2017. november 24. péntekEmma
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Hoppipolla néven új Transindex-blogot indítunk fiataloknak

szerk. 2017. november 06. 15:02, utolsó frissítés: 2017. november 07. 15:19

Új blogot indítunk, amellyel nem titkoltan a fiatalabb olvasókat célozzuk meg, és reméljük, hogy rá tudunk majd érezni, hogy mi érdekel benneteket.


És egyúttal azt is reméljük, hogy a blog által az idősebb generációk is választ kaphatnak majd néhány kérdésükre a fiatalok kapcsán. Ismerjétek meg a blog szerkesztőjét, Tamás Endrét, aki egy beköszönő videóval és egy rövid bemutatkozással vezeti be a Hoppipolla blogot!

Amikor július elején összetalálkoztam a Transindex néhány munkatársával, még nem gondoltam volna, hogy valamikor együtt fogunk dolgozni. Sokat beszélgettünk a szabad sajtó fogalmáról, meg arról, hogy a fiataloknak kis része olvas csak híreket.

Rövidesen kiderült, hogy egy fiataloknak szóló blogot szeretnének indítani, hátha ilyen módon sikerül majd a kolozsvári ifjúságot is megszólítani. Én már előzetesen írogattam egy blogot, szóval szívesen elvállaltam ezt a kitüntető feladatot.

2015-ben kezdtem neki egy blog írásának, Miahézag néven. Először technológiai blognak indult, leginkább technológiai cikkeket publikáltam rá. Rövidesen tisztává vált számomra, hogy nincsen meg a megfelelő időmennyiségem ahhoz, hogy elég gyorsan tudjak reagálni a technológiai újításokkal kapcsolatosan. Ezért 2016-ban alakult át a blog inkább személyes jellegűvé. Mind a mai napig él, és néha-néha szoktam írni rá pár sort, ám az elmúlt időszakban sajnos egyre kevesebbet. Nagyon megtetszett nekem az, hogy mennyire interaktív módon írnak bizonyos hírportálok a fiataloknak. Legtöbbnek a szerkesztője is ugyanolyan fiatal, mint az olvasóközönség.


Ezért alapítottuk meg a Hoppipolla nevű blogot, ami azt jelenti, hogy pocsolyába ugrás. Ezt szeretnénk az egyik legszabadabb kolozsvári fórummá alakítani, ahol rengeteg cikk jelenik meg különböző szerzőktől.

Ebből kifolyólag azt tudnám mondani, hogy nekünk bármiről, abszolút bármiről írhatsz. Kérésedre, akár "névtelen szerzőként" is megjeleníthetünk, ezáltal titokban tartva kilétedet, hogy ebből egyetemen, iskolában problémád ne lehessen. Szeretném ezáltal biztosítani a személyes adatok védelmét, és azt, hogy fesztelenül tudj, tudjunk megfogalmazni egy problémát.

Videók (vlog) is fognak készülni, amelyekben bizonyos témákat fogunk boncolgatni, esetleg egy-egy érdekesebb eseményről fogunk tudósítani Nektek. :) Nagyon várom már az olvasói leveleket, a hoppipolla@transindex.ro címre, illetve az első cikkeket, amiket beküldtök nekünk!

Jó olvasást kívánunk Nektek! :) S ne feledjétek, itt a határ a csillagos ég, meg még azon is túl! :)



P.S: A beköszönővideóban van értelmes rész is, vagyis elmondok pár információt, az utolsó 1 perc 30 másodpercben.


Ugrás a Hoppipollára!

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS