2017. április 25. keddMárk
13°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Az erdélyiek inkább ünnepelnék együtt a húsvétot, mint külön

2016. május 02. 17:48, utolsó frissítés: 17:48

Felmérték a romániaiak húsvéti szokásait: tojást szinte mindenki fest, gyónni már csak a fele akar.


A romániaiak 97 százalékának, ha adott esetben minimálisan is, de fontos a húsvét - ez derül ki az IRES közvélemény-kutató vonatkozó felméréséből, amelyet április második felében, még az ortodox húsvét előtt készítettek. A megkérdezettek 58 százaléka mondta azt, hogy nagyon fontos, 32 százalékának fontos, míg 7 százalékának kevésbé fontos. Csupán 3 százalék mondta azt, hogy egyáltalán nem számít ez az ünnep. Hasonlóan magas volt azoknak az aránya is, akik azt állították, hogy általában meg szokták ünnepelni a húsvétot.

Némiképp meglepő módon viszont nagyon kevesen (21 százalék) mondták azt, hogy valamilyen különleges szokás kapcsolódik a környékükön az ünnephez. Ez nyilván azért van, mert például a tojásfestés nem számít különlegességnek, mert gyakorlatilag mindenki csinálja.


Egyrészt a megkérdezettek 94 százalék mondta, hogy idén is megünnepli a húsvétot,

ami már magában is elég magas arány, de közülük is majd' mindenki (95 százalék) gondolta úgy, amikor megkérdezték, hogy fog tojást festeni húsvétra. Köztük a piros a legnépszerűbb szín, 88 százalékuk mondta, hogy lesz piros tojása. Utána a sárga, a zöld és a kék jön 29, 27 és 26 százalékkal. Hagymahéjat a tojást festők 18 százaléka használ. Vidéken nagyon menő a tojásfestés, a többség (közel 53 százalék) 30 tojásnál is többet készít a kosárba, míg városon a többség (valamivel több, mint 64 százalék) azért megelégszik 10-30 közötti darabbal.



A húsvétot ünneplők 87 százaléka mondta, hogy részt fog venni idén is a feltámadási misén, míg 77 százalékuk állította, hogy idén is elmegy a templomba húsvétkor. Az ortodox húsvétot ünneplők közel kétharmad gyónik a húsvéti időszakban, 23 százalékuk már a megkérdezés előtt gyónt, míg 36 százalékuk ígérte, hogy fog. Életkor szerinti bontásban a 65 év felettiek között a legmagasabb a rítust gyakorlók aránya (38 százalék), míg területi bontásban a moldvaiak gyónnak leginkább (48,5 százalék). Az áldozásról is hasonló arányban nyilatkoztak a megkérdezettek, 24 százalékuk mondta, hogy már megtette, míg 39 százalékuk készül megtenni azt. Ebben az esetben is a 65 év feletti, vidéki moldvaiak a legaktívabbak.


Create column charts


A nagyböjtöt viszont sokkal többen tartják. Az ünneplőknek csupán a 29 százaléka mondta, hogy hidegen hagyja ez a szokás. 11 százalékuk az egész böjti időszakot tartja, 36 százalékuk csak néhány napot (szerdát és/vagy pénteket). Az egész nagyböjtöt betartók Moldovában (29,5 százalék), míg a szerdánként és péntekenként böjtölők aránya Erdélyben és Bánátban (43,9 százalék) jelentős. A böjtölőknek (ide értve mindenkit, aki akár csak egy napig is tartja) 9 százaléka tart fekete böjtöt, amikor csak vizet vesz magához. A fekete böjtöt tartók többsége (52 százaléka) 1 vagy 2 napig nem eszik semmit. A böjtölők aránya az 50 év feletti korosztályban jelentős.

Húsvétkor az ünneplők 40 százaléka akart bárányt fogyasztani,

többségük (63 százalék) 0-200 lej közötti összeget szándékozott erre költeni. A bárányhús-fogyasztás leginkább a 36-65 év közötti városiakra jellemző, leginkább Havasalföldön és Dobrudzsában.


Create column charts


Az ünnepeket a jelentős többség otthon tölti, 65 százalékuk mondta azt, hogy egyáltalán nem akar sehová utazni, míg 22 százalékuk legfeljebb csak kisebb látogatásokat tervez. Az ünneplők 9 százaléka megy minivakációra, többségük (73 százalék) a hegyekbe.

Érdekes, hogy a megkérdezettek jelentős többsége, 68 százaléka gondolja úgy, hogy az ortodox és a katolikus/protestáns húsvétot egyszerre kellene tartani, és csupán 19 százalékuk kívánja a mostani helyzetet megtartani, amikor külön ünnepelünk. Korosztályi bontásban a külön ünneplést a 18-35 év közöttiek támogatják a legnagyobb arányban, területi eloszlásban pedig Havasalföldön és Dobrudzsában élők. Az együtt ünneplésnek természetesen Erdélyben és Bánságban van a legtöbb támogatója, az itt élők 81,5 százaléka mondta, hogy jobb lenne egyszerre.

Annak apropóján, hogy idén az ortodox húsvét május elsejére esett, arra is rákérdeztek, hogy mit ünneplünk akkor. A többség tudta, hogy hivatalosan a munka ünnepe van május első napján. Az viszont eléggé súlyos, hogy 5 százalék szerint Románia nemzeti ünnepe van ezen a dátumon, a válaszadók negyedének pedig fogalma sincs, hogy miért szabad alkalomadtán május elseje. Május elsejére a megkérdezettek 41 százaléka kap szabad napot adott esetben, ha nem esik egybe az pont a húsvéttal. Mielőtt még mindenki amiatt szörnyülködne, hogy ez milyen kevés, meg kell jegyezni, hogy a válaszadók 45 százalékának nincs is munkahelye (mert adott esetben már nyugdíjas.)

A felmérés 1240 felnőtt megkérdezésével készült, és reprezentatív Románia lakosságára nézve.




ÉletmódRSS