2019. június 19. szerdaGyárfás
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Daciával Bamakóba: élménybeszámoló

S. Z. 2012. február 20. 13:21, utolsó frissítés: 16:33

Meghatározó élmény a fáradtság és a meleg, a hosszútávfutó magányossága és az egyszeri találkozások.


Ütött-kopott, szürkére fújt, némileg átalakított és telematricázott Dacia 1300-as parkol ismét a szerkesztőségünk mellett. Legutolsó találkozásunkhoz képest mintha megszaporodott volna rajta a szigetelőszalag, azonban változatlanul egyben van, egykedvűen áll megemelt rugóstagjain. Oldalát por borítja: beavatatlan szemlélő azt hihetné, még a havazások előtt csapattak vele valami falusi úton, és nem mosták le. Csakhogy ez a por a hazai koszhoz képest valószerűtlenül vöröses.

Az öreg Dacia nagy kalandon van túl: megjárta a Budapest-Bamakó ralit, méghozzá nem csak az odautat – Csata Zsombor és Kurkó Dénes hazafele is ezzel az autóval jöttek, mintegy 18 ezer kilométert téve meg vele a sivatagon, szavannán keresztül.

A párossal félórás interjút készítettünk Skype-on, azonban a jelenlegi digitális technológia távolról sem annyira megbízató, mint egy régi Dacia: a válaszokat nem vette fel a laptop hangrögzítője. Alább néhány, emlékezetből visszaírt beszélgetés-foszlány olvasható.


Semmi meglepetés



„Az autót azért meg kell nézni belülről is” – indul a beszélgetés Kurkó Dénes mérnökkel, pilótával, az autó egyik felkészítőjével, aki céloz arra, hogy a technikát jócskán megviselte az út. Mint ahogy a páros blogbejegyzéseiből is kiderül, az út nem volt éppen zökkenőmentes: a karburátorral, illetve a benzincsövekkel állandó probléma volt, a homok miatt eldugult, állandóan takarítani kellett. Háromszor el is akadtak a homokban. „Várható, kiszámítható problémákba ütköztünk. Váratlan esemény nem volt” – sommázza az autóval kapcsolatos élményeket Kurkó.

15 ezer km a Daciával15 ezer km a Daciával


A harmincéves Dacia azért akkora téma, mert az autó az egyébként a Budapest-Bamakó rali bulisan szakadt, szedett-vedett mezőnyének is az alját súrolta. A zömében komoly terepjárókból álló mezőnyt végignézve a páros komolyabb műszaki hibáktól mentes útja nagyrészt az autót teljes egészében felújító szerelő tudását dicséri.


A hosszútávfutó magányossága

A kalandverseny persze nem csak az autót teszi próbára: a napi ezer kilométert alulról súroló szakaszok a csapatokat is megviselik. Csata Zsombor navigátor szerint az első napok meghatározó élménye a fáradtság: az első 6 nap alatt 6 ezer kilométert vezettek. „Kicsit a hosszútávfutó, a zarándok magányához, magába mélyedéséhez hasonló ez a túra” – így ő.

Simenti (Szenegál) reggelSimenti (Szenegál) reggel


A fáradtság miatti ingerlékenység, a különféle súrlódások ilyenkor elkerülhetetlenek. Volt példa arra, hogy egy csapat azért kényszerült a verseny feladására, mert a csapattagok összevesztek. „Nyűgösek voltunk, de mivel régóta ismerjük egymást, nem volt komolyabb probléma” – meséli.

A meleggel is meg kellett küzdeni – igaz, nem éppen úgy, ahogy azt elképzelték. A sivatagban ugyanis kifejezetten hideg szél fújt – annyira, hogy lehúzott ablakkal fáztak. Ha azonban az ablakokat nem tekerték le, az autó belseje a napsütés miatt perceken belül felforrósodott. Az úticél fele haladva ugyanakkor egyre melegebb volt.


Kihívás volt a mezőny tempóját tartani

A párosnak sikerült beleférni a meghatározott pénzkeretbe: maga az út fejenként körülbelül 2500 euróba került – igaz, ebben nincsen benne az autó megvásárlása és felkészítése. Egyébként a Budapest-Bamakót ennél olcsóbban is ki lehet hozni: sok csapat eladja autóját Bamakóban. Bár idén kimerült az államkincstár valutatartaléka, Afrikában jó pénzt fizetnek egy-egy terepjáróért, így a költségek egy részét, és visszafele a repülőjegyet fedezni lehet.

Szafari a szavannánSzafari a szavannán


A csapat, ha ismét indulna, jobb autót választana: míg másoknak egy kis városnézés is belefért a napi szakasz után, a daciásoknak hatalmas kihívás volt a mezőny tempóját tartani. Mivel rendszerint későn érkeztek a táborba, kevesebbet is aludhattak, másnap fáradtabbak voltak. Az autójuk relatív lassúsága miatt az odaút során szinte semmit nem tudtak megnézni – ezt persze a visszaút során pótolták.

Kínlódás volt – sommáz Kurkó Dénes, aki mai fejjel egy olyan autót választana, mely azért a mezőny tempóját tartani tudja. Persze a túl jó autó sem az igazi: a buli-faktor 60-70 százaléka elmarad, ha a csapat minden gond nélkül végigsuhan Afrikán, anélkül, hogy bárkivel találkozna.


Találkozások

A mezőnyben ideig-óráig kialakulnak kisebb csoportok – mesélik. Ha egy bamakós autót lát a mezőnyből valaki, azonnal megáll, megkérdi, van-e valamire szüksége. Aztán később, a táborban ezek a futó ismeretségek sok esetben elmélyülnek. Ha talál a szó, sokszor megegyeznek, hogy együtt mennek egy napot.

Csata Zsombor és Kurkó Dénes egy baobab-fa árnyékábanCsata Zsombor és Kurkó Dénes egy baobab-fa árnyékában


Azonban mindenkinek más a tempója, az elvárása a versennyel kapcsolatban. Van, aki sietne, mások nyugisan, sokat fotózva haladnának, ismét másoknak az autója nem bírja a tempót. Éppen ezért az ilyen társaságok legfeljebb ideig-óráig haladnak együtt.

A helyiekkel való viszony is változó: nem könnyű kilépni a gazdag, nyugati turista-szegény afrikai sztereotípiákból – sokaknak ez nem is sikerül. A csapat szerint azonban a lassú haladás egyik előnye, hogy van idő és lehetőség kapcsolatot teremteni a helyiekkel. „Ahogy ők oldódtak fel, úgy oldódtunk mi is fel” – mesélik. Nem egyszer igazán bensőséges találkozásokra is sor került: ilyen volt például a Fulani törzzsel töltött éjszaka.

Fulani csoportképFulani csoportkép

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS