2018. június 22. péntekPaulina
17°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A trianoni béke 83. születésnapjára

válogatta:Sipos Géza 2003. június 04. 18:22, utolsó frissítés: 18:06

A történelmi Magyarország #b#felbomlása#/b# organikus folyamat eredménye, motorja a modern nacionalizmus. Trianon a réginél sokkal kisebb, de etnikailag homogénebb országot hozott létre; ám a magyarság 1/3-át idegen határok közé zárta.





Elõzmények: a nemzetiségi kérdés

Romsics Ignác Az Ausztriához való viszony, a dzsentri- és a zsidókérdés, a szociáldemokrácia és a konzervatív-liberális rend ellentéte, valamint a parasztság gondjai súlyos, de a történeti magyar állam keretein belül kezelhetõ problémák voltak. A nem magyar népek politikai aspirációi azonban magának a történeti államnak a létét veszélyeztették.



A kiegyezést megalkotó magyar elit ez ellen úgy kívánt védekezni, hogy miközben fajra, nyelvre és vallásra való tekintet nélkül az ország minden állampolgárát egyenlõ jogokkal ruházta fel, sõt a nem magyar népek számára egyházi, iskolai és egyéb téren az egyéni vagy kollektív elvû kulturális autonómia számos attribútumát biztosította (például szabadon hozhattak létre és tarthattak fenn anyanyelvi iskolákat), aközben politikai nemzetként, azaz egyenjogú államalkotó partnerként való elismerésüket, s ennek keretében a románok, szerbek és a szlovákok által követelt területi autonómia biztosítását következetesen elutasította, s a nyugat-európai és észak-amerikai államnemzeti felfogást érvényesítve az állam, azaz a törvényhozás és a kormányzat egyedüli és kizárólagos nyelvévé a magyart tette. (...)

A magyar kormányzat nyelvi-kulturális asszimiláció irányába tett lépései meg sem közelítették a nemzetiségellenes diszkriminációnak azt a fokát, amelyet ugyanebben az idõben Német- vagy Oroszország kisebbségei, például a lengyelek szenvedtek el. A magyarországi nemzetiségek vezetõ csoportjai – a németek és a rutének kivételével – ennek ellenére elfogadhatatlan igazságtalanságnak és méltánytalanságnak érezték (...)

Szekfû Gyula 1849-ben a magyar törekvések két zátonyon feneklettek meg; az egyik volt az osztrák monarchia, a másik az országban levõ nem-magyar nemzetiségek. 67-ben ezzel a két erõvel kellett megegyezést keresni (...) a nemzetiségekkel Deák és Eötvös próbálták megtalálni a modus vivendit, s e célból alkották az 1868:XLIV törvénycikkben a "nemzetiségi egyenjogúságról" szóló törvényt. (...) Törvény elõtt, tulajdonjog, társadalmi és hivatali érvényesülés dolgában a dualizmus korában senki elé, egyetlen kisebbség tagjai elé sem állítottak korlátokat, ennyit jelentett a "politikai nemzet".

Magyar területi igények - a teljes térképet lásd a lentebbi linkenMagyar területi igények - a teljes térképet lásd a lentebbi linken


A Román és Szerb Királyság konszolidálódásával az is világossá vált, hogy a magyarországi nemzetiségi vezérek inkább csak bent, a magyarok felé hangoztatják a kisebbségvédelmet, kifelé inkább a román-, illetõleg szerblakta területeknek lecsatolását (...) kívánják, aminek felismerése a magyar politikusok szemében a kisebbségvédelmet általában fölöslegessé, sõt károssá tette. Külföldi példák, európai levegõ, belsõ viszonyok együtt hatottak és akadályozták Deák és Eötvös kezdeményének folytatását. A törvénycikk végrehajtását a nem-magyar nemzetiségek sem kívánták, nekik a törvény kevés volt (...) (Térkép külön oldalon: Az 1920-as francia-magyar tárgyalások során elõterjesztett magyar területi igények)


Romsics Ignác A területi autonómiát követelõ nemzetiségi vezetõk a századfordulót követõen részben a nemzetiségi kérdésben is nyitottabb demokratikus magyar ellenzék hatalomra jutásától, részben a magyarok iránti ellenszenvérõl közismert Ferenc Ferdinánd trónörökös trónra lépésétõl remélték követeléseik teljesítését. A trónörökös körüli kamarilla biztatására egyikük, a román Aurel Popovici részletes tervet is kidolgozott a birodalom, e ezen belül Magyarország föderalizálásáról. Eszerint a birodalom 15 föderatív egységbõl állt volna, s ezek közül kettõ lett volna magyar nyelvû: Magyarország a mainál valamivel nagyobb területen, s a Székelyföld. A nemzetiségi lakosság körében ugyanakkor erõsödött a testvér-, illetve rokon népeik iránti kulturális és politikai mozgalom (...)

Közvetlenül a háború elõtt, 1912-1913-ban Tisza István [miniszterelnök] még egyszer megkísérelt modus vivendit találni a nemzetiségekkel, elsõsorban a románokkal, ám erõfeszítéseit nem koronázta siker. 1914 augusztusában Magyarország úgy lépett be a háborúba, hogy a lakosságnak közel felét alkotó nemzetiségek, vagy legalábbis azok közvélemény-formáló elitcsoportjainak politikai lojalitása a legmesszebbmenõkig megkérdõjelezhetõ volt. A nemzetiségi kérdés veszélyességével a magyar vezetõknek csak töredéke és a közvéleménynek csak törpe kisebbsége volt tisztában. A közhangulatot (...) a sajtóban nap mint nap népszerûsített illúziók határozták meg, amelyek tükrében a világpolitikai helyzet és Magyarország nemzetiségi viszonyainak minden reális mérlegelése pesszimista akadékoskodásnak tûnt. (...)


A háború vége

Az olasz és a bolgár kormányhoz hasonlóan a román is folyamatosan tárgyalt mindkét szövetség képviselõivel, s végül 1916 augusztusában végül az antant oldalára állt. Hadba lépése fejében ígéretet kapott egész Erdélyre, Máramarosra, a Partiumra, a Tiszántúl keleti szegélyére a Debrecen-Szeged vonalig, a Bánságra, valamint Bukovinára a Prut folyóig. A román hadsereg még ugyanebben a hónapban betört Erdélybe (...) A központi hatalmak sebtében összevont erõi azonban néhány hét alatt felszabadították Erdély, s decemberre már Bukarestet is elfoglalták.

A központi hatalmak hadi sikereinek és Oroszország összeomlásának köszönhetõen 1917 végén, 1918 elején úgy látszott, hogy a háború gyõztesei Németország és szövetségesei lesznek. Ez fejezõdött ki (...) a megvert Romániával 1918 május 7-én megkötött bukaresti békében- Ez utóbbi értelmében a magyar-román határ a Kárpátok gerincérõl a hegyvonulat román lábaihoz került, miáltal a Monarchia mintegy 16 ezer négyzetkilométerrel növelte területét (Romániát Besszarábiával kárpótolták). (...)

Az Egyesült Államok hadba lépése 1917. április 16-án, amelynek hatása persze csak hónapokkal késõbb mutatkozott meg, az antant javára billentette a mérleget. 1918 nyarán a antanthadseregek a nyugati és a balkáni fronton egyaránt áttörték a német vonalakat. Szeptember végén a bolgárok, októberben a törökök tették le a fegyvert. Tiszta István, aki – miután a hadüzenethez hozzájárult – teljes tekintélyét a háborús erõfeszítések szolgálatába állította, 1918. október 17-én bevégzett tényként jelentette be a parlamentben, hogy a "háborút elvesztettük (és olyan békét kell elfogadnunk, aminõt ellenségeink adhatnak"Szekfû Gyula).


A Monarchia, mint ellensúly Németországgal szemben

Romsics Ignác A Monarchia teljes felosztásának programját a nyugati antanthatalmak 1918 tavaszáig erõs fenntartásokkal kezelték. A brit minisztertanács 1918. január 4-én még olyan döntést hozott, amely a szövetséges államok "jogos igényeinek" kielégítése mellett Ausztria-Magyarországot olyan helyzetben akarta hagyni, "amelybõl hatékony befolyást tud gyakorolni Délkelet-Európára".

1918. január 8-ai 14 pontos üzenetében Wilson amerikai elnök sem a Monarchia széttörése, hanem csak a nemzetiségeknek adandó széles körû autonómia mellett kötelezte el magát. IV. Károly különbéke megkötésére irányuló törekvéseinek 1918 áprilisára egyértelmûvé váló kudarca s Németország egyre erõteljesebb befolyása a Monarchia belügyeire azonban azt valószínûsítették, hogy a Monarchia korszerûsített formában sem fog megfelelni annak a Németországgal szembeni kiegyensúlyozó szerepnek, amelyet az antanthatalmak elvártak tõle. (Térkép külön oldalon: Az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamainak részesedése a történelmi Magyarország területébõl és népességébõl)

1918 tavaszától ezért az addigi bizonytalankodásnak véget vetettek. A szövetségesek mérvadó körei a Monarchia teljes felosztása mellett döntöttek. Ennek egyik elsõ jele a Monarchia emigráns nemzetiségi vezetõinek 1918. április 9-11-ei római kongresszusa volt, amelynek zárónyilatkozata a különbözõ népcsoportok nemzeti és politikai egységének megteremtését, illetve teljes gazdasági és politikai függetlenségük kívását tûzte ki elérendõ célként.


A trianoni szerzõdéskötés

Szekfû Gyula A nagyhatalmak párizsi képviselete (...) Magyarország s általában a kettõs Monarchia viszonyait alig ismerte és alig törõdött velük. Párizs akkori hatalmasai a részletekben, amelyek során Magyarország darabjai egyenként kerültek a szomszédok kezére, gyakran még vaskos föld- és néprajzi tudatlanságot és tájékozatlanságot is tanúsítottak. A három szomszédnak minden állítását készpénznek vették (...) [A tárgyalásokon igénybe vett szakértõk] a magyar vagy a nemzetiségi kérdéseknek többé-kevésbé ismerõi voltak, így Léger, Denis, Eisemann, Seton-Watson. Mint elismert tudósok, az angol és amerikai delegációk több tagjára tényleg nagy befolyást gyakoroltak, mindig a magyar igények kárára. (...) Az "expert"-ek erõsen hitték, hogy demokrata pártfogoltjaik, az új államok mintaszerû kisebbségi viszonyokat fognak teremteni a magyar elnyomás földjén, s e hitükben nemigen tették objektív mérlegre a három szomszéd argumentumait.

Romsics Ignác A magyar békedelegáció 1920. január 6-án érkezett Párizsba. Vezetõje gróf Apponyi Albert, a magyar politikai élet egyre inkább pártok feletti tekintélynek örvendõ egyik nagy öregje (...) A békeszerzõdés néhány nap múlva megkapott tervezete, amely 14 részbõl állt, a pesszimista várakozásokat igazolta.

A háború alatti titkos szerzõdések szellemének s a békekonferencia nagyrészt 1919 tavaszára meghozott döntéseinek megfelelõen Romániának juttatta egész Erdélyt, továbbá a Tiszántúl keleti szegélyét és a Bánság keleti felét. Az új délszláv állam Horvátország és Szlavónia mellett a Bánság nyugati felét, Bácska nagyobb részét és a Muravidéket, Csehszlovákia pedig Kárpátalját és az egész Felsõ-Magyarországot kapta. (...)

Az amerikai és a brit békedelegáció a fentieknél eleinte lényegesen kedvezõbb s a fennen hirdetett nemzetiségi elvnek sokkal jobban megfelelõ határokat javasolt. Az amerikai javaslat a mai határok menti, döntõen magyarok lakta területeknek mintegy kétharmadát, a brit pedig körülbelül a felét hagyta volna meg. A Csallóköz, Losonc és Fülek környéke, egy keskeny kelet-magyarországi, illetve partiumi sáv, Bácska egy része és a Drávaszög mindkét javaslat szerint Magyarországhoz tartozott volna. (...)

Szembesülve a környezõ államok mohóságával, amelyeket etnikai érvek híján az érintettek általában stratégiai, gazdasági és közlekedési szempontokkal támasztottak alá, a konferencia 1919. februári és márciusi szakértõi tanácskozásain ezt az álláspontjukat mind az amerikaiak, mind a britek feladták. Az utódállamok legextrémebb igényeinek (...) azonban az olaszokkal, s néha a franciákkal együtt ellenálltak. (Térkép külön oldalon: Románok Erdélyben 1910, 1930 és 1977)


A magyar álláspont

A magyar válaszjegyzékek, valamint ezek statisztikai és kartográfiai mellékletei, melyeket Teleki Pál irányításával szakértõk tucatjai dolgoztak ki 1919 õszén és telén, számos ellenérvet sorakoztattak fel ezekkel a határjavaslatokkal szembe. Ilyen volt az ország vízrajzi és gazdasági egysége, történelmi funkciója, civilizációs missziója, a biztonsági szempont s végül az etnikai-nyelvi igazságosság, amely a tervezetben ugyancsak súlyosan sérült. Erdéllyel mint teljesen kevert nemzetiségû területtel külön jegyzék foglalkozott. Ebben az állt, hogy Erdély alakuljon olyan független vagy Magyarországgal társult állammá, amelyen belül a magyar, a román és a német lakosság egy-egy autonóm területet kapna, egy pedig vegyes etnikumú lenne. (...)

Apponyi (...) január 16-án szóban összegezte a magyar álláspontot. Ebben megerõsítette, hogy a békeszerzõdés feltételei, ha azokon lényeges módosítások nem történnek, Magyarország számára elfogadhatatlanok. Egyben javasolta, hogy a vitatott területek hovatartozásáról népszavazással döntsenek – alkalmazva a Wilson elnök által meghirdetett nemzeti önrendelkezés elvét. (...) A jegyzékek nem maradtak teljesen hatás nélkül. (...) Nitti olasz és Lloyd George brit miniszterelnök egyaránt azt javasolták, hogy a magyar határok kérdését a rendelkezésre álló anyagok alapján "részrehajlás nélkül" gondolják újra (...) az olasz delegátusok határozottan a magyar ellenérvek tüzetes megvizsgálását javasolták, a franciák minden újratárgyalást feleslegesnek neveztek, s a mérleg nyelvének betöltõ brit diplomaták (...) sajátságos módon nem saját miniszterelnökük, hanem a francia álláspont mögé sorakoztak fel. (Az Egyesült Államok a meghirdetett elvek többszörös és nyilvánvaló megsértése miatt 1919 végén elhagyta a békekonferenciát).

A békeszerzõdés végleges szövegének átvétele után a magyar delegáció hazautazott Budapestre, s május 19-én lemondott. Bár kikötéseit mélyen igazságtalannak bélyegezte, aláírásának megtagadását – tekintettel Magyarország gyengeségére és elszigeteltségére – nem ajánlotta. A szomorú aktusra 1920 június 4-én került sor a versailles-i királyi palotát övezõ hatalmas park Grand Trianon nevû kastélyában.

Az 1921 december 14-16-án megtartott népszavazáson Sopron lakosságának 72,8%-a, a Sopron környéki lakosságnak pedig 54,6%-a, tehát a megkérdezetteknek együttesen mintegy kétharmada a Magyarországhoz tartozás mellett szavazott. (...) A soproni szavazás túlmutatott helyi jelentõségén. Arra volt kései példa, hogy a stabilabb és kölcsönösen elfogadhatóbb határok kialakítása, s ezáltal Magyarország és új szomszédai közötti békésebb viszony és kölcsönösen elõnyös együttmûködés alapjainak megvetése érdekében hogyan lehetett és kellett volna egyéb határszakaszokon is eljárni.


Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS