2017. július 24. hétfőKinga
30°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Amikor mi vagyunk a játéktáblán

Kozma Ágnes 2017. július 04. 11:21, utolsó frissítés: 16:45

A pszichodrámának mindig van konkrét célja - mondja Albert-Lőrincz Enikő pszichoterapeuta, akivel a játékos énünket megszólító módszerről beszélgettünk.


A játékos énünket, a homo ludenst szólítja meg a pszichodráma, miközben mélyebb önismeretre és környezetünk megértésére, elfogadására tanít. A csoportfoglalkozások során biztonságos közegben tudunk feloldani régi problémákat, sérelmeket, megszabadulni lelki terheinktől, és másoktól hasznos visszajelzéseket kaphatunk. A pszichodráma végül is arra emlékeztet, amit az elidegenedés és technologizáció világában gyakran elfelejtünk: önmagunkban meglátni másokat, és észrevenni a másokban visszatükröződő önmagunkat.

Albert-Lőrincz Enikőt, pszichodráma-kiképzőt, pszichoterapeutát, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Szociális Munka Tanszékének tanárát kérdeztük a módszerről.

Mióta foglalkozik pszichodrámával, és mi a módszer lényege?

- 2000-től foglalkozom pszichodrámával úgy, hogy saját csoportjaim is vannak. Fontos számomra, mert van egy olyan dinamikája, ami a személyes dinamikámmal találkozik, összhangban vagyok vele. A módszer lényege, hogy a cselekvéseket, a megéléseket, az élettörténeti eseményeket, amelyeket pszichoterápia vagy tanácsadás szempontjából fel akarunk dolgozni, mozgás segítségével fejezzük ki, így könnyebben megvalósulhat a test, lélek és szellem egysége, ami fontos ahhoz, hogy változás történjen.


A tanácsadás, pszichoterápia mindig változást jelent az ember életében, a kevésbé hatékony magatartásmódokat olyanokra váltjuk, amelyek jobban alárendelődnek a céljainknak, amelyek használata kapcsán jobban érezzük magunkat, tehát nő a pszichés komfortunk. Ezenkívül jobban megértjük önmagunkat és a személyek közötti kapcsolatokat, azt a társas világot, amely körülvesz. A pszichodráma ugyanakkor lehetőséget ad a múltbeli események feldolgozása mellett jövőbeli eseményekre, feladatokra való rákészülésre.

Van egy szerződésünk is, ami arról szól, hogy nemcsak önmagamért, hanem a csoportért vagyok itt. A csoporttagok védett környezetben, a teljes titoktartás mellett vonódnak be a történésekbe, és nem sérülnek, mert a csoportvezető vagy a pszichodráma-pszichoterapeuta figyel a résztvevők énerejére, és vigyázni szoktunk arra, hogy a feltárulkozás olyan mértékű legyen, ami az aktuális élethelyzetben még viselhető. A pszichodráma emellett egy olyan módszer, amely tiszteletben tartja a személyes autonómiát, az önállóságérzést, tehát megvan az önkontroll lehetősége, és bárki bármikor mondhatja, hogy ezt tovább nem, csak idáig csinálom. Abszolút semmi sem kötelező.

Hogyan történik a pszichodramatikus munka, milyen a foglalkozások menete? Van-e előre meghatározott terápiás cél?


- Akár pszichoterápiáról, akár tanácsadásról legyen szó, mindig van cél. Azonkívül, hogy azt szeretnénk, hogy egészségesebb legyen az egyén, jobban érezze magát a világban, be tudjon illeszkedni a környezetébe, mindig van valamilyen konkrétabb cél is, például egy döntésnek a meghozatala vagy egy olyan traumatikus élménytől való megszabadulás, amely zavart okozhat a viselkedésben.

A csoportban először ki kell hogy alakuljon egy terápiás légkör, kapcsolat, hangulat, ami a bizalmon alapul. A csoporttagok között létre kell jönnie az összetartozás érzésének ahhoz, hogy a csoport alkalmas tér legyen terápiás vagy tanácsadási célra. Ezután történik a téma kiválasztása, ami soha nem véletlenszerű, ebben a csoport kollektív tudattalan fantáziáinak (vágyainak, félelmeinek) találkoznia kell.

Már a csoporttagok kiválasztásánál figyelembe veszik, hogy legyenek közös témák?


- Nem, mert vannak egyetemesen emberi témák. A választott témának ugyanabban az időpontban több embert is foglalkoztatnia kell azért, hogy élményeket tudjanak mozgósítani, hogy minél több csoporttag bevonódhasson a közös munkába.
A morenói hagyomány kapcsán a leggyakoribb forma a protagonista játék. Az első fázis, a rámelegedés után egy pszichodramatikus technika, a „séta a promenádon” segítségével a protagonista pontosan megfogalmazza, hogy a játékon keresztül mit szeretne önmaga számára elérni. Ez lehet valaminek a megértése, tisztázása, vagy egy olyan negatív élmény hatása alól való felszabadulás, ami zavarja lelki nyugalmát, viselkedését.

A kiválasztott eseményről, élményről kezdünk el beszélgetni, majd amikor a pszichodráma-pszichoterapeuta vagy pszichodráma-vezető úgy érzi, hogy a protagonista nemcsak a szavak szintjén tud azonosulni a témával, hanem kezdi átélni az érzések szintjén is azt, akkor kezdik el a megjelenítést. Kijelölik a színpadot, és a teremben levő tárgyakból – amelyek mind-mind szimbolikus jelentést kapnak – valamint a csoport tagjaiból felépítik, rekonstruálják a jelenetet. Ez segíthet felidézni, és mélyíti az átélést.

A munkafázisban (akciófázis) a protagonista a cselekvések szintjén is újraéli a történetet, amikor a csoporttagok segítségével színre viszi a jelenetet. A bemelegítő és a játék fázisa után – amikor a protagonista úgy érzi, hogy elérte a célt, választ kapott – következik a játék feldolgozása, a lezárás. Ekkor a csoport körbeül, és mindenki elmeséli, hogy számára milyen érzések voltak ismerősek, milyen hasonló élményekben volt része élete során. Ezt követik a szerepből való visszajelzések, amikor elmondják, hogy a kapott szerepben mit éreztek. A visszajelző körökben elhangzó információk plusz érzelmi töltetet és rálátást hozhatnak, és segítik az új magatartásmód kialakítását.

Hogyan válnak a résztvevők egymás történeteinek szereplőivé? Nem túl érzékenyek, finomhangoltak ezek a történetek ahhoz, hogy befogadjanak kívülállókat, illetve hozzá tudnak-e a már meglévő helyzethez személyes élményanyagot fűzni a belépők?

- Először is úgy, hogy itt már senki sem kívülálló, mert – amint mondtam – addig nem lehet nekifogni a játéknak, ameddig nem jött létre egyfajta érzelmi közösség. Ezenkívül a tele nevű terápiás tényezőn keresztül képesek megérezni egymás hangulatát, képesek egymás érzelmi világával kapcsolatba kerülni. Tehát olyan embert fogok megkérni az életem bizonyos eseményeinek vagy személyeinek a megtestesítésére, akinek valami köze van érzelmileg a helyzethez, a tele által megérzem, hogy van valami közös élményanyag az élettörténeteinkben.

A behívott személynek a protagonistát kell szolgálnia, tehát abba az érzésvilágba kell belehelyezkednie, amit a protagonista kér tőle, de emellett végig tudatosítania kell a saját állapotát is, hogy a játék után, a feldolgozási fázisban visszajelzéseket adhasson.

Mi a csoportvezető feladata? Hogyan rendezi, koordinálja a jeleneteket, mi alapján dönti el, hogy mikor kell közbeavatkoznia?

- Először is ismernie kell a módszert, a segítő kapcsolat működését, és be kell tudnia tölteni az irányító szerepét. Ezenkívül biztosítania kell a biztonságos kereteket, a protagonista számára a biztonságos feltárulkozás lehetőségét az együttműködés, követés, megtartás által, nem direktíven, hanem katalizálva azt, hogy a személy önmagáról el tudjon mondani dolgokat, és hogy ő vezesse a játéknak a menetét, a narratívát. Tehát követnie kell, ugyanakkor – felhívva a figyelmet a kulcselemekre – nyitottnak kell lennie arra, hogy az egyén megtalálja a számára kedvező utat a változáshoz.

Megerősíthet, támogathat és nyitott kérdéseket is feltehet, de arra nagyon kell vigyáznia, hogy ne mutasson irányt. Csak segít felkutatni az erőforrásokat, felszínre hozni azokat a részleteket, amelyek fontosak lehetnek a feldolgozás szempontjából, ráerősíthet, visszatükrözhet azáltal, hogy megismétli, rákérdez, tehát ráirányítja a figyelmet a kulcselemekre. Fontos, hogy legyen türelme „bevárni” a protagonistát, és kivárni, amíg a felismerések saját erőből történnek meg. Ez mindig a protagonista érzelmi–szociális érettségétől, énerejétől függ.

Milyen dramaturgiai eszközöket és technikákat alkalmaz a pszichodráma, és hogyan működnek ezek?


- Fő módszer a szerepcsere, amely megmutatja a másik nézőpontját. Miután a protagonista megismeri a behívott személynek, az antagonistának a belső gondolatait, akivel szerepet cserélt, már egy másik szinten, a másik szempontjának bizonyos fokú beengedésével, a tudatába való beépítésével tud reagálni. Ebben van a továbblépési lehetőség: amikor a protagonista a másik térfélen volt, ahol beleélte magát a másik szerepébe, rálátást nyert annak szemszögére is.

Tehát azzal, hogy felkészíti a történetbe belépő személyt, hogy átvegyen egy szerepet, azzal önmagát is készíti, hogy át tudja látni a másik nézőpontját.

Pontosan, és akit behív, annak szigorúan követnie kell az utasításokat, ritka az improvizáció. A protagonista, miután már átment a másik szerepébe, megértett, megérzett valamit a másikból és ki is mondta azt, ezt visszahallgatja, és már erre tud reagálni. Ezután jöhet az újabb szerepcsere, és így épül fel a beszélgetés, amely egyre több objektivitást, nagyobb távolságtartást, több megértést tartalmaz.




Ez úgy hangzik, mintha önmagával beszélgetne.

- Valóban, önmagával beszélget végig, ez csak abban segíti, hogy ne mindig ugyanabban a megrögzött, szubjektív érzelmi állapotában maradjon, hanem beengedje a másik nézőpontját is.

A duplázás úgy történik, hogy a vezető vagy az egész csoport hangosan megismétli azokat a dolgokat, amelyeket a protagonista számára fontos meghallani, elhinni, átélni. A duplázás segít hozzá, hogy egy tudott dologból egy átélt dolog váljék.

Azokat az érzéseket, amelyekről úgy gondoljuk, hogy fontosak a protagonista önészlelése szempontjából, szóban vagy cselekvésben megismételjük, ezáltal megerősítjük, visszatükrözzük számára.

Ha a csoportvezető úgy érzi, hogy van még valami, amit ki kellene mondania a protagonistának ahhoz, hogy átrendeződjön benne a megjelenített helyzet, és megszülethessen a korrektív élmény, akkor mögé áll, megérinti, és azt mondja: „Figyelj csak, most én egy belső hang vagyok, mondok valamit, mérlegeld, és ami tényleg igaz rád, azt ismételd el hangosan, mondd el magadnak is.” Általában ráérzünk, és tényleg olyasmiket mondunk ki, amivel segítünk neki tudatosítani, elrendezni, helyretenni, megérteni a változást. A pszichoterápia tulajdonképpen ez: elrendezés, megértés, helyretevés, tudatosítás, szempontváltás.

Az jutott eszembe, hogy itt nagyon érzékeny momentumok születhetnek, az újraélések kapcsán érzések, fájdalmak hívódnak elő.

- Így van, tehát mindig vigyázunk a korrektív élményre is. Ha például gyerekként, amikor még nem volt elégséges cselekvő ereje, szenvedett el sérülést, a pszichodramatikus játékban, az esemény lejátszása után arra kérhetjük, hogy most a felnőtt énjével reagáljon a helyzetre. Ezután kerülhet sor a protagonista és az érintett közötti beszélgetésre (erre nincs mindig lehetőség a valós világban), ami rendezheti a helyzetet a rálátás, a megértés és az elfogadás szintjén.

Milyen tapasztalatokhoz jutnak a résztvevők a helyzetek, élményrétegek, belső tartalmak megjelenítésével? Hogyan segít az externalizálás a feldolgozási folyamatban?

- A megjelenítés egy ventilálási folyamat is, hiszen felszínre kerülnek a feszültségek. A konkrét látvány, az érzések, tehát a játék, és az a tény, hogy nemcsak szavakkal és kognitívan, hanem az egész testemmel kommunikálhatok, testi és lelki élmények formájában jeleníthetem meg, élhetem át a helyzeteket, többletrálátást és -megértést jelent. Ezek a technikák segítik az eltávolodást, objektivitást is, és az élmény újraélése, ismétlése által mindig csökken a szenvedésnyomás, a feszültség.

Vannak-e visszajelzések azzal kapcsolatban, hogy a csoportban való részvétel hogyan segített a résztvevőknek a mindennapi életben?


- A pszichodráma elfogadott, tudományosan bizonyított módszer, működőképességét, hatékonyságát tanulmányok is igazolják. Hatása elsősorban olyan terápiás tényezőkre épül mint a spontaneitás, kreativitás, katarzis. A csoportvezető feladata, hogy kövesse és segítse tudatosítani a változásokat. Ezek sokszor szemmel láthatóak, de minden csoportülés kezdetén és végén visszajeleznek a csoporttagok, megfogalmazzák, hogy miben sikerült előrelépniük az életükben.




ÉletmódRSS