2017. július 23. vasárnapLenke
39°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A hoki is színház, de itt nem művérre megy a játék

Sólyom István 2015. június 03. 08:17, utolsó frissítés: 08:17

A játékoskarrier utáni életre való felkészítés a legfontosabb, hisz a játékosok többet civilek, mint jégkorongozók - vallja Rajz Tamás, a HSC Csíkszereda újonnan kinevezett szakosztályvezetője.


Történetének egyik leggyengébb idényét zárta a HSC Csíkszereda, amely fennállása során először nem jutott be a MOL Liga rájátszásába, a román bajnokságban sem jutott a középszakaszba, ráadásul a román kupából is idő előtt kiesett. A MOL Liga alapszakaszát 15 játékossal fejezték be, nyolc alapembert adtak kölcsön a gyergyószentmiklósi Progymnak, hogy játéklehetőséget biztosítsanak a játékosoknak.

A szorult helyzetben a klubvezetésnek az alapoktól kell kezdenie egy versenyképes csapat felépítését, ehhez pedig elsőként a Csíkszeredai Sportklub jégkorong szakosztályának élén tartották szükségesnek a vezetőcserét. A HSC Csíkszeredát működtető Csíkszeredai Sportklub új szakosztályvezető-menedzserévé Rajz Tamást, a székesfehérvári Alba Volán korábbi hálóőrét nevezték ki.

A Csíkszeredában született Rajz Tamás, a tavaly fiatalon elhunyt öccsével, Rajz Attilával a rendszerváltás idején települt Magyarországra, Székesfehérvárra, ahol 12 évet játszott az Alba Volánnál. A Transindex az újonnan kinevezett sportvezetővel beszélgetett a csíkszeredai jégkorong előtt álló feladatokról, kihívásokról, a profizmusról és a menedzseri alapelvekről.

Kért időt arra, hogy megfontolja a döntését, amikor felkérték a szakosztályvezetői tisztségre?


Gondolkodás nélkül igent mondtam.

Milyen körülmények között érte a felkérés?

Amikor rájöttem arra, hogy nem edző akarok lenni, akkor megkerestem magamnak azt a területet, ahol a jégkorong közelében tudok dolgozni, és a jégkorongban tudok eredményes lenni. A budapesti Testnevelési Főiskolán elvégeztem a sportmenedzseri szakot, olyan akartam lenni, mint Ocskay Gábor (a Fehérvár AV19 szakosztály-igazgatója, szerk. megj.). Szervezni szeretek, a mai napig azt mondom mindenkinek, a családomnak is: én megszervezem, ti csak segítsetek, hogy jó munkát végezhessek, adjatok információt arról, hogyan szeretnétek.

Egy menedzseri diplomával a zsebemben tudatosult bennem, hogy nem akarok máshol jégkorongozni, hiszen ha Székesfehérváron nem vagyok elég jó, máshol nem biztos, hogy jó leszek. Innentől úgy döntöttem, hogy amatőr jégkorongozó maradok, szeretnék a jégkorongban maradni, de ott szeretném a gyerekeimet nevelni, ahol én is születtem azért, hogy ők is azt érezzék otthonuknak. Így fogtam a batyut és hazaköltöztem Csíkszeredába.

Miért nem vonzotta az edzői karrier?

Egyik évben nagyon komoly kézsérülést szereztem, a felépülés alatt nem tudtam játékosként tevékenykedni. Annyira szerettem ezt a sportágat és az embereket, akik között éltem, hogy úgy gondoltam, nem engedhetem meg magamnak, hogy három hónapig lézengjek. Ebben az időszakban vállaltam munkát Székesfehérváron, az Alba Volánnál. Az emberek között Ocskay Gáborra és az akkori Alba Volán felnőtt jégkorongcsapatára gondolok, a vezetőségtől elkezdve a gyúróig mindenkiről. A fő mentora nekem is és a testvéremnek is Ocskay Gábor volt.

Szóval azt éreztem, hogy nem ülhetek tétlenül, tennem kell valami jót a közösségért. Ekkor lementem a gyerekekhez, az ottani utánpótlás-nevelő tanároknak segítettem. Az elején csak bóját rakosgattam, utána látták, hogy lelkes vagyok, és ezt akarom csinálni, ezért egyéb feladatokat is rám bíztak, többek között a kis kapusok nevelését. Ez idő alatt lehetőségem nyílt belekóstolni az edzői munkába. Rájöttem, hogy ugyan szeretem ezt csinálni, de hosszú távon nem ebből szeretnék megélni, nem azt láttam életem hivatásának, hogy jégkorongedző legyek.

Milyen feladatkörei lesznek?

A klubvezetéstől azt kértem, hogy a hatásköröket, jogköröket úgy határozzuk meg, hogy ne tévedjünk egymás területére. A Csíkszeredai Sportklubnak van egy elnöke, alelnöke és van több szakosztálya. Én a jégkorongszakosztály technikai igazgatója vagyok. Jelen pillanatban folyamatban van egy olyan munkaköri leírás kidolgozása, ami meghatározza a jogkörömet és felelősségemet, ezért csak arról tudok beszélni, amit én szeretnék.

A projektem az, hogy a mai rohanó világban, amikor mindenki eredménycentrikus, találjak vissza az emberhez. Mutassam meg a közönségnek, hogy ezek a srácok, akik nagyon kemény munkát végeznek - miközben a sikerek és kevésbé sikeres időszakok váltják egymást - attól még emberek, családjuk és terveik vannak, amelyeket ugyanúgy próbálnak megvalósítani, mint én vagy bárki más.


Az én dolgom az, hogy ezeket a srácokat, mint ahogy annak idején engem is, rávezessem arra a szerintem megfelelő, jó útra, amit én is járok. Hogy miért merem ezt így kijelenteni? Azért, mert bizonyíték, eredmény van a hátam mögött: van három szép gyermekem, rendezett családi körülmények között élek és a társadalom, amelyiknek tagja vagyok, elismer és szeret. Ennél nagyobb bizonyíték úgy gondolom, nem kell. Három helyről hozok értéket: otthonról a családból, az iskolából és arról a területről, ahol felnőttem, vagyis a jégpályáról. Ha értékes tagja tudok és akarok lenni a társadalomnak, akkor ez az a három hely, ahol dolgozni is szeretnék.

Egyeztetett már a játékosokkal, beszéltek arról, hogy mik az elvárások?

Az összes játékossal, akinek érvényes szerződése van a Sportklubbal és, akikkel szerződést szeretne kötni, leültem és elmondtam, hogy mit képviselek, mit szeretnék. Ha úgy gondolják, hogy csatlakozni szeretnének ehhez, akkor menjünk együtt ezen az úton. Kitöltettem velük egy 18 kérdést tartalmazó kérdőívet.

Tíz kérdés a jégkorongról szólt, nyolc pedig a civil életről. Többek között megkérdeztem tőlük, hogy mit jelent számukra a profizmus, mit tesznek érte, tudnak-e közösségben élni a fiatal és a már rutinosabb játékosokkal, van-e példaképük, milyen problémával küzdenek, ha küzdenek, milyen pozitívumokat tudnak kiemelni a korábbi edzőikkel való közös munkából. A kérdésekre nagyon ügyes válaszokat kaptam.

A civil életre vonatkozóan megkérdeztem, hogy mivel foglalkoznak a jégkorong mellett, mennyi időt töltenek azzal, ami számukra fontos, hogyan tudnék én nekik ebben segíteni, mivel szeretnének foglalkozni a jégkorongozás befejezése után. Ugyanezeket a kérdéseket kaptam én is az Alba Volánnál, és amikor válaszoltam, akkor Ocskay Gábor megteremtette a lehetőséget, hogy azon az úton elinduljak.

Hogy érzékeltessem: ha valaki állatorvos szeretne lenni, akkor lehetőséget kell nyújtanom neki, hogy napi egy órában ezzel foglalkozzon. Ha én napi 6-8 órában jégkorongot szervezek ezeknek a srácoknak, akkor egy órának azzal kell telnie, hogy egy állatorvosi rendelőbe legalább bekukkantást nyerjen. Én vagyok az, aki elmegyek az állatorvoshoz, megbeszélem, hogy van itt egy sportoló, aki ez iránt érdeklődik, eljöhet-e, s ha igen, mikor.

Ezek szerint fontosnak tartja, hogy a profizmus utáni időszakkal, életúttal is foglalkozzon.

A legfontosabbnak tartom. Én sikeresen akkor tudtam leválni a jégkorongról, amikor még időben voltam. Annak köszönhetően, hogy egy Ocskay Gábor leült velem beszélgetni és azt mondta: „Tamás, számodra itt ennyi volt. Köszönöm, amit tettél, innen kezdve próbálj meg egy másik utat járni.” Voltak, akik megsértődtek ezekért a szavakért, de én ebbe belekapaszkodtam, hiszen tudtam, hogy Ocskay egy lehetőséget adott, hogy ne öregedjek bele a jégkorongba. Megtaláltam az utamat 27 évesen és ma már elmondhatom, hogy vállalkozó vagyok, a családomat el tudom tartani becsületesen.

A testvérem 35 éves koráig jégkorongozott, 35 évesen nem tudta igazából, hogy ha befejezi profi pályafutását, mivé válik. Másfél évig depresszióban szenvedett. Én végigcsináltam vele ezt a másfél évet, és hála Istennek, amikor távozott közülünk, boldog ember volt, mert megtalálta az élete értelmét. Én azt szeretném, hogy ezek a srácok, ha majd egyszer abbahagyják a jégkorongot, akkor ne kelljen végigmenniük ezen a másfél-két éves depressziós megtisztulási időszakon, és úgy szálljanak ki a jégkorongból, hogy felkészültek legyenek. Ha 5-10 évig napi egy órát civil dolgokkal foglalkozunk, akár diplomát is szerezhetünk abból, amire ráállunk. Ebben szeretném a srácokat segíteni, hisz a saját bőrömön tapasztaltam ezt a dolgot. Többet vagyunk civilek, mint jégkorongozók.

Mit feltételez a szakmaiság, a profizmus egy jégkorongcsapat esetében?

Legelőször is tudatosítani kell a játékosokban, hogy milyen logó alatt gyűltünk össze: a 85 éves múltra visszatekintő csíkszeredai Sportklub logója alatt. Azt szeretném, ha eldöntenék, Sportklub-jégkorongozók szeretnének-e lenni vagy nem. Amikor a játékos ez eldöntötte, akkor bejött az öltözőmbe. Innen kezdve azt kell eldönteni, hogy mi a cél. A célunk az, hogy megmutassuk: dolgozunk, harcolunk, és netán learatjuk a siker utáni babérokat. Egyszóval csapattá szeretném kovácsolni ezeket a srácokat és kitűzni eléjük azt a célt, amiért én is dolgozok szakmai vezetőként, és amiért nekik is dolgozni kell sportolóként.

Öreg kapus nem vén kapus

Ehhez megvannak a módszerek. A legfontosabbak egyike az edzés, amit közösen végzünk, hogy mindenki megtalálhassa helyét a csapatban, felmérhesse az értékét és az erejét. Lesz, aki küzdeni fog, hogy utolérje az előtte lévőt, és lesz, aki harcolni fog azért, hogy egy kicsit előrébb tartson. Húzóemberek lesznek és olyan fiatalok, akik a húzóembereket szeretnék utolérni. Az edzésmunka így közös nevező lesz, és ha van erőnk, akkor a taktikánkat rá tudjuk erőszakolni az ellenfélre. Ha ez megvan, az ellenfélnek védekeznie kell vagy visszatámadnia. Innentől hibázik, és ha hibázik, gólt fogunk tudni lőni. Természetesen csak akkor, ha egyformán erősek vagyunk csapaton belül.

Ha mondania kellene három jégkorongos alapértéket, melyek lennének azok?

Alázat, szorgalom és elhivatottság. Ha ez a három adott egy jégkorongozó esetében, akkor mindegy mennyire technikás. Innen kezdve meg fogom találni a helyét, hogy a legjobban tudjam használni a technikai képzettségét.

Tizenkét évet játszott az Alba Volánban, jól ismeri az ottani közeget. Kamatoztatni fogja székesfehérvári kapcsolatait a csíkszeredai jégkorong sikeressége érdekében?

Annak idején Antal István és Ocskay Gábor építették ki a hidat a Sportklub és az Alba Volán között. Kinevezésem után az első lépésem az volt, hogy megkerestem Ocskay Gábort és megkérdeztem, alkalmasnak talál-e erre a feladatra. A következő kérdésem az volt, hogy segít-e engem ebben a munkában, a jégkorong szervezésében. A válasza az volt, hogy ő Antal Istvánnal a hidat már kiépítette, most szakember kellene, aki azt leaszfaltozza és feldíszíti. Azóta még történtek jó dolgok, hiszen Csíkszereda és Székesfehérvár testvérvárossá vált. Nekem semmi más dolgom nincs, mint jelentkezni munkásnak, aki sokak segítségével leaszfaltozza és feldíszíti ezt a hidat.

Örök kérdés, hogy a HSC Csíkszeredának milyen mértékben kell idegenlégiósokra támaszkodnia. Mi az álláspontja ebben a kérdésben, mire lehet számítani a következő szezonban e tekintetben?

Azt szeretném, hogy 30 leigazolt csíkszeredai játékosunk legyen. Mondjuk úgy, hogy utazunk, és elindulunk 30 csíkszeredai játékossal. Szeretnénk eljutni Kolozsvárra. Nekünk mindenünk megvan, hogy átmenjünk Udvarhelyre, ahol tudjuk biztosan, hogy van még bennünk erő, hogy eljussunk Marosvásárhelyre. Ha Marosvásárhelyen úgy látjuk, hogy szükségünk lesz egy kis extra üzemanyagra, akkor majd ráérünk gondolkodni az idegenlégiósokon. De előtte szeretnénk elindulni az úton, és elérni legalább az út kétharmadáig.

Ha szükségünk lesz többletre, akkor mindent meg fogok tenni, hogy ott majd ne legyen probléma az extrával, és eljussunk Kolozsvárra.

Jelen pillanatban olyan csíkszeredai jégkorongozókra van szükségem, akikkel el tudok indulni, és a székely jégkorongnak genetikája olyan, amelyre szüksége van a román válogatottnak és a magyar jégkorongnak is. Ez nekem azt az üzenetet hordozza magában, hogy jó az alapanyag, miért dobjam ki a jót, hisz ezt csak még jobbá kell tennem az által, hogy dolgozok, szervezek és versenyeztetem.

Ez azt jelenti, hogy stabil az utánpótlásbázis, van merítési lehetőség?

Bizton kijelenthetem, hisz van rálátásom, bár nem vagyok aktívan benne, de a csíkszeredai utánpótlás-nevelésben nagyon jó és minőségi munka folyik. Jók az edzők és jó a szervezettség is. Kis szépséghibája a dolognak, hogy két külön intézményről – a Csíkszeredai Sportklub, mint állami intézmény és a csíkszeredai Iskolás Sportklub, ami szintén állami intézmény - van szó, és nem mindig megfelelő a kommunikáció, emiatt pedig félreértések adódtak.

Az a probléma, hogy ezek a félreértések nincsenek 100 százalékban helyükre téve, megbeszélve, így az ezekből keletkezett problémák sem. Azt gondolom, hogy lesz elegendő időm és energiám arra, hogy ezt a két intézményt összekössem és a kommunikációs hiányt áthidaljam. Tehát van utánpótlás Csíkszeredában, és ha rajtam múlik, lesz is.

Menedzserként az anyagi stabilitásról is gondoskodnia kell. Hogyan tervezi ezt megvalósítani?

Természetesen, hiszen egy jó menedzser nem attól lesz jó szakember, hogy diplomája van és menedzsernek hívja magát, hanem attól, hogy megoldja, elintézi a dolgokat. Ha a csapat anyagi problémákkal fog küszködni, az én dolgom az lesz, hogy ezt megoldjam, és valahonnan pótoljam. Megnézni az állami forrásokat, pályázatokat, a jogi személyeket, cégeket, vállalatokat bevonni támogatóként, és civil forrásokat is bevonni, gondolok itt a szurkolói támogatásokra és az értékesített jegyekre, bérletekre.

Milyen anyagi feltételek mellett vág neki a következő idénynek a HSC Csíkszereda?

Jelen pillanatban van egy 20 százalékos hiány, a lefedettség így 80 százalékos. Nem azt nézem, hogy mekkora a hiányunk, hanem azt, hogy mit honnan tudok kipótolni. Örülök, hogy van egy 80 százalékos kasszám, amihez össze tudom kalapolni a hiányzó 20 százalékot.

Milyen elvárásokat támaszt önnel szemben a vezetőség?

Azt várják, hogy minőségi jégkorongot szervezzek. Ebbe beletartozik az, amiről eddig beszélgettünk. Bővebben még most fogalmazódik meg a vezetőség elvárása, hisz két hónapja vagyok ott. Ez alatt egymást megismertük, megismertem a rendszert, amiben dolgoznom kell. Megismertek mint embert és megismertek mint szakembert. Most következik az, hogy elvárásokat, hatásköröket, a munkám alapjait, feltételeit megbeszéljük.

Az elkövetkező szezon tükrében mit vár el a vezetőség a csapattól?

Azt tudom mondani, amit a városvezetés, mint támogató megfogalmazott irányunkba: a MOL Ligában az első hat közé kell jutni, vagyis az alapszakasz rájátszásban, a román bajnokságban és kupában pedig play offba kell jutni. Ez az alapelvárás. Én tovább megyek ebben a dologban, és meg fogom kérdezni a román jégkorongszövetséget, hogy részükről mi a szakmai elvárás, hisz a Sportklub adja a válogatott javarészét. Ezért nagyon fontos, hogy a szövetségnek mi az elvárása, milyen irányba menjünk, milyen irányt képviseljünk a játékosaink képzésében.

Rajz Tamás és unokaöccse, Rajz Áron

Továbbá ki kell deríteni, hogy mi a sportminisztérium elvárása, hogyan dolgozzunk, milyen eredményeket szeretnénk elérni nemzetközi téren. Amikor ezekre a kérdésekre választ kapok, akkor önnek el fogom mondani, ha megkérdez. Én szurkolója, támogatója és munkása is vagyok a csíkszeredai jégkorongnak. Tudom, hogy mi a szurkolók elvárása. Azt mondtam a srácoknak, hogy ez egy színház és nagyon hasonlít a valódi színházhoz. Az emberek ide szórakozni jönnek, akárcsak a kőszínházba.

Ugyanakkor van egy nagyon nagy különbség a két színház között: amíg a kőszínházban vélt és valós eseményeket játszanak, imitálnak fakarddal, művérrel, műkönnycseppel és műmosollyal, addig itt vérre megy a játék. Hisz, ha ráütnek a kezedre, vagy beütik a fogad hokibottal, az kemény, az fájni fog. Itt valós helyzetek valós történése van, ezt a közönség is látja. Ne hagyjuk cserben a közönséget, ne kelljen visszaadni a belépőjegy árát. Megfogalmaztam nekik, hogy mi a csíkszeredai közönség elvárása, ennek szeretnék megfelelni.

Ki a kedvenc jégkorongozója? Melyik csapatnak szurkol a HSC Csíkszeredán kívül?

A 17 éves unokaöcsém, Rajz Áron és csapata, a székesfehérvári Alba Volán utánpótlás-egyesülete a kedvenceim a Sportklubon kívül.




ÉletmódRSS