2017. április 25. keddMárk
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Hadas: a feminizmusnak még szüksége van védőbeszédekre

kérdezett: Gál László 2013. április 02. 10:48, utolsó frissítés: 13:26

A szociológus szerint a férfiaknak is jobb egy feminista értékeket magáévá tevő társadalomban élni, boldogabban és többet élhetnek így.


Szükség van-e a feminizmusra? Változott-e pozitív irányba a világ a női mozgalmaknak köszönhetően? Miért lett jobb a férfiaknak az által, hogy a nők kiálltak az esélyegyenlőségük és jogaik mellett? S miért követendő nekünk, kelet-európaiaknak, a nyugat-európai, főként a skandináv minta? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Hadas Miklós, a budapesti Corvinus Egyetem tanára a III. Szociológus Napokon tartott előadásában.

Hadas Miklós
A civilizáció fejlődésében, a modern jóléti társadalom kialakulásában, a modern férfi megszületésében és az intim szféra átalakulásában fontos szerepet játszottak a feminista mozgalmak – jelentette ki előadásában a kutató, aki a feminizmus három hullámáról is beszélt. Ismertette a feminizmus első, valamint második hullámának célkitűzéseit is.

Az első hullám a 18. század közepétől a 20. század közepéig tartott, oktatási egyenlőség, illetve a gazdasági és politikai életben való női részvétel elősegítése volt a céljuk, míg a második hullámban, amely az 1960-as évek közepétől a 1980-as évek közepéig tartott a nyugati világban, már a privát szférára is kiterjesztették a feminista eszméket. Ekkor már a feminista mozgalmak szimpatizánsai a női test és szexualitás feletti önrendelkezést tűzték ki célul. A nyugati világban a 20. század utolsó évtizedeiben kezdődő és jelenleg is tartó harmadik feminista hullámmal a feminizmuson belüli elnyomott szempontok is előtérbe kerülnek, radikálisan túllépnek az addigi két nemű modellen, megsokszorozódnak a pozíciók.

Szerinte a női törekvések fontos szerepet játszottak egy jobb, kiegyenlítettebb, szolidárisabb társadalom kialakulásában. Úgy értékelte, hogy ezek a feminista törekvések a nyugati világ nagy részén sikeres voltak, és számunkra is követendő példák. Érvelése szerint a férfiaknak is jobb egy feminista értékeket magáévá tevő társadalomban élni, amikor az agresszív, állati ösztönök meg vannak fékezve, amikor szégyent érzünk, ha megölünk valakit, amikor a jóléti államban gondoskodnak rólunk, nem hagynak teljesen leszakadni a társadalomtól, amikor a háborúkat felváltották a versenyek, vagy amikor szabadon, szerelemből választhatunk párt magunknak. Egy ilyen társadalom boldogabb és hosszabb életet tesz lehetővé még a férfiaknak is. Az előadása után kérdeztük a kutatót.


A III. Szociológus Napokon tartott előadást a feminizmusról


Az előadása közben volt egy olyan érzésem, mintha meg szeretné magyarázni, hogy miért van/volt szükség a feminizmusra, miért jó a feminizmus nekünk...

– Valóban, amellett érveltem.

Szüksége van a feminizmusnak védőbeszédre?

– Magyarországon a feminizmusnak abszolút negatív konnotációja van, ennek a felvállalása tulajdonképpen stigma. Úgy tudom, hogy ez Romániában sincs másképp, sőt még inkább stigma. Magyarországon legalább van valamilyen intézményesült feminizmus, viszont Geambaşu Réka szerint – akinek pont a ma bemutatott, Szociológiai Mintázatok – Erdélyi magyarok a Kárpát Panel vizsgálatai alapján c. kötetében jelent meg erről tanulmánya – gyakorlatilag magyar közegben nincs Romániában feminizmus, mert olyan nagy ellenállással kell megküzdeniük.

A feministák a velük kapcsolatos közkeletű sztereotípiák szerint "agresszív, baszatlan, leszbikus, frusztrált picsák", akik jobb híján, gyűlölve a férfiakat, megpróbálják fölforgatni a társadalmunkat. Nagyon-nagyon negatív sztereotípia-rendszer érvényesül velük kapcsolatban.

Éppen ennek a közkeletű negatív sztereotípiának a cáfolatára próbáltam előadni egy olyan védőbeszédet, amely elég tág kontextusba helyezte, a modern társadalom fejlődésének egyik fontos összetevőjeként próbálta meg bemutatni a nőmozgalmakat. Igen, ilyen védőbeszédre van szükség, hogy a negatívan stigmatizált feministák felvállalják magukat.

Ezért is tettem fel a kérdést, hogy a teremben helyet foglalók közül ki az, aki felvállalja, hogy feminista. Meg is lepett egy kicsit, azt hittem, hogy kevesebben fogják feltenni a kezüket, kevesebben vállalják az identitásukat nyilvánosan, de nyilván az egy válogatott publikum volt.

Van-e, volt-e valamikor divatja a feminizmusnak, amikor inkább elfogadott volt annak lenni?

– Milyen területre vonatkozik a kérdés? Magyarországra, Romániára vagy Nyugat-Európára?

Elsősorban Nyugat-Európára, de a magyarországi és a kelet-európai helyzet is érdekelne.

– Azért kérdeztem vissza, mivel más a történetük. Ha Magyarországra kérdez rá, akkor nem ugyanazt mondom, mintha a nyugati világról lenne szó.

Bizonyos értelemben ez is a stigma része, hogy a feminizmus egy divat, amit bizonyos kétes nőszemélyek politikai ügyletekben, pénzszerzésben használhatnak.

A nyugati világban a feminizmus második hulláma a 60-as évek végén kezdődött és tulajdonképpen a 80-as évekre intézményesült, persze általánosítva, mert az izlandi történet nem olyan, mint az olasz. Ott azért nagy különbségek vannak. Ezután következett egy backlash, egy konzervatív visszacsapás, hogy elég volt a feministákból, elég volt a PC-ből. Ez a 80-as évek végének a korszaka volt, amikor a visszacsapás, a konzervatív fordulat képviselői jelentős erőkkel voltak jelen a színen.

Magyarországon, illetve Kelet-Európában a 90-es évek elején kvázi akkor kezdődött a feminizmus, amikor a backlash, a konzervatív ellen-hullám már érvényesült Nyugat-Európában. Így gyönyörűen hivatkozhattak arra a kelet-európai konzervatívok, hogy ez már divatjamúlt, néhány karrierista, szörnyű nőszemélynek az akciója, és lám, nézzük meg Amerikában, mit mondanak. Rengeteget lehetett idézni ezzel kapcsolatban, hogy miként szidják a nyugati világban a feministákat, illetve bemutathattak bizonyos feminista visszaéléseket, túlhajtásokat, militáns szélsőségeket. Nos, ebből a szempontból tehát kvázi összhang van Kelet- és Nyugat-Európa között.

Csupán annyi, de egyáltalán nem elhanyagolható a különbség, hogy míg számos nyugat-európai országban egy csomó pozitív intézkedés már átment, gyakorlattá vált - csökkentek a bérkülönbségek, megjelentek a nők a gazdaság és politikai szférában -, addig Kelet-Európában ez nem történt meg. A feminizmussal szembeni ellenállás sokkal erősebb felénk, és ez nehezíti a kibontakozását.

Az előadásának mintha lett volna egy olyan kicsengése is, hogy a modern, jóléti államban minden csak a feminizmusnak lenne köszönhető. De gondolom, hogy ez nem egészen van így...

– Ha úgy tűnt, akkor nem hangsúlyoztam kellőképpen, hogy nem csak és kizárólag a feminizmus számlájára írhatóak az eredmények, de határozottan emlékszem, hogy mondtam. Természetesen nem egyirányú, lineáris oksági kapcsolatról van. Csak azt állítottam, hogy a modern társadalomban, a nemek közötti viszonyrendszerben, illetve a jóléti állam kialakulásában fontos szerepe volt a feminizmusnak. Egy olyan lényegi összetevője volt a folyamatoknak, amelyet nem hagyhatunk figyelmen kívül. Pedig még a feministák közül is sokan figyelmen kívül hagyják, nem hangsúlyozzák kellőképpen. Én fontosnak tartom, hogy hangsúlyozzuk.

Fotó: guardian.co.uk


Ezzel a kérdéssel egy kicsit kockáztatok, mivel én még soha nem voltam Észak-Európában, így nincsenek személyes tapasztalataim. Viszont folyamatosan hallok olyan reflexiókat Skandináviáról, hogy az emberi kapcsolataik kiüresedettek, hűvösek egymással, nem képesek feloldódni, ellazulni. Az előadás során pedig többször is mintapéldának hozta fel. Nem ellentmondásos?

– Nem értek egyet az állítással. Részben azért, mert elég sokat jártam Skandináviában, részben pedig azért, mert elég sokat fogyasztottam a skandináv művészet termékeit. Ha azt gondoljuk, hogy a kapcsolatok nem eléggé elmélyültek, és nem kellőképpen reflexívek, akkor hatalmasat tévedünk. Itt utalhatok az Ibsentől és Strindbergtől kezdődő, az emberek mikroszférájában lévő dimenziókat hihetetlen árnyaltsággal ábrázoló drámára, a bergmani filmművészetre vagy a kortárs filmművészet legjelentősebb alkotói által - Lars Von Tiertől kezdve a nem olyan neves, de a Dogma-mozgalomhoz tartozó rendezőkig -, létrehozott hihetetlenül izgalmas, reflexív művekre is.

Ez olyannyira igaz, hogyha valaki dán, norvég vagy svéd filmeket néz, akkor azt kell, hogy lássa, a kortárs Európában a román filmek mellett ezek a legizgalmasabb alkotások, amelyekben egy nagyon differenciált, reflexív és a gender fogalom túlhajtásaival szemben is kritikus világ jelenik meg. Ez az állítás csak egy kívülálló sztereotípiája. Nagyjából olyan előítélet a skandinávokkal szemben, mint hogy a feministák frusztráltak és leszbikusok.

Nagyon bonyolult a skandináv világ. Azt gondolom, hogy - éppen ellenkezőleg, mint ahogyan a kérdés sugallná - ez a rendkívül rafinált, önreflexív világ összefüggésbe hozható a jóléti modell nagyon rafinált és kifinomult, már több generáción át történő érvényesülésével. Sok minden nekem is visszatetsző bennük, első ránézésre akár érzéketlennek is tűnhetnek, de ha közelebb kerülünk hozzájuk, bekerülünk az interakciós világukba, akkor megdöbbenünk azon a szenvedélyes, hihetetlenül szofisztikált belvilágon, ahogy a skandinávok a hosszú, októbertől márciusig terjedő téli időszakon át élnek. A szexuális kultúrájuk is rendkívül kifinomult, és nagyon személyes.

Az sem véletlen, hogy egy dán filozófus, Kirkegaard írta a legrafináltabb elemzést Mozartról, és hogy pont Ibsen az, aki a feminizmussal kapcsolatos legkorábbi, máig világirodalmi értékű művet létrehozta. Ez megint azt mutatja, hogy a norvég kultúra azért tud valamit, képesek voltak valamit kitermelni. S akkor még a finnekről még nem is beszéltem, akik egy külön történet.

Nagyon izgalmas a skandináv világ, el kell menni oda, párkapcsolatokat kell kialakítani és családi viszonyokba kell betekinteni.

Egyébként ebből a szempontból ajánlhatom a tavalyi cannes-i filmfesztiválon is díjazott A vadászat c. filmet, ami megint árnyalt filmábrázolás. Visszamenőleg pedig például a Születésnapot.



Ha elfogadjuk az EU által is támogatott irányt, aminek a kialakításában a feminizmusnak jelentős szerepe volt, milyennek képzelhetjük el a világot, amelyben ötven év múlva fogunk élni? Például a nyugdíjamra gondoltam, fogok-e egyáltalán kapni...

- Ha erről beszélünk, akkor a globális kontextust kell figyelembe venni. Szerintem akkorra már ez európai fehér hegemónia megszűnik. És kiszámíthatatlan, hogy mi történik India és Kína hegemóniájával akkor, amikor az egész nyugati világ GDP-je a fele lesz az Indiaiénak. Azt vizionálnám, hogy - ami nekünk a nyugati világon belül nemi megkülönböztetésként, nemi identitásként most fontos -, egy nemileg többé-kevésbé kiegyenlítődött nyugati világban 15 éven belül már nem lesznek fontos identitás és osztályozó kategóriák. Globális kontextusban a fehér kisebbségi lét, a posztgyarmati világ dominanciájától való függőség lesz a lényeg. De abban sem vagyok biztos, hogy sikerül a nyugati fehér világ civilizált normáit ötven év múlva is megőrizni. Amiről én az előadásomban beszéltem, az hangsúlyosan a nyugati világra vonatkozott, tehát nem vettem figyelembe a globális kontextust.

Húsz év múlva az erőviszonyok radikálisan átrendeződnek a különböző szférákban: a gazdaságban, a politikában, a hadpolitikában és a tömegkultúrában is. Könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy akkorra már a kínai tömegkultúra termékei kerülnek olyan hegemón pozícióba, mint amilyenben most az amerikai van. Azt vizionálom, hogy mindaz, amiről most a gender és meleg problémaként beszélünk, már nem lesznek lényegesek a nyugati kontextusban, a globális kontextuson belül pedig már más tétek, más hatalmi viszonyok fognak uralkodni 50 év elteltével.

Amikor ön nyugdíjas lesz, az lesz a nagy kérdés, hogy miért nem jön be az indiai vagy brazil multicégtől beígért nyugdíj. Az egészen biztos, hogy a súlypontok idővel átrendeződnek. De az egyelőre nem átlátható a mi jelenlegi nyugati békaperspektívánkból.

Van arra esély, hogy a feminista értékeket a nem nyugati kultúrák is átvegyék? Vagy már átvették?

- Igen, azt mondom, hogy van rá esély, csak nem feminista értékeknek fogják nevezni, hanem sintoistának vagy konfucionistának. Egy csomó érték már a több ezer évvel ezelőtti kínai kultúrában is megtalálható volt, ami az európai kultúrában tulajdonképpen csak a 17-18. századtól fogva jelenik meg. Én azt gondolom, hogy akkorra majd a domináns világvallás, világetika az konfucionista, sintó vagy buddhista lesz. Ha ebből a nézőpontból szemlélődünk, akkor korántsem elképzelhetetlen az univerzális harmóniára törekvés, kompromisszumkészség vagy integrációs késztetettség, amit mi a nyugati civilizációnkban esetleg a feminizmus számlájára írhatunk. Ez egy pozitív szcenárió ebben a globális összefüggésrendszerben.

Az egészen biztos, hogy a fehér nyugati világ dominanciája el fog tűnni, az egyszerű népességi arányok, az értékek és a nemzetközi rendszer alapvető átalakulása következtében. Azt komolyan gondolom, hogy a nyugati ember békaperspektíváján túl kell lépni, viszont én az előadásomban talán nem léptem túl.




ÉletmódRSS