2017. június 26. hétfőJános
26°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Tényleg csak „átverjük” a gyerekeket a Mikulás és az Angyal történettel?

G. L. 2015. december 10. 10:22, utolsó frissítés: 12:18

Pszichológus mondja el a véleményét, de kollégák is mesélnek arról, hogy mennyire volt traumatikus számukra, vagy éppen a Mikulásnak, megtudni az igazságot.


Megkerülni nem nagyon lehet, hiszen már november közepétől minden tele van Mikulásokkal és Angyalkákkal. Ezért a szülők, ha szeretnék, ha nem bele kell menjenek egy varázsvilág eljátszásába, ahol a jó gyermekek ajándékot kapnak az Északi-sarkon élő, nagy szakállas, valószerűtlenül piros ruhás és az éjszakában rénszarvassal száguldozó öreg férfitól, vagy pöttöm angyalkák a hátukon cipelnek óriási karácsonyfákat. Kollégáink mesélnek arról, hogy gyerekként milyen volt számukra szembesülni a valósággal. Volt, aki becsapva érezte magát, más megrémült a Mikulástól, a harmadik pedig fondorlatos szándékkal próbált meg a nyomára jutni.


Az volt a legrosszabb, hogy hazudtak

Dühöt éreztem, amikor végérvényesen megtudtam, hogy nem létezik Mikulás és Angyal. 7-8 éves lehettem, amikorra szüleim is elismerték, hogy valójában ők vásárolják az ajándékokat. Korábban jeleztem nekik, hogy rájöttem a „turpisságra”, viszont rendre letagadták. Ez volt a legrosszabb benne, hogy hazudtak. Amikor logikusnak tűnő kérdéseket tettem fel, hárítottak és még végül én éreztem magam kellemetlenül. Majd, mikor teljesen összeállt a kép, nem volt kiút, édesanyám elfogadta, hogy nincs értelme tovább tartani az álcát.

Akkor sem értettem, felnőtt szemmel sem értem, miért van szükség erre az „átverésre”? Miért nem lehet a karácsony az az ünnep, amikor összegyűl a család és a szülők, nagyszülők megajándékozzák a gyerekeket? Nem látom értelmét a varázslatos köntösbe bújtatásnak, de lehet, hogy csak én vagyok túl földhöz ragadt. Szülőként amúgy sem lesz lehetőségem rá, hogy eldöntsem, eljátszom-e ezt a játékot a gyerekeimmel, ugyanis gyakorlatilag közellenséggé válnék a gyerekem óvodatársai/iskolástársai szüleinek a szemében, ha egyedüli szülőként már kis korban felfedném a „nagy titkot”. Így a gyerekeim is átverésre lesznek ítéltetve. (Csongor)




Azt már nem vettem be, hogy a fát mi díszítjük, de az ajándékot az angyal hozza

Elsős koromban olvastam egy könyvben (azt hiszem, a vallástankönyvhöz mellékelt szülői útmutatóban, minden hülyeséget elolvastam már akkor) arról, hogy hogyan kell elmondani a gyereknek, hogy nincs Mikulás. Addig nem akartam elhinni, bárki is mondta, de mivel úgy gondoltam, egy könyv tutibiztos nem hazudik (höhöhö), rákérdeztem. Arra már nem emlékszem, mit mondtak erre a szüleim, de még abban az évben beavattak a karácsonyfa-díszítésbe. Azt mondták, ezentúl az angyal csak az ajándékokat hozza, de a fát mi díszítjük - no, ezt már azért nem vettem be. De egyáltalán nem volt trauma, nagyon jólesett cinkosnak lenni és titkolózni tovább néhány évig az öcsém előtt. (Tímea)

Fotók: buzzfeed.com


Konkrétan féltem a Mikulástól

Szerintem azon kevesek egyike vagyok, aki konkrétan félt a Mikulástól. Az első találkozás, amire emlékszem, 3-4 éves koromban lehetett, a nagyapám öltözött be, és nagyon megrémültem tőle. Ráadásul még a bakancsát is felismertem. De ez elég volt, hogy utána már ne akarjam látni. Emlékszem, hogy a következő alkalommal már a fürdőben bújtam el, hogy ne kelljen találkozzak a Mikulással, amikor meglátogat. A kellemtelen kezdés után pedig a szüleim nem nagyon forszírozták ezt a Mikulás sztorit. Így egész korán megsejtettem, hogy a szüleimtől és a nagyszüleimtől kapom az ajándékot. És rendre voltak olyan jelek is, amik megerősítették az elképzelésem: például rendre láttam nagymamámat tenni-venni az üveges ajtón keresztül mielőtt megérkezett volna a Mikulás. Szóval a Mikulásban nem igazán hittem, persze a meglepetés ajándéknak így is örültem, az volt a lényeg.

Ezzel szemben az Angyalban sokkal kevésbé kételkedtem, abban nagyon jó volt hinni. Végül kisiskolás koromban nagymamám elmondta, én pedig beletörődtem. Utána a karácsonyfa-díszítés volt a legnagyobb buli. (László)


Elsírta magát az autóban, hogy ugye anya, ez nem igaz?

Az én Mikulás/Angyal lelepleződési történetem nem túl izgalmas: ha jól emlékszem, idő előtt megtaláltam az ajándékokat a szekrényben. De akkor már egy ideje sejtettem, hogy valami nem stimmel a sztoriban. Vagyis nem volt különösebben traumatikus az igazság, mivel korábban már folyton kérdéseket tettem fel ezzel kapcsolatban.

Viszont a kislányom esetében kicsit rosszabbul alakult, mert ő soha nem kétkedett ebben a varázslatban, a lehető legtermészetesebb élmény volt a számára a Mikulás és az Angyal érkezése. De az iskolában az osztálytársak (másodikos) szóvá tették, hogy ki is hozza az ajándékot, és sokan már tudták, mi a "valóság", illetve a tanítónéni is olyan helyzet elé volt állítva, hogy muszáj volt erről beszélniük. És akkor már ő is úgymond "felvilágosította" a gyerekeket róla, hogy a szülők azok, akik a Télapó helyett meglepik a gyerekeket. Amire a lányom az iskolából hazafele jövet elsírta magát, hogy ugye anya, ez nem igaz?

Nem vagyok rá nagyon büszke, de sikerült még egy kicsit "elmaszatolni" a dolgokat, hogy ne legyen akkora a kiábrándultság, de annyira hinni akart még benne, hogy nem volt elég erőnk végleg tisztázni a helyzetet." (Annamari)



Isten maradt az egyetlen, egyre homályosodó mítosz

Öt vagy hat éves vagyok és ádáz türelemmel, rezzenéstelen arccal ülök a bejárati ajtó melletti kanapén. Senki nem sejti, hogy egy vascsövet rejtettem a kanapé mögé. Látszólag a Duna Tv-t nézem, de gyakorlatilag koncentrálok a kinti zajokra. Szöszmötöl-e már a Mikulás, narancs, csoki, nahogyne, idén megmutatom én, hová dobáld be ezeket. Anyád. Vagy hozol valami értelmeset, vagy be ne dugd többé a kezed ilyen marhaságokkal. Szóval így vagyok, és telnek az órák, a Duna Tv már ennyi idősen is idegesítő, Asbóth József búgó hangja éppen a nemzetet egyesíti, 100 ország sok ezer kanapéján rezonál erre a hangra a magyarok lelke. Kié így, kié úgy. És este nyolc, és végre nyikorog kint a kapu, és Fürge felugat, szerencsére apám meg anyám el vannak foglalva a hírekkel, én meg óvatosan kikaparom a csövet, megvárom, míg nyílik az ajtó és lassan benyúl a kéz, tartva és lóbálva a szalaggal bekötött zacskóban a narancsot és csokit. Na ekkor csapok le.

Másnap nagyanyám keze gipszben. Levonom a következtetéseket, és a családban fölöslegessé teszem idestova ezt a játékot. Innen kezdve mindenki fel van nőve, s Isten marad az egyetlen, egyre homályosodó mítosz. (Árpád)


A rituálé ennek ellenére megmaradt

Négyévesen még biztosan hittem, hogy létezik Mikulás és angyal is, főleg hogy az óvodában jött a puttonyos bácsi és osztogatta az ajándékot. Bár nekem már akkor feltűnt, hogy ez nem lehet igazi szakáll. A kételkedés időszaka igazából hatévesen kezdődött, de a tesóm miatt ezt nem tettem szóvá. Viszont amikor Ági barátnőm nyíltan kimondta nekünk, hogy márpedig nincs, és a szüleink vernek át bennünket, akkor már nem volt értelme tettetni. A rituálé ennek ellenére sokáig megmaradt: a cipőnkbe vagy karácsonyfa alá helyezett ajándékok meglepetések voltak, viszont sokkal jobb érzés volt megköszönni valakinek, akit szeretsz és közelről ismersz, mint egy távoli, idegen szakállas bácsinak vagy szárnyas lénynek.:) Az egész fokozatosan alakult át, mi is készítettünk apró meglepetéseket a szüleinknek, és az sokkal izgalmasabb volt, mint tátott szájjal várni a sült galambot, izé, azt, hogy mikor surran be a Mikulás vagy repül be az angyal. Tétlen és tehetetlen nézőkből szereplőkké váltunk, ami minőségi előrelépés volt, hiszen mi is részt vettünk azontúl a közös készülődésben, karácsonyfa-díszítésben. (BDT)


A Mikulás nem tud magyarul

4-5 éves lehettem, amikor egy decemberi délután anyukám szólt, hogy másnap alkalmam lesz találkozni a Mikulással, mert épp a munkahelyére érkezik. Akkor nem is értettem pontosan, hogy a Mikulás miért a gázvezetéktervező vállalathoz látogat, hiszen ott felnőttek vannak. De aztán beletörődtem, hogy ez most ilyen. Viszont mikor másnap megérkeztem a helyszínre, anyukám összes munkatársa gyerekeivel együtt ott ült egy óriási teremben, aminek a végében egy feldíszített karácsonyfa állt és mellette ült a jó öreg Mikulás.

Az egy dolog, hogy borzasztóan féltem a nagy fehér szakállas, gyanús illettől, de az még ijesztőbb volt, hogy a bácsi csak románul beszélt, és én nem értettem, mit akar tőlem. Mielőtt a Mikulás átadta volna a csomagot, arra kért, hogy énekeljem el a Kicsi kutya tarkát. Én pedig eldöntöttem, hogy azt már nem. Aznap tanultam két dolgot: a Mikulás nem tud magyarul, mert folyton azt hajtogatta, hogy nici o speranță. (Melinda)

Melinda találkozása a Mikulással


Ameddig mágikus világban él, magát fogja vigasztalni

Török Melinda, a Báthory István Elméleti Líceum iskolapszichológusa szerint attól függ, hogy mennyire érinti rosszul a gyerekeket a Mikulásról, a Télapóról, az Angyalról vagy a Kisjézusról szóló igazság, hogy milyen korban és körülmények között tudja meg a valóságot. Ha 6-7 éves kor előtt tudják meg, akkor jelenthet traumát, mert addig a korig még jellemző a gyerekekre a misztikus gondolkodás. Mágikus világképük van, és ebbe belefér egy Mikulás, egy Télapó vagy egy Angyal. Ilyenkor a gyerek automatikusan vigasztalni fogja magát, hogy igenis létezik, és képes vitatkozni róla például a nagyobb testvérrel. A szakember szerint ameddig még jellemző a gyerekre a mágikus gondolkodás el fogja hárítani a valóságot, ha el is mondják neki, hogy nem létezik, ő azzal fogja magát vigasztalni, hogy igenis létezik, mert szüksége van a csodákra.

Tapasztalta szerint 7 éves kor után, amikor bekerülnek az iskolába a nagyobbak közé, már maguktól is rájönnek, hogy nincs Mikulás és Angyal. A nagyobbak elmondják nekik az igazságot, a kicsik pedig előbb-utóbb átlépnek a felnőttek reális világába. Ha ilyenkor témává válik a családban a kérdés, a gyerek azzal megy haza, nézd meg, azt mondták a társaim, nem is létezik angyalka, a szülő dönti el, hogy miként magyarázza ezt meg a gyereknek. Állítása szerint viszont érdemes tudni, hogy ameddig hisz benne, addig létezni fog neki, és meg fogja tagadni a valóságot.

Véleménye szerint minél tovább tudjuk fenntartani ezt a fantáziavilágot, annál jobb, mert csak gazdagabbá tesszük a világát. A karácsony ünnepe pedig nagyon erősen beágyazott a kultúránkba, az egyik legfontosabb ünnepünk és szükségünk van a csodáira. Éppen ezért nem nagyon éri meg, hogy megtagadjuk a Mikulást vagy az Angyalt, mert egyszerűen megfosztanánk a gyerekünket valami olyan örömtől, ami körülötte mindenhol zajlik.




ÉletmódRSS