2018. aug. 15. szerdaMária
25°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kádár Annamária: Böjte Csabának szurkolok

Gy. A. kérdezett:Gy. A. 2013. július 29. 14:38, utolsó frissítés: 15:13

Az elődöntőben Böjte Csabával vagy Barabási Albert-Lászlóval "alkotna szívesen párost", de kit tart sztárnak a versenyünk egyetlen pszichológus résztvevője?


Ha létezik erdélyi sztárpszichológus, akkor egyértelműen ő az. Az Erdély FM Pszichotrillák című heti műsorának társszerkesztője, a nagyközönség leginkább a Mesepszichológia című könyvéről ismeri. A Box populi selejtezőjében 4. helyezést ért el, és az első körös párharcban pár nap alatt fordítani tudott Könczey Elemérrel szemben. Most minden esélye megvan, hogy a második fordulóból bejusson az elődöntőben. Villáminterjúnkban erről is kérdeztük.


Hogyan érint, hogy a sztárversenyünkben bekerültél az utolsó nyolcba? Számítottál erre?

- Nem számítottam rá. Kicsit olyan érzésem volt, mint amikor a Mesepszichológia könyvvel megnyertem a Libri Aranykönyv díjat. Olyan mesés az egész, olyan hihetetlennek tűnt az elején.

Rádiós, és most már tévés műsort is vezetsz, rendkívül népszerű a könyved is... Szerinted mi lehet ebben a versenyben a sikerednek az oka? Honnan ismernek téged leginkább az emberek? Szólhat ez részben akár a pszichológia növekvő népszerűségének is?


- Rengeteg emberrel kerültem kapcsolatba a könyv kapcsán, előadásokon, könyvbemutatókon, tréningeken. Sokan írnak, tanácsot kérnek, visszajeleznek akár a műsorokról, akár arról, hogy milyen élményt jelentett nekik a könyv. Örülök annak, hogy a pszichológia egyre egyre nagyobb népszerűségre tesz szert. Amikor 13 éve iskolapszichológusként kezdtem a pályafutásomat, ez egyáltalán nem így volt: még az 1-4 osztályos gyerekek is azt mondták, hogy pszichológushoz csak a "hülyék" járnak.

Milyen visszajelzéseket kaptál? Jelentkeztek nálad a "rajongók", hogy úgymond a támogatásukról biztosítsanak?

- Igen, többen is. Volt olyan is, aki úgy, kampányolt, hogy gyertek, szavazzunk, mert egyelőre az “ellenfél” vezet.

Szerinted vannak romániai magyar sztárjaink, egyáltalán kiből lehet nálunk sztár?

- Nálunk sajnos nem mindig abból lesz sztár, aki maradandó alkotást hozott létre vagy kimagasló eredményeket ért el valamilyen tekintetben A sztár kifejezés gyakran egy negatív címkével azonos.

Te kit tartasz sztárnak? Szurkolsz/szurkoltál valakinek a Box populiban?

- Böjte Csabának szurkolok. Azáltal amit és ahogyan tesz, számomra egy igazi példakép. Bárcsak minél több “böjtecsabás” egyéniség lenne, ezáltal sok minden megváltozhatna a környezetünkben.

Kivel párbajoznál a legszívesebben az elődöntőben?

- Nem szeretem ezt a párbaj kifejezést, mert ebben benne van az, hogy valaki le kell győzzön valakit. Inkább kivel alkotnék egy párost szívesen? Böjte Csabával vagy Barabási Albert-Lászlóval.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS