Mi tanulhatunk a sikerről a „történelem lúzereitől”?
Tőkés Hunor 2017. március 07. 19:04, utolsó frissítés: 2017. március 08. 19:16Kolozsvári pszichológusok tartottak előadást a stressz jótékony hatásáról, a mentális egészség megőrzéséről, függőségekről, sikerről és az elkerülés művészetéről.
Csonta András klinikai pszichológus előadásában arra vállalkozott, hogy megértesse velünk, mi szükséges ahhoz, hogy a szakmánkban valóban sikeresek legyünk, ezért a történelem „lúzereiről” beszélt. Arról, hogy hogyan vált bukások sorozata után Leonardo da Vinci vagy Vincent van Gogh azzá, akit ma példaképnek tekinthetünk.
Az ember már ősidők óta csoportba akar tartozni, mivel így megnöveli a túlélési esélyeit, valamint különböző szociális szükségleteit is kielégíti ezáltal. Ezért is gondolkozunk el olyan gyakran azon, hogy miért éri meg a csoportunknak, hogy mi is a részei vagyunk? Éppen ezért másokhoz mérjük magunkat, mert senki sem szeretne a csapat „leggyengébb láncszeme” lenni. De kiket veszünk észre leghamarabb? A társadalom a sikeres embereket emeli ki, ők mosolyognak a plakátokon és a közösségi médiában is mindenki a sikeres pillanatait osztja meg. Ehhez hasonlóan, ha a történelemkönyveket lapozzuk át, sehol sem találkozunk „Kis Jánossal, aki paraszt volt, 40 évig földet túrt, aztán meghalt hastífuszban” – mert ő nem példaértékű számunkra, érvelt Csonta.
"Hogy megértsük, mi köti össze a történelem nagyjait „beszéljünk egy kicsit a történelem lúzereiről, például Leonardo da Vinciről, aki nagyon sokat kínlódott, elég kevés sikerrel, míg aztán történt valami". Leonardo, bár már ifjú korában tehetségesen rajzolt - „a nyers tehetség aztán tovább formálódott” -, de nagyon hosszú ideig nem fejezte be a műveit. Ez pedig abban a korban azt eredményezte, hogy nem kapott új megrendeléseket, és annyira „lecsúszott”, hogy kénytelen volt kivégzési, akasztási plakátokon dolgozni.
A milánói herceg ebben az időben kérte fel, hogy szeretőjéről és hermelinjéről készítsen egy portrét. A kép el is készült Hölgy hermelinnel címmel, ám Leonardo többet foglalkozott a háziállat arcának kidolgozásával, mint a hölgyével, aminek nem feltétlenül örülhettek megbízói. A hercegtől ezen kívül később még egy megbízást kapott: a világ legnagyobb lovasszobrát hónapokig tervezte Leonardo, de végül visszamondták.
Bukás bukást követett Leonardo életében, ma mégis sikeres emberként tartjuk számon. Pedig azt a bizonyos 30 éves kort - amire a társadalmi normák szerint már be kellene futni -, 16 évvel meghaladta. De nem ő volt az egyetlen. A legtöbb művész, zseni, példakép 30 éves korában még mindig „lúzerként” volt számon tartva a saját korában. Ennek egyszerű oka van: a tehetség csak egy tényező, de a valódi tudáshoz állítólag 40 év folyamatos gyakorlás kell. Leonardonál 46 év kellett ahhoz, hogy megszülessen Az utolsó vacsora, ami a valódi sikerhez vezetett, mivel egyből ismerté tette. A rengeteg türelem, a kitartás, amit az addigi munkáiba, a tanulmányozásba fektetett, igazi mesterré tette.
Leonardohoz hasonlóan Van Gogh élete sem indult vagy folytatódott egyszerűen, sőt betegsége a végét is megkeserítette. Mégis, ameddig csak festeni tudott, folytatta, gyakorolt, hogy megszülethessenek olyan művek, mint a Csillagos éjszaka vagy a Éjszakai kávéház.
A fiatal művészt kirúgtak a festőakadémiáról, két képet adott el életében, azt is a testvérének, aki pénzzel támogatta ugyan Van Goghot, de ő étel helyett mindet festékre költötte. Szinte minden levelében hangsúlyos motívum, hogy éhezik. Mégis megállás nélkül gyakorolt.
Csonta András szerint tízezer óra gyakorlás elég lehet ahhoz, hogy olyan szintet érjünk el, mint a példaképeink, de ennek ára van, és az Y generáció (az 1983-2000 év között született digitális nemzedék) nem a kitartásáról híres, inkább a közösségi média veszi el az idejét. A 21. század vívmányai ugyanis sokakat függővé tesznek. Amíg a szerencsejátékgépek és számítógépes játékok (legalább valamennyire) korlátozzák az életkort, a közösségi médiára bárki bejelentkezhet, és könnyedén elveheti időnk nagy részét. A Like-ok és értesítések is függőséget kialakító tényezők, mert dopamin-felszabadulást okoznak, ugyanúgy, amit az alkohol vagy a szerencsejáték, örülünk neki, hogy mások foglalkoznak velünk, pedig valójában tudjuk, hogy ez nincs így. Önértékelési problémáink lesznek, nem a hobbinkkal, a művészettel foglalkozunk, és így a tízezer óra gyakorlás nagyon távol áll tőlünk.
