2017. november 24. péntekEmma
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A régész nem sírrabló, sem az autópálya-építések gátja

G. L. 2017. október 23. 10:09, utolsó frissítés: 10:09

Közelebb kell vinni a régészetet az emberekhez, mert nekik is jobb, ha ismerik a múltjukat. Az erdélyi közönségrégészetről jelent meg most egy könyv T. Szabó Csabától, vele beszélgettünk.


Erdélyi régészet. Írások régészetről és kulturális örökségvédelemről címmel mutatták be a múlt héten Kolozsváron T. Szabó Csaba ókortörténész könyvét, amivel egy több évtizedes hiányt próbál pótolni, illetve megpróbálja bevezetni a magyar terminológiába a közönségrégészet (public archaeology) kifejezést. Ahogy ő mondja, akár az is lehetne a könyv címe, hogy Közönségrégészet Erdélyben. A kötetről, a közönségrégészetről, és egy kicsit saját magáról is beszélgettünk a szerzővel, de elöljáróban még néhány információ.

A kötet főleg 2009-2017 között közölt cikkeket tartalmaz, de az írások harmadát eddig még nem publikálta a szerző. Négy fejezetből áll, az első Verespatak ügyével foglalkozik, a második a Gyulafehérvári régészeti ásatásokat tárgyalja, a harmadikban Erdély különböző városainak régészeti eseményeiről, konferenciákról és a romániai fekete kereskedelemről számol be a szerző, míg a negyedik interjúkat tartalmaz ismertebb régészekkel, múzeumigazgatókkal és örökségvédelmi szakemberekkel. De ugyanitt van egy interjú a múlt iránt érdeklődő, felelősségteljes fémdetektorossal is. A végére pedig még jutott egy függelék különböző jogi dokumentumok rövid kivonatával, illetve a téma iránt érdeklődőknek egy rövid bibliográfia is.

T. Szabó Csaba szatmárnémeti születésű (a múlt héten egyébként ott volt könyvbemutatója), a BBTE-n tanult alap- és mesterképzésen, majd a doktori iskoláját Pécsen kezdte, és Erfurtban folytatta. Az egyik vezető tanára Greg Woolf, az egyik legismertebb, sok dokumentumfilmben is közreműködő régész volt, aki közismert arról, hogy szereti a szakmai tudását átadni a közönségnek. Az ő hatására is fordult most a közönségrégészet felé, aminek a célja közelebb vinni a nagyközönséget a régészeti munkához, hogy belássanak a múlt és tárgyi emlékeinek a feltárása folyamatába, és ráébredjenek, hogy ez olyan érték, amellyel a helyi közösség gyarapodik, az emlékek megőrzése pedig közös feladat.

T. Szabó Csaba


A közönségrégészetnek Gabriel Moshenska felosztása szerint hét része van: a közösségi régészet, ahol a közönség részt vehet, megtapasztalhatja a régészeti munkát, a közönség művelte régészet, amilyenek például a fémdetektorosok vagy hagyományőrzők, a hivatali régészet, amikor állami megbízásból, általában egy-egy program keretében kutatnak a régészek egy átfogóbb témában, a látványrégészet, amikor például vezetett sétán megmutatják az ásatást, a régészeti pedagógia, amibe például egy látványos múzeumi kiállítás is tartozik, a népszerűsítő régészet, ami leginkább a tudományos ismeretterjesztés, mint T. Szabó könyve is, illetve az akadémiai közönségrégészet, ami magával a tudományággal foglalkozik.


Nem régészként ismertelek, hanem ókortörténészként, most mégis az erdélyi régészetről írtál könyvet. Hogy is van ez akkor?

- Amikor egy cikket aláírok, akkor ókortörténészként határozom meg a szakmámat. Történelemkarra iratkoztam egyetemre, és azt is végeztem Kolozsváron, viszont már nagyjából a beiratkozáskor tudtam, hogy az ókori Rómával szeretnék foglalkozni. Túl azon, hogy érdekeltek a tárgyi emlékek, inkább a történeti részét szerettem. Viszont nálunk nincs ókortörténeti tanítás, nincs is ilyen szakosodás. Külföldön - Magyarországon is - mindig külön van az ókortörténet és régészeti tanszék. Nálunk ez nem így van. Így kerültem én a mesteri alatt a régészet szakra. Tehát elvégeztem a történelem és régészet szakot is.

2013 óta a régészeti kataszterbe is be vagyok jegyezve. Románia ebben is egyedülálló Közép-Kelet Európában, hogy van régészeti katasztere. Nem elég, hogy elvégezed a régészeti szakképzést, hanem szigorú feltételeket is kell teljesíts. Régész vagy, ha van megfelelő számú publikációd, ha elég hetet ástál és hasonlók. Ha a régészeket, mint terep-szakembereket határozzuk meg, akkor inkább történész vagyok. 2014-ig évi egy hónapot ástam én is, de azokhoz a kollégákhoz képest, akik féléveket vannak terepen, nem vagyok egy jó régész.

És akkor így volt időd megírni ezt a könyvet...

- Ez a titok. Van nagyjából 16500 régészeti lelőhely ebben az országban, persze a 90 százalékuk betemetve, és van nagyjából 800 régész a kataszterben, akik közül 100 legalább halott, de még nem vették le a listáról. Aki tényleg gyakorló régész, tehát nem történész, mint én, és nem hagyta ott a szakmát egy multi cégért - ilyen régész kevesebb mint 500 van az országban. Egyszerűen nincs idejük írni. És ha írnak is, csak annyit, amennyi kötelező, hogy fennmaradjanak a szakmában. Én nem nagyon ásom, így van időm az írással foglalkozni.

Kiknek szántad ezt a könyvet?

- Elsősorban a nagyközönségnek, akit érdekel Erdély régészete. Hogy amikor valaki meghallja a régészet szót, és magyar irodalmat akar, akkor legyen, amit kinyitnia. Az a baj, hogy nincs más. Erdélyi régészetről az elmúlt 100 évben nem írtak. Bodor András néha írogatott ismeretterjesztő cikkeket a 70-es években, a Ferencziek (Sándor, István és Géza) is írtak néhány cikket, de sajnos a régészek nem foglalkoztak a nagyközönséggel. Ha egy laikus fel akar ütni magyar nyelven egy könyvet a témában, akkor Erdély történetét szokták kinyitni, mert annak az ókorral foglalkozó első kötete érinti. De alapvetően az elmúlt negyed évszázadban semmit nem írtak a témában. A közönségrégészet nálunk meg teljesen szűz terület, senki nem érintette a témát.

A könyv borítója


De a nagyközönségnek szánt bibliográfiámból is jól látszik, hogy nem nagyon írtak magyarul Erdélyben régészetről, hiszen a döntő többségük román vagy angol nyelvű. De mivel a magyar régész is egy román intézményben van alkalmazva, érthető, hogy a tudományos eredményeiket románul vagy angolul közlik. De néha azért magyarul is kellene írni, mert mégis él 1 millió magyar ebben az országban.

Mennyire voltak hatással rád a külföldi példák?

- Az, hogy sok angollal és más külföldivel ástam, és sokat beszélgettem a vezető tanárommal a témában, mindenképp hatással volt rám. Azt azért tapasztaltam, hogy az angol modell működik. De azt már nem tudom, hogy itt mennyire fog beválni.

Amikor azt hallom/hallottam, hogy közönségrégészet, akkor olyasmire gondoltam, mintha a régészet egy válfaja lenne, pedig ahogy te a könyvbemutatón elmagyaráztad, sokkal inkább tűnt egy szemléletnek. Hogy jutottál erre a kifejezésre?


- Nem tudom, hogy amikor az angolok az 1970-es években kitalálták a public archeology fogalmát, hogy ők hogyan jutottak erre. Amit az angol kifejezés fed, az tényleg nagyon komplex, abban már kutatási módszertanról van szó, érinti a kommunikációt a nagyközönséggel, illetve több intézményt is feltételez. Nem csak egy diszciplína, hanem inkább társadalmi jelenség. Ezért volt elég nehéz lefordítani. Megkérdeztem műfordítókat is, ők inkább nyelvi oldalról próbálták megközelíteni. Én csak azt remélem, hogy beválik. Még nem kaptam a szakmától visszajelzést, volt aki az ismeretterjesztő régészetet javasolta, de az csak egy része ennek a dolognak. Mert a népszerűsítő régészet csak egy szelete a közönségrégészetnek.

Hogyan látod az erdélyi közönségrégészet lehetőségeit?

- Vannak olyan részek, amiben jobban állunk, például a látványrégészet, most már a legtöbb ásatást meg lehet nézni, a régészek igyekeznek úgy ásni, hogy a leletek bemutathatóak legyenek. Máshol, például a régészeti múzeumpedagógiában, nagyon rossz a helyzet, részben az anyagiak miatt. Elég ehhez annyi, hogy a régészeti múzeumaink többsége be is van zárva.

Igaz, van néhány pozitív példa is: Déván felújított lapdiáriumot adtak át, Tordán is felújították a régészeti múzeumot, míg Zilahon állítólag lesz most egy projekt. De az már annyira pozitív, mert ha megnézzük a gyulafehérvári múzeumot - ami egyébként a legnépszerűbb Romániában, évente 100-150 ezer látogatót vonz -, ami pontosan úgy néz ki, mint a 70-es években, ugyanazok az idézetek is vannak a falakon. Ma már ez nem elég a turistáknak.

Tudom, hogy egy kis vidéki múzeum soha nem versenyezhet a British Museummal, rossz analógia londoni múzeumokat hozni példának, de én voltam pl. Ferrárában, ami egy akkora város, mint Nagyszeben. Olyan múzeuma van, hogy még a víz csobogása is hallatszik, amikor a görög vázákat mutatják be. Van még amin dolgozni, de már az a tény, hogy beszélünk a közönségrégészetről, mint mozgalomról, már jó dolog.

Én úgy tapasztalom, hogy általában van érdeklődés a régészeti témák iránt.

- Érdeklődés valószínűleg lenne. Csók Zsolt is említette a bemutatón, hogy a szilágysomlyói régészeti nyílt napokon is nagyon sokan részt vettek a programokon a közösségből. Azt tapasztalom, hogy amikor a sajtó a szakma mellé áll, akkor az emberek érdeklődnek. Biztos vagyok benne, hogyha a gyulafehérvári lakosságot a sajtó egy picit is tájékoztatta volna az ásatásokról, arról, hogy mit hordanak ott el, akkor megmozdultak volna érte az emberek. De nem ment ki senki, mert fogalmuk sem volt arról, hogy mi történik ott. A régésznek kell kommunikálni, és a sajtónak nyitottnak kell lennie. De ismerek olyan muzeológust, aki egyszerűen nem beszél a sajtóval, mert nem szeret. Holott egy muzeológusnak pont az lenne a dolga, hogy tájékoztassa a közönséget.

Transindex archív


Tehát nemcsak a közönséggel nehéz annak, aki közönségrégészettel szeretne foglalkozni, hanem a szakmával is. És nem csak én akarok újítani, újfajta múzeumokat létrehozni, hanem még vannak azért néhányan.

Milyen hatást remélsz a könyved által?

- Nem kell naivnak lenni, hogy ezzel most megváltozik az erdélyi magyarság véleménye a régészetről. Az már nagyon jó dolog lenne, ha annak a pár embernek, akihez eljut a könyv, vagy elolvassa ezt az interjút, megváltozna a véleménye a régészekről és a szakmáról. Ne az legyen, hogy csak az autópálya-építések lassítóiként és sírrablóként, régi sírok meggyalázóiként beszélnek rólunk.

Elég nehéz ebben a szakmában olyan könyvet írni, ami több ezer emberhez eljut. Manapság már nagyon kevés régész képes több ezer emberhez eljutni. Talán még mindig a televízió az a közeg, amivel lehet próbálkozni.

De te ugye televíziós szerkesztőként is dolgozol. Van lehetőséged úgy is népszerűsíteni ezt a szakmát?

- A brit Time Teamhez hasonló dokumentumfilmet és régészeti műsort mifelénk is érdemes lenne meghonosítani a tevében. Én szívesen készítenék ismeretterjesztő sorozat az épített örökségünkről, például havi egy adásban.

Mit mutatnál be?

- Koncepcióm még nincs. Vagy múzeumokat mutatnék be az erdélyi városokban, és azokon keresztül az adott településnek és környéknek a történetét, vagy kronológiailag következnének az adások: őskor, kelták-dákok, rómaiak és így tovább. De ezen még dolgozni kellene.

És ha régészeti helyszíneket kellene bemutatnod, akkor melyiket választanád?

- Körülbelül 16.500 régészeti lelőhely ebben az országban, persze ezeknek a nagy része be van temetve, például Kolozsvár főtere is, mert az is egy régészeti lelőhely. Ez azt jelenti, hogyha te detektorozol, akkor büntetés jár, de egy régész bármikor újrakezdheti az ásatást, ha van rá pénze. Ha például lenne pénz arra, hogy rekonstruálják a barokk kapu alapjait, akkor a régésznek tudnia kell, hogy ott van egy dokumentált ásatás. Olyan viszont, ami a felszínen is látszik, nagyon kevés van: például a tordai római légiónak a tábora, néhány gyulafehérvári ásatás, a kolozsvári főtéri gödör, a sebesvári római erőd vagy néhány középkori erőd és vár. Ezek viszont elég ramaty állapotban vannak. Az 1960-as években volt egy hullám, de azóta semmi, és az állapotuk csak folyamatosan romlik. Tordán például a római erődöt belepte a burjánzó növényzet.

Elég nehéz lenne olyan lelőhelyet találni, amit úgy lehetne bemutatni, hogy még látványos is legyen. Elég szomorú ilyen szempontból a helyzet. Esetleg Porolissumot, amit tényleg helyre fognak rázni Szilágy megyében, de még a római Sarmisegethuza is olyan, amin van mit mutogatni, mert elég látványos. Még óriási feladatok lennének ezen a téren, hogy legalább a főbb lelőhelyeket helyreállítsák.

Régészeti helyszínek Romániában


És Gyulafehérváron?

- Most nagyon látványos lett, az elmúlt években tényleg felújították a várat, azon belül pedig mindent restaurálnak. Kezd olyan kirakatváros lenni már. Persze a váron kívül nincs, amit csinálni Gyulafehérváron. A turisták is általában 2-3 órát ülnek ott, utána pedig mennek tovább. Egyrészt jó, amit csinálnak, mert kultúrába fektetnek pénzt, ami már nagy szó nálunk, de sajnos olyan sebtiben, olyan gyorsan csinálták az egészet, hogy rengeteg minden elpusztult. És még mind a helyi hatóságok, mind a múzeum úgy tartja számon, hogy voltak a rómaiak, majd nagy kérdőjel, utána a Habsburgok és a nagy egyesülés. A kérdőjel pedig ugye pont a kora-középkor, Árpád-kor és a fejedelemség kora.

Bár a fejedelemség korával még jobban szimpatizálnak, mint az Árpád-korral, mert már a románok is egy picit szóba jönnek. Most már a fejedelmi palota felújítására van egy nagy projekt, amit államilag finanszíroznak. Most lett az állam tulajdona, eddig a katonaságé volt, és ezért nem is lehetett kutatni. Az elmúlt évtizedekben be se lehetett menni, mert katonai területnek számított. Szörnyű állapotban van, a vakolat omlik le, de most legalább lehet valamit kezdeni vele. A gyulafehérvári múzeumnak a régésze kutatja, van is egy interjú vele a kötetben, egészen rendesnek tűnik.

Címoldali kép: Ásatás a gyulafehérvári Custozza parkban

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS