2019. december 8. vasárnapMária
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

"Na jó, lemegyek én sörért, de legalább csinálj hozzá egy kis sült krumplit!"

Gy.A. 2013. június 27. 11:51, utolsó frissítés: 14:27

Hallgatás, mellébeszélés, szelektív feledékenység. A hétköznapi hímsovinizmus a nők elleni erőszak egyáltalán nem látványos, de annál rombolóbb formája, amiről a legtöbben úgy gondolják, hogy a „normális” férfi viselkedés.


Általánosan elfogadott sztereotípia a nőkről, hogy a hétköznapi kommunikációban, és főleg a párkapcsolatokon belül ők azok, akik a különböző manipulációs technikákat alkalmazzák, bevetik a „lelki terror” különböző eszközeit. Ezek azok, amivel az „orruknál fogva vezetik”, vagy éppen „sakkban tartják” a férfiakat. A sztereotípia szerint ugyanakkor a férfiakra ezzel szemben az „egyenes beszéd” és a logikus okfejtés a jellemző. Pedig a férfiak épp olyan gyakran és rutinosan használnak különböző befolyásolási, érzelmi zsarolási technikákat.

Létezik egy férfi eszköztár, amivel a mindennapi kommunikációban keresztülviszik a saját akaratukat, és rákényszerítik a nőkre. Ez ráadásul rendszerint úgy történik, hogy leggyakrabban maguk az „áldozatok” sincsenek tisztában azzal, hogy minek voltak kitéve. Ezt az eszköztárat hívják „hétköznapi hímsovinizmusnak”. Sokak szemében pedig mindez egyszerűen csak normális és elfogadott viselkedési és kommunikációs formának tűnik egy férfi-nő kapcsolatban.

Hogy miről beszélünk? Az alábbi, virálisan terjedő francia rövidfilm sok nőben keltheti ennek kapcsán az „aha!” érzést:



Hadas Miklós magyarországi szociológus nemrég feminizmus témakörben több előadást is tartott Erdélyben. Értékelése szerint a „feminista” leginkább szitokszónak számít Magyarországon, de nincs ez másképp Romániában sem. Nem csoda, hogy csíkszeredai előadásán csak kevesen vállalták be kézfelemeléssel, hogy feministák lennének (ellentétben a kolozsvári hallgatósággal, ahol szinte mindenki feministának vallotta magát). Miért? A válasz Geambaşu Réka szociológussal készített interjúnkból derül ki: a feminizmus Romániában „érdeklődés hiányában” elmaradt, mivel az általános vélekedés túlzónak tartja magát a problémafelvetést is, és nem mutatkozik rá igény még „az elszenvedők”, vagyis a nők részéről sem. Vélhetően azért is, mert gyakran egyáltalán nem tudatosul a nőkben, hogy valójában mit is "szenvednek el".



illusztráció: Danomyte via Shutterstock

Hétköznapi Hímsovinizmus. A párkapcsolati erőszak, amit még nem nevezünk annak címmel 2006-ben jelent meg Luis Bonino és Szil Péter közös kiadványa (Habeas Cospus Munkacsoport – Stop-Férfierőszak Projekt, 2006). A tanulmány, amely a netről teljes egészében letölthető, jellegzetes hétköznapi hímsovinizmus eseteket vesz számba, példákat hozva fel különböző típusokra.

A hétköznapi hímsovinizmus egyes megnyilvánulásait, egyik vagy másik formáját a nők is elkövetik - ritkábban vagy gyakrabban. De csak akkor nevezhető valami hétköznapi hímsovinizmusnak, ha nem alkalmi és pillanatnyi manőverekről van szó, hanem egy általános stratégia részét képező technikáról. A stratégiai cél pedig az egyértelmű férfifölény fenntartása, illetve helyreállítása, amennyiben csorba esne rajta. A szerzők egyik premisszája, hogy nők elleni erőszaknak számít minden olyan cselekedet, amely kényszert vagy más korlátozást alkalmaz a nők szabadságával és méltóságával szemben.

A korrektség kedvéért azért tegyük hozzá, hogy ehhez hasonló gyűjtemény születhetne a nők által használt manőverekről, taktikákról is. Csakhogy a férfiak ritkábban buknak le, az irodalom, a viccek vagy a különféle sztorik inkább a nőket leplezik le, és a férfiaknak kedveznek.

A tanulmányban a hétköznapi hímsovinizmusnak négy fő kategóriáját különböztetik meg, de ezek között rengeteg lehet az átfedés. Az első feltűnőbb és közelebb áll a hímsovinizmus társadalmi definíciójához, míg az utolsó a legkevésbé szembetűnő, mert nem annyira cselekedetekből, mint inkább mulasztásokból áll. Vegyük sorra.


1. Kényszerítő jellegű hétköznapi hímsovinizmus

Itt a férfi közvetlenül él az erejével, csak nem a testi erejét használja, hanem az erkölcsi, lelki, gazdasági vagy saját személyiségéből adódó erőt veti be, hogy megtörje a nő akaratát, korlátozza a szabadságát, kisajátítsa a gondolatait, idejét, életterét. Ide tartozik pl. a megfélemlítés: a manőver lényege, hogy a férfi erőszakos és agresszív egyénnek állítja be magát, így aztán elég csak egy apró gesztus (tekintet, hangnem, testtartás) és máris jelzi a nőnek, hogyha nem engedelmeskedik, valami történni fog. Időnként erődemonstrációt is tart (testi, anyagi vagy szexuális jellegűt). Így eléri, hogy semmit ne akarjanak tőle, amit ő nem akar. Másik formája a pénzügyi ellenőrzés: elhallgatja a saját forrásaira vonatkozó adatokat, a nőt pedig következetesen elszámoltatja.

A férfira jellemző lehet még a tér és az idő leuralása: pl. szétszórja a ruháit, kisajátítja a tévé távirányítóját. A nőtől elvett idő rovására, a nőt túlterhelve szakít magának időt a pihenésre vagy szórakozásra (hétvégi hobbi, munka utáni kimaradás). Nem hajlandó másokra időt fordítani, és mindent az ő időbeosztásához kell igazítani. Jó példa, hogy a férfi az utolsó pillanatban meghívja a főnökét vacsorára, amivel a nőt kész tények elé állítja, holott aztán neki kell majd az egész vendégséget lemenedzselnie. De ide sorolható még például a férfilogika felsőbbrendűségére való hivatkozás, az „én nem vagyok hajlandó marhaságokról beszélgetni” típusú kijelentések, amikor a férfi a józan észre hivatkozik a nő „érzelmi” alapú érvelésével szemben.

A kierőszakolt intimitás az, amikor a férfi anélkül közeledik, hogy egyáltalán érdekelné a nő igénye: pl. társaságban, amikor a nő inkább tartózkodóan viselkedne, nyilvánosan csókolgatja, fogdossa.


2. A válsághelyzetben alkalmazott hétköznapi hímsovinizmus

Ezt a taktikát a férfiak akkor vetik be, amikor a kapcsolatban az egyenlőtlenségi viszony kezd elmozdulni az egyenlőség felé. Rendszerint a nő önállóságának növekedése vagy a férfi munkahelyi státusza vagy fizikai állapotának negatív irányba való változása okozza. A hiperkontrollra példa, hogy amikor a nő autóvezetői tanfolyamra kezd járni, a férfi kifejezi kételkedését, hogy egyáltalán képes-e erre. Álsegítség az, amikor a férfi, bár szavakban támogat, ez nem nyilvánul meg valódi együttműködésben: pl. a nő plusz elfoglaltsága ellenére sem osztja meg a házimunkát, vagy megteszi ugyan, de nem sok köszönet van benne (a bevásárlásnál mindig kifelejt valami lényeges dolgot). Passzív ellenállás esetén a férfi nem kezdeményez, várakozó álláspontot vesz fel, aztán bírál: „Én ezt jobban csináltam volna”. Végső megoldásként a férfi nem csak fenyegeti az elhagyással, de el is hagyja a nőt egy nála „megértőbb” nőért.

A bírálat és eszmecsere elkerülése olyan bűntudatkeltő kifejezésekben nyilvánulhat meg, mint: “Miért kéne nekem is változni, csak azért, mert te változol? Ez a te problémád! Mit panaszkodsz, talán nem ilyennek ismertél meg?” Ide tartozik az is, amikor a férfi a nő bírálatát az őt ért „rossz” hatásoknak tulajdonítja (pl. barátnők, anyós, feministák, pszichológus részéről), azt sugallva ezzel, hogy a nőnek nincsenek is saját gondolatai.

Egy másik manőver a mártíromság: a férfi úgy állítja be önmagát, mint aki ártatlan áldozata a nő változásának és „megőrülésének”. Ha mégis elszánja magát valamilyen változásra, minden lépést hatalmas áldozatként él meg, és szinte tapsot vár érte – mindezt azért, hogy ne kérjenek tőle sokat. „Neked semmi sem elég jó” – hangzik el ilyenkor. Sajnáltatás esetén a férfi elhanyagolja magát, betegséget vagy balesetet provokál, többet iszik vagy öngyilkossággal fenyegetőzik – mindez a nő gondoskodó beállítottságára apellál, és azt a benyomást kelti benne, hogy nagyon rossz vége lesz, ha nem marad meg az addigi helyén.



illusztráció: Danomyte via Shutterstock.com

3. A burkolt hétköznapi hímsovinizmus

Ebben az esetben a férfi éppen a nő iránta érzett szeretetét, belé vetett bizalmát használja ki, hogy rávegye arra, hogy akaratának engedelmeskedjen. Bár ebben az esetben nincs nyilvánvaló kényszer, mégis a kiszolgáltatottság és a tehetetlenség érzetét kelti a nőben. A burkolt hétköznapi hímsovinizmus nagyrészt „normális” férfi viselkedésnek számít, ilyen pl. az intimitás hiányának a megteremtése, vagyis a különböző távolságtartási manőverek.

A férfi úgy gondolja, hogy joga van eltávolodni mindenfajta előzetes megbeszélés nélkül, és csak önmagának tartozik elszámolással a cselekedeteit illetően. Az egyik ilyen „ősi” férfi módszer a hallgatás: tipikus férfimagatartásnak számít, hogy a férfiak „nem szeretnek beszélni”, legalábbis nem az érzelmeikről. De aki hallgat, az rákényszeríti a csöndet a partnerre is, nem érzi kötelezve magát, hogy magyarázatokkal szolgáljon, vagy információkkal lássa el a párját – ezt pedig csak hatalmi pozícióból engedhetjük meg magunknak. Ráadásul a nőt arra kényszeríti vele, hogy megpróbálja kitalálni a gondolatait, és körülötte forogjon a figyelme.

Ennek továbbvitele a manipulatív rosszkedv, amikor a férfi olyan kijelentésekkel zárkózik el, mint: „Láthatod, hogy dolgom van! Ne gyere már megint a problémákkal!”. De említhetjük az intim tér megszállását a kívülállók bevonásával: folyamatosan barátokkal, a tévével, megbeszélésekkel vagy egyéb aktivitásokkal tölti ki a kapcsolat színterét. Ide tartoznak még az álintimitási manőverek, mint pl. a védekező-támadó kommunikáció: „Megértem, ha már nem bírsz elmenni a gyerekért az oviba, de én is egész nap rohangáltam, lehetne benned kicsivel több tartás.”

A szerzők a hazugságot is ide sorolják, a leggyakoribb formája az, amelyik a pénzre vonatkozik, vagy a különböző tevékenységekre fordított időt illetően állít valótlanságot. Az álegyezkedésre jó példa: „Na jó, lemegyek én sörért, ha annyira fáradt vagy, de akkor legalább csinálj hozzá egy kis sült krumplit!” A szertartásos jelenlétre példa, hogy a férfi jelen van a bevásárlásnál, de igazából csak nézelődik és legfeljebb tolja a kosarat, ott van a gyerek orvosi rendelésén, de fogalma sincs, a gyereknek milyen betegségei vagy oltásai vannak, részt vesz a szülinapi zsúron, de az azzal járó munkából nem veszi ki a részét.

Ide tartoznak még a nő tekintélyének aláásására irányuló technikák, amikor a férfi megnyilvánulásai azt üzenik, hogy alacsonyabb rendűnek tartja a nőt: becsmérlés, lekicsinylés, a pozitívumok folyamatos elhallgatása, elszigetelés a kívülállókkal való összejátszás révén (pl. tendenciózus történetek mesélése a nő barátainak, rokonainak). Érzelmi manipulációra jó példa, hogy a férfi kétélű üzeneteket fogalmaz meg (szeretet/agresszivitás): "Olyan boldoggá tennél, ha nem emlegetnéd fel többet a múltkori szóváltást, ki voltam borulva, azért emeltem fel a hangom", vagy „Hogy gondolhatsz rólam ilyet?

És ide tartozik a mellébeszélés is, ami talán a leguniverzálisabb reakció, amikor egy férfit felelősségre vonnak egy mulasztásért. A másik jó érv, az „Én igyekeztem, de...” típusú érvelés: Nem vettem észre, A férfiak már csak ilyenek, Nem értek hozzá, Nem bírtam uralkodni magamon”. A férfiak ugyanakkor szelektíven tapasztalatlanok és feledékenyek: a bonyolult számítógépet simán kezelik, de a mosogatógéppel már nem boldogulnak el, vagy megjegyzik a számukra fontos elfoglaltságokat, de a bevásárlást vagy a gyerek orvosi rendelését már nem. Nyilván ez arról szól, hogy ezeket a tevékenységeket nem érzik a sajátjuknak, és csak kényszerből vállalják el. Ugyanakkor a mulasztásait hajlamos elbagatellizálni, vagy másokra hárítani, ennek a legklasszikusabb példája a „Hová tetted...” kezdetű mondat – vagyis a férfi nem tudja, hogy hol vannak a dolgai, de könnyebb ezért a felelősséget a nőre hárítani).




4. A haszonelvű hétköznapi hímsovinizmus

Az utolsó a legnehezebben felismerhető módozat, mert annyira „természetes” részét képezi a nők és a férfiak együttélésének, hogy a nyugatibb, fejlett országokban is - ahol az egyenlőség többé-kevésbé megvalósult - jelen van. Két fő jellegzetessége: a haszonelvűség, vagyis a férfinak lehetőleg azonnali haszna származik belőle, illetve általában mulasztásokon és áthárításokon alapul. Attól, amit a férfi elmulaszt megtenni, nagyobb teher hárul a nőre, és ezáltal kevesebb energiája jut önmagára.

Arra a patriarchális meggyőződésre épít, hogy a háztartás, a személyek és a kapcsolatok gondozása női terep, míg a közszféra a férfiaké. Gyakorlatilag a nők rovására javul a férfiak életminősége, anélkül, hogy ezért cserébe különösebb elismerésben részesítenék a nőket. Több idevágó kutatás mutatott rá arra, hogy a férfiak nemcsak több szabadidővel rendelkeznek, hanem pszichikai és testi egészségük is növekszik a házasság ideje alatt, míg a nőké csökken.

Ide tartozik a háztartással kapcsolatos felelősségek elmulasztása, ami lehet teljes, vagy megnyilvánulhat álközreműködésben, amikor a férfi „segít” a nőnek. Ennek pedig az az eredménye, hogy a nő kell megszervezze és kiossza a munkát, amivel időnként csak tovább nő a túlterheltsége. Gyakori még, hogy a férfi a legkönnyebb feladatokat „ügyeskedi ki” magának.

A másik nagy terület a női gondoskodással való visszaélés, így a nő elsősorban anyaként való kezelése, akinek legfőbb feladata megtestesíteni az anyaideált. Ezt kiegészíti az apa, mint haver szerep, amelynek lényege, hogy a férfi a gyerek bulizó vagy játszó társává válik, és az anyára marad a határok kiszabásának és a kötelességek betartatásának sokkal hálátlanabb feladata.

Ide sorolható még a kapcsolatok és a személyek ápolására fordított munka teljes áthárítása: gyakran a nő kell tartsa a kapcsolatot a férfi családjával, sőt, néha a férfi barátaival is. Legnehezebben felismerhető formája pedig a „rejtett jogtalan elvárások” nevet kapta, ami arról szól, hogy a férfi gesztusokba vagy elejtett kommentárokba burkolja „néma” követeléseit, amelyek automatikusan működésbe hozzák a nő „gondoskodó énjét”. Ez készteti pl. a nőket arra, hogy ők nyissák ki az ajtót, ha csöngetnek, felálljanak az asztaltól, ha hiányzik a só, elkísérjék a férfit az orvoshoz vagy ruhát vásárolni. Ha a férfi felteszi a kérdést, hogy „Hol van...?”, anélkül, hogy előzőleg kereste volna az illető tárgyat, az gyakorta tulajdonképpen azt jelenti, hogy „Keresd meg, és hozd ide!

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS