2017. július 24. hétfőKinga
30°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Rendhagyó pszichológiai tárlatvezetések egy kortárs művészeti múzeumban

Gereöffy Andrea 2013. április 08. 14:48, utolsó frissítés: 18:01

A budapesti Ludwig Múzeumban pszichológussal jártunk végig egy tárlatot és beszélgettünk véletlenszerűségről, szabadságról, szkarabeuszbogárról, valamint arról, hogy ki dugta el a kulcsot.


Miért is járnánk (művészeti) múzeumba, kiállításokra, ha nem azért, hogy egy kicsit jobban megismerjük a világot? Azontúl, ami látható, hallható, ízlelhető, tapintható; a világnak azt a részét, amit nem tudnánk műalkotások nélkül megérteni. Gyakran pedig, amit a legjobban meg szeretnénk érteni a világból, az éppen saját magunk.

Részben ez is magyarázza a Ludwig Múzeum új kezdeményezésének sikerét. A hétköznapi pszichológia sokfelé helyet kapott már: a könyvesboltokban, különféle folyóiratokban, sőt napilapokban, munkahelyi workshopokban, kávéházi (avagy kocsmai) beszélgetésekben. Geraszkoné Kirchner Zsanna pszichológus múlt év végétől múzeumi környezetben, a Ludwig Múzeum kiállításai kapcsán kínál hetente rendhagyó pszichológiaórát, mindenkinek és bárkinek. Meghallgatni, befogadni nem kötelező, de a kiállítások apropóján megtudhatunk egyet s mást belső énünkről, kis használati útmutatókkal is tarkítva.

John Cage: Zongoraszóló
Fotó: Bujnovszky Tamás/Ludwig Múzeum


A nemrégiben zárult A hang szabadsága. John Cage a vasfüggöny mögött című kiállításon például az volt a téma, hogy mi az avantgárd, a lázadás, a normanélküliség. John Cage, és az őt követők művészete sok esetben ezt jeleníti meg. De mit üzenhet ez a hétköznapokra, ma, nekünk, múzeumlátogatóknak?


Az, ha valami ellen cselekszünk, még nem szabadság. A normanélküliségbe

ugyanúgy bele lehet merevedni,

meg lehet benne kövülni. Az, hogy valami ellen vagyunk, nem ugyanaz, mint a szabadság, hiszen ez a valami továbbra is meghatározza azt, amit teszünk, továbbra is annak figyelembe vételével cselekszünk.

Mindezeknek értelme van az avantgárd művészet definíciójában, de értelme van a rendszerváltozás utáni „szabadság” megtapasztalásában is. És értelme van a mindennapokban, a kisebb-nagyobb lázadásainkban, ahol felrúgni próbálunk szülői/iskolai/rendszerbeli szabályrendeket, és szabályok nélkül élni.

A beszélgetés John Cage Semmit sem akarok mondani Marcelről c. műve mellett zajlik, ahol random betűk (a hierarchia felborító gesztusa) állnak plexiüvegekbe kövülten a kiállítótér közepén.

Fotó: Bujnovszky Tamás/Ludwig Múzeum


A véletlenszerűség kapcsán szó esik arról a pszichológiában ismeretes esetről, amelyben Jung ablakán éppen akkor, szinte tervszerű időzítéssel koppan egy szkarabeuszbogár, amikor egy kliense egy szkarabeuszbogárról szóló álmot mesél el. Jung kézbe veszi és átadja a hölgynek: „ Íme az Ön szkarabeusza!” Ettől a szinkronicitástól, tökéletes véletlentől kezdve jelentős javulás áll be a páciens életében. A szkarabeuszbogarat pedig mint az (akaratlan) újjászületés, gyógyulás szimbólumát tartják számon a pszichológiában.

Jelentős szerep jut a véletlennek az avantgárd művészetben – megállunk például John Cage Koncert zongorára és zenekarra. Zongora szóló című műve előtt.

Fotó: Bujnovszky Tamás/Ludwig Múzeum


És jönnek még példák a pszichológiai praxisból: akár annak a nőnek az esete, aki munkába menekült saját problémáinak, válásának feldolgozása helyett. Egészen addig, míg egy nap nem találta a saját kulcsát, így több óráig egyedül maradt a lakásban, és már nem tudott elmenekülni a belső feszültségek elől. Így szembenézett gyászával, problémáival, végre elöntötte a veszteséggel járó fájdalom, düh és tehetetlenség. Ezek átélése pedig az első lépés volt a felépüléséhez. És az érdekes kérdés ebben az esetben: ha ez a nő egyedül élt, akkor

ki tette el a kulcsot?

John Cage híressé vált 4’33’’ műve, mialatt négy és fél percig a csendet adja elő a zenekar és az ebből eredő cage-i inspiráló jelenség okot kínál arra, hogy megbeszéljük, mi az a „buggyantás”. A csend témája kapcsán kiállított, más művészek által készített alkotások sokasága a bizonyíték arra, hogy ezzel a gesztussal Cage megragadott valami lényegeset, ami sok embert megihletett, amelynek nyomán műalkotások sokasága született. A művészet néha az a fórum, amikor valahogy, bizonyos folyamatok során a tudatalattiból (amiben egyes gondolkodók szerint van valami emberileg közös), a lényeget megragadva a felszínre hozunk, „buggyantunk” egy aktuálisan mindenki számára kulcsfontosságú kérdést.



Zsanna Konrad Smolenski John Cage által ihletett műve előtt/alatt.
Fotó: Mucsi Márton / Ludwig Múzeum


A kiállítás végén egy kis pszichológiai teszten, önismereti gyakorlaton is részt vehet a művészetkedvelő. Például egy random köröket ábrázoló grafika előtt Zsanna megismertette a résztvevőkkel Vass Zoltán 2011-ben kidolgozott Hatvan másodperces rajztesztjét, amely abból áll, hogy az ember a saját kapcsolataira reflektálva rajzol köröket egy papírra. És hogy mindebből mi minden ki nem derül, igazán meglepő.

Fotó: Mucsi Márton/Ludwig Múzeum


Így zajlik tehát egy rendhagyó pszichológiai tárlatvezetés, amelynek elképzelése teljesen újszerű, ugyanis nem folyik ilyen jellegű tárlatvezetés valamelyik new-york-i vagy párizsi múzeumban, amelynek mintájára itt is „beindult” volna; mondhatni, múzeumi innováció.

A tárlatvezetések jelenleg a Ludwig Múzeum gyűjteményéből készült „Az égbolt másik fele” című kiállításon zajlanak péntekenként, ahol többek között Yoko Ono híres „optimista sakktáblája” kapcsán esik szó arról, hogyan definiáljuk a magunk számára azt, hogy ki a barát és ki az ellenség.

Március végén a Ludwig Múzeumban egy újabb provokatív, a „Meztelen férfi” című kiállítás nyílt meg, amelyről érdekes lesz végighallgatni, miket mond majd Zsanna. Ilyen szempontból a rendhagyó pszichológiai tárlatvezetés témája visszakanyarodott az eredeti apropójához: tabuk megjelenítése a művészetben. Ahogy a plakátot nézegetve valaki megjegyzi: "erre a kiállításra aztán el se mennék szakavatott pszichológus nélkül" - nos, erre van már lehetőség.




ÉletmódRSS