2018. november 20. keddJolán
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Hogyan vértezhetjük fel gyermekeinket a szexuális bántalmazással szemben?

Gy. A. Gy. A. 2015. június 17. 09:21, utolsó frissítés: 2018. január 17. 13:35

A szexuális nevelés a bántalmazás megelőzésében is nagyon fontos, ráadásul egy olyan hosszú folyamat, amit időben el kell kezdeni.


László Éva pszichológus nemrég előadássorozatot tartott a gyermekek szexuális bántalmazásának témájáról Kolozsváron, az Életfa Családsegítő Egyesület meghívására. Ennek kapcsán beszélgettünk el a szakemberrel.


Rémisztő statisztikák?

A szülők időről időre szembesülnek a meglehetősen aggasztónak tűnő statisztikai adatokkal. Becslések szerint Európában a kiskorúak tíz-húsz százaléka szenvedi el a szexuális visszaélés valamilyen formáját. A kriminalisztikai adatok szerint Magyarországon minden hatodik gyermek válik szexuális bűncselekmény sértettjévé, Romániában évente kb. félezer gyerek érintett.

A számok gyakran aggasztóan magasnak tűnnek, ennek kapcsán kérdésünkre László Éva elmondta, hogy a statisztikáknál figyelembe kell venni, hogy mi az, amit azok gyakorlatilag mérnek. A rémisztőnek tűnő számokat általában azok a kutatások adják, amelyek a bántalmazás enyhébb formáit is mérik – természetesen teljesen rendben van, hogy ezeket is számon tartják. Általában, ha az emberek szexuális bántalmazásról hallanak, akkor egyből a nemi erőszakra gondolnak, de ez valójában csak egyike a számos megnyilvánulási formának.



A szakembertől megtudtuk, hogy alapvetően megkülönböztethetjük az érintéses és nem érintéses bántalmazásokat. Az utóbbihoz tartozik pl. az, hogy a gyerek a számítógép előtt olyan szexuális tartalmú, töltetű képeket, üzeneteket kap, amelyeket bántónak, vagy legalábbis zavarónak él meg.

László ÉvaLászló Éva


A nem érintéses formája lehet még a szexuális bántalmazásnak az, amikor szexuális tartalmú cselekedeteknek a nézőivé válnak, kötelezik őket arra, hogy akár olyan újságokat, képeket, internet-tartalmakat nézzenek, amelyek zavaróak lehetnek számukra, illetve életkoruknak nem megfelelő tartalmúak. (Annak megállapításához, hogy mi megfelelő számukra, a szülőnek nem árt ismernie a fejlődés-lélektani elveket.) A bántalmazás érintéses formai a simogatásoktól a behatolásig szintén sokféle formát ölthet.

A pszichológus szerint a bántalmazás-megelőző programokkal kapcsolatosan kettős reakció jellemző a szülőkre: van, aki szinte minden ilyen jellegű foglalkozást túl korainak, túl direktnek tart - és így válik a szexualitásból tabutéma. Ez pedig később az egyik akadálya lehet annak, hogy a szülőknek a tudomására jusson az, hogyha a gyerekkel valamilyen őt sértő, fájdalmas szexuális élmény történt. Mások fontosnak tartják mind a szexuális nevelés témájú foglalkozásokat, mind a bántalmazás megelőzését célzóakat. Sajnos nálunk mindkettőből nagyon kevés van.


Mennyire képesek felismerni a szülők az ilyen helyzeteket?

László Éva a szülőkkel való beszélgetések során azt tapasztalta, hogy olyankor, amikor a szülők arra hivatkoznak, hogy ezek nagyon ritkán megtörténő események, amikről most azért beszélünk, mert „ez a divat„ az a legegyszerűbb, hogyha kiindulópontnak mindenki végiggondolja a saját élményeit. Mind kifejtette, közismert, hogy a nők körében gyakoribb, hogy valamilyen bántó vagy akár erőszakosnak megélt élménynek volt részese az élete során, de a férfiak életeben sem ismeretlen. De ha nem saját tapasztalatok nyomán, akkor a baráti vagy családi körben levők történeteiből lehet ismerős, vagy akár a csak sejtetett, de igazából soha el nem mesélt történetekből. Kellemetlen, nem kívánt érintések a gyerekkorból, tinédzserkorból - nagyon sok szülőnek vannak ilyen élményei. Amikor ezeket át tudja gondolni, akkor már nem csodálkozik annyira a statisztikákon.

A legegyszerűbbnek tűnő élményekre lehet itt gondolni: azokra, amelyeket minimum bizarrnak éltek meg annak idején. Mert ez az egyik legfontosabb jellemzője a szexuális bántalmazásnak: hogyha nem társul egyértelmű fizikai erőszakkal, akkor a bizarrság érzése a domináns.

A gyerek nem tudja eldönteni, hogy komoly volt-e, valóban valami furát akartak tőle vagy sem, nem tudja, hogy illik-e vagy sem elutasítani, pl. rácsapni egy felnőttnek a kezére, csak azért, mert neki valamilyen érintés nem tetszik. Gyakran a felnőttek is félviccesen elütik az ilyen közeledésekről szóló beszámolókat a gyerek részéről, azzal, hogy: „á, dehogy akart tőled bármit is, csak meg akart ölelni, simogatni, mert kedvel téged, csak barátkozni akart...”

László Éva szerint az adatok ugyanakkor azt mutatják, hogy Romániában a molesztált gyermekek szüleinek kevéssel több mint a fele gondolt arra, hogy a gyereke valamilyen szexuális bántalmazást élt át. De ilyen szempontból is kicsit rosszabbul állunk, mint a többi európai ország: a szülő-gyermek kapcsolat, a közöttük lévő kommunikáció az eredmények szerint gátoltabb, mint más országokban.


Nagyobb tabu a szexualitás Romániában, mint máshol?

A pszichológus elmondása szerint erről csak feltételezéseik vannak, de elképzelhető, hogy a szexualitás Romániában nagyobb tabu, és ezért nehezebben is tudnak róla beszélni a gyerekek. Az is tény, hogy ami a szexualitást, illetve a szexuális nevelést illeti, nálunk jó pár mítosz uralkodik még mindig. Valójában ez a fajta nevelés nem egy olyan lecke, amit egy bizonyos életkorban, egy bizonyos órában a szülők vagy akár az iskola meg tudnának tartani a gyereknek. László szerint nagyon fontos tudatosítani a szülőkben, hogy ugyanúgy, mint ahogy pl. a gyereket folyamatosan felelősségteljes életvitelre, önállóságra neveljük, ezt sem lehet csak egy adott időpontban letudni.

A szexuális nevelés is egy ilyen típusú folyamat, amelyik már azoknál a döntéseknél is megkezdődik, hogy milyen játékokat, milyen ruhákat vásárolunk a gyereknek, hogy miről gondoljuk azt, hogy inkább „kislányos vagy kisfiús”. Mert ez is szoros összefüggésbe van a szexuális identitással, a nemi szerepek kialakulásával, és ezeket, ha akarjuk, ha nem, folyamatosan közvetítjük a gyerek felé. Ahogy az is, hogy családban mi a szokás a szülők közti interakciókban, a testi kontaktusban, hogy szabad vagy sem ölelkezni, csókolni a gyerekek előtt, meddig mennek el a szülők az intimitásban. Ezekből pedig a gyerekek is megtanulják, hogy mi az, amit szabad, és mit az, amit nem. Az intimitás egy nagyon fontos fogalom a szexuális nevelésben is.

Legtöbbször a tabutémák nem úgy születnek, hogy valaki kijelenti, hogy valamiről nem szabad beszélni, hanem eleve úgy „adódik”, hogy ahogy egy bizonyos témát megpendít a gyerek, azonnal eltereljük a figyelmét, úgy teszünk, mintha nem is hallottuk volna. Egy konkrét példát említve: a nemi szervek megnevezése esetén gyakran előfordul, hogy a gyermek először az ún. csúnya szavakat tanulja meg, mert eredetileg nem tanítottuk meg neki a "szép" kifejezéseket. Nem beszélünk róluk pl. akkor, amikor a kisgyerekekkel képeket nézegetünk, és felsoroljuk az emberi testrészeket: kihagyjuk, átugorjuk ezeket. Ugyanakkor a mindennapi életben, a tévében, reklámokban vagy akár az utcán is minden tele van félmeztelen képekkel, vagy éppen a gyerekeknek szánt reklámok is szexualizált töltettel vannak ellátva.

És a természetesen a kíváncsiságuk is közrejátszik: ha megengedjük nekik, hogy azok legyenek, hogy kérdezzenek, ez a szexualitás terére is kiterjed, és ezt a kíváncsiságot jó megtartani. De csak akkor tudjuk, ha válaszokat is adunk a kérdésekre. A másik nagyon fontos kérdés, hogy ki honnan szerzi be az információkat a szexualitásról, ezek mennyire megfelelőek, helyesek.


illusztráció: Lisa S. via Shutterstock.com

Dilemma: mi van, ha a gyerek nem kérdez?

László Éva szerint bár nem mindenre kérdeznek rá a gyerekek, de a test működése, vagy az, hogy hogyan lesz a kistestvér, rendszerint nagyon korai témák. És akkor máris ott van kéznél a téma, és tudatosan fel tudjuk használni, hogy helyes információkat adjunk róla a gyereknek.

Azt minden szülő tudja, hogy „az életkorának megfelelő” információt kell adnia a gyereknek, a nagy gond csak az, hogy ez mit is jelent. A szakember példaként elmondta, hogy kicsi korban, amikor a testről mesélünk, a páros szerveknél nemcsak a két szemről, két fülről beszélhetünk, hanem elmondhatjuk, hogy azt is, hogy a fiúknak van két herezacskója és a lányoknak két petefészke. Ezeket be tudjuk építeni a beszélgetésbe konkrét kérdések nélkül is. De véleménye szerint sajnos erre is ráterjed a tabu fogalma, és erről sem akarunk beszélni. Pedig ezek jó csatornák a más típusú kérdések bevezetésére, már itt megalapozhatóak a későbbi valódi szexuális nevelési órák, tevékenységek.

Hogyha a gyereknek helyes információi vannak, és emellett az érzéseivel is jó kapcsolatban van, ha szabad ezekről beszélnie, akkor természetes, hogy kérdezni is fog. Még akkor is, ha bizonytalan helyzetben van, vagy amikor egy felnőtt bántja, vagy megpróbálja szexuálisan kihasználni a gyereket.

Ezek az esetek általában ritkán történnek egyszeri alkalommal vagy meglepetésszerűen. A szexuális agresszorok nagy részére az a stratégia jellemző, hogy hosszabb idő alatt alakítanak ki kapcsolatot a gyerekkel. Fokozatosan közelednek, hogy a bizalmukba férkőzzenek, pont azért, hogy előkészítsék az utat arra, hogy célt tudjanak érni. A gyereknek ilyenkor az érzéseire is alapoznia kell: a hiteles testi érzékelésre és az érzelmekre is. Erre kell tudnunk felkészíteni a gyereket, hogy felismerje, ami számára kellemetlen, vagy rossz érzést okoz, hogy ezekről beszélhet, hogy van, akihez forduljon.


Közös hancúrozások

A pszichológus szerint nagyon fontos beépíteni a mindennapokban a testi érzéseket, a szervekről és a működésükről szóló beszélgetéseket, információkat. A jó testérzés azt jelenti, hogy jó élményeket biztosítunk a gyerek számára a saját testével kapcsolatosan: pl. ezért maradnak sokáig olyan jó közös élmények a hancúrozások. Azon túl, hogy jó alkalmak a játékra, nevetésre, nagyon fontos, hogy mindez jó szabályokkal történjen. A nevetős hancúrparti ne forduljon át sírásba: a csiklandozások csak addig tartsanak, amíg valaki nem mondja ki azt, hogy stop. Mert gyakran előfordul, hogy a viccből végül sírás lesz.

Felnőttként nagyon tudatosan figyelnünk kell arra, hogy ez a szabály rögzüljön, hogy amikor valaki álljt mond, akkor tényleg megálljanak, mert onnan kezdődően már valakinek már nem kellemes, onnantól már nem játék. Mint a sportban -a sport egyik haszna az is, hogy megtanítja a gyereket jól kezelni a határokat. Tiszták a szabályok, azt mindenkinek be kell tartania, mert ha nem, annak következményei vannak.


Jó titkok-rossz titkok

László Éva szerint a másik nagyon fontos terület a titkok és a titkokkal való bánásmód. A szexuális bántalmazások egy sajátossága, hogy a bántalmazó megpróbálja elérni, hogy az áldozata soha ne beszéljen róla másnak. Ezért is nagyon jó, ha megtanítjuk a gyerekünknek, hogy különbséget tudjanak tenni a jó titkok és a rossz titkok között. A jó titkok azok, amelyeknek hogyha a birtokában vagyunk, jól érezzük magunkat, jó érzés az is, hogy tudunk róla, és ha kiderül, akkor más is örülni fog neki. Ilyen tipikusan jó titok a szülinapi meglepetés.

A rossz titkok azok, amelyek vagy egyértelműen kellemetlen érzést okoznak, nyomaszt, hogy meg kell tartsuk őket, vagy pedig ambivalens érzéseket idéznek elő. Pl. örülök, hogy elmondta a barátom a titkát, hogy elvette valakinek a játékát, mert ez azt bizonyítja, hogy a köztünk levő kapcsolat erős, viszont az, hogy tudom, hogy emiatt valaki más szomorú, az terhel, és érzem, hogy nem igazán kellene elhallgatnom...

A gyereknek tudnia kell, hogy ezeket a rossz titkokat megbeszélheti velünk, mert fel lehet őket oldani, és nem árulkodás, ha elmondja. Ennek pedig az az ellenszere, hogy mint a Kis hercegben a rókát, megszelídítjük a titkainkat, tabuinkat. Gyakoroltatni kell a gyerekkel, hogy ez nem árulkodás, fontos, hogy mérlegeljünk tudatosabban, amikor az árulkodás témáját vesszük elő. Tudnunk kell figyelni arra, amikor a gyerekben ambivalens érzelmek vannak – ezt sokszor egy felnőttnek is nagyon nehéz megfogalmazni, hát még egy gyereknek – emelte ki a szakember.


Tartsuk tiszteletben az intimitását

Amikor a gyerek elkezdi takargatni magát, elkezd szégyenlős lenni, akkor gyakran a felnőtt nem érti, miért állt be ez a hirtelen változás. Ez megközelítőleg 8-9 éves korban szokott elkezdődni. Nagyon fontos, hogy ezt meg tudjuk neki engedni, meghagyni az intimitását, tiszteletben tartani a saját privát szféráját. Ez is egy folyamat, fokozatosan tilt majd ki minket, egyre több mindentől távolítja el a szülőt, ami a saját intimitásának a megélése. Pl. addig a szülő pakolta be a iskolatáskáját, de egy idő után elkezd megsértődni, hogy miért matatunk a dolgai között... Az intimitás tiszteletével az ezzel járó felelősségre is neveljük.

Családonként változó például, hogy mennyire elfogadott a meztelenség egymás előtt. Ezeknek a szokásoknak pedig egy idő után a gyerekek nemcsak követői lesznek, hanem - ha megengedjük nekik -, akkor aktívan befolyásolják is ezeket, beleszólnak, ha valami miatt feszélyezve érzik magukat.

A szülőkre jellemző egy olyan tendencia, hogy úgy gondolják, ráérnek ezekről a kérdésekről beszélni, hiszen majd 14-15 éves kortól kezdenek el serdülni a gyermekeink. A pszichológus szerint azonban ezzel nagyot tévedünk. Közismert most már, hogy az első menstruáció ideje is egyre előrébb tolódik, egyre korábban serdülnek a lányok. Már akár 8-9 évesen is megtörténhet, és ha az osztályból valakinek már van menstruációja, akkor előbb-utóbb az egész osztály tudomást szerez róla. A megelőzés pedig éppen azt jelenti, hogy picit előbbre, kicsit korábbi életkorban kell beszélni róla, nem amikor már megtudja, akkor már nem prevenció, csak kezelek valamilyen meglevő helyzetet.


Melyek az árulkodó jelek?

László Évától megtudtuk, hogy a szexuális bántalmazásnál nincsenek specifikus diagnosztikai jelek, de léteznek úgynevezett gyanújelek. Három dolgot ki lehet emelni, amire érdemes odafigyelnie nemcsak a szülőknek, hanem a pedagógusoknak, vagy bárkinek, akik gyerekkel foglalkozik. Az egyik figyelmeztető jel, hogyha a gyereknek hirtelen, törésszerűen megváltozik a viselkedése. Pl. ha eddig nagyon nyitott volt, szociábilis, akkor most visszafogott lesz. Vagy hirtelen sírósabb lesz, aminek nem találjuk az okát, esetleg a teljesítményében is változás áll be. A gyerek gyakran nem azért nem tudja elmondani, hogy mi történt vele, mert nem bízik meg senkiben, hanem azért, mert nincsenek rá szavai. Figyelnünk kell a gyerekre, hogy megpróbáljuk kideríteni, mi történt, sőt, segíteni neki is megfejteni. Mert ha nem egyértelmű, durva erőszakkal társuló esetről van szó, hanem egy manipulatív abúzusról, akkor nem fog tudni egy pontos választ adni arra a kérdésre, hogy mi történt.


A másik tünet lehet a szexualizált viselkedés, ami azt jelenti, hogy az életkorának nem megfelelő megnyilvánulásokat tapasztalunk nála. Pl. ha több óvodáskorú gyerek „doktorosdit” játszik, és megmutatják egymásnak a nemi szerveiket, akkor az életkorilag megfelelő periódusban történik – persze ez nem azt jelenti, hogy a felnőttnek nem kell itt is határokat szabnia. De ha ugyanez 11-12 éves gyerekeknél történik, ott már jelzésértékű lehet. Ha lehúzza a nadrágját, emelgeti a szoknyáját, az ovis korban szintén rendben van, később már ugyancsak jelzés lehet.

Az is jel lehet, ha korának nem megfelelő, túl sok, túl pontos információi vannak a szexualitásról, és az is, ahogyan azokat tálalja, pl. a szexuális aktus imitálása. Ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy ő maga átélte, de mindenképp látott valamit, ami nyomott hagyott benne, pl. pornófilmet. A szülők felelőssége, hogy hol tartják ezeket a felnőtteknek szóló tartalmakat. Vagy ha már véletlenül mégis a gyerek kezébe kerül ilyesmi, akkor hogyan beszélik ezt meg vele, hogy tartják meg az intimitást, hogy ne a barátaival kelljen az élményt kibeszélnie, feloldania.

A gyerekek – főleg tinédzserkor előtt –, gyakran nem szavakban, de jelzik, ha baj van. Megjelenhet rajzban, megjegyzésekben, eljátsszák a szerepjátékokban, akár többször ismétlődően, szexualizált tartalmú hangok, gesztusok kíséretében. Jel lehet még, ha ugyanazt a személyt, akit addig szeretek, látszólag minden ok nélkül elutasítják, vagy az érintéseket általában elutasítják. De a mi viselkedésünkkel szemben is megváltozhat hirtelen a magatartásuk. A tinédzsereknél jelentkezhet a túlzottan szexualizált viselkedés, elmenően akár a prostitúcióig - ami gyakran éppen az egyik hosszú távú következménye a szexuális bántalmazásnak.


Mit tegyünk, ha már megtörtént a baj?

A szakember szerint nagyon fontos, hogy mint bármelyik más krízishelyzet esetén, próbáljuk meg megtartani a nyugalmunkat. Néha a gyerekek traumatizáltabbak – főleg ha a bántás nem járt erős fizikai fájdalommal is -, a szülők, a hozzátartozók reakciói miatt. Attól válik az annyira szörnyűvé, hogy látja a szülők szenvedését, reakcióit, a borzadályt, amit a körülöttük levők megélnek. Sokszor mondják a gyerekek utólag, hogyha „tudtam volna, hogy anya vagy apa ennyire fog szenvedni, akkor soha nem mondtam volna el”.

Ez a szerepek megfordulása, mikor a gyerek kezd el vigyázni a szülőre, és akkor elkezdi finomítani a történteket, hogy „nem is így volt, talán én voltam a hibás, talán nem kellett volna...” Erre is figyelni kell, hogy legyünk mi elég erősek felnőttként ahhoz, hogy a támaszai lehessünk, és ne előttük, ne akkor és ne ott roppanjunk meg. Legyen meg a társunk, az a bizalmi személy, akár egy szakmai segítség formájában, akihez fordulhatunk. Ez persze nem azt jelenti, hogy érzéstelenül viszonyulunk, vagy hogy nem folyhatnak könnyek, nem lehetnek hiteles érzések, de ilyenkor az első reakciók rendszerint a düh, a felháborodás - aminek megvan ugyan a szerepe -, de nem ott van a helye abban a pillanatban, a gyerek előtt.


Axióma, hogy a gyerekek ilyen helyzetben nem hazudnak?

A pszichológus szerint ilyen kérdés felmerülése esetén nem a hazugság fogalma a kulcsszó. Ha felmerül egyáltalán a szexuális bántalmazás témája a gyerek részéről, akkor a kiinduló axióma az, hogy valami nincs rendben. Tudott, hogy a gyermek misztikus gondolkodásához hozzátartozik, hogy értelmet kell adjon az élet rendjének, és az ő világában a szereplők és az élet eseményei nem feltétlenül a felnőtt idő- és logikai rendje szerint történnek. Azt kell meg megnéznünk, hogy mennyire hiteles az életkorának, a fejlettségi szintjének megfelelően, mert ezek a jelzések mindenképp segítségkérések. László szerint nem lehet teljes bizonyossággal megmondani, hogy tényleg úgy történt-e minden, néha nem is tudjuk meg soha - főleg ilyen kicsi életkorban és ahol nem történt fizikai bántás is -, de az bizonyos, hogy a gyerek segítséget kér a biztonsága érdekében.

Konkrét információkat elvárni egy óvodáskorú gyermektől nem lehet. Megtörténik az is, hogy annyira nagy a nyomás, annyira faggatják, hogy a történtekről, hogy egy idő után ad valamilyen választ, mert muszáj adnia, és könnyebben befolyásolható, erősebb a szuggesztibilitása is, mint a felnőtteknek. Hinni kell a gyerekekben, bízni bennünk, ami azt jelenti, hogy az ő gyereki mivolta és az ő jellemzőinek az összességében látom – emelte ki.

László Éva elmondása szerint sokszor vannak olyan esetek, hogy azt kérik a szakembertől, hogy állapítsa meg, hazudik-e a gyermek vagy sem, de teljes bizonyossággal ezt nem lehet kijelenteni. Azt lehet vizsgálni, hogy a gyerek klinikai szempontból egészséges-e, vagy vannak-e arra utaló jelek, hogy torzítja a valóságot. Vannak helyzetek, ahol valamilyen pszichés betegségek tünete is lehet a hazugság, és ez alapján akár hamis vádak is születhetnek. Ezért nagyon fontos hogy jó szakmai felkészültsége legyen azoknak, akik ezekkel az esetekkel kapcsolatba kerülnek: a segítő szakembernek, az oknyomozónak jól kell tudnia, hogy hogyan kell a gyereket kihallgatni. De a szexuális bántalmazási esetek feltárásának a legnagyobb ellensége nem a hazugság, hanem a hallgatás – emelte ki.

Főkép: ozguroral via Shutterstock.com

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS