2019. október 17. csütörtökHedvig
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Hogyan húznak csőbe nap mint nap?

Sipos Zoltán 2004. június 11. 16:05, utolsó frissítés: 16:01

A szemetes kis pluszpénzért kunyizik, a pincér zsebrevágja a visszajárót, a szomszédnak hirtelen meghal a kislánya, és nincs pénze eltemetni – összegyűjtöttük a legismertebb átverési cseleket. #b#Hazai specialitásokkal!#/b#





Álláshirdetések közt gyakran lehet olvasni olyanszerű távmunka-reklámokat, melyben számítógéppel rendelkező fiatalokat keresnek és hatalmas összegű fizetéseket ígérnek. Amúgy a meló mibenlétét sűrű homály fedi. Ha már olyan kíváncsi vagy, megrendelhetsz egy kis csomagot, abban minden részlet benne van – ez X pénzösszegbe fog kerülni, postai utánvétellel lehet fizetni.

Nem jó biznisz megrendelni a csomagot: egyrészt nem tudni, mi van a csomagban, másrészt a megrendelés korántsem egyenértékű a munkaviszonnyal. Ez vásárlásnak minősül, legfeljebb a fogyasztó-védelemnél lehet panaszkodni.


Más. Becsenget egy szemetesember,

mondjuk május 1.-én, Salprest-kezeslábasban: elnézést kér a zavarásért, s előadja, hogy ugye május 1.-e munkaszüneti nap, dehát ők halálra dolgozták magukat aznap is, és hogy izé... ezt nem honorálnánk valamiképp. Ez csuklóból kivédhető: a rezsibe eleve bele van számolva a szeméthordási díj, ha valóban jár nekik plusz-pénz, akkor azt a szolgáltató közmű úgyis behajtja a lakókon.



Szempillantás alatt vált a csávó: ja nem, nem erről van szó, csakhogy történetesen ma van a Szemetesek Világnapja, és hát megünnepelnék... Nemleges a válasz, a puhítás folytatódik: dehát kicsi a fizu, sok a gyerek... bár egy darab kenyeret, az biztos akad.

Egy szelet kenyeret viszont nem akar elfogadni: mondja, bár kennénk meg valamivel, esetleg kis szalámi is jöhet! (No comment, az ajtó nagyot csattan.)

Ugyanez, másképp: beállít egy "szomszéd" – nem baj, hogy nem ismerjük egymást, ő a másik lépcsőházban lakik, és hát meghalt a kislánya. Itt csuklik egy nagyot: nincs pénz a temetésére, és nem-e lenne kedvünk belepótolni, már minden szomszédunk pótolt, meg Isten is...


A bogárirtó-átverés:

szintén egy hivatalosnak ható kezeslábas szükséges hozzá egy igazolványnak kinéző, nemzetiszín plecsnivel. A duma: érkeztek poloskát irtani, most végeztek a szomszédoknál (sorolják is a neveket, kinézték a lakónévsorból a fiúk). Meglengetnek egy flakont, tényleg lötyög benne valami lé, autoritást mímelve jönnek is befele.

Egyikük azonnal nekiáll, és valami borzalmasan büdös folyadékot fúj ide-oda a lakásban, a másik már írja a számlát (2-300 ezer lej lesz). Őket egyszerűen ki kell dobni, és a már szétfröcskölt folyadékot sem szabad kifizetni: elvégre nem mi kértük.

A vécésnéni-trükk: bemész egy jobbacska vendéglő illemhelyére (véce-használati díj nincsen feltüntetve a bejáratnál). Bent egy nőszemély tartózkodik, mondjuk, mosakszik éppen – és nyújtja a markát. Akadnak, akik fizetnek is...


Borravalóval mindenki szívott már legalább egyszer:

az éttermi számla X összeg, apró éppen nincs, ilyenkor muszáj a fogyasztásnál jóval nagyobb értékű bankjegyet adni a pincérnek. A jólnevelt frájer száján kicsúszik ilyenkor egy "köszönöm" – a bankó azonnal úszott, a visszajáró borravalóvá minősülve a pincér zsebébe vándorol.

Rosszabb hírű vendéglőkben egyes menükön nem egy adag árát tüntetik fel, hanem azt, hogy mennyibe kerül 10 deka az illető kajából. Természetesen minden nagyon olcsónak hat – csakhogy egy adag mondjuk 20 deka. És ez csak a számlázáskor derül ki...

Kocsmában nem túl kifizetődő mulatság egy nagyobb asztaltársaság utolsó tagjának maradni. Ha észrevesszük, hogy egyre-másra szállingóznak el az emberek (ők állítólag a pultnál fizetnek), felkészülhetünk arra, hogy nem csak saját söröcskénket kell majd fizetnünk...


Más esetben a pincérek fújják fel a számlát:

35-40 elfogyasztott sör után fel sem tűnik, ha hozzácsapnak még vagy tízet. Ha fel is tűnik, próbált már valaki részegen a fogyasztásának utánaszámolni?

A karamellát, cukorkát meg rágcsit is nagyon meg lehet unni, ha folyton azt adják visszajáró helyett a boltokban. A kasszásnők újfajta generációja már nem is strapálja magát a kínálgatással: ők automatice kerekítenek. A folytonos drágítások miatt meg egyes helyeken már nem is tüntetik fel a termék új árát, csak a kasszánál közlik.

Éjszaka nem érdemes kimérendő dolgokat vásárolni: az éjjel-nappali boltokba ilyenkor csak bekukucskálni lehet egy kisablakon keresztül, a mérleg pedig természetesen a legtávolabbi sarokban található. Emiatt nem lehet leolvasni – és ki garantálja, hogy a kért fél kiló izé nem negyven deka valójában?


Már klasszikus trükknek számít

a nagyvárosba látogató vidéki nagymamák csőbe húzása: az állomáson beülnek egy taxiba, előrángatnak egy gyűrött papírfecnit, rajta egy címmel. Azt sem mulasztják megemlíteni, hogy először járnak a városban. Ilyenkor egy kis városnézés garantált, a taxis meg – ha éppen nagylelkű hangulatban van – csupán kétszeres díjat kaszál.

Végül a turkálók bevett vásárló-csalogató fogása hatalmas betűkkel kiírni: 50%-os akció, csak most, satöbbi. Csakhogy ki tudja megmondani, mennyi volt az ott árusított ruhák eredeti ára? A vásárló persze boldogan távozik: féláron vette meg a Nyugaton ingyért szerezhető rongyot.

illusztráció: Alberto Ruggieri

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS