2018. aug. 19. vasárnapHuba
19°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Egyébként vannak, akik azon agyalnak, hogy soha többé ne kelljen aludnunk

Ivácson András Áron Ivácson András Áron 2018. február 15. 11:03, utolsó frissítés: 16:20

Már a hetvenes évek óta konkrét kutatások, kísérletek és fejlesztések foglalkoznak az alvásszükséglet csökkentésével, ám még ha a célok pozitívnak is csengenek, a mögöttük meghúzódó érdekek már annál kevésbé.


A hetvenes években az Amerikai Hadsereg Embermérnöki Laboratóriumai (U.S. Army Human Engineering Laboratories) célul tűzte ki, hogy a hosszú semmittevéssel töltött katonai őrszolgálatot ne csak elviselhetőbbé tegye a katonák számára, hanem egyúttal azért fokozza is a figyelmüket, hogy ne lankadjon munka közben az éberségük. A korabeli technológiai keretek között ezt úgy szándékoztak elérni, hogy különböző zenei formákkal kísérleteztek, amelyek egyszerre voltak nyugtatóak, mégis éberen tartották az embert. Egyszerre nyugtatni meg az idegrendszert és éberen tartani az agyat – a tökéletes munkabírásra idomító biopolitika, amelyet azóta átvett az összes bevásárlóközpont, irodaház, ügyfélszolgálati iroda, hotel és közintézmény a „muzak”-nak nevezett zenei forma képében (erről a jelenségről Grafton Tanner Babbling Corpse: Vaporwave and the commodification of Ghosts című könyvében lehet bővebben olvasni)(a cikk olvasása közben ajánlott ezt a lemezt hallgatni).

Azonban az akkori kutatók valószínűleg gondolni sem mertek volna arra, hogy alig egy fél évszázaddal később komoly technológiai innovációk fognak napvilágot látni, amelyek pontosan arra törekszenek majd, hogy a szó legszorosabb értelmében csökkentsék, és talán idővel teljesen megszüntessék az ember alvásigényét és nem csak az igényét, hanem egyenesen a szükségletét. Itt azonban igencsak aggodalomra okot adó térségekre kezdünk evezni: a biopolitika legvégső megtestesülése kezd kibontakozni a szemünk láttára.

Ungvári Zrínyi Imre filozófus megfogalmazásában a biopolitika szerint az ember életfolyamatai csak a hatalomgyakorlás nyersanyagaként fontosak: azért tervezik és szervezik az ő életét, követik figyelemmel a termelődését, a születések és elhalálozások arányát, azért vigyáznak az egészségére, mert a munkaerő reprodukálódását látják benne és megint csak nem azt, hogy az ember saját magát emberként saját céljaival, önmegvalósítási elképzelésekkel hogyan tudja megvalósítani. Csakis abból a szempontból lát a biopolitika embert, hogy újratermelődik a munkaerő, hogy ismét és újból munkára lehet fogni a társadalom egészét.

"Hagyd az isteneket aludni", biomech44, deviantart


Mindannyian tapasztalhatjuk, hogy milyen az, amikor az embernek szemmel láthatóan semmire nincs ideje és folyton a magánidő, a családra, munkára, szórakozásra fordított idejében valamelyiket csorbítania kell. Jómagam például nem fekszem le éjjel 1 óra előtt, mert akkor szinte semmire nem marad időm, amire kellene. Noha kevésnek tűnhet az a plusz egy óra, nekem pont elég. Ezt a ritmust évek óta tartom és bevált. Azonban néha természetesen érzi az ember, hogy az alvás kimaradásáért a következő nap fizet rá, különösen addig, amíg megszok egy új alvásritmust. Ebből a helyzetből többek is arra a következtetésre jutottak, hogy mi lenne, ha az alvást mint olyat, és az alvásszükségletet, teljesen ki lehetne vonni az ember életéből. Ennek pedig igencsak érdekes következményei vannak már most és még inkább lesznek a közel- és távoljövőben.

Jessa Gamble felhívja azonban a figyelmet arra is, hogy az alvás biológiai szükségletét nem lehet elválasztani azoktól a kulturális gyakorlatoktól, amelyek értelmezik azt a társadalom számára. Mint írja, az az alvási forma, ami a nyugati világ számára bevált lett – egy emelt platformon fekve alvás egyedül vagy valakivel – egészen atipikus és távolról sem annyira elterjedt forma, mint elsőre hinnénk. Sokkal jellemzőbb az, hogy az emberek sokkal szórványosabban alszanak és a napi cselekvéseik sok esetben az éjszakába nyúlnak. Ez a nyugati típusú alvás sokkal inkább a gazdaság által kitermelt dolgozói életforma következménye, mintsem valamiféle természetes állapoté, jellegé, jellemzőé.

Sőt, az is jellemző sok helyen, hogy csak akkor kelnek fel, ha épp valami érdekes történik, vagy az sem teljesen idegen, hogy egyszerűen belealszanak egy beszélgetésbe, ami nem számít az ottaniak szemében tiszteletlenségnek – sőt, egy beszélgetésből való kilépés csendes és tisztelettudó formája. Gamble konklúziója épp az, hogy az alvás ugyan univerzális, azonban roppant sokszínű az, ahogy az alváshoz hozzájutunk és élünk vele.

Különböző állatfajokra szintén különböző alvásritmusok jellemzőek. Például a növényevők sokkal kevesebbet alszanak, mint a húsevők, mivel az előbbieknek sokkal több időbe telik a táplálkozás, illetve az utóbbiak jelenlétére is figyelemmel kell lenniük. Gamble példája szerint az elefánt napi átlag négy órát alszik, míg az oroszlán szintén napi átlag huszat. Az ember lévén mindenevő, az alvási ciklusa is a két fenti tendencia közé esik.

Gamble részletesen leírja, hogy az emberi alvás átlag kilencven perces ciklusokban működik. Ébrenléti állapotban az EEG tevékenység az agyban nagyon komplex, azonban az alváshoz közeledve ez egyre inkább lelassul. Az első fázisban egy nyugalmi állapot áll be és a második fázis a könnyű alvás. A harmadik fázis a mélyalvás és ezt követi az REM (rapid eye movement) fázis, amely ismét fokozott agytevékenységgel jár együtt. A különböző alvásmegvonási kísérletek arra derítettek fényt, hogy éles különbség van azon emberek között, akik alvásmegvonás ellenére is jól teljesítenek és azok között, akik kevésbé jól. Egyelőre úgy tűnik, hogy ez a különbség adott neurotranszmitterek genetikai kódolásán múlik, azonban merész elképzelések szerint a jövőben ez alapján lehetségessé válik külön emberekre szabni a nekik megfelelő alvásigényt.



Az ezredfordulón még aranyosnak tűnt a 24 óra egynegyedének számító alvásigény: nyolc óra munka, nyolc pihenés, nyolc óra szórakozás – szól a dal. Ez azonban hamar tarthatatlanná vált a kapitalizmus egyre erőteljesebb diadalmenetével: a munka egy része átkerült a magánéletbe amikor olyan munkahelyek alakultak ki, amelyek az otthoni munkát is szükségessé tették a munkahelyen elvégzett mellett. Ez azonban csak egy példa. Gamble szerint pontosan az történt az alvással, ami a szexualitás területén: a fogamzásgátló teljesen elválasztotta a szexualitást a szaporodás szükségletétől, pontosan úgy, ahogy a különböző agyserkentő gyógyszerek elválasztották az alvást a természetes pihenési szükséglettől. Némileg problémás a gondolatmenet, már csak abból is kiindulva, hogy a szaporodás nem szükséglet, hanem mindössze lehetőség, amellyel vagy élünk vagy nem, de ez egy másik nagy téma, amire itt nincs helyünk jelenleg.

Bármilyen stimulánsról is legyen szó, annak az agy homloklebenyét kell megcéloznia, ugyanis az agy végrehajtó funkciói különösen sérülnek a kialvatlanság következtében. Klinikai tesztekben kimutatták, hogy a hosszas alvásmegvonástól szenvedő emberek sokkal valószínűbb, hogy kockázatokat vállalnak, azonban sokkal kevésbé valószínű, hogy különböző problémákra újszerű vagy kreatív válaszokat találnak, ahogy az sem valószínű, hogy különösebben előre terveznének. A két legismertebb stimuláns a modafinil és armodafinil, amelyeket Provigil és Nuvigil néven lehet elérni a piacon. Mindkettő nagyon hatásos alvásmegvonás-tünet csökkentő ugyanis épp ezeket az agyrészeket serkentik.

Szintén kísérlet során figyelték meg, hogy egy hatvan órás alvásmegvonási periódus során a nyolc óránként beadagolt 400 mg modafinil teljesen kipihent állapotba állítja vissza az agyat, egyaránt képessé téve azt az unalmas feladatokhoz szükséges tűrőképesség felmutatására és a komplex megoldásokhoz szükséges kreativitás elővezetésére is. Mindezek mellett ráadásul normális állapotba állítja vissza a deklaratív és nem-deklaratív memóriát is. Gamble szerint komoly eredménynek mondható, de voltaképp megegyezik 20 mg dextroamphetamine és 600 mg kávé hatásával. Noha például a kávé felezési ideje rövidebb és gyakrabban is kell inni, mégiscsak olcsóbb és könnyebben hozzáférhető, mint a különböző agyserkentő gyógyszerek.

Alapvető probléma azonban az, hogy nehéz olyan stimulánst tervezni, amelynek ne lenne tunneling hatása, amely során képtelen a figyelem egyszerre több dologra is kiterjedni. Kísérletek szerint ezek hatása alatt a kísérleti alanyok mind képtelenek voltak tudomást venni a megoldandó problémán kívüli szélesebb környezetükről, vagy akár a probléma szélesebb társadalmi környezetéről, avagy: az ilyen stimulánsok hatása alatt kísérletek szerint képtelen az agy árnyalt társadalmi döntések meghozatalára.

Martin Taylor pszichológus a kanadai Defence Research and Development Canada számára 1996-ban egy kísérletet tervezett. Párban szervezett önkéntesekkel kísérletet és mindkét tagnak adott egy térképet. Az egyikük térképén be volt jelölve egy útvonal és olyan pontosan kellett leírja azt a másiknak, hogy ugyanazt az útvonalat tudja bejelölni a saját térképén. A kutatók közben hallgatták a szóváltást. Alapvető megfigyelés volt, hogy miközben a kontrollcsoport tagjai folyamatosan kérdeztek – „látod ott azt az elágazást az x és y utcák sarkán?” – a modafilen lévő társaik folyamatosan csak utasítottak: „a körforgalom utáni kitérőn térj jobbra, majd menj...” A modafilen lévő önkéntesek sokkal rövidebben beszéltek és sokkal kevésbé pontos térképet produkáltak, ráadásul túlértékelték magukat: nem csak, hogy rosszabbul teljesítettek, de még fel sem tűnt ez nekik.

A DARPA által kifejlesztett elhíresült robotok.A DARPA által kifejlesztett elhíresült robotok.


Gamble meglátásában azért problémás az ilyen jellegű stimulánsok használata, mert még mindig nem teljesen biztos, hogy miért is alszunk. Az alvásmegvonásos kísérletek többsége közhelyekbe torkollott: az alvásmegvonás álmossá tesz – lassú reakcióidő, lassú információbefogadás, figyelemzavarok, gyorsabb elalvás megfelelő körülmények között. A konklúzió fura és közhelyes: az alvás szerepe, hogy napközben éberen tartson.

Miután a kémiai stimulánsok nagyrészt kudarcot vallottak, az új hívószó a „hatékonyság” lett, amire természetesen idővel a piac is ráharapott, de erről később. A legelső igazán nagy befektető, kutató és fejlesztő a Defence Advanced Research Projects Agency (DARPA) lett, vagyis az amerikai hadsereg tudományos kutatói alrészlege. Az elsődleges cél az lett, hogy egy egész éjszakányi alvásszükségletét minél kevesebb időbe préselni bele, ugyanis egy katonának kognitív képességei teljes csúcsán kell működnie akkor is, ha a huszonnégyből mindössze csak pár órát tudott aludni.

Mary Westensen a marylandi Walter Reed Army Institute of Research Centre for Military Psychiatry Reasearch and Neuroscience alrészlegén dolgozik. Folyamatosan azt kutatja, hogy miként fokozható a katonák teljesítőképessége. Egyik fő kutatási területe a krónikus vagy akut alvásmegvonási tünetek hatásai ellen küzdeni. Meglátása szerint az alvás pontosan olyan nyersanyag, mint az élelem vagy az üzemanyag, ugyanakkor elmondása szerint nem valami szuperkatonák tervezésén ügyködik, ugyanis alanyai már eleve az elit elitjének számítanak. A tengerészgyalogság esete nehezebb, ugyanis ők nem fogadnak el semmiféle gyógyszeres beavatkozást, mivel túl sok a limitáció és a mellékhatás. Amint az Air Force által végzett kísérletek kimutatták, némely amphetamin származék paranoid rohamokat okoz. Ennek következtében 1992-ben ezeket a légierőben is betiltották, azonban az afganisztáni háború során csendben, titokban ismét alkalmazni kezdték őket.

Az Advanced Brain Monitoring, amely a DARPA egyik alrészlege fejlesztette ki az úgynevezett Somneo Sleep Trainer maszkot, amely a leírása szerint „mobil alvó környezetben egy-két órás stratégiai alvást tesz lehetővé.” A maszk a következő funkciókkal rendelkezik: kizárja a környezeti zajokat, melegíti az arcot, ami segít az elalvásban, és ahogy közeledik az előre meghatározott ébredési idő, fokozatosan erősödő kék fényt világít a szembe a könnyített ébredés érdekében, mert ezáltal elnyomja a melatonin alvást elősegítő hormont. Az aktív tengerészgyalogos számára nagy segítséget nyújthat a fejlesztő szerint, akiktől megkövetelt, hogy aktív szolgálat során akár négy óránál is kevesebbet aludjanak egy nap. Annál is inkább nagy segítség lehet, hogy a kísérletek rámutattak, hogy az alvásmegvonás tünetei kumulatívak.



Mindezeken túl azonban léteznek már alvásmegvonást orvosolni szándékozó étrendkiegészítők is. Ezek közül a legismertebbek a halfélékben található Omega-3 zsírsavak, amelyek koncentrált formában alvásmegvonás esetén is legalább 48 óráig képesek fokozni az agytevékenységet. Mivel ezek nem tekinthetőek a szó szoros értelmében gyógyszereknek, a jövőben valószínűleg egyre elterjedtebb lesz a használatuk a tengerészgyalogság köreiben is. A kérdés azonban marad továbbra is: azok az eljárások, amelyek blokkolják az alvásmegvonás rövid távú tüneteit, megmentenek-e annak hosszú távú következményeitől. Több évtizedes szakirodalom arra enged következtetni Gamble szerint, hogy a hosszú távon fenntartott alvásmegvonás beteggé, túlsúlyossá és mentálisan limitálttá tesz.

Ezek eddig még egyszerűnek mondható megoldások voltak, legalábbis egy társadalmi szempontból közelítve meg. Azonban természetesen közel sem elegendőek a piacon szörföző techno-idealista emberfejlesztő liberatriánusainknak. Ha nem jó a hadsereg, tehát, akkor még mindig ott a piac, hogy megoldja minden problémáinkat: többek közt azt, hogy többé SOHA ne kelljen aludnunk.

Charles „Chip” Fisher vállalkozó, a new yorki Fisher Wallace Laboratories elnöke, egy igencsak érdekes kis készüléket dobott piacra. A szabadalom Saul és Bernard Liss-é, akik a Massachusets Institute of Technology kutatói, amelyről régóta ismert, hogy a hadseregnek is fejleszt. A készülék voltaképp egyszerű: egy energia táp és két rácsatolt szál, amelyek két szivacspárnában végződnek. Fisher vízbe mártja a két szivacsot és a halántékaira erősíti őket egy fejpánt alá. A szerkezet, amelynek prototípusait már 1991-ben jóváhagyta az FDA, elektrosokkot vezet a homloklebenyébe, mert elmondása szerint ez kiválóan csökkenti az alvásmegvonás rövidtávú tünetegyüttesét. Fisher meglátásában az ember nem egyéb, mint az elektromosságot különböző mértékben vezető biológiai nyersanyagok halmaza – ennél talán semmi sem határozza meg pontosabban a libertariánus piackapitalizmus antropológiájának lényegét.

A tCDS (transcranial direct-current stimulation) Gamble szerint reménykeltő technológia az alváshatékonyság és a kognitív fejlesztés terén. A technológia lényege, hogy alacsony erősségű váltóáram stimulációnak teszik ki a homloklebeny hátsó-oldalsó kérgeit. Mivel a hatás még nem teljesen értett, legalább annyira vitatott eljárás, mint maga az elektrosokk, amelyet a mai enyhe formájában is csak azokban a szélsőséges esetekben használnak, amikor már a gyógyszeres kezelés sem működik. A technológia támogatói szerint nem cél kiégetni teljesen a neuronokat, csak stimulálni annyira őket, hogy megváltozzon a polaritásuk, így egyébként egy enyhe csiklandozáson kívül nem érzel semmit közben.

Andy McKinney a US Airforce Research Laboratory Human Effectivness Directorite alrészlegének dolgozója elmondta, hogy kísérletek arra mutattak rá, hogy az ilyen jellegű fél órás kezelés után az alanyok energikusak, fókuszáltak és teljesen éberek. Dupla sebességgel tanulnak vizuális felismerési képességeket és az alvási periódusaik – amennyiben nem közvetlenül a kezelés után vannak – több mélyálom fázissal rendelkeznek, konszolidáltabbak és kevesebb ébredés szakítja meg őket. A Columbia egyetem pszichiátere, Richard Brown álmatlanság ellen két hetes periódusokban naponta alkalmazza. Elmondása szerint alanyai a Xanax és Valium utóhatásainak egy tisztább változatához hasonlították az eredményeket. Brown szerint ez a módszer szorongásellenes hatásaiból származhat.

TMSTMS


A Duke egyetem kutatói egy másik módszerrel, a TMS-szel (transcranial magnetic stimulation) késztettek arra neuronokat, hogy tüzeljenek. Ez a folyamat úgynevezett lassú oszcillációs hullámokat hoz létre: másodpercenként egy hullám az agyműködésben, ami a mélyálom jellemzője. A koponya tetején és közepén stimulálnak, aminek következtében ez a stimuláció eléri a neurális rétegeket, ahol a mélyalvás ingere jön létre és innen terjed szét az egész agyban. Míg a Somneo maszk például arra törekszik, hogy gyorstalpalva vigyen túl mindenik alvási fázison, ez a TMS eljárás szinte szó szerint gombnyomásra azonnal mélyalvási fázisba kapcsolja az agyat.

A cél az, hogy teljes mértékben uraljuk az alvásfázisainkat, aminek következtében sokkal kevesebb időt töltünk a REM és lassú álom fázisokban. Az eredmény a fejlesztők szerint az, hogy sokkal kipihentebbek leszünk sokkal rövidebb alvási idő alatt. Gamble némileg naivan ujjong, hogy mennyire jó lesz: most majd negyed annyi alvással kétszer annyit olvashatunk vagy kétszer annyi időt tölthetünk a családjainkkal. Ismerve azonban a rendszert, amelyben tengetjük napjainkat, könnyen megérvelhető, hogy a megsokszorozódott időt szépen kitöltetik majd munkával és annyi volt az olvasásnak és a családnak is. Ugyanakkor nem nehéz ennél jóval baljósabb funkciókat is elképzelni egy ilyen technológiának – különösen annak tudatában, hogy hadsereg mennyire implikált ezekben a kutatásokban.

Gamble viszont tovább jól veti fel a lényeges kérdést: meddig megyünk vagy egyáltalán mehetünk el ezekben a fejlesztésekben? Az alvásszükséglet csökkentésével vagy általános megszüntetésével szembeni ellenkezések elsősorban kulturálisak lesznek, nem biológiaiak. Az emberfejlesztés körüli viták egyre inkább előtérbe kerülnek a transzhumanizmus mainstreammé válása óta. Az egyik legnagyobb cél ilyen téren, hogy azt az újratöltést, amelyet az agy alvás által kap, éber állapotban lehessen elérni, és így kiküszöbölni az alvás szükségletét mint olyat.

Minden ilyen jelenség heves ellenérézst vált ki Gamble szerint azokból, akik még mindig a „természetes = optimális” mítoszában hisznek, holott többek közt a kortárs tudomány mutatja meg, hogy a természet iszonyú sok esetben nem csak, hogy nem optimális, de egyenesen pazarló és meggondolatlan. Ennek következtében minden társadalomban a normalitás határain belüliség fogalma dönti el, hogy milyen mértékű emberfejlesztés védhető etikailag és orvosilag. Miközben az emberek túlnyomó része nem hogy ügyet sem vet arra, de fogalma sincs arról, hogy ezek a normák már eleve számtalanszor megváltoztak a történelem során. Témánk esetében a „természetes” alvásciklus az ókor óta számtalanszor megváltozott, sőt, rég megszűnt azzal, hogy a mesterséges világítás minden belső teret egy örök májusi délutánná változtatott.

Annál is inkább, hogy a jelenlegi alvásciklus sok mindennek nevezehető, de természetesnek épp nem és az „ősi” alvásciklust pedig nagyon nehéz volna a jelenlegi életvitelünkkel összeegyeztetni. Thomas Wehr pszichiáter a kilencvenes években a marylandi National Institute of Mental Health-nél önkénteseket természetes fény ciklusokra állította és komplex alvásritmusokat figyelt meg. Ez azt jelentette, hogy a résztvevők amint hozzászoktak a természetes fény váltakozásához, alkonyatkor aludtak el és pirkadatkor keltek fel. Azonban meglepő módon van a kettő között egy éberségi fázis, két óra körülbelül, amikor az agyban felugrik a prolactin szint. Erről a jelenségről történelmi beszámolóink is léteznek: ezeket az időszakokat az éjszaka közepén a régmúlt korok embere imádkozásra vagy a családdal való társalgásra fordította.



Az ilyen jellegű kutatásokat a hadsereg és a piac vezeti, a civil társadalom visszafogottabb ilyen téren. Gamble szerint ez egy elpazarolt lehetőség. Azt mondja, hogy sokkal jobb lenne, ha anélkül tudnánk működni, hogy pár órára le kelljen állnunk aludni. Igen, jól jön ez a technológia az elitnek, de mit történne, ha a katonák, munkások számára megszünteti a társadalom az alvás szükségletét és a végtelenségig lehetne dolgoztatni őket? Utána meg mindenkinél, kivéve persze az olvasásért aggódó vagy álaggódó elitet. A hadseregben, mint láttuk, külön alosztályok léteznek az ember természetes teljesítőképességének fokozására. A cél, és a mögötte húzódó érdek megvan, csak az eszköz akadozik még egyelőre.

Nancy Kress szci-fi író Beggars című trilógiája egy igencsak hasonló disztópikus jövőképet vázol fel. A bemutatott világban a génmódosítás teljesen elterjedt a társadalomban és az egyik ilyen módosítás épp kiküszöbölni teljes mértékben az alvásszükségletet. Őket nevezi a regény Álmatlanoknak (Sleepless), akik mindemellé magas intelligenciával és érzelmi stabilitással rendelkeznek. Ennek következtében egy klasszikus osztálylogikában működő társadalmi törés áll elő: az örökösen aktív hiperintelligens elit uralkodik egy az alvásra még mindig rákényszerülő kisemmizett társadalmi tömeg felett. A génmódosítás ugyanis teljesen elterjedt, de nem mindenki számára megfizethető.

Sztálin annak idején a művészeket és kultúrában dolgozókat az emberi lélek mérnökeinek nevezte. Jelenleg a társadalmaink olyan mérnöki figyelemnek vannak alávetve, amelyről Sztálin és a korabeli tudósok, filzófusok még csak nem is álmodhattak. Csakugyan: a lélek mérnökei annyira szétdarabolták azt, hogy alrészlegek jöttek létre e munkában. Most már csak arra kell erőfeszítést tennünk kollektíven, társadalmilag, hogy mit engedünk meg az emberi alvás mérnökeinek „az egész emberiség javára történő munkájuk” diadalmas kivitelezésében. Legyen szó magán- vagy állami szektorról – mindkettő túlkapása veszélybe sodor mindannyiunkat.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS