2018. október 16. keddGál
12°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Volt egyszer egy síugrósánc Tekerőpatakon

Sólyom István 2012. február 20. 16:54, utolsó frissítés: 2012. február 22. 00:56

Hetvenöt éve a Gyergyó-medencei település lakói ugrósáncot építettek, nemzetközi versenyeket szerveztek, ma rá sem ismerni a létesítményre. A helyszínen kerestük az okokat és a lehetséges megoldásokat.


Csikorgó fagyban indulunk a kútfői ugrósánchoz helybéli kalauzaimmal. Az autók félútig bírják az emelkedőt, onnan gyalog folytatjuk a lábszárig érő hóban. Az előttünk magasodó domb mögül már jól kivehető a tájba simuló létesítmény. Kísérőim nem fukarkodnak a szavakkal, tövéről-hegyére elmesélik a sánc építésének történetét.

A 2005-ös országos bajnokság óta nem voltam a kútfői ugrósáncnál. Hallani lehetett, hogy az egykor jobb időket megélt létesítményt mára felvette a gaz, egykori fénye jelentősen megkopott, és ami a legszomorúbb, hogy edzésre, versenyzésre egyáltalán nem alkalmas. Helybéliként és a síugrósport szerelmeseként régóta foglalkoztatott e siralmas helyzet, így elhatároztam, a helyszínen járok utána annak, miért válik enyészetté a település szimbolikus építménye és annak környéke.


Tekerőpatak talán a világ egyetlen olyan települése, ahol kis túlzással minden családban találni egy síbajnokot. Se szeri, se száma a sífutó, biatlonista, lesikló és síugró egykori és mai sportolónak, akik közül a legkiválóbbak a téli olimpiákon és világbajnokságokon vitték hírét ennek a kis Gyergyó-medencei falunak.

A közigazgatásilag Gyergyóújfaluhoz tartozó településen a múlt század 30-as éveiben indult a síélet, az azóta eltelt időszakban Tekerőpatak a romániai sífutás és síugrás bölcsőjévé vált. A Kútfő völgyében található 70 méteres, egyedülálló faszerkezetű síugró sánc egyike az ország legnagyobb ilyen jellegű létesítményeinek.


A hőskortól napjainkig

A tekerőpataki síszakosztály a helybéli Tatár Ferenc asztalos mester kezdeményezésére alakult meg 1937-ben, a versenyzők lécei a mester kertjéből kivágott kőrisfából készültek. 1935-ben, a gyergyóiak által felavatott Horpataka-Czérna síközpontban található 30-32 méteres ugrósánc felavatásakor a 24 résztvevőből 10 székelyharisnyás tekerőpataki versenyző volt. Később a tekerőpatakiak a vaskő-csigavészi dűlőben Tatár Ferenc kezdeményezésére, annak saját kaszálóján elkészítik az első, 10-12 méteres ugrásokra alkalmas ugrósáncot. A völgyben ugyanakkor sífutást, műlesiklást és ugrást is oktatnak.







galeria_4885.jpg
1985 - felvonulás, barátság
galeria_4888.jpg
A régi fiúk egy csoportja
galeria_4889.jpg
Barátságkupa és Dinamoviada
galeria_4891.jpg
Barátságkupa 1985
galeria_4892.jpg
Díjazottak 1985
galeria_4893.jpg
Dinamoviada


1948-ban megalakul az első önálló tekerőpataki sportegyesület, a SÚGÓ, amely a helyi tehetségek felkarolását és versenyek szervezését tűzte ki célul, elnöke Bálint István volt. 1950-ben Bálint István és Tatár Ferenc vezetésével boronafából építik meg az első nagyobb ugrásokra alkalmas sáncot.

Az első versenyre 6 versenyző nevezett, a legnagyobb ugrást Nagy Sándor érte el, aki 31 méterre szállt. Ezt követően több alkalommal is átépítették a sáncot, mígnem 1968-ban Molnár Ágoston irányításával 60 méteres ugrásokra alkalmas sáncot létesítenek, és a kilyénfalvi kőbánya egy menedékházat is építtet a sánc tövébe.

Az első nagyobb korszerűsítési munkálatokat 1979-80-ban kezdték: kicserélik a torony deszkapadlózatát, szélesítik a kifogó sáncot, több mint 10 ezer köbméter földet mozgatnak meg, új asztalt építenek a kis sáncnak, bírói emelvényt építenek, 800 méter hosszú felvonót szerelnek fel, és modernizálják a menedékházat. A felújított sáncot 1980-ban avatják fel, és tíz évig egymást követik az országos ifjúsági és felnőtt bajnokságok.

1984-85-ben volt a legnagyobb mérvű modernizálás, akkor korszerű ugrósáncot alakítanak ki Kútfőben. A tervezési munkálatokat Málnási Csaba építésztechnikus, Tenger János és Péter Ferenc topográfusok végezték. A munkálatok fő kivitelezője a helybéli Bencze István, az újfalvi kőbánya műhelymestere volt. 1985 februárjában és márciusában két nemzetközi versennyel - az Ifjúsági Barátság Nemzetközi Síverseny és a Dinamoviada Nemzetközi Síugró Verseny - és a soros országos bajnoksággal avatják fel a létesítményt. Nagy versenyek alkalmával 4-500 ember is kilátogatott a helyszínre. A pályacsúcsot (76,5 m) a csehszlovák Pavel Rebka ugrotta 1981-ben, a rekordot 1989-ben állította be Gross Wilhelm és Spulber Florin. A nagy versenyek alkalmával az idegenből érkezett ugrókat, több mint száz főt, a falu lakóinál szállásolták el.



A rendszerváltás után, a sporttámogatási rendszer gyökeres átszervezésével megritkultak a versenyek, az egyre romló gazdasági helyzetben, finanszírozási források híján csupán az öregfiúk versenyeit rendezték évről-évre. A 2000-ben, a gyergyói sísport 75. évfordulójára szervezett emlékünnepség volt az utolsó nagyszabású rendezvény Kútfőben, országszerte minden havas versenyt felfüggesztettek arra a hétvégére.



Az ugrósáncon 2005-ben tartották az utolsó nagyszabású versenyt, akkor az országos felnőtt és ifjúsági ugrók mérkőztek meg Tekerőpatakon. Azóta a létesítmény és a mellette lévő kis és közepes ugrósánc valamint a menedékház állapota egyre romlik.

Kedv s öröm röpködtek

Kalauzaim, Blénessy Levente tűzoltó alparancsnok, háromszoros ifjúsági országos sífutó bajnok, Gál István helyi önkormányzati tanácsos és Molnár János helyi önkormányzati tanácsos elmondták, az önkéntes munkával, kalákával és közösségi összefogással épült létesítményre az egész falu büszkeséggel tekint, ugyanakkor a dicső múlt felelevenítése mellett mindannyian tisztában vannak a jelenlegi helyzet tarthatatlanságával. Az okokkal az esti megbeszélésen foglalkozunk - teszik hozzá, a gyűlésre a polgármestert is meghívták.

Kiadós séta után már a kifogó sáncnál és a menedékháznál vagyunk. A látvány siralmas, lehangoló. A kifogó sáncot, amelynek kikotrásakor Gál István egymaga három földtoló gépet is elhasznált, felvette a gaz, derékig érő nyírfák nőttek ott, ahol harminc éve még rekordugrást jegyzett a csehszlovák Rebka.



Sok idő nem volt a búslakodásra, a nap már elbújt a hegyek mögött, így sietősen folytattuk a torony felé utunkat. A bírói emelvény ugyan áll a lábán, de deszkapadlózata hiányos, a szél keresztül-kasul jár benne. Árkon-bokron keresztül, de sikerül elérni a sáncasztalt. Letekintve a völgybe, elakad az ember lélegzete. Még gyalogosan is bajos lenne bemenni, nemhogy két síléccel, az eget szelve, és a végén talpra érkezni.

Megfordulva ott hatalmasodik előttünk a sánc, és a végén, magasan az ugrótorony. Az asztal kövei még dacolnak az idő vasfogával, ám a sánc deszka elemei elrothadtak, a vasak megrozsdáztak, és sok elemet sajnos felfeszítettek, elloptak - mutatnak körbe vezetőim.





galeria_4862.JPG
A bírói emelvény
galeria_4863.JPG
A faszerkezet
galeria_4864.JPG
A kifutó, alulnézetből
galeria_4865.JPG
A kis és közepes sánc
galeria_4866.JPG
A közepes sánc asztala
galeria_4867.JPG
A kifutósánc, alulnézetből


A felvonó helyén sűrű növésű fenyőcsemeték tömörülnek, de sikerül feljutni a tornyot tartó négy gigantikus vas tartóoszlop tövébe. Innen látszik csak igazán, hogy mennyire elhanyagolt, viharvert állapotban van az ugrósánc. A toronyba felmenni életveszélyes, így meg sem próbálkozunk ezzel.

Fotózás után még megnézzük a kis (15m) és közepes ugrósáncot (30m), amelyekre szintén ráférne egy alapos javítás. Ezek könnyebben helyrehozhatók - magyarázzák, bozótirtással és földegyengető munkával két nap alatt versenyképes állapotba lehetne hozni őket.

A faluba való visszatérés előtt még benézünk a kihasználatlan menedékházba, majd lefelé menet a nagysánc teljes felújításának anyagi vonzatairól beszélgetünk. Rozsnyón 2 millió euróból építettek egy modern, három ugrósáncból álló sportcentrumot, legalább egy ekkora összeg kellene a tekerőpataki létesítmény teljes modernizálásához is - állapítják meg.




Szegény ember vízzel főz


Molnár János több mint negyven meghívót küldött ki a faluba, minden egyes olyan személyt meghívott, aki valaha is tett a síugrás ügyéért. Hat órára mintegy harmincan gyűlünk össze a Tarisznyás Márton általános iskolában, ahol a tekerőpataki síugrás rövid történetének ismertetése után arra kérem az egybegyűlteket, meséljenek személyes élményeikről, benyomásaikról, elevenítsék fel a sánchoz kapcsolódó történeteket.

Nehezen indul a beszélgetés, az egykori bajnokokon, az építőkön, a síugrást szívükön viselőkön látszik, ugyan lenne miről mesélniük, de a mélyről jövő sóhajokat csak néha szakítja meg egy-egy bizonytalan próbálkozás. Végül Egyed József, Újfalu polgármestere töri meg a jeget, aki az 1985-ös Dinamoviadát felelevenítve, nagy derültséget kelt az egykori szakácsmester megállapításával, aki szerint annyi ember volt a kútfői oldalban, hogy nem győzték két vederrel hordani a forralt borba a vizet.



Az akkori időkről szólva a községvezető elmondja, az óriási állami támogatás miatt jóval több lehetősége volt a településnek a sportélet fejlesztésére, ráadásul az emberek is több szabadidővel rendelkeztek, jóval nagyobb volt a lelkesedésük, és sokkal több gyerek volt, aki versenyzett, sportolt. Újfaluban 2011-ben 12 gyermek született, míg Tekerőpatakon 7, harminc évvel ezelőtt pedig 30-40 gyermek versenyzett a korosztályos vetélkedőkön – teszi hozzá Molnár János.

Az oldottabb hangulatban többeknek megered a nyelve, és egyre több sztori kerül felszínre. A kezdetek kezdetén az építésnél a sánc szögének beállítását például úgy végezték el, hogy egy madzagot kötöttek a tartóoszlopok aljához, és egy személy a fenyőfa tövéből szemmérték szerint állította a szöget. Az így megépített sánc nem felelt meg a nemzetközi szabványoknak, így aztán át kellett alakítani a sánc rádiuszát, mert a lejtés nem volt megfelelő.

Amikor a legelső ugró elrugaszkodott az önkéntes munkával megépített sáncon, elkiáltotta magát, hogy “puha az asztal”, s avval kecskebukával folytatta útját. Ez addig folytatódott, amíg megfelelő keménységűre nem alakították az ugróasztalt. A közösségi összefogást jól példázta - szólnak közbe egyre többen, hogy amikor a Barátság versenyt rendezték szintén 1985-ben, nagy hóhiány volt, és az emberek szekerekkel, zsákokkal, teherautókkal hordták a havat a sáncra, hogy le lehessen bonyolítani a versenyt. A verseny napjára aztán akkorát havazott, hogy nem győzték taposni a sárral összekeveredett, kakaó állagú havat, de a rendezvény nagy sikerrel zajlott le.


Siránkozásnak nincs helye

Az emlékekről gyorsan a jelenlegi áldatlan állapotokra terelődik a beszélgetés. A kemény hangú vitáktól sem mentes hozzászólásokban majd mindenki elismételi, hogy a tekerőpataki sportegyesület tulajdonában lévő létesítmény állapotáért a jelenlegi vezetőség nagy mértékben felelős. A találkozóra a sportegyesület elnökét is meghívták, aki azonban nem tudott jelen lenni.

A polgármester felidézi: a síugrósánc gyorsan kikerült az önkormányzat hatásköréből, és a sportegyesület a biztató kezdés után a nem megfelelő gazdálkodás miatt nehéz anyagi helyzetbe került. Ezért jelenlegi állapotában az egyesületet nem tudja támogatni a polgármesteri hivatal, hisz semmiféle tevékenység nem folyik, a sáncot meg lassan benövi az erdő.

A polgármester szerint üdvözítő megoldást jelentene, ha a sportegyesület közgyűlése új vezetőséget választana, vagy felszámolná önmagát, és egy teljesen új egyesületet hoznának létre, amelybe partnerként beszállna az önkormányzat, vagy akár egy jelképes összegért megvásárolná a létesítményt, és annak működtetését az egyesületre bíznák. Ez azért volna jó megoldás - fogalmaz a községvezető, mert egy köztulajdonban lévő építmény felújítására sokkal több állami és EU-s forrás, pályázat áll rendelkezésre, mint egy egyesület tulajdonában lévő létesítmény esetén. A helyi tanácsnak jóval nagyobb a mozgástere és érdekérvényesítő képessége – érvel.



A polgármester elmondja, az ugrótorony jelen pillanatban életveszélyes, a sínek hajlottak, így az egész létesítményt a négy vas tartóoszlop kivételével el kellene bontani. Szerinte az ugrósánc modernizálásának csakis abban az esetben van értelme, ha egy stabil, életképes stratégiát dolgoznak ki, amely a jövőbe mutat, és egy idő után a Kútfőben létesülő sícentrum önfenntartóvá tud válni.

A helyiek közül többen azon a véleményen voltak, hogy elsősorban nem a nagysáncra kell gondolni, hanem a két kisebb ugratóra. Az ugrósport újjáélesztése a fiatal tehetségek felkarolásán múlik, a gyerekekkel meg kell szerettetni ezt a sportot - vélekednek.

Konszenzus alakul ki a tekintetben, hogy a nagy nemzetközi versenyekről szőtt álmokat egyelőre el kell felejteni, helyettük a kis és közepes sánc felújítása a cél. Ez viszonylag kevés anyagi ráfordítással megvalósítható, és a modern technológiák alkalmazásával – porcelánkifutó, a landoló területre lerakott nedves műfű, műhó - télen-nyáron működőképes ugrósánca lehetne Tekerőpataknak.


Sebnyalogatás helyett tettek szükségeltetnek


A kétórás beszélgetés sok elfojtott, keserű mondanivalót felszínre hoz. A polgármester által javasolt újrakezdésnek ugyanakkor sok támogatója akad, mintha csak egy biztató szóra vártak volna a jelenlévők. Egyetértenek, hogy a sportegyesület anyagi és egyéb természetű problémáit a lehető legrövidebb idő alatt rendezni kell, és elhatározzák, összehívják a közgyűlést.

A polgármester ígéretet tesz arra, hogy az egyesület körüli gondok orvoslásában is segít, az újrakezdéskor pedig teljes mellszélességgel támogatni fogja a síugrósánc jövőjét szolgáló elképzeléseket. Ha az egyesület úgy dönt, hogy átadja a helyi önkormányzatnak a létesítményt, akkor új perspektívák is megnyílhatnak Tekerőpatak ezen egyedülálló létesítménye előtt – tette hozzá. A résztvevők megállapodnak, összehívják a közgyűlést, és új vezetőséggel vágnak neki a megoldásra váró feladatoknak.

A beszélgetés végén megkönnyebbült tekintettel néznek egymásra az emberek, újra elemükben érzik magukat. Gál István stílusosan egy régi történettel zárja a találkozást: „Emlékeztek, amikor ’59 január végén tartományi verseny volt, és Nagy Sanyi pont a vasárnapi verseny előtti szombaton nősült? A szárhegyi leányt, Sárit vette el, akinek a rokonsága vasárnap hajnalban épp ment volna haza, de Kolumbán István, a mostani fúvószenekar vezető, aki a lakodalomban zenélt és a vőlegény a nászéjszaka elhálása helyett az egész szárhegyi rokonságot kivitte Kútfőbe ugróbemutatót tartani. Ők ketten vagy hatot ugrottak, majd megreggeliztették a násznépet, és csak azután engedték haza őket. Sanyi délután pedig részt vett a versenyen, a nászéjszaka csak azután következett.”

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS