2017. július 24. hétfőKinga
30°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Double Rise: meghúztuk a vonalat

Balázsi-Pál Előd 2017. július 03. 17:35, utolsó frissítés: 20:01

A vót már érzés, a napfelkelők, a zenei kínálat, a zsetonrendszer, a helyszínek: mindent sorra vettünk.


Mindig a premier utáni előadás a legrosszabb - mondta tegnap este egy színházi körökben mozgó ismerősöm, miközben a fűben üldögéltünk Torockón, a nagyszínpad előtt, és vártuk, hogy kezdődjön Boban Markovicék koncertje. Nyilván, a második előadás a Double Rise második kiadása kapcsán jött szóba. Miközben a Double Rise a szívem csücske, imádom a helyszínt, a helyieket, az egész falufesztivál hangulatot, a népzene hangsúlyos beemelését és az arculatot, és szimpatikus a kommunikációjuk is, kissé csalódás volt számomra a második kiadás. Vagy másképp fogalmazva: nem volt annyira jó, mint amennyire vártam már. Megpróbálom pontokba szedni, amit az idei kiadásról gondolok (ezt az anyagot valószínűleg nem fogja megosztani a Double Rise, de azt hiszem, fontosak az ilyen jelzések is).

1. A vót má’ érzés

Minden fesztivál akkor tűnik a legérdekesebbnek, amikor először veszel részt rajta. Zenei programtól, új helyszínektől, mindentől független ez. Az ismeretlenbe való belecsöppenést semmi sem tudja überelni. Visszatérő fesztiválozóként nyilván engem sem döbbent meg annyira a Székelykő, mint a világ legjobb díszleteleme, mindenféle elvárásaim vannak a tavalyi tapasztalatokból kiindulva, és így tovább. Árpád kollégám például, aki idén volt először DR-en, csupa szépet és jót mond a fesztiválról, dicséri a hangulatot, a szervezést, a bulikat, színesebb volt, mint gondoltam - mondja.

Fotók: Gál László


2. A napfelkelők

Egy fesztiválnál mindig mérvadó az, hogy mennyi a visszatérő vendég, és mennyi az új arc, aki először jön el. Erős a gyanúm, hogy most nagyon a visszatérők irányába billent el a mérleg. Egy család, akivel találkoztunk, mesélte, hogy az idén 18 éves lányuk tavaly még gondolkodott, hogy jöjjön-e, de a második kiadásra ez már nem volt kérdés, már decemberben megvetette az early bird jegyet. Nyilván, nem ebből az egy beszélgetésből vonom le ezt a következtetést, hanem abból, hogy nagyon sok embert megismertem a tavalyiak közül, illetve az átlagéletkor sem sokat változott - ugyanazokkal a tinikkel és a húszas éveik elején járól fiatalokkal volt tele a fesztivál, mint tavaly. Viszont 25-ön felülieket idén sem láttam többet, mint a tavaly.




3. A zenei kínálat

Nyilván, egy fesztivál zenei kínálata nagyban meghatározza a közönséget. Az első Double Rise egyrészt nagyot dobbantott az olyan, nagyon fiatalokat megszólító és korábban Erdélyben nem vagy csak nagyon ritkán fellépő előadókkal, mint a WellHello és a Punnany Massif - ezek a népszerűségük csúcsán lévő zenekarok Erdély minden tájáról odavonzották a fiatalokat. Másrészt nagyon ügyesen megszólítottak egy másik, idősebb célközönséget a Folkudvar népzenei programjaival. Idén megpróbáltak eggyel tovább lépni, és a két generáció közti szakadékot próbálták meg betölteni olyan nevekkel, mint a Quimby, a hiperkarma, illetve a maguk külön kis világában élő folkudvaros közönséget is megpróbálták kicsalogatni a nagyszínpadhoz a Muzsikás, a Csík zenekar és Boban Markovic.



Csakhogy a nagy fiatal nevek hiánya (voltak itt fiatal és jó előadók - Margaret Island, Mary Popkids, The Biebers, ByeAlex -, de egyikük sem headliner kategóriás) azt eredményezte, hogy a tavalyról visszatérő, ottalvós fiatal közönség nem egészen kapta meg azt a zenei kínálatot, ami 2016-ban bevonzotta őket, miközben meg az a közönség, amely szereti mondjuk a Quimby-t, úgy tűnik, nem vállalja be a több mint egy órás oda- meg visszautat Kolozsvárról csak azért, hogy nyolcadjára is megnézze a zenekart. Így mintha a hangulat nem lett volna annyira fergeteges a koncerteken, mint az első kiadásnál, legalábbis én így éreztem, annak ellenére is, hogy az idei zenei felhozatal közelebb állt hozzám a tavalyinál. Persze az is lehet, hogy

3a. öregszem



4. Zsetonrendszer

Bár gyakorlatilag minden nagyobb fesztiválon vagy fesztiválkártyás (esetleg karszalagos chippel megoldott), vagy tokenes fizetés működik, a Double Rise-on idén először volt ilyesmi. Nagyon egyszerű a rendszer: a tokenváltó központoknál hat lejért veszel egy zsetont, ami a fesztivál hivatalos fizetőeszköze, mindent ezért tudsz megvásárolni. Hogy miért szokták bevezetni a fesztiválok? Mert így gyakorlatilag realtime tudják követni a bevételeket, hamarabb jutnak készpénzhez (ami cashflow szempontból nem elhanyagolható), és legfőképpen, mert ez az egyetlen eredményes módszer annak megakadályozására, hogy az árusok esetleg átverjék a szervezőket. Hogy mi a baj vele? Elég sok elégedetlenkedést hallottam ennek kapcsán, és egészen különbözőeket. Volt, akit az zavart, hogy emiatt felmentek az árak (ugye minden csak fél vagy egy zseton értékének a többszöröse lehet, így például egy ásványvíz ugyanannyiba kerül, mint egy üdítő). Volt, akit az, hogy papíralapú a zseton. Volt, akit az, hogy folyton zseton nélkül maradt, és kulloghatott a váltóig. És volt, akit az, hogy azt mondták neki, a zsetonokat nem lehet visszaváltani pénzre. És akkor még volt az is, hogy 3 lejes értékű “félzsetont” nem lehetett vásárolni, azt csak az árusok adtak visszajáróként. Tehát ha valaki pont egy fél zsetonos (3 lej) kávét akart venni, akkor muszáj volt egész zsetont vennie, aztán vagy elköltötte a másik fél zsetonját valamire, vagy hazavitte emlékbe. Nekem egyébként semmi bajom nem volt a zsetonrendszerrel, amíg utolsó este el nem adtam egy zsetonomat valakinek, aki a Folkudvarban úgy rendelt sört, hogy nem volt nála zseton, én meg szerettem volna inni egy kávét, de már nem volt mire, így kiléptem a tokenváltóig, amely épp be volt zárva, így egészen a kajasorig kellett mennem váltani. Közben meg elmentem két kávézó mellett, ahol pénzért nyugodtan vehettem volna kávét, majd ha már itt vagyok alapon nem egy, hanem öt zsetont vettem, és közben megláttam a haverokat, akik sorban álltak lángosért, amit persze megkívántam. Szóval a kávémat körülbelül húsz perccel később ittam meg, mint ahogy terveztem.



5. A fesztiválhimnusz

Na ez az, amibe egyszerűen nem lenne, ahogy belekössek. Annyira jó volt, annyira lájtos és fülbemászó, hogy koncertek végén és előtt gyakran nagyobb sikere volt, mint az előadóknak. Külön plusz az, hogy erdélyi zenészeket hozott össze egy közös projektbe, és kicsit kár, hogy ez a hangulat nem köszönt vissza még gyakrabban a Double Rise-on.




6. Folkudvar

Na igen, ha már az abszolút pluszoknál tartunk. És mindez úgy, hogy semmiféle affinitásom nincs egyébként a népzene és néptánc iránt. Ez az a hely, ahol még a bárosok is táncra perdülnek, ahol a legjobb beszélgetések zajlanak a fesztiválozók között, és ahol mindenki barátságos. És nyilván teljesen egyedi színfolt a hazai palettán.




7. Kisszínpad

A délutáni órákban igencsak jól működött ez a helyszín (legesleginkább a The Biebers koncertjén), késő éjjel pedig szintén (lásd sZempöl vagy DJ ShiveR). De amikor a nagyszínpadon sztárok zenéltek, ez a hely egyszerűen meghalt. Szomorú volt látni a 12 nézőt a Palma Hills koncertjén, vagy azt, hogy a Belau 5 ember előtt kezdett bele koncertjébe.







8. A körülmények

Tavaly a Double Rise a légüres térben keletkezett, egy olyan pillanatban, amikor az erdélyi magyar fiatalokat senki más nem akarta megszólítani. Idénre azonban lett egy kifejezetten magyarokra fókuszáló Vibe, meg egy magyaroknak is szóló Awake (és még ott van a világzenére fókuszáló Méra meg a nagy ingyenbuli, Tusványos is, meg még a városnapok, magyar napok, ésígytovább). Tényleg nagy kérdés, hogy az erdélyi magyar fiatalok elbírnak-e ennyi fesztivált, miközben azért a “nagyok”, vagyis az Untold és az Electric Castle is csábítják őket.



Persze mindez nem jelenti azt, hogy ne lett volna jó az idei Double Rise is. Csupán arra a kérdésre kerestem lehetséges válaszokat, miért éreztem egy fokkal kevésbé jól magam, mint tavaly, ami még mindig nem jelenti azt, hogy ne éreztem volna jól magam.




ÉletmódRSS