2018. október 18. csütörtökLukács
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Bízunk benne, hogy már elfelejtették: a legjobbjaiból tart estet a Szomszédnéni Kolozsváron

G. L. G. L. 2018. február 16. 12:11, utolsó frissítés: 13:11

A bevételt a Yuppi élményterápiás tábor kapja.


Jótékonysági előadást ad a Szomszédnéni Produkciós Iroda március elején. A rendezvény teljes bevételét a Yuppi élményterápiás táboraiban résztvevő diabéteszes, reumás és onkológiai betegségekben szenvedő gyerekek ingyenes táborozására szánják. Az akciójukról kérdeztük Tóth Szabolcsot, a Szomszédnéni TSZ-ét, aki kivételesen egy komoly interjút adott, egy komoly témában. Az előadás biztosan viccesebb lesz.

Az együttműködésed a Yuppi Táborral nem most kezdődik. Mi volt a jótékonysági előadásotok előzménye, és miért vágtatok most ebbe bele?

– Ez egy hosszabb folyamatnak az eredménye, még nem mondanám, hogy végeredménye. Úgy kezdődött, hogy a Yuppi tábortól néhány évvel ezelőtt megkértek, vegyek részt egy olyan reklámfilm elkészítésében, amellyel önkénteseket kerestek a táborba. A reklámfilm forgatásán találkoztam először a Yuppisokkal. Nagyon aranyos kis csapat volt, akik egy tánccal köszönték meg, hogy elvállaltam a feladatot. Álltam egy teremben, és néztem, ahogyan táncolnak. Megható volt.



Utána is megmaradt a kapcsolatunk, és László Zsuzsa, a Yuppi egyik főszervezője kinevezett a tábor egyik nagykövetének. Azóta sem tudom pontosan, hogy mit kellene csináljak, de mindenképpen népszerűsíteni a Yuppit. Így jutottam el az egyik nyáron a táborukba is, és néztem meg, egyáltalán hogyan működik az egész. Láttam, hogy mindenki mennyire önzetlenül és odaadóan próbálja jobbá, élménygazdagabbá tenni a gyerekeknek azt az egy hetet. Ezek az alkalmak győztek meg igazán arról, hogy ezt a projektet érdemes támogatni, mert ez egy olyan dolog. Tavaly a születésnapomat ajándékoztam nekik, idén pedig már arra gondoltunk, hogy valami nagyobb méretű támogatást nyújtunk. Így jött az ötlet.

Először még arról egyeztettünk a Yuppi szervezőivel, hogy az erdélyi turnénkon hogyan lehetne reklámozni. Végül arra jutottunk, hogy ez egy külön esemény legyen, ami csak a Yuppi Táborról szól. Így nem vesz el a lényeg.

Említetted, hogy a táborban is részt vettél. Mi volt akkor a legnagyobb élményed?

– Sajnos nem tudtam egy egész hetet ott maradni, csak egy délutánt töltöttem a táborban. A látogatásomkor egy babköpő-versenyen vettem részt. Ez a hivatalos megnevezése, de tulajdonképpen fuszulykát köpködtünk. Mindent beleadtam, de nem sikerült az összes lurkót megelőznöm, ha jól emlékszem ketten is pontosabban köpték a babot célba. Akkor délután épp ilyen ügyességi vetélkedők voltak.

Számomra az volt az érdekes, hogy nagyon sok mindent önerőből oldottak meg a szervezők az ügyességi játékokban. Nagyobb hangsúlyt kapott a kreativitás, és kisebbet az anyagiak. Nem megvásároltak, vagy béreltek ki egy ugrálóvárat, hanem ők készültek mindenféle szórakoztató játékokat. Mert egy marék bab mennyibe kerül? Megvolt a pálya építve neki, és még izgalmas is volt.

A mostani előadásotoknak az a címe, hogy Best of Szomszédnéni. Ez mennyiben jelent más előadást, mint a korábbi túrnék?

– Nem láttam értelmét, hogy pár hónapra rá újra előadjuk ugyanazt, amit már láthatott a kolozsvári közönség. Egy teljesen új humorestünk sincsen még készen, már alakulnak, de inkább ősszel mutatnánk be. Ezért összeszedtünk az elmúlt 10, de inkább 15 évből egy válogatást. Bízunk benne, hogy nagyon sokan már elfelejtettek a régieket. És azóta valószínűleg nagyon sokan fel is nőttek. Akik eljönnek lehet, hogy fognak találkozni olyan jelenetekkel, amiket már láttak, de bízunk benne, hogy elfelejtették, és most elmondhatják, hogy hát persze, ez rémlett valahonnan...



Szerinted van közös a Szomszédnéniben és a Yuppiban?

– Ha nagy szavakat akarunk mondani, akkor mindketten vidámabbá tesszük az embereket, kiragadjuk őket a hétköznapokból. A Yuppi tábor szervezői beteg gyerekeknek adnak egy élményt, mi pedig nem csak a betegnek, bár valószínűleg a mi közönségükben is vannak betegek, segítünk elfelejteni, hogy milyen gondokkal küzdenek.

De szakmai beszélgetést is tudnánk tartani a Yuppi tábor szervezőivel, hogy miként kell egyáltalán egy eseményt megszervezni, mi a Humorfesztivált szerveztük, ők a tábort. És a szervezés egyik lépése, hogy meg kell keresni a Transindexet, hogy írjon már róla. Vannak ilyen közös pontok mindkettőnk munkájában.

Ha jól tudom, akkor nem csak arra van lehetőség, hogy az előadásotokat megnézzék.

– Erről László Zsuzsa tudna pontosabban nyilatkozni. Az előadás után lesz egy kis állófogadásszerű koccintás, ahol a kiemelt támogatókkal találkozunk. Ha jól tudom, három különböző típusú jegyet lehet vásárolni. Azért, hogy aki tényleg többet szeretne adni a Yuppi Tábornak, annak legyen lehetősége. Bízom benne, hogy vannak olyan tehetősebb emberek, akik azt mondják, hogy az 59 lejt simán odaadom nekik, és akkor előadás után együtt koccintunk és beszélgetünk. Ha jól tudom, akkor ők kiemelt helyet kapnak az előadáson is.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS