2019. november 19. keddErzsébet
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Közpénzen szórakoznak a kormánypárt polgármesterei?

S.M. 2004. március 04. 17:21, utolsó frissítés: 17:11

Csütörtök este a Prima tv leleplező műsorának a Teleorman-i polgármesterek és tanácsosok a főszereplői. Az örömlányokkal való mulatozásaikat ezúttal talán választóik is láthatják: ha valakik #b#nem kapcsolják ki#/b# ismét az áramot.





Kenőpénz helyett lakoma

A Teleorman megyei tisztségviselőket az önmagukat Szemtanúknak nevező forgatócsoportnak sikerült lefilmeznie, miközben féktelenül mulattak egy megbundázott tanácsülés után. A tévénézők annak is tanúi lehetnek, hogy a megválasztott helyi képviselők tulajdonképpen mivel foglalkoznak, amikor „komoly”, európai integrációs vagy gyermekjogi szemináriumokon vesznek részt. Ezeken a rendezvényeken – tanúsítja a film – a polgármesterek szívesebben élvezik a prostituáltak szolgáltatásait.

Amint a múlt heti műsorból már kiderült, a forgatócsoport erotikus táncműsorokat szervező ügynökségnek adta ki magát, akiktől a prostitúció sem áll távol, és jól menő üzletüket ki szeretnék terjeszteni a Teleorman megyei településekre is. Ezzel az ürüggyel sikerült bejutniuk a megye polgármestereinek körébe, és közeli kapcsolatba kerültek Nanov és Buzescu községek vezetőivel. Egy ital mellett kedélyesen megbeszélték az elöljárókkal a lefizetés körülményeit, beleértve a csúszópénz mértékét, amit a helyi tanácsosoknak kell adni, hogy áldásukat adják a gyanús üzelmekre.

Miután a legapróbb részletet is megbeszéltek, csak a tanácsülés volt hátra. Az ülés előtt – derül ki az összeállításból – a Nanov-i polgármester, Petre Dragan felhívta a filmeseket, és az eredeti terv megváltoztatására kérte őket: ne adjanak fejenként 500 ezer lej kenőpénzt a tanácsosoknak, helyette vendégeljék meg őket. Dragan utasításai szerint a Szemtanúk le is foglalták Alexandria legelitebb éttermet.


A csábos Cristina

A helyi tanács gyűlése valóban ellenkezés nélkül, egyhangúlag megszavazta a tervet – állítják a riporterek. Cserébe az álügynökök is be kellett tartsák a szavukat, és megrendezniük a lakomát. A tanácsosok eleinte kissé kérették magukat, de aztán testületileg megjelentek a vendéglőben.

A Szemtanúk – állításuk szerint – alig győzték itallal és zenével a Nanov-i tanácsosok mulatságát. Alig telt el egy óra az ünneplésből, amikor elővették az utolsó ütőkártyájukat is. A színpadon megjelent Cristina, a profi sztriptíz-táncos akit erre az alkalomra fogadtak fel.

A tanácsosok nem győzték táncba vinni és simogatni a hölgyet, függetlenül attól, hogy milyen idősek voltak vagy milyen párthoz tartoztak, a tisztségviselők nem tudtak betelni Cristinával – mesélik az újságírók.

Ahogy a vendégek befejezték a sörözést, a forgatócsoport nyomban visszaindult Bukarestbe, de előtte még taxit hívtak a polgármestereknek, hogy azok haza tudjanak menni. Néhány óra múlva a taxisvállalat vezetője felháborodottan hívta fel a Szemtanúkat, hogy fizessék ki az esti viteldíjakat, mert a „nagytiszteletű elöljárók” kiegyenlítetlenül hagyták a számlákat.


Lányok ajándékba

A riporterek kalandjai a Teleorman-i polgármesterekkel azonban tovább folytatódtak. Mivel sikerült elhitetniük, hogy könnyen szórják a pénzt, sztriptíz-táncosokkal, sőt prostituáltakkal dolgoznak, és jó kapcsolataik vannak – a hírük gyorsan terjedt a megye polgármesterei között.

Marian Ilie, Calamtuiu polgármestere
<br />
alsóneműben várta a Marian Ilie, Calamtuiu polgármestere
alsóneműben várta a "meglepetést"
Néhány héttel az Alexandria-i lakoma után újra felhívta őket Petre Dragan, és segítségüket kérte egy „bizonyos problémában”. A Nanov-i polgármester a többi település PSD-s vezetőjével együtt szemináriumon vett részt a tengerparti Mamaian. Az összejövetel témája komoly volt: a gyermekek jogainak a védelme. Az amerikai kormány szervezte és pénzelte az eseményt, de azt, hogy kik vettek rajta ingyenesen részt, a Teleorman-i Megyei Tanács döntötte el.

Petre Dragan arra kérte a Reporter Incognito munkatársait, hogy szerezzenek neki és barátainak néhány prostituáltat. A filmesek eleinte bajban voltak, hogy honnan kerítsenek hírtelen örömlányokat, de mivel, állításuk szerint, nyáron a tengerpart tele van az ipart űző hölgyekkel, így elvállalták a feladatot.

Dragan már türelmetlenül várta őket a szálloda előtt. A riporterek bemutatták neki a lányokat, a polgármester pedig tetőtől talpig végigmérte őket. Dragan még a telefonbeszélgetés során elmondta, hogy a prostituáltak két polgármester szobájába kell eljussanak.


„Én vagyok a legerősebb polgármester”

A vörös hajút Radoiesti elöljárójának, Marian Armeanunak szánta. A lányt a polgármesterrel együtt kísérték fel a szobához. Armeanut összeismertették a lánnyal, aki megígérte, hogy egy óra múlva kész lesz. A barna lány a Calamtuiu-i polgármesternek, Marian Ilie-nek volt ígérve. Az illető tisztségviselő már „felkészülve” várta a hölgyet, egy szál alsónadrágra vetkőzve.

Petre Dragan a lányok szétosztása után láthatóan megnyugodott, és meghívta a filmeseket egy italra a szobájába. Közben a nyelve is megeredt és elmesélte, hogy vesztegette meg a választókat, és hogyan nyúlja le a közmunkákra szánt pénzek oroszlánrészét.

„A választókat tudni kell megnyerni magadnak. Ha megvendégeled őket megválasztanak, ha nem, akkor úszik a szavazat. Igen, ilyenkor komoly előkészületeket végzek, le szoktam vágni három vagy négy disznót” – magyarázta a Nanov-i vezető. „Én vagyok a legerősebb polgármester a megyében. És ezt nem dicsekvésből mondom. Kérdezzen meg bárki, mindenki ezt fogja mondani…” – tette hozzá.

Néhány nappal a tengerparti kaland után a Reporter Incognito munkatársai rájöttek, hogy a polgármesterek valójában nem is akartak velük üzletet kötni. Egyszerűen kihasználták őket, hogy lányokat szerezzenek. Azt is kiderítették, hogy hamis személyazonosságot adtak meg magukról. Például a Radoiesti-i elöljáró, Marian Armeanu azt hazudta, hogy egy másik teleormani község, Didesti polgármestere. Dragan is összezavarta a forgatócsoportot, mert a két polgármestert úgy mutatta be, mint Clinceni és Virtoapele települések vezetőit.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS