2020. május 31. vasárnapAngéla, Petronella
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Megnéztük a Szerelempatakot: élveztük, de nem élveztünk

2014. február 19. 18:26, utolsó frissítés: 20:18

A pillanatnyilag legjobban hájpolt magyar dokumentumfilm megosztotta a szerkesztőségünket, viszont a táj felénk tényleg szép.


Mr. Red

Miért ez a címe? A képalkotás Másik János zenéjével nagyon szép elegyet alkot, a laza narráció lassú folyama tetszetős, a történetek kollázsa is. Ezek azonban nem mutatnak túl önmagukon, nem kapunk magyarázatot rá, hogy miért hangzanak el ezek a történetek, nem kapunk egy egységes képet sem a falu, sem a vidék szexuális szokásairól. A történetek természetesen jók, helyenként meghatóak, a film egész textúrája homogén, de a témát nem tartja össze semmi. Olyannyira nem, hogy egy öreg néni adott ponton arról mesél, hogy ütött agyon valakit Bergmann-csővel. Nyilván, ha az alanyok székelyek, akkor rögtön érdekessé válik a téma, holott ezek a történetek semmiben nem különböznek mondjuk egy dunántúli falu öregjeinek sztorijaitól. Egzotikusnak egzotikus, megható és vicces, van élvezés, de szárazon.



Ms. White


Nagy elvárásokkal ültem le megnézni a Szerelempatakot, egyrészt azért, mert a székely 80-asok és a szex már önmagában ígéretes téma, másrészt a film trailerje miatt, amely igényes fényképezésről és hiteles sztoriról árulkodik. Sajnos, az elvárásaimhoz képest foghíjasnak éreztem a filmet, olyan érzéssel maradtam, mintha a trailer kibővített verzióját néztem volna meg. A legjobb részek – a domboldalon leguruló 80+ nők, a szereplők testi szerelemről szóló életlecke-szerű megállapításai mind-mind benne voltak a trailerben, így alig találtam némi meglepő, elgondolkodtató tartalmat a filmben.

A történetmesélés lassú folyásában ugyan látható a rendezői szándék, azonban az első tíz perc után már zavarónak, később unalmasnak hatott a rengeteg vágókép: hol egy eget átszelő madár, hol a hargitai fenyves, hol egyéb idillinek szánt táj- vagy közelkép hátráltatta a történet pörgését. A filmből éppen az hiányzott, ami számomra a lényege lett volna, éspedig a kerek, összeálló történetté formálódó embermesék. Talán jobban örültem volna, ha kevesebb szereplőt többet beszéltet a rendező. Így összességében azzal a benyomással maradtam, mintha kicsengetési kártyák velős idézeteit tolmácsolták volna székely 80-asok, szex témában.



Mr. Black

A Szerelempatak egy sokak által unalmasnak ítélt kép, az erdélyi falu világának abban a meglátásában hoz újat, amivel nem sokan foglalkoztak, pedig a téma úgymond mindenki lába előtt ott hevert: a szexualitáséval. Az élet és a valóság, amint szokott az lenni, mindig jóval árnyaltabb, és eléggé sokszor párhuzamos is azzal, amit képként kialakítunk, főleg egy ilyen, beskatulyázottnak számító világról. Nemcsak arra képes ez, hogy meglepjen, meghasson, hanem arra is, hogy szórakoztasson vagy az őszintesége révén nevettessen, ne az effektjeivel vagy hasonló mesterséges rájátszásokkal érjen el hatást.

Az erdélyi falu szexualitása, mint látható, teljesen párhuzamos azzal a képpel, amit felszínesen meglátnánk, vagy amiről első körben vallanának ezek az emberek. És, lássuk be, teljesen párhuzamos azzal, amit a vallásosság vagy a konzervativizmus Erdély-képe láttat.

És ebben új és egyben ebben jó a film. Kényes témákhoz nyúl, őszinte, és a tájjal együtt valamilyen életérzést is átad. Mire várnánk többre?

Fő észrevételek: 1. Az emberek mindenek előtt emberek. 2. A táj felénk tényleg szép.

Legjobban tetszett: eredeti, őszinte és vicces gesztusok megfogásának az igyekezete (pl. a kaszát fenő bácsi esete)

Legjobban idegesített: a zene. Azonkívül, hogy nem illett sehova, sokszor pont azt takarta ki, ami a legtöbb "ízét" szolgáltatta volna egy képnek: a hozzá tartozó hangot. (maradjunk a kaszát fenő bácsinál)

Fő kérdések: Ez mennyiben volt megrendezve? (spoiler) Mi történt a nénikével, aki börtönbe került, végül "csak" betörtek hozzá, vagy az is szexuális konnotációjú volt?

Amúgy: nem untam, tetszett a vágás, a színek, a hangulat és az, ahogy megfogta a történetet (nem kommentál, szabadon hagyja lebegni a történeteket, így lehet filózni dolgokon).

Azontúl: ajánlom.



Mr. Grey

Nagyszerű témaválasztás, kivételes képek, mégis kis hiányérzet maradt bennem. Az előzetes és a megjelent cikkek alapján több elbeszélő részre számítottam, és a poénok nagy részét is lelőtték az általam olvasott írásokban. Pedig ez egy dokumentumfilm, műfaji korlátai miatt ennél több nehezen várható el tőle, mégis a sok tájkép, a hosszan a semmibe meredő tekintetek furcsán hatottak, olykor unalmasok voltak, de ez talán annak tudható be, hogy számomra egyáltalán nem ismeretlen a székelyföldi falusi életmód, nem ad sok újat egy szekeres vagy egy tyúketetős kép.

A történetek annál inkább: szerintem zseniális ötlet volt megszólaltatni ezeket az idős embereket szerelem-szex-erotika tematikában, és az, hogy sikerült is interjúalanyokat találni, nem kis teljesítmény. Párszor olyan érzetem volt, mintha a nagy bemondásokat „hegyes csöcsű lány”, a „csalán a legjobb potencianövelő” többször felvették volna, mesterkélten hatottak, de lehet, hogy csak a vágások miatt. Még egy apró kritika: történetileg nem értettem, hogy a gyilkolásos-börtönös jelenet miért került be a filmbe, de lehet, hogy velem van a baj.

Imádtam, hogy nem csak az jött le a filmből, hogy a nők régebb mennyire kiszolgáltatottak voltak a férfiaknak (ha a férj akarta, a dagasztást is abba kellett hagyni), hanem olyan történeteket is feldolgozott a rendező, ahol a férj volt a szenvedő fél (a megcsalt bácsi, aki sose tette szóvá azt, hogy feleségét a spájzban kapta a szomszéddal).



Mr. Yellow

Az íz megvolt benne, de hiányzott belőle a hús, az ennivaló, amitől jól is laktam volna, és nem csak az ízét érzem meg. Szeretem hallgatni az idős embereket, ahogyan mesélnek, szerettem hallgatni dédnagyapámat is, ahogyan előadta fogságának és legénykorának történeteit, és szerettem volna meghallgatni a csíkszentdomokosi Rózsi nénit és Pista bácsit is, a már nem létező nemi életükről, és a vágyról, ami megmaradt. Biztos vagyok benne, hogy még lett volna hús a témán, sőt egyértelmű, hogy a szereplők is sokkal többet beszéltek, de ami megmaradt, csak a szépen s ízesen előadott szentenciák.

A képek persze szépek, a zene találó, nekem a fedőképekkel sem lenne gondom, ha lenne mögötte szöveges tartalom. De a beharangozókban elpufogtatott pár poénos megjegyzésen kívül nem sok maradt benne, szinte az összes sztorit ismertem már. Így már az sem vigasztal, hogy közben van időm gondolkodni, önreflexívnek lenni a saját sorsomon. Őszintén nem értem, hogy mit esznek rajta az emberek.



Mr. Pink

Nekem pont a legtöbbet kritizált része jelentette azt a pluszt, amiért mindenképp megérte végignézni: a gyönyörűen filmezett életképek. Számomra ezek helyezték el térben és időben ezeket a történeteket, és tették életszerűvé, megfoghatóvá az egészet. Enélkül valószínűleg az lett volna az érzésem, hogy idős emberek magánéletében vájkálok, még akkor is, ha ezek a megnyílások természetesek, az én-már-mindenen-túl-vagyok-hát-miért-ne-mondanám-el érzés sugárzik belőlük.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS