2019. december 8. vasárnapMária
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Rendhagyó pszichológiai tárlatvezetések egy kortárs művészeti múzeumban

Gereöffy Andrea 2013. április 08. 14:48, utolsó frissítés: 18:01

A budapesti Ludwig Múzeumban pszichológussal jártunk végig egy tárlatot és beszélgettünk véletlenszerűségről, szabadságról, szkarabeuszbogárról, valamint arról, hogy ki dugta el a kulcsot.


Miért is járnánk (művészeti) múzeumba, kiállításokra, ha nem azért, hogy egy kicsit jobban megismerjük a világot? Azontúl, ami látható, hallható, ízlelhető, tapintható; a világnak azt a részét, amit nem tudnánk műalkotások nélkül megérteni. Gyakran pedig, amit a legjobban meg szeretnénk érteni a világból, az éppen saját magunk.

Részben ez is magyarázza a Ludwig Múzeum új kezdeményezésének sikerét. A hétköznapi pszichológia sokfelé helyet kapott már: a könyvesboltokban, különféle folyóiratokban, sőt napilapokban, munkahelyi workshopokban, kávéházi (avagy kocsmai) beszélgetésekben. Geraszkoné Kirchner Zsanna pszichológus múlt év végétől múzeumi környezetben, a Ludwig Múzeum kiállításai kapcsán kínál hetente rendhagyó pszichológiaórát, mindenkinek és bárkinek. Meghallgatni, befogadni nem kötelező, de a kiállítások apropóján megtudhatunk egyet s mást belső énünkről, kis használati útmutatókkal is tarkítva.



A nemrégiben zárult A hang szabadsága. John Cage a vasfüggöny mögött című kiállításon például az volt a téma, hogy mi az avantgárd, a lázadás, a normanélküliség. John Cage, és az őt követők művészete sok esetben ezt jeleníti meg. De mit üzenhet ez a hétköznapokra, ma, nekünk, múzeumlátogatóknak?


Az, ha valami ellen cselekszünk, még nem szabadság. A normanélküliségbe

ugyanúgy bele lehet merevedni,

meg lehet benne kövülni. Az, hogy valami ellen vagyunk, nem ugyanaz, mint a szabadság, hiszen ez a valami továbbra is meghatározza azt, amit teszünk, továbbra is annak figyelembe vételével cselekszünk.

Mindezeknek értelme van az avantgárd művészet definíciójában, de értelme van a rendszerváltozás utáni „szabadság” megtapasztalásában is. És értelme van a mindennapokban, a kisebb-nagyobb lázadásainkban, ahol felrúgni próbálunk szülői/iskolai/rendszerbeli szabályrendeket, és szabályok nélkül élni.

A beszélgetés John Cage Semmit sem akarok mondani Marcelről c. műve mellett zajlik, ahol random betűk (a hierarchia felborító gesztusa) állnak plexiüvegekbe kövülten a kiállítótér közepén.



A véletlenszerűség kapcsán szó esik arról a pszichológiában ismeretes esetről, amelyben Jung ablakán éppen akkor, szinte tervszerű időzítéssel koppan egy szkarabeuszbogár, amikor egy kliense egy szkarabeuszbogárról szóló álmot mesél el. Jung kézbe veszi és átadja a hölgynek: „ Íme az Ön szkarabeusza!” Ettől a szinkronicitástól, tökéletes véletlentől kezdve jelentős javulás áll be a páciens életében. A szkarabeuszbogarat pedig mint az (akaratlan) újjászületés, gyógyulás szimbólumát tartják számon a pszichológiában.

Jelentős szerep jut a véletlennek az avantgárd művészetben – megállunk például John Cage Koncert zongorára és zenekarra. Zongora szóló című műve előtt.



És jönnek még példák a pszichológiai praxisból: akár annak a nőnek az esete, aki munkába menekült saját problémáinak, válásának feldolgozása helyett. Egészen addig, míg egy nap nem találta a saját kulcsát, így több óráig egyedül maradt a lakásban, és már nem tudott elmenekülni a belső feszültségek elől. Így szembenézett gyászával, problémáival, végre elöntötte a veszteséggel járó fájdalom, düh és tehetetlenség. Ezek átélése pedig az első lépés volt a felépüléséhez. És az érdekes kérdés ebben az esetben: ha ez a nő egyedül élt, akkor

ki tette el a kulcsot?

John Cage híressé vált 4’33’’ műve, mialatt négy és fél percig a csendet adja elő a zenekar és az ebből eredő cage-i inspiráló jelenség okot kínál arra, hogy megbeszéljük, mi az a „buggyantás”. A csend témája kapcsán kiállított, más művészek által készített alkotások sokasága a bizonyíték arra, hogy ezzel a gesztussal Cage megragadott valami lényegeset, ami sok embert megihletett, amelynek nyomán műalkotások sokasága született. A művészet néha az a fórum, amikor valahogy, bizonyos folyamatok során a tudatalattiból (amiben egyes gondolkodók szerint van valami emberileg közös), a lényeget megragadva a felszínre hozunk, „buggyantunk” egy aktuálisan mindenki számára kulcsfontosságú kérdést.





A kiállítás végén egy kis pszichológiai teszten, önismereti gyakorlaton is részt vehet a művészetkedvelő. Például egy random köröket ábrázoló grafika előtt Zsanna megismertette a résztvevőkkel Vass Zoltán 2011-ben kidolgozott Hatvan másodperces rajztesztjét, amely abból áll, hogy az ember a saját kapcsolataira reflektálva rajzol köröket egy papírra. És hogy mindebből mi minden ki nem derül, igazán meglepő.



Így zajlik tehát egy rendhagyó pszichológiai tárlatvezetés, amelynek elképzelése teljesen újszerű, ugyanis nem folyik ilyen jellegű tárlatvezetés valamelyik new-york-i vagy párizsi múzeumban, amelynek mintájára itt is „beindult” volna; mondhatni, múzeumi innováció.

A tárlatvezetések jelenleg a Ludwig Múzeum gyűjteményéből készült „Az égbolt másik fele” című kiállításon zajlanak péntekenként, ahol többek között Yoko Ono híres „optimista sakktáblája” kapcsán esik szó arról, hogyan definiáljuk a magunk számára azt, hogy ki a barát és ki az ellenség.

Március végén a Ludwig Múzeumban egy újabb provokatív, a „Meztelen férfi” című kiállítás nyílt meg, amelyről érdekes lesz végighallgatni, miket mond majd Zsanna. Ilyen szempontból a rendhagyó pszichológiai tárlatvezetés témája visszakanyarodott az eredeti apropójához: tabuk megjelenítése a művészetben. Ahogy a plakátot nézegetve valaki megjegyzi: "erre a kiállításra aztán el se mennék szakavatott pszichológus nélkül" - nos, erre van már lehetőség.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS