2017. szeptember 26. keddJusztina
20°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

KarakTEREK: ha házasodni, megtérni vagy politizálni akarsz, irány az állomás!

2017. január 03. 16:35, utolsó frissítés: 16:35

Igen, azt tudtuk, hogy a nagy vonatos útjaink során akarva-akaratlan szóba elegyedünk utastársainkkal. De mi van előtte?




Amíg a frissen vásárolt jeggyel a kezünkben, még a kinti játékszabályokhoz alkalmazkodva, senki nem vesz tudomást a mellette lévőről, addig magunkban lehet, hogy jól szemügyre vételezzük a többieket, s már tippelgetünk, hogy mit dob a gép, s kivel hoz össze a sors, mikor beülünk a kabinunkba.

A vonatozás és vonatállomás egy külön világocska, a véletlenszerű találkozások egyik főtere. Sok szempontból felér egy kocsmával, vagy egy ilyen karszalagos, haverkodós bulival. (Vonatkoztassunk el attól, hogy nem szórakozás céljából ülünk fel a vonatra, de mégis órákig egy közösség részei leszünk, és ideiglenesen megkapjuk az Útitárs nevet.) Itt karszalag helyett jegy van, és persze igényel némi bátorságot, nyitottságot a dolog, és ez esetben nem a söröcske jön segítségül, valami egyéb kell, hogy motiválja az embert, de megéri!

>> KarakTEREK: a palanecevők >>
>> KarakTEREK: kávé és zombiapokalipszis >>


Minket (továbbra is) az motivált, hogy lássuk, milyen színes társasága van ennek a Kolozsvárnak, és az állomás (váróterme) ideális térnek bizonyult. Találomra megkérdeztünk néhány várakozót, akik, bár egy térben várakoztak, nem találkoztak és nem is tudtak egymásról, de nem is sejthetik, hogy néha egymásról beszéltek. Meg azt sem sejthették, hogy a beszélgetéseik így össze fognak fonódni valaha, egy közös tér ürügyén. Nekünk őket „dobta a gép”:

Claudiu és Adina



Hova utaztok?
C: Most Brassóba, onnan Szebenbe.
A: Szebenből meg haza.
C: Haza Galacra.
Várakozás közben találkoztatok valakivel? Valami érdekes emberrel?
C: Nem nagyon voltak élményeink az állomáson, mert mindig akkor érkezünk, amikor jön a vonat. Na, jó, nálunk Galacon kicsit bonyolultabb a helyzet. Mert ott vannak másféle emberek is.
Milyen emberek?
C: Színesebbek.
És probléma van velük?
C: Hát igen. Mész, s egyenesen veszed az irányt a vagonba.
És itt nem találkoztál ilyen emberekkel?
C: Hát így, ha otthonhoz képest nézem, nem. Nem voltak ilyen tapasztalataim.
Ha volna egy vonat, ami bárhová elvinne, ahova akarnád, hova mennél? És miért?
A: Amszterdamba.
C: A brownies (marihuánás sütik) miatt.
A: Tapasztalatért, kipróbálnánk.
Ha találkozhatnátok itt akárkivel a világon, kivel találkoznátok a legszívesebben?
C: Putyinnal! Hogy lássam, mi van a fejében.
És mit mondanál neki?
C: Mit akarsz? Mire készülsz?
A: Kéne jöjjön Trump is, hogy beszéljenek ők is.
C: Nem, elég csak Putyin, hogy tudjam, hogy el kell költözzek, vagy maradhatok.
Mi az első dolog, ami eszedbe jut erről a helyről?
A: Ja! Igen, most két éve, ugyanígy megérkeztünk, hajnali 4 körül. És nagyon sokan voltak itt, és aludtak, tudod? Ahogy mi is. És azzal voltunk, hogy hé, bolond vagy, hogy az állomáson alszol?
És így, két év után?
A+C: Sokkal tisztább. És sokat építettek. Mert nálunk otthon ásnak, és csinálják az alagutakat, és sok volt a szemét.
És mit gondoltok, milyen emberekkel fogtok utazni?
C: Hát, mindenfélével. Mi mindig mindenhova vonattal megyünk, bármilyen távolságra, pl. Temesvárig is vonattal mentünk. És út közben mindenféle emberrel találkozol. A legrosszabbak a nénik, akik nagyon sokat beszélnek.
De beszéltek velük?
C: Nem! (nevet)
A: Én beszélgetek.
Miért igen és miért nem?
C: Én nem vagyok beszédes, Adinának meg inkább jár a szája. (nevet)
A: Ez a magyarázat!
Ha küldhetnétek egy csomagot, bárhova a világba, bárkinek, mit küldenétek és kinek?
A: Hát én hazaküldeném anyukámnak, csak nem tudom, mit raknék a csomagba.
C: Hát én megint csak Putyin barátomnak küldenék. És egy bombára gondoltam. (nevet)
A: Jaj, amúgy ő azért elég békés.

Meg is találtuk a nénit, aki sokat beszél, kb. 7 méterre a párocskától. Nem tudom, összefutottak-e, de ezt a nénit nem biztos, hogy tudták volna unni.

Maria



Miért jött Kolozsvárra?
– Bologáról jöttem ide Kolozsvárra a doktornőhöz a kórházba. Programáltatni voltam, hogy mondják meg, mikor tudnak befektetni. S most pedig eljöttem ide az állomásra, fájnak a lábaim egy kicsit. Várom a vonatot, hogy menjek haza Bologára.
Jó élményekkel hagyja el Kolozsvárt?
– Igen, szeretem itt Kolozsváron.
Tud valamit az állomás múltjáról?
– Hogyne tudnék. Régen nem volt ilyen nagy az állomás, kisebb volt a tér. Az az érdekes, hogy ennek ellenére mégis többen utaztak, mint manapság. A fiam itt végezte a középiskolát Kolozsváron, így én is elég sokat utaztam ide. Mindig tisztaság volt itt az állomáson, mindig. A kolozsváriak szorgos emberek, ügyelnek a környezetükre. És szép a város.
Máshol nem ilyen tiszták az állomások?
– Egyáltalán nem. Sok helyre utaztam, például Targu Juiban is jártam, ott sem tetszett ennyire. Suceavan is jártam, ott se volt ilyen szép. Nagyváradon viszont szép az állomás, akárcsak Iasi-ban. Suceavan nagyon zsúfolt az állomás, nagy az összevisszaság, mocsok.
Találkozott érdekes figurákkal itt az állomásban?
– Szeretek érdekes emberekkel találkozni. Társaságot kapni, elbeszélgetni egy kicsit a politikáról, nosztalgiázni a régmúlt időkről. Ceausescu idejében bizonyos nézőpontból sokkal jobb volt az élet, mint most. Tudjátok, miért? Mert, ha elvégezted az iskolát, egyből kaptál munkahelyet. Ha börtönből szabadultál, akkor is elvittek a néptanácshoz, s még akkor is kaptál munkát. A mai fiatalok elvégzik az iskolát, és elmennek külföldre. Szakad meg a szívem a kisgyerekekért, akik szülők nélkül maradnak. Isten őrizz, hogy vonat elé ugorjanak, vagy felakasszák magukat. Van, akit nagyon megvisel az, hogy a szülei nincsenek itthon. Nem tudom, hogy lehetne jobbítani a helyzetet. Ez a technokrácia se jó, s a technokraták... Menjenek oda, ahonnan jöttek, melegebb éghajlatra.
Ha lenne itt egy olyan vonat, ami bárhová elvihetné a nagyvilágban, hova akarna menni vele, és miért?
– Nem is tudom igazából, hogy hova mennék. Nagyon szeretem itthon, az az igazság. Én jártam Brassóban is, Targu Jiuban is. A tengert nem szeretem, oda nem mennék semmi pénzért. Ezerszer is lett volna alkalom, és én mégsem mentem soha. Ingyen is mehettem volna, vonattal, repülővel. De én akkor sem mentem, és nem is megyek, nem szeretem a vizet. Ahol én lakom, ott átfolyik a Körös. Az én kertembe is befolyik. Így az ember megunja már egy idő után a víz közelségét. Jó, hogy a házba nem folyik be a Körös. Szép, nagy házam van. De a tengert nem szeretem. Inkább elmennék a hegyekbe, akkor is, ha hideg van és hull a hó. Soha életemben nem voltam a tengeren, és nem is fogok odamenni soha. Láttam a tévében, az nekem elég.
Ha csomagot küldhetne akárkinek a világba innen egy vonattal, kinek küldene és mit?
– Alamizsnát küldenék azoknak a gyerekeknek, akiknek nincs senkijük. Láttam a tévében, hogy nagyon sok ilyen szegény flótás van. Nekem most már nincs gyermekem, de nekik szívesen küldenék. Szakad meg a szívem, mikor ilyeneket látok. Inkább a tévét se nézem, rossz érzés, hogy nem tehetek semmit, hogy segítsek.
Itt látott koldusokat?
– Egy idősebb ember van, aki szokott errefele kódorogni. Egy-egy ember ad neki néha kicsi pénzt. De én inkább a gyerekeket sajnálom. A felnőtt ember, ha egész életében dolgozik, csak képes valahogy venni magának egy házat. Ilyenkor az illető is bűzlik. Ha jön egy ilyen, és kenyérpénzt kér, megkérdezem mindig, hogy miért nem dolgozik? Nem jó ez így.
Ha idejön az állomásra, mi az első dolog, ami eszébe jut?
– Először körbe szoktam nézni, hadd lám, van-e valaki falumbéli itt. Szeretek szóba elegyedni az emberekkel. Nem szoktam senkivel ellenségeskedni, az Isten őrizzen attól.
Ha bárkivel találkozhatna itt az állomáson, kit választana, és miért?
– Johannisszal és Ciolossal szeretnék találkozni. Megmondanám nekik, hogy menjenek haza oda, ahonnan jöttek, és ne mind vezetgessék az országot bután, ne csináljanak hülyét az emberekből. A szemükre hánynám, szemtől szemben megmondanám. Milyen demokrácia az ilyen, amit ők művelnek?
Esetleg valaki olyannal, akit kedvel?
– Régen sok művészeti tevékenységben vettem részt, még fiatalkoromban. Sok kosztümöt készítettünk, táncelőadásokat és színdarabokat rendeztünk. Iskolás koromtól egészen ’82-ig. ’82-ben halt meg a 22 éves egyetlen fiacskám is. Kolozsváron végezte az iskolát, Targu Jiuban volt katona. Amíg itt Kolozsváron voltam, és még zajlottak a művészeti tevékenységek, sok ügyes diákkal megismerkedtem. Az itteni kultúrházból szeretnék találkozni azokból a diákokból egy néhánnyal. Már nem is tudom, hogy hívták őket. Ha látnám, megismerném azonban mindegyiket. Sokszor jártam a kultúrházban, nagyon sokszor. Sokat táncoltunk, szerettük nagyon. Meg is tudom mutatni a fényképeken.

Bizony, Maria néni azzal elég jól tisztában van, hogy sok fiatalnak a szülei kimennek külföldre dolgozni. Mi is találkoztunk ilyen fiatallal, aki, bár szomorúan említette meg, hogy édesanyja külföldön van, azért közel sem olyan elkeseredett, sőt!


Beni


Hány éves vagy?
– Tizenkilenc éves vagyok.
Hova utazol most?
– Hátszegre, ott élek.
Miért jöttél Kolozsvárra?
– Meglátogattam az Arénát a szerelmem társaságában.
És mi szépet láttál ott?
– Először is Románia egyik legeslegszebb stadionja. Minden nagyon tetszett, az egész Aréna szenzációs volt.
Először jártál Kolozsváron?
– Először jártam itt, pedig már régóta meg akartam nézni az Arénát. Ez volt az egyik álmom.
Szóval valóra vált egy álmod?
– Igen.
Szeretsz vonaton utazni?
– Igen, szeretek, és elég sokat utazom is vonattal. Utaztam már Craiovára meg Targu Jiu-ra is.
Hogy tetszik az állomás? Teljesítette az elvárásaid?
– Igen, nagyon szép. Sok új barátra is szert tettem itt.
Találkoztál érdekes figurákkal?
– Sok érdekes emberrel találkoztam. Kellemes csalódás volt, ugyanis sok olyan emberrel kerültem kapcsolatba, akik segítettek nekem anélkül, hogy kérnem kellett volna.
Tudnál mondani egy példát?
– Például az az ember, aki velem szemben ül. Alex.
Hogy ismerkedtetek meg?
– Itt találkoztunk az állomáson. Elszívtunk egy pár cigit, aztán vettünk kaját is. Közben beszélgettünk. Így lettünk jó barátok.
Várakozás közben történt valami egyéb érdekesség?
– Igen. Kibékültem a szerelmemmel.
Alex: Kolozsvár a szerelmek városa.
Beni, te is így gondolod?
– Nem, szerintem Targu Jiu a szerelmek városa.
Ha lenne itt egy olyan vonat, amivel bárhova elutazhatnál a világon, hova mennél, és miért?
– Én Dubaiba mennék azért, mert ott homok van és napsütés. És hogy képeslapot tudjak küldeni onnan az itthoniaknak.
Ha csomagot küldhetnél innen bármit, bárkinek az egész világban, kinek küldenél és mit?
– Édesanyámnak küldenék egy fényképet, amin én vagyok. Melléje pedig küldenék sok-sok ajándékot.
Nem találkoztok naponta?
– Nem, mivel édesanyám Olaszországban van.
Ha találkozhatnál bárkivel itt az állomáson, kivel szeretnél találkozni?
– Claudiu Niculescuval. Ő egy híres játékos az U Cluj-nál.
És mit mondanál neki?
– Elmondanám, hogy mennyire nagy rajongója vagyok már gyermekkorom óta.
Mi jut eszedbe leghamarabb az állomásról?
– Azt hiszem, hogy a totális unalom.

Benivel ellentétben azért van még ember, aki reméli, hogy Kolozsvár a szerelem városa. Doru nagyon bizakodó volt a témában…



Doru


Hogy hívnak?
– Jaj, egyem meg a lelked, milyen kis szimpatikus vagy nekem. Păjistianu Doru, Egeresről.
Mit dolgozol?
– 18 éves korom óta dolgozom. 17 éve dolgozom egy öntődében. Most vége a munkámnak, munkanélküli segélyen vagyok.
Szereted itt, Kolozsváron?
– Igen, megszoktam.
Hogy érzed magad ezen az állomáson?
– Én nagyon jól, de jó volna még jobban, mert ez a Románia egy jó és szép ország. De ha jobban meggondoljuk, akkor a kormány elég gyenge.
Találkoztál már érdekes emberekkel itt az állomáson?
– Igen, igen. Nőkkel, akik mondták, hogy hű, milyen jó kis legény, milyen jól nézel ki (nekem mondták), s ilyenekkel. S én is mondtam nekik, hogy milyen jól nézel ki, s ilyeneket.
És történt valami ezek után?
– Fájt a fejem, mikor hazamentem, ezek velem egykorú nők, akik mondják, hogy milyen jól nézek ki. Kérdezték, hogy hány éves vagyok, és én kérdeztem, hogy hány évsenek látszom? S mondták, hogy kb. 25-nek nézek ki, s én, hogy egyem a lelketek. De 34 éves vagyok. 34!
Kivel találkoznál a legszívesebben itt, ha találkozhatnál bárkivel a világon?
– Nőkre gondoltok?
Nem, bárkire.
– Hát, a legszívesebben egy talpraesett leányzóval. Házasság céljából. Mert ha meggondoljuk, a mai világ nagyon bolond. Mit mondtak, hány évesek?
20, 21, 22.
– Milyen szép korotok van.
Ha volna egy vonat, ami bárhová elvinne a világon, hová mennél?
– Hova mennék, mit mondjak… Nem tudom. Most akárhogy is, ünnepekre Petrozsénybe megyek. De oda autóbusszal megyek!
S miért választottad a buszt a vonat helyett?
– Mondok én neked valamit: menj busszal te is, mert gyorsabban odaérsz. Én is 5 óra alatt odaérek, nem kell stresszelni.
Mit gondolsz, milyen emberekkel fogsz utazni?
– Nekem mindegy, én nem voltam rossz senkivel. Mindenkivel jól voltam, mióta megvagyok. Azzal együtt, hogy olyan időket élünk, amilyeneket, a főnökeimnek is jutott egy „jónapotra”. Minden okés.
Szaladtál már vonat után?
– Higgye el nekem, hogy én sosem szaladtam a vonat után, mindig jókor, mindig időben jöttem a vonathoz. Mindig hamarabb 10-15 perccel. Én sose voltam olyan, amilyenek a mócok, hogy úristen, né, jön a vonat, hagyd, legény, ne izgasd magad.
Ha küldhetnél egy csomagot, bárhová, bárkinek, kinek és mit küldenél?
– Ha küldenék, akkor az unokahúgaimnak/unokaöcséimnek küldenék, mert van három húgom, és egy nagyobb testvérem.
És mit?
– Hát küldenék – na, hagyjuk a szégyenkezést, mert azzal éhen hal az ember –, mert tudom, hogy szeretik, (most ünnepekre amúgy küldök is) disznóhúst, kolbászt, májashurkát, ahogy falun mondják, szalonnát, vagy ahogy Szeben környékén mondják, „szlánát”. Vagy ahogy mondani akarjátok, de urason szalonnának mondják. De sonkának is mondják, meg kájzernek.
Történt már olyan, hogy valakitől szomorú búcsút kellett venned itt?
– Szomorút? Nem, soha! Nem voltam szomorú soha, csak akkor, mikor három éve meghalt édesapám. Nem könnyű, mikor meghal valakid. Menj, s vegyél koszorút, menj, s vegyél, nem tudom mit. Akárkivel megtörténik, Isten őrizzen tőle. Menj, s vegyél koporsót, és menj virrasztani, fáradtság. Ne történjen meg senkivel, de az élet ilyen múlandó. Ha megszületünk, meg is kell haljunk.
Mi volt az első érzésed, mikor bejöttél ide?
– Tudod, mindenki a maga gondolataival. Ennek akkor van vonata, a másiknak… ugyanakkor. A másik kint vár, sazt mondja, ha még kell várjak a vonatra, megyek, megiszok egy kávét. Vagy, ahogy egy alkoholista férfi: megyek és megiszok egy sört, egy pálinkát, ezt-azt.
De mégis, mi volt az érzésed, örültél, untad magad, szomorú voltál?
– Nem, én soha. Én mindig úgy csináltam a dolgaimat, hogy nagyon jól menjenek.

Körülnéztünk, hogy hátha találunk egy potenciális menyasszonyjelöltet Dorunak, akivel megelégszik, és neki is beteljesül a nagy kívánsága, de hirtelen csak egy fiatal lánnyal futottunk össze, akit már csak kora miatt sem zaklattunk a kérdéssel, de azért kiderült, hogy mi az esete.


Oana


Hova utazol?
– Hazamegyek, egy hegyi falucskába, Székelyjóba. (Sacuieu)
Találkoztál itt valamikor valami nagyon érdekes emberrel? Láttál furcsa embereket?
– Nem találkoztam, de láttam furcsa embereket, akik más országból jöttek, és volt egy speciális ruhájuk, amit abban az adott országban hordanak…
Ha bárkivel találkozhatnál itt, véletlenül, kivel találkoznál a legszívesebben?
– Hát, valami hírességgel. Hát, nem tudom, talán Justin Bieberrel.
Mit mondanál neki?
– Hát, hogy: csinálsz egy képet velem? Vagy kérnék egy autogrammot…
Szeretsz vonattal utazni?
– Ja, igen. Érdekes, pihentető.
Eddig, amikor vonattal utaztál, voltak valami bonyodalmak, voltak kötekedő emberek?
– Igen, voltak alkoholisták, annyira büdösek voltak... vagy volt, hogy nem találtál ülőhelyet, és lábon kellett állnod. De egyébbel nem volt probléma.
Mikor idejössz az állomásra, mi az első érzésed, benyomásod a hellyel kapcsolatban?
– Egy jó érzés, mert tudom, hogy megyek haza, és várnak.
Ha volna egy vonat, ami elvinne bárhová a világon, ahova akarod, hova mennél?
– Haza! Vagy egy olyan helyre, ahol pihenhetek, és lazítani tudok.
És ha küldhetnél egy csomagot innen bárkinek a világon, kinek és mit küldenél?
– Helyzettől függ, de az első ember, akire gondolnék, az anyukám volna, egy üdvözlőlapot, vagy egy levelet küldenék.

Oana nem pontosította annál jobban, hogy azok a különös külföldiek milyen specifikus ruhát hordtak, ezért nagyon résen voltunk, de végül nem a ruha, hanem az arc volt célravezető, és összetalálkoztunk két ügyes, Bécsben tanuló japán gitárossal…


Mikiya Kaisho, Takuya Okamoto japán gitárosok


Sokat utazol vonattal?
M:
Igen, elég sokat.
Szeretsz vonattal utazni?
M: Igen, nagyon is!
Miért?
M: Mert biztonságos többek között, valamint szeretem élvezni a kilátást.
Az állomásokon szoktál érdekes figurákkal találkozni?
M: Igen, néha szoktam, viszont ma még nem fordult elő eddig.
T: Én nagyon szeretek érdekes idegenekkel találkozni utazásaim során!
Milyen emberekkel találkoztok általában?
T: Mivel gitározunk és mindig nállunk vannak a hangszerek, sok muzsikus megszólít minket, és van, hogy zenéről beszélgetümk, vagy akár együtt is zenélünk az út alatt.
Ha lenne itt egy vonat, ami bárhova elvihetne titeket, mit választanátok úticélnak?
M: Bécset! Haha!
T: Amúgy japánok vagyunk, csak Bécsben tanulunk.
Mi a véleményetek erről az állomásról?
M: Egy kicsit régi, viszont ízléses.
Otthon Japánban milyen állomások vannak?
M: A tokiói állomás hatalmas, tele emberrel, és mindenütt feliratozva egy csomó különböző nyelven.
Szóval a román állomásokon kicsivel könnyebb kiigazodni?
M: Igen, sokkal.
T: Szerintem a román állomások barátságosabbak, nekem jobban tetszenek, mint Japánban.
Ha bárkivel találkozhatnál ezen az állomáson, kivel találkoznál?
T: Minden barátommal, akivel az utazásaim során találkoztam.
Szerintetek sok a furcsa ember ezen az állomáson?
T: Elég visszafogott az otthoni állomásokhoz képest. Itt sokkal nyugisabb a hangulat.
Vissza fogtok még jönni Kolozsvárra?
M: Igen, alig várjuk!

A japán fiúk képzeletbeli vonatútja sem egy olyan rövid táv, de azért volt, aki igazán nagyot tudott álmodni…



Mihai


Hova utazol?
– Besztercére utazom, gyakorlati sofőrvizsgám lesz.
Milyen élményekkel hagyod el Kolozsvárt?
– Sok élményem van, hiszen már öt éve itt lakom. Szép város Kolozsvár, nyomot hagy az emberben. Sok jó és rossz élményem volt egyaránt. Összességében azonban pozitív élményekkel távozom.
Várod, hogy visszatérj ide?
– Igen, bár hosszú ideig kell várnom, hogy visszajöjjek, de úgy érzem, megéri várakozni.
Mikor fogsz visszajönni?
– Vasárnap.
Gyakran jársz erre?
– Igen, általában mindig vonattal megyek haza.
Milyen a társaság a vonatokon?
– Mindenféle emberrel találkoztam már. A maga nemében mindegyikük érdekes volt. Mivel teológiát tanulok, sok olyan emberrel keveredtem vitába, akik valamilyen szekta tagjai voltak. Érdekes nézőpontokat hoztak fel Istenről. Sokszor beszélgettem velük, és arra jöttem rá, hogy akárcsak én, Ők is ugyanúgy hisznek a saját elgondolásaikban. Ugyanúgy betartják a saját vallásuk szabályait, és ez egy tiszteletreméltó dolog felekezettől függetlenül.
Tudnál egy konkrét példát mondani?
– Konkrét példa most nem jut eszembe. Sokféle emberrel találkoztam, vitáztam. Szinte egyikükkel sem tudtam közös nevezőre jutni, így nem is erőltettem a dolgot.
Ha bárkivel találkozhatnál itt az állomáson, kivel szeretnél találkozni, és miért?
– Őszintén, nem tudom. A Jóistennel szeretnék leginkább találkozni, az Ő saját formájában, hogy érezzem a közelségét. Akár itt az állomáson, vagy bárhol máshol. Nem is a hely számít igazán. Hús-vér ember pedig nincsen, azt hiszem, akivel ilyen erősen találkozni szeretnék.
Ha bárkinek küldhetnál innen csomagot, mit küldenél, és kinek?
– Valami olyasmit küldenék mindenképp, amiről tudom, hogy boldoggá teszi majd azt, aki kapja. Például ruhákat küldenék egy nélkülöző családnak. Akik pedig egyedül vannak, azok számára egy társat kérnék a Jóistentől. Mindenki kapja azt, amire szüksége van. Én is boldog lennék a tudattól, hogy segíthettem valakinek, aki nehéz időkön ment keresztül.
Ha lenne itt egy olyan vonat, amivel bárhová elmehetne a világon, hova mennél, és miért?
– Őszintén, leginkább egy olyan helyet választanék, ahol békesség van és nyugalom, és nincsenek bűnök.
Hol lehet ilyen helyet találni?
– Magánszemélyként nem tudok felelni erre a kérdésre. Teológusként viszont azt tudom mondani, hogy ez a hely Isten országa. Az anyagi világnak nincs igazi értéke, mert minden, ami anyagi, múlandó. A fizikai valóságban való létezés tulajdonképpen egy vizsga az ember számára, a tanúságtétel vizsgája. Hogyha pedig sikeresen átmentél a vizsgán, Isten országába fogsz kerülni. Lehetőséged lesz érezni és megismerni Istent. Egy nagy szent ember egyszer azt mondta, hogy képesnek kellene lennünk meglátni Krisztust embertársaink arcában. Szeretném, hogyha egy olyan vonatra ülhetne fel mindenki, ami a jóság és erkölcsösség útjára visz. A mai világban sajnos mindenki az élvezeteknek és egyéb világi dolgoknak szenteli a legtöbb időt, és ez nem jó. Legyen jó autód vagy drága nyakláncod, a legtöbb embernek csak ez fontos. Jó lenne, ha ez minél hamarabb megváltozna.


Jakab Teréz és Jakab András



Hova utaznak?
T: Nagyváradra, a gyerekeinkhez.
Kolozsváriak?
T: Nem, szászmedgyesiek vagyunk. András ott született, és ott lakunk.
Milyen élmények érték önöket Kolozsváron?
A: Szép város, de drága.
T: Tulajdonképpen nincsen szép emlékem, mert mindig a betegeket hozzuk ide, tahát az édesanyám is beteg volt, a lányom is volt itten beteg, szóval nincsenek jó élményeim Kolozsvárról. Különben nincsen semmi kifogásom, nagyon szép, de túl drága.
Miért utaznak vonattal?
T: Mert a férjem „vasutista” volt, így ingyenes jegyünk van, s így látogatjuk a gyerekeinket gyakrabban. Nehéz jönni ide, de nekünk sokkal könnyebb.
A: Nem kerül drágába ez az utazás.
Milyennek találják az állomást?
A: Szép, tetszik. Ahogy volt ezelőtt tíz évvel ezelőtt, nem volt szép, de most így, hogy felújították, nagyon szép.
Milyen volt ezelőtt tíz évvel?
A: Hát olyan régi, és rondább volt, de most elég szép.
T: Engemet nagyon foglalkoztatnak az állatok, lyan jó érzés, hogy sétálnak itten. A galambok sétálnak, szaladgálnak körülöttünk.
Milyen volt a kommunizmusban?
T: Hát nagyon keveset jártunk errefelé, Kolozsváron csak akkor, mikor édesanyám volt műtve, mellet vágtak le neki, meg kivették a szemét. De amiatt, hogy felgyógyították, mindig vonzódtunk Kolozsvárhoz. Másképp nem vagyunk jártasok, hanem mindig problémákkal jöttünk ide. Nem azért, hogy kiránduljunk, lássunk. Egyszer voltunk itt egy esküvőn, ugye?
A: Igen, igen.
T: Na, szóval szép város. Csak túlzsúfolt, nem szeretnénk itt lakni. Idősök vagyunk, szeressük a szabadot és a nyugalmat.
A: A havasokat szeressük!
Találkoztak itt a várakozóban váratlanul valami ismerősökkel? Vagy érdekes emberekkel?
T: Különlegesen nem, de így „beszédbe szoktunk jönni.”
A: Persze!
Igen? Kikkel?
T: Akárkivel.
A: Szeretünk beszélni másokkal.
T: Nem vagyunk, hogy mondják neki, „makuj” emberek!
A: Társasági emberek, a vendégeket szeretjük.
T: Szeretjük az embereket.
Hogyha bárkivel találkozhatnának itt a várakozóban, kivel találkoznának legszívesebben?
A: Minden jó emberrel. Már látszik az arckifejezésén.
T: Hát például veled már találkoztunk.
De akivel nagyon szeretne találkozni?
T: Akárkivel, mi barátságosak vagyunk. Hamar szóba kerekedünk akárkivel.
Akkor nem az ilyenekkel, hogy amerikai elnök, s ilyenek?
A: Óóó, nem! Azzal a bunkóval?
T: Egyformák vagyunk, mind emberek vagyunk. De bárkivel, én nektek is örülök.
Ha volna egy vonat, ami akárhová elvinné a világon, ahová menni szeretne, hova menne?
T: Hát, most éppen Kanadába mennék. Ott van egy testvérem, s még nem voltam soha. S ő mindig mondja, hogy öt évente hazajön, de mi sose megyünk. Hát a lehetőség nem engedi. Mi öten vagyunk testvérek, én zetelaki születésű vagyok, és fent az Ivóban van egy házikónk, és nyáron ott szoktunk üdülni. A család összegyűl.
A: Én a mennyországba.
T: De hát az már itt van. Ott, ahol jól érzed magad, ott nem a mennyország van?
Várakozás közben történt már valami nagyon érdekes?
T: Érdekes nem, meglepetés, rossz, volt. Tudunk beszélgetni emberekkel. A másik dolog, hogy Jehova tanúi vagyunk, és szeretünk beszélni az emberekkel, bátorítani őket.
Hogyha csomagot küldhetnének bárhova a világba, bárkinek, kinek és mit küldenének?
T: Mit lehet küldeni innen? Csak valami házi készítésűt. Ami tudom, hogy külföldön nincs. Finomság, ami van Erdélyben. A gyerekeimnek.
A: Szegény embereknek.
Kivel utaznának legszívesebben?
A: Hát egymással! Két galamb. (mutat Terézre) Már 46 éve együtt vagyunk.
Visszatérnének még ide Kolozsvárra?
A: Persze. De nem laknánk itt, túl zsúfolt. Mi ott szeretjük, ahol repül a madár.
Volt már olyan, hogy szaladtak a vonat után?
A: Vooolt, nem csak egyszer. Mikor fiatalabbak voltunk. Mondtam, hogy siessünk, de nem hallgattak rám. Ahogy beértünk az állomásra, futás. Mondtam, hogy: lássátok? Hallgassatok a vénemberre, mert a vénemberek egy órával hamarább mennek ki az állomásra.
S vettek már könnyes búcsút az állomáson valakitől?
T: Hát, azt hiszem, 99%-ban mindig az volt.
S ez inkább a szomorúság vagy a boldogság tere?
T: Hát az elején öröm, a találkozás miatt, s a végén szomorú.
A: Jaaaj, nem szeretem ezeket. A búcsúzást.
De el kell búcsúzzunk, hogy újra találkozzunk, nem?
T: De, igazad van.
A: A Jóisten majd úgy intézi, hogy találkozzunk.

A Jóisten úgy intézte, hogy találkozzunk Nick-kel is aki, ha lett volna Mondjunk érdekeseket magunkról című verseny, akkor megnyerte volna…


Megtudtuk, hogy Forma 1-es versenyző volt, dolgozott az Echo tévénél, ahol mindent csinált, de amúgy elektromérnök. Épp a lányához utazik, aki sajnálatos módon, ugyancsak Forma 1-es, baleset miatt kórházban fekszik, de szerencsére semmi komoly. Megtudtuk tőle, hogy a jegyeladók nagyon undokak tudnak lenni, még a külföldi híres sportolókkal is, akikkel Nick itt találkozott az állomáson, de még az is kiderült, hogy a legszívesebben Carmen Johannisszal találkozna, aki ugyanis az ő nagynénje… Szóval volt ott minden, de sajnos nem tudta tovább fejtegetni a dolgokat, mert az állomási őrnek kötekedhetnéke támadt, és be kellett fejeznünk a beszélgetést.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS