2017. július 23. vasárnapLenke
39°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Médiabefutó Marosvásárhelyen: a beatboxolástól az áriázásig

szerk. 2012. április 01. 20:30, utolsó frissítés: 2012. április 02. 09:12

A kiegyensúlyozott marosvásárhelyi mezőnyből heten jutottak tovább a kolozsvári regionális döntőre. Ki volt a legnagyobb showman, kinek volt a legjobb lookja, és kitől futkosott a hideg a zsűri hátán?


Minden kezdet nehéz - mondta egyszer egy okostojás, és az újrakezdésről is keringenek hasonló szállóigévé nemesült nagyotmondások. A Médiabefutó 2012. azonban valahol a kettő között helyezkedik el, az öt és fél éves szünet alatt kicserélődött a szervezőcsapat 80%-a, így nem mindig értjük félszavakból egymást, de a modell adott, a know-how megvan, és a vérfrissítéssel az új idők kihívásainak is könnyebben megfelelhetünk, főleg, hogy az új arcok többsége komoly szervezői tapasztalattal rendelkezik.

Bár a szervezőcsapatban töretlen volt a kölcsönös bizalom, mégis némi aggodalommal indultunk a versenysorozat első helyszínére, Marosvásárhelyre. Na jó, inkább álmosak voltunk a reggel 7 órára időzített indulás miatt, meg nyűgösek, mert szorultunk kissé, mivel megtömtük a kisbuszt a túlméretezett díszleteinkkel. De más választásunk nem volt: a díszletnek fontos szerepet szántunk, így muszáj volt vinni, és mivel Marosvásárhelyen raktuk össze először, ezért még erre is rá kellett számolnunk pár órát. 12-re pedig már vártuk a versenyzőket.

Így készülnek a világító dobozok: önkéntesek segítenek Kocsis Tünde rendezőnek a hevederek vászonnal való bevonásában

Az, hogy végül az előválogató kezdési időpontjában (szinte) minden a helyén állt, nagyban köszönhető Áronnak, aki a Maros Művészegyüttes termének technikusa, illetve a három önkéntes lánynak, akik reggel tíztől éjfélig voltak a segítségünkre. De a csapat sikeresen vette az első erőpróbát, és miközben a zsűri, a műsorvezetőink és a hangosítók a fellépőkkel voltak elfoglalva, az utolsó problémák is elhárultak az esti show útjából.

A marosvásárhelyi helyi szakaszra összesen 18 produkció nevezett be, ebből az esti döntőben, a délutáni előválogatás után 14 állhatott színpadra, és mutathatta meg tehetségét saját, lelkes közönségének is. Bár lehet, hogy a fiatalabb, tapasztalatlan nemzedék a kereskedelmi tévék sokat mutogatott pancsereire és néhány közepes teljesítményre számított, a verseny kiegyensúlyozott volt, színvonalas produkciókat láthatott a közönség. Csak néha érződött egy kis szorongás, izgalom és bátortalanság a versenyzők előadásán.


Amit a közönség nem láthatott: a projekció egy létrára bilincselt projektorról futott

Szépen meg is nehezítették a zsűri dolgát, amely eredetileg 5-6 produkciót szeretett volna továbbjuttatni. Végül mégis úgy döntött, 7 produkció érdemli meg a továbbjutást, és vehet részt a május 6-i, kolozsvári regionális döntőn:

BeatJoc – az este showmanje

BeatJoc szórakoztatja a közönséget


Igazi tapasztalt, több tehetségkutatót megjárt showmanként beatboxolt. Már az első megszólalásával megnevettette a közönséget, és utána már csak fokoznia kellett a különböző ismert dallamokra épülő improvizációjával. Sok húút és háát csalt ki a közönségből. S bár bevallottan technikásabb elemeket is tud, szombat este csak a közönség szórakoztatása volt a legfőbb célja. A továbbjutása egy pillanatra sem ingott meg, a zsűri se nagyon kötözködött vele, csak néhány tanácsot adtak neki, hogyan építhetné még ütősebbé produkcióját.

Bodó Csaba - operaáriával gyönyörködtette a közönséget

Bodó Csaba áriázott a színpadon


Operarészletet ritkán hallunk tehetségkutatókon, talán mert a műfaj képviselői úgy gondolják, nem elég látványos oda a produkciójuk. Pedig a Csaba által A mosoly országából előadott részlettől mindenkinek elállt a szava, és figyelmesen hallgatta a tenort. Biztosak vagyunk abban, ha eddig a stílus miatt nem volt elég bátorsága zenei tehetségkutatókon indulni, a Médiabefutós fogadtatása elegendő támogatást jelent számára. Méltán jutott tovább a regionális döntőbe.

Horváth Hunor Jenő – akinek a humorizálás fontosabb, mint a verseny

Horváth Hunor Jenő gitárral humorizált


A 14 fellépő közül 12-en próbálkoztak az ének-zene kategóriában, és mindössze ketten színpadi jelenettel. Horváth Hunor Jenő volt az egyikük, aki a tavalyi Erdélyi Humorfesztiválon is versenyzett. A Nád a házam teteje című népdalt különböző változatokba át-át költve mondta, énekelte el. Többek között a mexikói és az orosz változaton is szórakozhattunk. Jól nyomta, lazán jutott tovább, pedig saját bevallása szerint nem is a verseny a fontos, hanem a humorizálás, amely minden helyzetben mentőöv számára.

Kádár Barna Zsolt – a rutinos

Nem először lépett egy tehetségkutató színpadára Kádár Barna Zsolt


Rutinos, az Erdély Hangja zenei tehetségkutatón harmadik helyezést elérő versenyzőként lépett színpadra a Médiabefutón, és énekelte Zorán Kell ott fenn egy ország című slágerét. Szépen és tisztán énekelt, Kocsis Tünde, a zsűri tagja meg is jegyezte: a hideg futkosott a hátamon, annyira tetszett. Jól vette az első akadályt, de egy ilyen tapasztalt versenyzőnek nem is lehet a helyi szakasz a végcélja.

Székely Márti – sikerült előadnia magát

A zsűri értékelőjét hallgatja épp


Koncz Zsuzsa egy slágerét adta elő rendkívüli átéléssel és változatos gesztusnyelvvel. Egy pillanatig sem kételkedtünk benne, hogy komolyan gondolja, amikor azt énekelte: Születni kell minden nappal újra/ Álmodni azt, ami nem válhat valóra/ Harcolni kell,/ Meghalni és szeretni/ Még nem elég. A zsűri értékelése szerint akár ének nélkül, elmutogatva is érthető lett volna, de mi azért hanggal sokkal jobban szerettük.

Guillotine – inkább az ismertségre hajtanak

Lobogjon a haj


Összesen három zenekar jelentkezett a marosvásárhelyi helyszínre, ebből kettőnek sikerült is továbbjutnia. A kemény rockot játszó Guillotine igazi showt csinált, kevésbé formális keretek között akár még a közönség is megforgathatta volna a haját. A zsűri és a közönség is szerette a produkciójukat, így a továbbjutásuk nem forgott veszélyben. Pedig az elmondásuk szerint nem is díjakra, hanem inkább ismertségre hajtanak. Jó úton vannak efelé, Kolozsváron is biztosan fogunk velük találkozni.

VotSka – számukra a kinézet is fontos

Egyszerűen csak szórakozni szeretnénk, mert szeretünk zenélni – mesélték a verseny után a punk-skát játszó zenekar tagjai, és ez látszott is a produkciójukon, sikerült elhitetniük ezt velünk. A kinézetére is sokat adó együttes produkciója a zsűri szerint lehetett volna pörgősebb is, de most ennyi is elég volt a továbbjutáshoz.

A műsorvezetőkkel, Majoros Csillával és Márton Ákossal beszélgetnek a Votska tagjai


A Médiabefutó honlapján induló, két hétig tartó közönségszavazásnak köszönhetően az eddigi továbbjutókhoz a közönség kedvence is csatlakozni fog.

A következő állomás: Nagyvárad, április 3-án 19 órától a Queen's Pubban. Ingyér!




ÉletmódRSS