A megoldást a klinikai pszichológus szerint azt jelentené, ha tudatosan fogyasztanánk a közösségi médiát, korlátoznánk önmagunkat, hogy valódi céljainkat elérjük.
János Réka, Feuerstein Intézet elnöke előadása az értelmi potenciál kiértékeléséről és fejleszthetőségéről szólt.
A tesztelés a pszichológia egyik fontos ága, de a tévhitekkel ellentétben nem mindent tudnak velük pontosan lemérni, kimutatni - derült ki az előadásból. Példaként említette, hogy Amerikában az IQ-teszteken a fekete gyerekek rendszerint rosszabbul teljesítettek, amiből tévesen azt állapíthatnánk meg, hogy a bőrszín befolyásolja az intelligenciát. Viszont ebben az esetben is, a teszt korlátozott tudású volt, mert nem vette számításba például a szociológiai vagy kulturális különbségeket.
Kálcza Jánosi Kinga az "éltető stresszről" beszélt, arról, hogy rendszerint kizárólag negatív értelemben gondolunk a stresszre, pedig annak lehetnek jótékony hatásai is. Vagyis a kérdés valójában nem az, hogy hogyan kerüljük el a stresszt, a szorongást bizonyos helyzetekben - mert ez azt feltételezné, hogy minden stresszel járó szituáció elől az otthonunkban kellene elbújnunk, hiszen a szociális tér megannyi potenciális stresszort hordoz magában. Mint megtudtuk, a kérdés inkább az: „pszichopatológiás stresszről beszélünk-e?”, mert ha nem, akkor fel kell ismernünk azt, hogy a stressz, inkább hozzátesz az életünkhöz, mintsem rosszabbá teszi.
Kálcza Jánosi Kinga szerint a stressz önmagában igenis létfontosságú, és erre példákat is felhozott:
• nem csak komolyan vesszük a tanulást stressz esetén, de jobban is teljesítünk a tesztek alatt
• azáltal, hogy a szituációkban alkalmazkodásra bír, a fejlődésünket segíti elő
• veszély esetén jelez, és ezáltal elkerülhetjük a bajt
• az immunrendszerünket is felerősíti
• kutatások bizonyítják, hogy azok a terhes nők, akik a 9 hónap alatt stresszeltek, a nyugodt társaikhoz képest intelligensebb, jobban fejlett gyermekeket hoztak világra
A fenntartható mentális egészség különböző lehetőségeiről Pordea Anett beszélt, aki az informáltság fontosságát emelte ki, azaz, hogy tudnunk kell, hogy mit, mire használhatunk és mi lesz akkor, ha nem használjuk. A legtöbb kultúra foglalkozik a fenntartható mentális egészség tematikájával, mégis leginkább a keleti módszerek vannak elterjedve nálunk is, mint pl. a jóga, a tai chi, chi kung. De egy a sokkal könnyebben elsajátítható és kivitelezhető európai módszer is szóba került: az autogén tréning nevű módszer előnyeiről is szó esett.
A függőségekről Kalóz János György beszélt közvetlen hangnemben, nem csak a szakirodalomra alapozva, a pszichológus ugyanis vállalja, hogy „rablóból lett pandúr”. Egykori függőségét, az ebből származó tapasztalatait a sikeres elvonókúra óta arra használja fel, hogy másokon segítsen. Elmondása szerint, miután kipróbálta a marihuánát, pár hónapra rá már jöttek a keményebb drogok, ami elindította a lejtőn, egészen addig, ahol már a túladagolás átélése sem változtatott a szokásain. Tovább folytatta, amíg saját lakását is kénytelen volt eladni, és hazaköltözve lassan már az édesanyja értéktárgyait is elkezdte pénzé tenni, hogy anyagot vegyen rajta. Ez volt az a pont, amikor már nem volt hová mennie, és akkor következett be fordulat.
Kalóz János György a kevésbé veszélyes függőségekre is kitért, mint a számítógépes vagy a kapcsolatfüggőség. Először mindig a probléma gyökerét keresi meg, hogy mi váltotta ki a függőség utáni érdeklődést? Milyen folyamaton ment végig az illető ezidáig? Mint elmondta, gyakran a szülők csak akkor veszik észre, hogy baj van a gyerekkel, amikor már hónapok teltek el.
Az elkerülés művészetéről szólt Vargha Jenő előadása, aki az elkerülő stratégiákról beszélt: „mi az amit elkerülünk, és minek az elkerülése elkerülhetetlen” – és miért gondolunk a rózsaszín elefántra, ha azt mondják, ne gondoljunk rá?
Minden hatással van ránk, az érzéseinket pedig, mindegy, hogy hány zárral próbáljuk meg kizárni, nem fog sikerülni, ez a próbálkozás csak ahhoz vezet, hogy a rózsaszín elefántot még inkább előtérbe helyezzük. A megoldást a tudatosítás és elfogadás jelentené, az hogy megtanulunk együtt élni a saját belső világunkkal. „A hipnoterápia azt mondja, minden bezárt ajtó mögött van valami, amíg nem sikerül pillantást vetnünk arra, ami mögötte van, amit az visszatart” – magyarázta előadásában Vargha.
A nyitóképen Kálcza Jánosi Kinga látható.