2019. május 25. szombatOrbán
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Empátianövelés dán módra. Le kell-e mondanunk a versenyszellemről?

Gy. A. 2015. november 20. 13:48, utolsó frissítés: 13:54

Rossz hírünk van: soha senkit nem lenne szabad szidnunk a gyermekünk előtt.


A Mothermag.com gyerekneveléssel foglalkozó portál közölt egy sorozatot arról, hogy hogyan nevelik gyermekeiket a dán szülők, és mi az, amit ebből mi, többiek is megtanulhatunk.

A különböző nemzetközi boldogságkutatásokban folyamatosan nagyon elől szerepelő dán gyerekek miatt pedig joggal gondolhatunk arra, hogy a dán szülők tényleg tudnak valamit. Volt már persze olyan lista is, amin a romániai gyerekek voltak az elsők, de azóta sem értjük, hogy mi alapján hasonlították össze éppen ezt a 15 országot - és hát ebből a dánok éppenséggel teljesen kimaradtak. És amennyire jól sejtjük, a romániai szülők gyereknevelési szokásai sajnos nem éppen világhírűek, vagyis maradjunk tényleg inkább a dánoknál.

A portál szerint is sikere volt a sorozatnak, amelyben A dán gyereknevelési módszer: útmutató a világ legboldogabb gyerekeinek neveléséhez című könyv két amerikai szerzője, Jessica Alexander illetve Iben Sandahl pszichoterapeuta adtak gyereknevelési tippeket. Szó volt például a játékalapú nevelésről illetve az empátia növeléséről, ami kiemelt szerepet kap a dán családokban és iskolákban is.

Az empátia lényege, hogy mennyire vagy képes felismerni mások érzelmeit, vagyis képes vagy-e arra, hogy egy időre legalább beleképzeld magad a másik helyébe. Véleményük szerint Amerikára egy sokkal individualistább szemlélet jellemező, ahol a győzelem, illetve valamiben a legjobbnak lenni a legfontosabb célok. Ezek a sikeresség olyan mutatói, amiket senki sem kérdőjelez meg, az amerikai kultúra részét képezik. És szerintük ez az egyik lényeges különbség Dánia és Amerika között: a dánok a csapatmunkát sokkal jobban értékelik, mint a sztárságra való törekvést. És ennek megfelelően tudatosan nevelnek az empátiára.



Boldogabbá tesz az empátia?

A legutóbbi neurológiai kutatások is azt igazolják, hogy az embereket sokkal boldogabbá teszi a másokkal való együttműködés, mint az egyéni győzelem. A kutatók felfedezték a „szociális agyat”, ami azt mutatja, hogy az embert olyasmi vezeti, ami túlmutat az önös érdekeken: minden az emberi kapcsolatok fele hajt minket. A gondoskodó kapcsolatok megléte pedig a legjobb előrejelezője a boldogságnak, sokkal inkább, mint az anyagi jólét. Sokan gondolják úgy, hogy az emberek veleszületetten önzőek, de ez nem igaz. Mindannyian a születésünktől foga be vagyunk huzalozva az empátiára – csak meg kell tanulnunk, hogyan kapcsoljuk össze a drótokat, hogy működjön. Megtanulni jobban bízni másokban és megérteni másokat a kulcsa a nagyobb boldogságnak. És a gyerekek megtaníthatók erre – összegzik a szerzők.

A dánok tudatosan tanítják empátiára a gyermekeiket az iskolákban is. Az empátia náluk egy olyan alapkoncepció, amit nagyon sokféle módon próbálnak meg megvalósítani a különböző életkorokban. De következzen három konkrét példa arra, hogy mit tehetünk: ügyeljünk a saját beszédünkre, fejlesszük a gyermek önszabályozását, és olvassunk neki sokféle különböző történetet, vagyis meséket.


Ne szidjunk senkit a gyerek előtt. Senkit!

Az empátiára nevelésnél is szem előtt kell tartani azt az aranyszabályt, hogy a gyerekek a mi viselkedésüket tekintik mintának – így nagyon fontos az is, hogy mi milyen nyelvezetet használunk a jelenlétükben, hogyan beszélünk másokról. Megértőek vagy elítélőek vagyunk a többiekkel szemben? Toleránsak vagy lekezelőek?

Ha a gyerekek előtt minősítünk valakit, azt állítjuk róla például, hogy rossz, önző vagy idegesítő, akkor az semmiképp nem empatikus nyelvhasználat, mivel nem ismeri fel az érzelmeket a cselekedetek mögött – csak megbélyegezzük a másikat. (Most arról inkább ne is beszéljünk, amikor a szülő magáról a gyerekről beszél ilyen megbélyegző módon annak jelenlétében.) Dániában szinte soha nem hallhatunk egy szülőt rosszat mondani egy másik gyerekről a sajátja jelenlétében. Mindig megpróbálják megtalálni a módját annak, hogy a gyermek megérthesse a másik viselkedését, anélkül, hogy negatívan értékelné azt.

Ha azzal az attitűddel közelítjük meg a kérdést, hogy minden gyerek eleve jó és minden cselekedet mögött kell lennie valamilyen magyarázó oknak, akkor ez segít abban, hogy megtaláljuk a másikban a jót. Ráadásul jobban fogjuk érezni magunkat tőle, mert megtanít arra, hogy „újrakeretezzük” a történeteket – amely szintén a boldogság növelésének egy másik módszere a dánoknál. Segíthetünk a gyereknek megtalálni az okot a „tünetek” mögött, például: „XY idegesítő volt? Nem lehet, hogy csak éhes volt? Vagy lehet, hogy fáradt volt, mert nem tudott délután aludni? Te is tudod, milyen érzés fáradtnak és éhesnek lenni, igaz?” „XY rossz volt? Úgy tűnik, hogy rossz napja volt ma az iskolában. A múltkor azt mondtad, hogy kedves volt. Vagyis ő igazából kedves, ugye?”

Ha segítünk a gyerekeknek megérteni a cselekvések mögött meghúzódó lehetséges érzelmeket és abban, hogy jóindulatú következtetéseket vonjanak le, megtaníthatjuk őket az empátiára. A folyamat a megbocsátáshoz hasonlóan működik és növeli a bizalmat, segíti az együttműködést másokkal és a jobb testvéri kapcsolatokat is a családon belül. De azért ne felejtsük el, hogy a szülőknek magukkal szemben is empatikusnak kell lenniük: szülőnek lenni kemény feladat és nem mindig sikerül a legjobban, de ez rendben van így. Ha önmagunkkal szemben is megértőbbek és megbocsátóbbak tudunk lenni, akkor a gyerekeinkkel és a többiekkel szemben is könnyebben gyakoroljuk majd – állítják a könyv szerzői.


Ne mondd meg, mikor lehet ideges!

Ahhoz, hogy könnyen fel tudjuk ismerni mások érzelmeit, nyilván elengedhetetlen, hogy a sajátjainkkal is tisztában legyünk és megértsük őket. Előfordul, hogy a szülők azt mondják a gyerekeknek, hogy nem kellene azt gondolniuk vagy érezniük, amit épp gondolnak vagy éreznek. Vagyis felülírják azt, amit épp éreznek.

Ha a gyerek azt mondja pl., hogy szomorú, dühös, éhes (vagy talán gyakrabban, hogy nem éhes) vagy ideges, akkor lehet, hogy valami olyasmit válaszolunk, hogy: „nem lehetsz fáradt!, ne légy szomorú!” vagy „semmi okod rá, hogy ideges legyél” vagy éppen „de biztos éhes vagy, egyél!” Ha megmondjuk a gyereknek, hogy mit kellene igazából éreznie, akkor nem hagyjuk meg neki a lehetőséget, hogy megtanulja a saját érzelmeit szabályozni. Szülőként meg kell tanítanunk a gyereket bízni abban, hogy megtapasztalhatja, kiismerheti a saját érzelmei határait. Ez segíthet egy erősebb énkép kialakításában, és hosszú távon az egészséges önbizalom növelésében is.

Később pedig ennek köszönhetően könnyebben mondanak majd nemet akkor, ha azt érzik, hogy mások a határaikat feszegetik, mert bízni fognak abban, hogy az érzéseikre hagyatkozva jó döntéseket hoznak. Bíznunk kell bennük, hogy ők is bízhassanak magukban. Ne felejtsük el, hogy nincsenek jó vagy rossz érzelmek, csak érzelmek vannak!


Milyen történeteket olvassunk?

Mindenfélét, ne csak vidámakat! A könyvekben felbukkanó különböző érzelmekről való beszélgetés nagyon jó módja annak, hogy az empátiát növeljük. Több dán gyerekkönyv témája az amerikai standardok szerint valósággal sokkolónak számítana, de a kutatások azt mutatják, hogy a sokféle érzelemről való olvasás növeli a gyermekek empatizáló képességét.

Például az eredeti kis hableány története - amely, ugye, egy dán mese, Hans Christian Andersen írta 1831-ben - nem úgy végződik, ahogy mi Ariel esetében megszoktuk: a hableány nem nyeri el a herceg szerelmét, hanem bánatában meghal és tengerhabbá változik. Ez a verzió pedig egészen más jellegű beszélgetésekre adna lehetőséget – de a gyerekek rendkívül nyitottak arra, hogy mindenféle témáról beszélgessenek velünk. És ez gyakran éppen a a szülő számára bizonyul sokkal nehezebbnek - márpedig ők visszatükrözik a mi feszengésünket is. De ha képesek vagyunk higgadtan beszélni velük az élet sötét, nehéz pillanatairól is, akkor a gyermekek sokkal rugalmasabban kezelik majd a különböző élethelyzeteket.

Nyitókép: Igor Demchenkov via Shutterstock.com

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS