2017. április 25. keddMárk
13°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Még humorosabb Humorfesztivált ígérnek, ezért még politikai komédiával is készülnek

2017. február 15. 16:49, utolsó frissítés: 16:49

Természetesen lesznek stand-up produkciók, illetve visszatér a humoristák versenye is.


Egy Székely Csaba-darab színházi bemutatója lesz a 14. Erdélyi Humorfesztivál legnagyobb attrakciója - legalábbis erre lehet számítani az esemény szerda délutáni sajtótájékoztatóján elhangzottak alapján.


Kolozsvár továbbra is a humor fővárosa -


legalábbis a fesztiválnak ezt a jellegét szeretnék erősíteni Jakab Adorján főszervező szerint a színházi előadással és a humor lehető legtöbb formájának a bemutatásával. Teljes programot március elejére ígérnek, de a színházi előadáson kívül is elmondtak néhány újdonságot.

"A színházak ma már egyre kevésbe játszanak komédiát, mert úgy tűnik, hogy az embereknek arra van szükségük, hogy feldolgozzák a velük történeket. De teljesen nem vesz el semmilyen színpadi jelenségből a humor" - vezette fel a darabot Viola Gábor, aki a magyar nyelvterületen még be nem mutatott politikai komédiát rendezi.



A darab címe Idegenek, és négy teljesen különálló felvonásból áll, viszont mindeniknek a témája valami égető, a politikai palettán is megjelenő kérdés. Lesz szó benne az idegenségről, az identitásról, a hatalomról és még a gazdaságról is.

Fotók: Bethlendi Tamás


"Ezekből lehet valami olyat kifacsarni, amin az emberek egyaránt nevetnek és elszorul a gyomruk tőle. Az a célunk, hogy amellett, hogy jót nevetnek a nézők az előadás alatt, amiután elmennek a színházból, magukkal is vigyenek valamit, ami továbbra sem hagyja őket nyugodni. Szerintem szükségünk van arra, hogy nevessünk magunkon és a megoldásainkon" - magyarázta Viola, aki mellett Sebők Maya, Pál Emőke, Bodolai Balázs és Imecs Levente működik majd közre a produkcióban. A bemutató április 6-án lesz a Magyar Operában. Arról még nincsenek információk, hogy Kolozsváron vagy Erdély más városaiban mikor lesznek előadások, de készülnek.


Idén ismét lesz amatőr humoristák versenye,


ami a tavaly fesztiválhoz képest mindenképp újdonság, de a Humorfeszt történetében azért nem annyira. Olyan vállalkozó kedvű amatőr humoristák jelentkezését várják, akik nem mutatták meg még magukat a színpadon, és szívesen előadnának egy 5-8 perces, saját poénokra épülő szöveget. A fődíj 2000 lej, és az RMDSZ ajánlotta fel. A versenyre március 5-ig lehet jelentkezni a verseny@humorfeszt.ro emailcímen. Az előválogatókat március 8. és április 7. között tartják 9 erdélyi városban. Lesz válogató Marosvásárhelyen (március 8.), Székelyudvarhelyen (március 9.), Csíkszeredában (március 10.), Sepsiszentgyörgyön (március 11.), Kézdivásárhelyen (március 11.), Gyergyószentmiklóson (március 12.), Nagykárolyban (március 16.), Szatmárnémetiben (március 17.), Nagyváradon (március 18.) és Kolozsváron (április 7.). A döntő április 9-án lesz, természetesen Kolozsváron.




"Az a fő célunk, hogy megmutassuk, a humor mindenkié,

és mindenkihez el is jusson. Ezért is akarunk mindent megmutatni, ami vicces és emberközeli. A gyergyóiak is jöhetnek, még ha később is értik meg a viccet" - mondta György Botond, aki maga is gyergyói, majd felsorolta a fellépő stand-uposokat. A pályakezdők mellett fellép a Szomszédnéni Produkciós Iroda, Felméri Péter, Mogács Dániel, az Open Stage, Zsók Levente, György Botond, Kun Zsolt és Gáspárik Attila is. György Boti szerint Mogács csak annyit üzen az erdélyi rajongóinak, hogy semmi jóra ne számítsanak.

Jegyeket kedvezményesen mostantól március elejéig lehet vásárolni 15-25 lej közötti áron. A végső árak valamennyivel drágábbak lesznek. György Boti szerint, ha nem is tudnak olyan nagy kedvezményeket biztosítani, mint a CFR, de igyekeznek. Lesz bérlet is, ami az egész hetes programra belépést biztosít, de arra nincs kedvezmény.




ÉletmódRSS