2017. július 22. szombatMagdolna
27°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Hová visz a Korai Öröm?

kérdezett: Sütő Zsolt 2004. április 27. 14:21, utolsó frissítés: 14:21

Nálunk #b#nincs mit megfogni#/b#, mibe belekapaszkodni, mit imádni. Az emberi karakterek nincsenek előtérbe helyezve, a zene szétfolyik. Át kell törni a gátakat a megkeményedett ízlésvilágok között: mondja a Korai Öröm billentyűse.






Vannak, akik a mai elektronikus zenei mozgalmat az egykori népzene világához hasonlítják. A helyszín a falvakból áttevődött a városba, a változatokat remixeknek hívjuk, de lényegében mintha ugyanarról a folyamatról lenne szó. Hogyan látod te ezt, és hol helyezkedik el a Korai Öröm ebben a történetben?

Biljarszki Emil, a Korai Öröm billentyűse: – A népzenei és a rockzenei mozgalom között látok párhuzamot, de az elektronikus zene egészen más. Az inkább a 21. század, az individualista-virtualista korszak jellemzője. Az elektronikus zenének nincs kapcsolata a természettel (míg a népzenének van), hanem az ember teremtette világ eredménye.


Egy ember képzeletéből születik steril környezetben és nem az emberek kölcsönhatásából egy élethelyzetben. Amire gondolsz, talán a népzene "felturbózása" remixek és modern hangszerelések formájában. Ez tényleg tekinthető a népzene továbbvitelének. Formáját tekintve a Korai nem elektronikus, hanem inkább rockzenei formáció, bár a zenénk szerintünk nem rock.

A 12 tagú zenekarhoz a koncert közben élő videómixet, diavetítést készítő trió is hozzátartozik


Hagyományos rock-hangszerekkel és felállásban dolgozunk. A népzenéhez – vagy inkább a táncházhoz - annyi a hasonlóság, hogy a zene spontán improvizációból születik. Az elején, amikor csak úgy játszunk valamit és megjelenik egy jó téma, az megfoghatatlan és képlékeny (sokszor el is száll), később azonban megszilárdul és felveszi a koncert formáját.

Az elektronikus zenével a monotonitás és az elektronikus zenében használatos ritmusok a rokon vonások. Egyébként a zenekar filozófiája, hogy nincs filozófiánk, és nem próbáljuk kategorizálni és megmagyarázni a dolgokat. Így a fentit vedd egyéni eszmefutamnak, amit le lehetett volna írni egészen másképp, sőt, az ellenkezőjét is kifejthettem volna.


Úgy érzem, hogy a Korainak valamiféle egészséges kapcsolata van a természettel is, nemcsak a természetessel. Bőven használtok hagyományos népi hangszereket, természeti (vagy olyan hatású) hangokat. Természetes alatt azt értem, amit a kultúrák és megkeményedett ízlésvilágok közötti gátak feltöréséről mondtál. Jól látom?

B. E.:– Jól látod. Ki is lehetne bővíteni a gondolatmenetet a természetes életmóddal. Itt nem(csak) az egészséges táplálkozásra gondolok, hanem arra, hogy felhozzuk a felszínre azokat a természetes adottságokat, értékeket, vágyakat, amelyeket a természetellenes életvitelünk nap mit nap elnyom. Ezek szerint élni, kibontakozni: ez is idetartozik.


Mi kerül a felszínre ebből a természetesből a koncerteken?

B. E.:– Természetesen viselkedünk...


Ami a népzene "felturbózását" illeti, nemrég két projektben is részt vettél, ami ezen a vonalon halad. Beszélnél-e erről? A közönség hogyan fogadta ezeket? Készül-e valami új és hasonló felétek?

B. E.:– Biztos a Gypsyhouse kiadásában megjelent Etchno és Romano Trip lemezekre gondolsz. Ezeknek komoly visszhangjuk volt – ezelőtt senki nem rakta le ennyire tudatos formában a magyar/cigány és az elektronikus zene hibridjének alapjait. Külföldön mostanában kezdtek megjelenni hasonló albumok (Electric Gypsyland – Crammed Disc kiadó).

"A zenekar csak közvetíti a pszichedekiát"


A közönség live act hiányában nem nagyon tudta fogadni a lemezeket, így nem lettek bestsellerek. Viszont a Balkan Fanatik albuma, ami eredetileg a Gypsyhouse-hoz tartozott, aztán a Warnerhez került át, az év világzenei albuma lett. Hasonló projekt? Csináltam egy bolgár zenekart – minden tagja bolgár – egy zenész barátommal és két népdalénekes lánnyal, a nevünk Trigrad. Játszottunk tavaly a Szigeten és a pesti klubokban, jó volt. A képlet hasonló: népének, népi hangszerek és gépek.


A Trigraddal hol lehet legközelebb találkozni, illetve terveztek-e a lemezkiadást?

B. E.:– Valószínűleg július 11-én, Belgiumban. De megpróbálok Magyarországra is szervezni valamit ez idő tájt. A probléma a távolság, így nem nagyon tudunk koncertezni. Lemezkiadástól távol állunk még.


Romániai, erdélyi fellépések?

B. E.:– Volt, többször játszottunk Kolozsváron (amiért Bartha Ernőnek jár köszönet). Nagyon jó emlékeink vannak. Egyszer doboltunk is a Ftéren napközben. A legemlékezetesebb fellépés a sepsiszentgyörgyi koncert volt... a főtéren tömeg, össznépi mulatság, nagy színpad. Sokféle zenekar lépett fel, kicsit féltünk is hogy a mi zenénk nem szól olyan széles közönséghez.

Ennek ellenére mindenki beindult, cigány gyerekek nyomták a saját táncaikat az arabos beütésű számainkra... Tulajdonképpen az ilyen eseményeket sokkal többre értékeljük mint amikor a saját "szakértő" közönségünknek játszunk. Muszáj feltörni a gátakat a nemzedékek, a kultúrák és a megkeményedett ízlésvilágok között. A jó zenének ezek mögé kell elmennie és az ember lényegéhez szólni.

Ha ez sikerül, akkor az emberek megértik, hogy lényegüket tekintve egyformák, a többi meg lényegtelen.



Mennyire vagytok ti közösség? Egyfajta erős életérzés süt a zenéből, és úgy az egész Korai-jelenségből: mintha valamiféle utazókkal lenne dolgunk...

B. E.:– Nehéz kérdés. Zenében és zenével kapcsolatos dolgokban közösség vagyunk, félszavakból megértjük egymást. A közösségérzés koncertek közben a legerősebb. Akkor nem is tudjuk felmérni, mennyire együtt vagyunk, mert ez másfajta, a szociológusok által még nem igazán le- és megírt együttlét. Amúgy a hétköznapokban van, aki gyakrabban találkozik a társasággal, van olyan, aki egyáltalán nem.


A fellépéseken a kép (diavetítés, fények, videómix) ugyanolyan fontos szerepet tölt be, mint a hang ?

B. E.:– Igen. Legalábbis a VJ-k nálunk teljes rangú zenekari tagoknak számítanak, nem meghívott vendégek. Én a videót egyébként nem is látom, mivel háttal állok neki...


Hová visz a Korai Öröm, ha rábízod magad?

B. E.:– Ami engem illet, akkor az anyagi csődbe... Ha pedig nem a zenekarról beszélünk, hanem arról a megfoghatatlan érzésről, ami jelen van a jó koncerteken és a jó próbákon, akkor ez egyfajta bepillantás egy másik világba. Ahol egység van és nem kettőség, ahol minden rendben van, mert te személyként eltűnsz, miközben jelen vagy. Az a másik világ ugyanannyira reális, mint a hétköznapi; csak azért megfoghatatlan, mert a társadalom nem térképezte fel és nem kategorizálta.

Az a világ ez a világ, de a civilizációs beavatkozás előtt/nélkül. A hétköznapi világunk hozzá képest olyan, mint az emberi nyelv az univerzum összes jelenségeivel szemben: érthető, de szegényes. A Tudat Őstengerébe (abba a világba) való időnkénti bekukucskálás volna a pszichedelia (tudattágítás), egy esély, s ha egyszer megtörtént, akkor élhetsz tovább ugyanúgy, vagy "freak" leszel és növeled az egódat azzal, hogy furcsa történeteket mesélsz és időnként elmenekülsz egy érthetetlen helyre, csak hogy ne itt légy.

Vagy összeszeded a fegyelmed, energiád és megpróbálod feltérképezni azt a világot, megtanulni benne közlekedni, levonni a tanulságokat és a sajátodba integrálni. A tapasztalat azt mutatja, hogy akiknek ez sikerült, többet is tudtak, meg boldogabbak is lettek.

"Egy szép női ének és egy értelmes szöveg üdítő hatással bír" (Biljarszki Emil új zenekara, a Trigrad)


Aláhúznám, hogy ezt a folyamatot a zenekar nem hozza létre, csak közvetíti; ugyanolyan szenvedő alanya, mint a közönség, valamivel több szabadsággal, mert alakítani tudja a formáját. Ezzel azt akarom mondani, hogy a fenti kérdésre te ugyanennyire vagy meghatalmazva válaszolni, mint én.

Sőt, többet is tudhatsz és mélyebbre is merülhetsz ebbe a folyamba. Van egy lány, aki a tavalyi mezőtúri koncertünk során valamiféle megvilágosodásban részesült. Kapott némi fényt és útmutatást. Velem például ilyen nem történt koncerten.


Nektek sikerült? Gondolok itt arra, hogy valamivel több szabadsággal rendelkeztek, mert alakítani tudjátok a formáját az említett folyamatnak.

B. E.:– Ha úgy fogalmazunk, hogy "sikerült", akkor Buddhára és társaira kell gondolnunk. Persze vannak fokozatok. Mi valahol tartunk, vagyunk, de sokkal közelebb a "normális" emberekhez, mint a fent említettekhez.


Hogy jutottál el ehhez a tapasztalathoz?

B. E.:– Nem zenészként, emberként. Mindenki eljuthat oda, én egyelőre csak nagyon rövid időkre tudom ezt fenntartani. Hogyan? Először kíváncsisággal, aztán gondolkodással, olvasással, különböző technikákkal. A véletlenszerűen elért állapotok újrakeresésével. Igazából a fent említett jelenség a meditáció eredménye, csak én például nem nagyon tudok meditálni a szó klasszikus értelmében...

Segítenek mindenfajta "tevések", pl. a reiki és a Castaneda-féle tensegrity. Nem minden zene vezet a "semmibe", a leírhatatlan mindenbe. A szöveges, kötött zenék bizonyos, többnyire (e)világi hangulatokat közvetítenek, sokkal inkább emberi formájúak. A sok koraizás közepette nekem időnként hiányzik az emberi forma abban, amit produkálunk.

A szép női ének és egy értelmes szöveg üdítő hatással bírna. De az egy másik sztori. Talán ezért sem leszünk sztárok soha – nálunk nincs mit megfogni, mibe belekapaszkodni, mit imádni. Van egyfajta jelenlét, de az emberi karakterek nincsenek előtérbe helyezve, a zene pedig szétfolyik.



ÉletmódRSS