorista onnan használ fel poénokat. Milyen inspirációs forrásaitok vannak? Egyáltalán, hogyan viszonyultok ehhez?

A könyvben van egy olyan rész, amiben a szabályokat írom le, mert most már Erdélyben is kezdenek lenni, de még nincs egy nagyon határozott belső törvény. Eszerint nincs plágium. Magyarországon a Dumaszínháztól kirúgnak, ha plagizálsz.

Erdélyben ezt nagyon nehéz felülvizsgálni, de ha van egy közös fellépés a Szomszédnénivel vagy Felméri Péterrel, akkor ők el szokták mondani, hogy ezt azért ne használd. A kocsmai beszélgetéseink alkalmával - amik saját mini parlamentként is felfoghatóak - szoktunk erről beszélni, megosszuk egymással a szakmai dolgainkat, hogy mit és miért érdemes mondani, vagy éppenséggel miért nem érdemes mondani. Van tanácsadás. Az inspirációt nem ajánljuk az internetről.

Barátoktól esetleg lehet, mert ha elmegyünk a kocsmába, és történik valami, azt fel kell használd, mert másként nem tudsz háromhavonta megújulni. Nagyon nehéz egy 40-50 perces anyagokat úgy megírni, hogy csak otthon leülsz az asztalhoz. Az internet pont az, amihez nem kellene nyúlni. Viszont, előfordul az is - főleg Magyarországon, de szép lassan itt is kezd megjelenni - hogy a fellépéseken lejegyzetelik a jobb poénokat a közönségben ülő különböző emberek, és mémeket készítenek belőle. Tibi atyáékról és a hasonlókról van szó. Emiatt sokszor azt hiszik, hogy mi nyúlunk az ők dolgaikhoz, holott pont fordítva van. Erdélyben még annyira nem érződik, de már előfordult, hogy a használható poénokért átnyúltak.

György Botond mint a Humorfeszt egyik szervezője nyilatkozik a médiának, akkor még nem a Transindexnek (Fotó: Erdélyi Humorfesztivál Facebook oldal/ Bethlendi Tamás)György Botond mint a Humorfeszt egyik szervezője nyilatkozik a médiának, akkor még nem a Transindexnek (Fotó: Erdélyi Humorfesztivál Facebook oldal/ Bethlendi Tamás)


Azt is látom viszont, hogy nagy jövő van az online felületekben, ahol kifejezhetjük magunkat, ahol sokszor helyettünk beszélnek. Ha én megosztok egy Bödöcsös videót, lehet nem csak azért osztom meg, mert jó humoristának tartom, hanem azért is, mert úgy szidja Orbán, ahogyan én is szidnám, csak lehet, hogy nem merem. Vagy elmondja azt, amit én gondolok róla. Lehet, hogy a hagyományos formában viccmesélés megszűnőben van, de azért az erdélyi közönségben még él poénos sztorik továbbadása.

Most az online-ban látom a jövőt, nem vétlenül indított saját csatornát a Szomszédnéni Produkciós Iroda, ahová feltöltik a videóikat. Lehet, hogy ez anyagi veszteség számukra, de szerintem ráéreztek, afelé kell elmozdulni. Nem véletlenül kezdett el vlogolni Kovács András Péter sem. Nincs nekem ezzel problémám, de azért nem szeretném, hogyha elsztárosodna az egész műfaj.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS