Így nevelünk narcisztikus gyermekeket?
Gy. A. 2015. március 20. 11:20, utolsó frissítés: 2015. március 23. 08:57Tényleg rosszat teszünk a gyereknek, ha folyton túlbecsüljük, állítja egy friss pszichológiai kutatás.
A narcisztikus személyiségzavart krónikus, mindent elsöprő grandiozitás, felsőbbrendűségi érzés, az elismerésre való kiéhezettség jellemzi. Ez a lelki beállítódás az empátia és a bűntudat hiányával, arroganciával és irigységgel jár együtt. Mivel a narcisztikus személyiségzavarban szenvedők számára az az alapállás, hogy ők tökéletesek, a világgal van baj, a legnehezebben kezelhetők közé tartoznak, a különböző terápiák az esetükben nem sok eredménnyel kecsegtetnek.
Ebben a pszichológusok nagyjából egyetértenek, abban viszont már nem, hogy pontosan milyen gyerekkori tényezők vezetnek ennek a személyiségnek a kialakulásához: az elhanyagolás vagy éppen a túlzott idealizálás. Egy friss kutatás most megint a második irányba billentette el a mérleg nyelvét.
A szülők azáltal nevelik narcisztikussá a gyermekeiket, hogy folyamatosan túlértékelik őket – állítja a tanulmány. A következtetés pedig az, hogy sokkal jobb, hogyha csak arra törekszünk, hogy szeretetteljes légkört biztosítsunk számukra, mert ez valóban magasabb önbizalomhoz vezet, és nem narcizmushoz.
A gyermekek elhiszik, amit a szüleik mondanak nekik, azt is, hogy ők sokkal különbek másoknál – nyilatkozta Brad Bushman professzor, a tanulmány egyik szerzője. És ez lehet, hogy nem tesz jót sem nekik, sem a társadalomnak – vonja le a következtetést. A Proceedings of the National Academy of Sciences lapban megjelent tanulmányt a PsyBlog foglalta össze.
Ez az első ilyen jellegű kutatás, amely hosszú távon követte, hogyan fejlődik ki a narcizmus. A kutatók 565, a vizsgálat kezdetén 7 és 11 év közötti holland gyereket figyeltek meg. Ezt az időszakot tartják a kritikus kornak, amikor a narcizmus megjelenik. A gyerekek esetében figyelték a tipikusan a narcizmushoz köthető személyiségjegyek kialakulását, pl. a meggyőződését, hogy jobbak vagyunk másoknál. Ezzel párhuzamosan pedig a szülőket is kikérdezték a gyerekeikről.
Bushman az eredmények kapcsán elmondta, hogy a kutatás a saját szülői hozzáállását is megváltoztatta: „amikor a '90-es években elkezdtük a kutatást, még azt gondoltam, hogy a gyermekeket úgy kell kezelni, mintha egészen különlegesek lennének. Most már ügyelek arra, hogy ne tegyem”. Fontos, hogy melegséget kapjanak tőlünk, mert ez erősíti az önbizalmat, de a túlértékelésük narcisztikus hajlamokat alakíthat ki bennük – fejtette ki.
Mindenki "különleges"
Ugyanez a tudóscsoport egy korábbi kutatásában egyébként azt vizsgálta, a szülők hogyan értékelték gyerekeik teljesítményét. Például megkérdezték őket, hogy mit tudnak a gyerekeik Alberta királynőről vagy Benson Nyuszi meséiről. Bár mindkettőt a kutatók találták ki, egyes szülők azt állították, hogy a gyermekük mindent tud ezekről a történetekről. Eddie Brummelman, a tanulmány másik társzerzője elmagyarázta, hogy a túlértékelő szülők hajlamosak azt feltételezni, hogy a gyereküknek nagyon sok különböző témáról van tudása, még azokról is, amelyek nem léteznek.
Természetesen a következtetésekhez hozzáteszik, hogy a szülői túlértékelés nem az egyetlen kiváltó oka a narcizmus kialakulásának, több genetikai, illetve egyéb környezeti tényezők is közrejátszhatnak. Vannak gyerekek, akik eleve hajlamosabbak erre.
Brummelman szerint az eredményeknek van egy nagyon praktikus vonzata is: különböző tréningekkel segíthetik a szülőket abban, hogy megtanulják anélkül kifejezni a szeretetüket és az elismerésüket a gyermek irányába, hogy azt mondanák nekik, hogy mások fölött állnak és kiváltságokra jogosultak.
illusztráció: holbox via Shutterstock.com
Eltérő magyarázatok
A pszichodinamikus elméletek szerint a rideg, elutasító szülők gyermekei lesznek narcisztikusak. A szeretethiányban felnőtt gyerek az „értéktelenség” érzése ellen védekezik azzal, hogy azt bizonygatja magának, hogy ő tökéletes. Vagyis az ok a szülők elfogadásának és szeretetének hiánya, ha valakivel gyermekként állandóan azt éreztetik, hogy semmi sem elég jó, bármit is tesz. Az ilyen megnyilvánulások megakadályozzák az egészséges énkép kialakulását, és a szégyenérzetük, önbizalomhiányuk leküzdése érdekében másokra vetítik az érzéseiket, másokat okolnak, és önmaguk különleges mivoltának hangsúlyozására törekednek. Ezt támasztja alá, hogy a bántalmazott, vagy elvált szülők gyerekei, illetve félárvák esetében gyakoribb ez a személyiségzavar.
A behaviorista, kognitív modellek szerint viszont a túlzott felülértékelés, a gyereket idealizáló, a gyermeken „imádattal csüngő” szülők, akik folyton a gyerek másságát, különlegességét hangsúlyozzák, ők tanítják meg nagyon korán arra őket, hogy túlbecsüljék saját magukat. Ezt támasztja alá a megfigyelés, hogy a narcizmus gyakoribb az elsőszülöttek és az egykék esetében.
A szociokulturális elméletek ezzel szemben tágabb kontextusban vizsgálják a kérdést, és úgy vélik, hogy a társadalom történetében vannak „narcisztikusabb korszakok”, amelyek jellemzően énközpontú, szociális vakságban szenvedő, anyagias fiatalok nemzedékét termelik ki. Sokan gondolják úgy, hogy manapság a narcizmus valóságos társadalmi járvánnyá vált, és a narcisztikus "értékrend" sokak számára a normalitásnak tűnik. Erről szól például Jean M. Twenge és W. Keith Campbell pszichológusok A narcizmus-járvány (The Narcissism Epidemic, 2009) című könyve is, amely szerint az Egyesült Államokban tapasztalt járvány hosszú távú hatásai tönkreteszik a társadalmat, mivel agresszivitáshoz, anyagiassághoz és sekélyes értékekhez vezetnek.
Nagyképes illusztráció: Lars Christensen via Shutterstock.com