2019. október 20. vasárnapVendel
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Leszbikusként és melegként élni Erdélyben: blogokban mondják el

kérdezett: Gál László 2013. február 06. 10:14, utolsó frissítés: 2013. február 07. 11:25

Szapphó, Szkarabeusz és Erdélyi Ganümédész kolozsvári bloggerek, akik úgy érezték, ki kell menni a "térre". Miért enklávé Kolozsvár meleg szempontból?


Két leszbikus lány és egy meleg srác: a közös bennük, hogy kolozsváriak és nemrég írásra adták a fejüket. A saját történetükből inspirálódva számolnak be a kolozsvári, szexuális orientációjuk szerint kisebbséghez tartozó emberek életéről. Szapphó és Szakarabeusz, a Másként Kolozsváron blogon kezdték el megosztani leszbikus történeteiket, míg az Erdélyi Ganümédész először a Facebookot használta a melegek életéről szóló bejegyzései megosztására, de azóta már egy blogot is létrehozott. Őket kérdeztük, miért kezdtek el írni és milyen szándékaik vannak vele.


Miért kezdtetek írni?

Szapphó: – Egy szócsata következményeként. Akkor azzal vádoltak meg, hogy nem teszünk semmit a magyar leszbikus közösségért. Úgy éreztük, hogy valamivel vissza kell vágnunk, és így született meg a gondolat, hogy blogot írjunk, remélve, hogy gondolatainkon keresztül mind a meleg, mind a heteroszexuális olvasók megismerik a mi világunkat, ezáltal talán segítve a megismerést és elfogadást.

Erdélyi Ganümédész: – Néhány barátommal már rég terveztük, hogy valamilyen új dolgot kellene a meleg életbe vinni. Elég sok román nyelvű meleg blog van már, erdélyi magyar meleg fiúk azonban nem igazán írogatnak. Személyesen is fontosnak éreztem kiírni magamból, amit átélek, de ezzel úgy gondolom, hogy általános jelenségeket is meg tudok világítani. Szeretném, ha a blog egy élő fórum is lenne, ahol mindenki - szexuális orientációjától és identitásától függetlenül - elmondhatná a véleményét bizonyos témákról.



Az írással gyakorlatilag kimentek a "térre". Számotokra mennyire jelent ez teljes felvállalást?

Szapphó: – Ez csak egy lépés a felvállalás fele, de még sok mindennek kell megváltoznia ahhoz, hogy ez egy teljes felvállalás legyen. Álnéven nem mondhatjuk azt, hogy igenis felvállaltuk magunkat a világ előtt, addig azért még vannak lépések. De azt hiszem nem is feltétlenül ez a célja a blogolásnak.

Erdélyi Ganümédész: – Úgy döntöttem, hogy álnéven írok, és bár az írásaim jelentős része személyes, átélt és friss élmény, igyekszem a részleteket és a szereplők kilétét titokban tartani. Ilyen szempontból csak a témát, és nem önmagam viszem a nyilvánosságra. A melegség és a meleg élet mindennapjainak problémáját szeretném nagyobb nyilvánosság elé tárni, másképp, mint ahogy azt a sajtó vagy néha a romániai meleg aktivisták teszik.

Van bennetek egy ilyen „őrjítően el akarom” mondani érzés?

Erdélyi Ganümédész: – Ezt a görcsös érzést leginkább 5-6 éve éreztem, azóta a barátaim előtt megnyíltam, sikerült "kimondani" sok mindent, azóta lehiggadtam. A blog írása közben már tudatosabban közelitek meg témákat, de például személyes élményeket vagy fájdalmasabb emlékeket igen, "őrjítően" el akarok mondani.

Szapphó: – Igazából bennem ez nagyon erősen megfogalmazódott egy ideje, nagyon zavart, hogy hazudok azoknak, akik fontosak számomra. De azt hiszem azoknak, akiknek igazából el akartam mondani, azok előtt már felvállaltam, most már talán épp emiatt nem annyira erős ez az érzés.

Szkarabeusz: – Nem éreztem soha azt a késztetést, hogy el kell mondjam valakinek, és most sem tartom annyira fontosnak, hogy mások tudják. Viszont be kell vallanom, hogy felszabadító érzés, olyanokkal beszélgetni, akik tudnak róla, és nem érezni szégyent.



Tartotok attól, hogy álnév ide vagy oda, mégis kiderül a személyazonosságotok? Végül is saját történeteiket osztjátok meg, személyes információkat adtok ki magatokról.

Szapphó: – Persze, megvan a kockázata, hiszen személyes történeteket osztunk meg, és aki közelebbről ismer, akár rájöhet kilétünkre. Éppen ezért vigyázunk, hogy bizonyos információk ne legyenek annyira sajátosak. De úgy gondolom, hogy ha valaki olvassa a blogunkat, akkor nyíltabbá válik a témában és talán annyira megismeri a világunkat, gondolatainkat, hogy nem fog ítélkezni. Aki meg ítélkezik, ha rá is talál a blogra, nem fogja követni, nem fogja olvasni.

Erdélyi Ganümédész: – Természetesen, amikor nekikezdtem, ennek is vállaltam a kockázatát. Bár nem szeretném, ha megtörténne, de ha úgy alakulna, akkor közegtől függően, felvállalnám, azt hiszem.

Történt már meg veletek, hogy valaki felismert?

Szapphó: – Nem. Nem ismert ránk senki, vagy legalábbis nem adta tudtunkra.

Erdélyi Ganümédész: – A blogírás miatt még nem kaptam ilyen jellegű reakciókat, bár az is igaz, hogy nagyon nehéz népszerűsíteni az oldalt. Egyelőre csak 70 ember követi az írásaim, ezek döntő többsége fiatal, kolozsvári, heteró lány.

Már mindkettőtök említette az LMBT (Leszbikusok, Melegek, Biszexuálisok és Transzneműek) közösségért való munkát, felelősségvállalást. Gondoltatok arra, hogy éppen a blog/Facebook-oldal által alakítsatok ki egy közösségét?

Erdélyi Ganümédész: – Ahogy említettem, a blogírás egyik célja az, hogy az erdélyi magyar meleg közösséget összehozza, és élő fórumot teremtsen neki. Szeretnék minél több embert toborozni a Facebookon, akik nemcsak olvassák, de aktívan kommentálják is az írásaimat. Úgy gondolom, hogy Romániában a meleg témáról még beszélni kell. Ez a tabudöngetés első lépése. Akkor fog természetessé válni a dolog, ha már nem is beszélünk róla, de ezt szerintem nem radikálisan, hanem apró lépésekkel tudjuk elérni. Például ilyen blogokkal.

De konkrét baráti közösségre gondoltál?

Erdélyi Ganümédész: – Természetesen én annak is örülnék, ha néhány emberrel a blog hozna össze és akár barátságok is szövődnének, de ez most másodlagos nekem.

Szapphó: – Felmerült ez a gondolat, akár a blog, akár a Facebook-oldalunk lehetőséget adhat arra, hogy egy közös tér alakuljon ki az erdélyi LMBT közösség tagjai számára, illetve azon heterók számára, akik követnek bennünket, és a közösséget érintő kérdésekben véleményt nyilvánítanak.

Sajnos egyelőre nagyon kevés az olyan ember, aki leírja a véleményét. Csak páran szólnak hozzá bejegyzéseinkhez, annak ellenére, hogy nem kötelező semmilyen személyes adatot megadniuk. Pedig nagyon szeretnénk, ha ebbe az irányba tudnánk terelni a blogot. Szeretnénk egy képet kialakítani arról, hogy ki hogyan éli meg másságát, mennyire elfogadó a környezete, hogyan látnak bennünket azok a heterók, akik követnek. Egyáltalán közös témáról nyíltan beszélni, akár álnevek alatt.

Jelenleg milyennek gondoljátok az erdélyi/kolozsvári LMBT közösséget?

Erdélyi Ganümédész: – Nem hiszem, hogy általánosítani lehetne. Kolozsvár ilyen szempontból is egy kis enklávénak számít, hisz sokkal több az egyetemista, a melegségüket nyíltan, vagy nyíltabban vállaló fiatal, mint a többi településen. Máshol jóformán ugyanazok a viszonyok uralkodnak, mint húsz éve.

Kolozsváron egy meleg férfinak van miből "halászni", ha mennyiségi szempontokat figyelünk. Ám sajnos itt sem beszélhetünk közösségről, sokkal inkább klikkekről és nagyon eltérő érdeklődésű emberekről. A meleg élet a többség számára a virtuális világra szűkül, ahol sajnos igen erős a felületes kapcsolatok, a "csak szex és más semmi" elve. Az egyetlen szórakozóhely, ahol összegyűlhet a közösség, az sem nyújt szórakozási lehetőséget minden korosztálynak vagy érdeklődőnek. Más alternatívák – meleg éttermek, pubok, bárok – sajnos nincsenek még a városban.

A tapasztalatom ugyanakkor azt mutatja, hogy sokaknak szükségük van még arra is, hogy szexuális hajlamukból stabil identitást faragjanak, mert ez meghatározó egy valódi közösség és meleg élet kialakításában. A blogon elsősorban erről írok.

Írásaidban elég gyakran szoktad ostorozni a közösséget.

Erdélyi Ganümédész: Igen, magammal is szigorú vagyok, talán emiatt is. Évek óta a kapcsolatok híve vagyok és régimódinak kikiáltott elveket (felelősség, zárt kapcsolat, hűség és kedvesség minden körülmények között) vallok, amelyek a meleg világban sajnos nem túl népszerűek. Nagy divat lett a hedonizmus, a felelősség nélküli "mindenki mindenkivel" jellegű kapcsolatok és sajnos én ebben a közegben nehezen tudok alkalmazkodni.



Szapphó: – Csak egy szűk körét ismerjük a kolozsvári LMBT közösségnek, legalábbis személyesen, mert az nem nevezhető ismerősnek, aki Facebookon bejelöl, de igazából egy szót sem váltunk. Személy szerint nem vagyok bulis, hogy buliban ismerkedjek a közösség tagjaival. Annak ellenére, hogy tudom, ott gyűl össze a kolozsvári LMBT közösség egy része, valahogy nem érzem a késztetést, hogy csatlakozzak hozzájuk, mert még beszélgetni sincs lehetőség a hangos zene mellett.

Különben igaz a klikkesedés, amit Ganümédész mond, hiszen mi is saját korosztályunkban mozgunk, a fiatalabbakat, vagy akár idősebbeket nem ismerjük.

Azáltal, hogy másokat megismertek, beszélgettek mennyire próbáljátok megérteni a saját életetek?

Erdélyi Ganümédész: – Sokat segít, ha másoknak elmondhatom az élményeim és az is, ha az ő történeteiken, tapasztalatukon keresztül láthatom az enyémet, más szemszögből. Így formálódok én is.

Szapphó: – Azt hiszem régebben volt egy ilyen periódus, amikor a másokkal való beszélgetés segített magyarázatokat adni, talán akkor az is volt a célja, de most már nem, most már csak élettörténetekre vagyunk kíváncsiak, megismerni más embereket problémáikkal, örömeikkel és véleményükkel együtt, azért, hogy ez által megismerjük egy közösség gondolatait.

Szerintetek mennyiben különbözik egy leszbi és egy meleg helyzete?

Erdélyi Ganümédész: – Nekem a lányok helyzete mindig sokkal visszafogottabbnak tűnt, nem is tudtam túl sokat arról, hogy és hogyan ismerkednek. A társadalom azonban – legalábbis a heteró férfiak – talán nagyobb elfogadással tudnak hozzájuk viszonyulni. Persze nem a tolerancia vagy az érzelmi intelligencia szint miatt, sajnos.

Szapphó: – Igazából nem ismerem a meleg fiúk helyzetét, de én is azt tapasztalom, hogy a társadalom a lányokkal elfogadóbb, mint a férfiakkal szemben. Én ezt részben annak tulajdonítom, hogy a pornóiparban a két nő képe együtt minden férfi álmává vált, és emiatt talán azt gondolják, hogy ebből áll egy leszbikus kapcsolat, és lehet, egy férfi is bekerülhet közéjük. Szerintem a tudatlanság az, ami jellemző a társadalomra.

Emellett a leszbikusoknak azért is könnyebb lehet, mert nem annyira feltűnő, ha két lány/nő jó barát, hiszen ez ugyanúgy jellemző a heteró nőkre is. Sokkal mélyebb barátságok alakulnak ki nők között, és ezt senki sem kérdőjelezi meg, hogy miért.

Bennetek hogyan ment végbe a felvállalás, beismerés folyamata? Ganümédész neked tudják a szüleid? A lányok esetében olvastam, hogy igen.

Erdélyi Ganümédész: – Nagyon rég elég egyértelmű volt, hogy merre tendál az én orientációm, de tudatosítani, beismerni és felvállalni csak a középiskola végén tudtam. Kolozsváron, már egyetemistaként viszont sikerült ezt meg is élnem. A barátaim és a közeli ismerőseim tudják, de a család nem tudja.

Szapphó: – Igen, azt hiszem mi ezt mindketten elég jól kifejtettük. Nem volt könnyű a folyamat, de azért most visszatekintve jó érzés, hogy nem kell hazudnunk önmagunkkal kapcsolatban. Bár még mindig kényes téma, nem igazán beszélünk a szüleinkkel róla. Lassú az elfogadás, vagy inkább beletörődés a részükről. A barátokkal sem ment egyik napról a másikra, viszont amikor elmondtuk, akkor előttük ez sokkal könnyebb volt, és az elfogadás is, nagy részük sejtette már.

Hogyan képzelitek el a jövőtöket?

Szapphó: Nem tudom, de remélhetőleg még mindig együtt, élettársi vagy házastársi kapcsolatban, saját lakásban, esetleg egy gyerekkel, boldogan. Bár kicsit utópisztikusan hangzik, az optimizmusom ezt megengedi.

Erdélyi Ganümédész: – Nekem ez nagyban függ a szakmától is, túlságosan mobilassá tesz. Egyelőre fogalmam sincs hol lesz az én stabil munkahelyem és lakhelyem, az elkövetkező 3 évben sajnos évente fogom a városokat váltogatni. Szeretném, ha 5 év múlva már lenne biztos munkahelyem is és egy stabil párkapcsolatom. Hogy hol, azt viszont nem tudom.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS