2020. május 31. vasárnapAngéla, Petronella
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

„De jó, hogy vége a nyolcvanas éveknek…”

szerk. 2003. május 22. 18:14, utolsó frissítés: 18:14

Tûzõ napon pionírruhában a Kondukátornak szalutálni, éjszakákon át kisszékkel sorbanállni, kattogó telefonokba ordibálni – ismerõs helyzetek? A Disputa fórum 80-as évek topikjából válogattunk.





Sanyi úr

Egyszer láttam Ceausescut. Városunkba látogatott, és persze minden iskolából kivezényelték a diákokat. Én kábé negyedikes lehettem és már vagy három órája állingáltunk a Géniusz útvonala mellett. Nyár volt, kánikula, nem lehetett elhagyni a kijelölt helyet. Jöttek a szekusok meg a pártaktivisták, kiadták az utasításokat: hogy mit kell kórusban kiabálni, ha a Vezér elhalad elõttünk, kiosztottak néhány kis zászlót, lécre szegezett arcképet, pár fonnyadt virágot. Aztán fõpróba is volt, kiabálni kellett a jelszavakat. Végül megérkezett a Kondukátor és meglehetõsen gyorsan elhajtott a kisdiákok elõtt, akik a nagy bámulásban elfelejtették kellõ hangerõvel éltetni Õt, csak valami halvány nyekergés lett belõle. Mégsem tolt le senki érte. Három másodpercig láttam a Fõcipészt és Feleségét, miután három órát szédelegtünk a tûzõ napon -- Ceausescu arca öreg, fonnyadt és foltos volt.


katoca

(...) az a "megtiszteltetés" ért, hogy felavattak pionírnak. Nagyon nem akartam, de kellett. Mikor énekeltük a történelmi múzeumban, az avatáson, hogy "Noi sintem lumina tarii", kikapcsolták az áramot.


Dexter

Egy haveremet lekapcsolták, mert levette a zászlót valamilyen épületrõl, már nem emlékszem melyikrõl. A másik haveremet is kihallgatták, aki jelen volt a rendszerellenes felszökkenésnél. A zászlószedegetõ haveremet módszeresen verték, és ez a veszély fenyegette azt is, aki vele volt, de megúszta. Mikor megkérdezték, látta-e, hogy a másik leveszi a zászlót, azt felelte: igen, de nem hittem el, mert ilyen nem lehetséges, úgyhogy nem is kell közbelépni. A szekus elcsodálkozott, és elengedte.


Halk Hang

Egy korabeli vicc: A szeku folyosóján egy tétova ember megszólítja a kifelé igyekvõt:
-Spuneti domnule, unde se bate aici pe masina?
-Nu stiu, pe mine m-au batut manual.



csenge

Nagyanyámmal vitatkoztunk, hogy Elena elegáns-e vagy sem. Nekem nem tetszett a Chanel-utánzat szögletes nyakkivágás a fekete szegéllyel, nagyanyámnak pedig igen. Olyan olcsó volt a telefon, hogy nagyokat szórakoztunk azzal, hogy találomra tárcsáztunk egy-egy számot és hülyeségeket dumáltunk. A kenyeres néni mindig szívatott azzal, hogy sosem tudtam megjegyezni hogy "un pîine" vagy "o pîine". Hát meg amikor az "un jumatate de pîine" vagy "o jumatate de pîine" között kellett dönteni. És a sötétbarna bevásárlószatyrok. Annyi elõnye azért volt, hogy kevesebb volt a hulladék.


Halk Hang

A napi sajtó: aventurile lui Nicu.


Saman

A tömbházunktól 100 méterre "santier", ahonnan be lehetett szerezni mûanyag csöveket, és aztán papír "kornettákkal" játszottuk a "pak-pak"-ot.


Hercules Poirot

Meg ugyi a vámtiszt szomszéd a másodikon, a gyári besúgó szomszéd az elsõn, a két legjobb lakásban meg két párttitkár, ha ilyen lakást fogtál ki asse tuttad, micsinálj, a beköltözésnél csak nézik, hogy két kamionnyi cuccból egynek több mint a fele egy halom doboz s abban mind könyv, vagy háromezer, na ez mán rossz indítás vót...

Tiltott listás könyvek becsempészése a határon, hogy majd beszart a család, nehogy Lengyel Dénes "Régi magyar legendák és mondák" címû könyvét a jányok szegedi papucsos doboza alatt megtalálják, ha már az egész 80-as években egyszer végre kimehettek egyet rokonyt látni, s mertek egy könyvet venni...


katoca

A mi telefonunkat rendszeresen lehallgatták, gondolván, hogy az anyám kém, ugyanis õ szlovákiai magyar és nincs román állampolgársága. Ha a nagymamámékkal beszéltünk Szlovákiába (mert néha véletlenül fel tudtak hívni), akkor 10 perc után kikapcsolták a telefont és egy alak szuszogott benne. Ha meg a szövegünkben gyanúsat észleltek, hamarabb halt meg a vonal. És ez több napig ilyen volt. Süket.




Bishibosh

Nagyanyám tejes volt a szentgyörgyi tejgyárnál, Lisznyóban õ gyûjtötte be a tejet. Néha kijöttek a párttól megnézni a "tejslag nyomását". Olyankor nagyanyám nekem: "vorbeste romuneste". Persze én nem értettem semmit. Elbeszélgettek nagyanyámmal, ami abból állt, hogy õk beszélgettek, nagyanyám töltött és románul bólogatott.


csenge

Ja, arra is emlékszem, hogy pár nappal elõre kellett a nemzetközi telefonbeszélgetéseket megrendelni, talán 1 alkalom/család/hónap volt a maximális, vagy lehet hogy ennél is kevesebb.


Wayfarer

Sõt, nálunk például az elõzetes bejelentés mellett nemzetközi hívásokat általában csak a postáról lehetett kérni. Gondolom azért, mert nem mindenkinek tudták startból lehallgatni a telefonját, a postai fülkében meg a beépített szerkó mellett amúgy is úgy kellett ordibálni, hogy a rossz vonal ellenére is megértsék egymást az emberek, hogy még aki nem akarta is "lehallgatott" minden beszélgetést.


libani

Gyakran elõfordult, hogy a nyárikonyha nyitott ajtaján át az utcára kihallatszott az amerikahangja... Ugyanis zavarták az adót, s ilyenkor édesapám fennebb húzta a hangot. Frekvenciát váltott szabadeurópa, s így utána kellett állítani... na de az elvtársak se voltak restek, sirítettek egyet a zavaró frekvencián. Megint fennebb kellett húzni a potmétert. Így ment ez egész este. Persze nekünk beszélni nem szabadott (egy idõ után fölösleges is volt a hangerõ miatt), mert ezzel zavartuk az elvtársakkal együtt az adást s így könnyen beinkasszálhattuk az elvtársaknak járó pofont.


belekotyogo

Sorbanállás, a mennyei sorbanállás: külön kultúrája volt. A nyugdíjasok voltak a fõállásban sorbanállók. Hajnali órákban felkeltek, kiálltak a sorba, emlékszem, volt egy bácsi, aki presztízskérdést csinált abból, hogy minden sorban õ legyen az elsõ. Kis széken ültek a rutinosabbak.

A sort lehetett tartani. Csak azt kellett megjegyezni, hogy ki volt utánad és ha kis szerencséd volt és még két ember tudta igazolni -- amikor vissza akartál menni a sorodba, megvolt a helyed. Ha nem volt szerencséd, veszekedés. És persze, az ügyeskedõk így kerültek be a sor közepére-elejére.

A gyermekek a tömbház elõtt játszottak s amikor valaki elkiáltotta: "Osztanak!" -- rohanás az üzletek fele. Sokszor idõ sem volt megkérdezni, mit "osztanak" -- húst, narancsot, csokit? Beálltak a sorba, majd megkérdezték, most akkor miért is állunk sorba? A testvér pedig addig hazarohant, megkérdezte, mibõl, mennyit kell venni -- ha adnak.

Voltak éjszakákon át kiállt sorok a mészárszék elõtt. Nem volt elég a jegy, este tizenegykor ki kellett állni sorba, ha másnap délelõtt vásárolni akartál. Felbecsülhetetlen információ volt, ha valaki megtudta, mikor hoznak újból húst. Volt, hogy elterjedt, hogy másnap hoznak húst, az emberek kiálltak sorba, aztán másnap kiderült, hogy mégsem hoznak -- a sor szétszéledt.



Nem tudom felejteni a dölyfös mészáros képét, amint nagy lendülettel vagdossa a húst -- olyan hatalma volt, hogy keresték kegyeit a párttitkárok, rendõrök. A kivételezettek persze elõremehettek -- a sorbanállók kicsit zúgolódtak, de beletörõdtek. A cigányok ritkán álltak sorba, mindig kitaláltak valami trükköt. A "boltosok"-külön kaszt voltak. Õk "pult alatt" kaptak mindenbõl, egymást segítették. Olyan társadalmi rangjuk volt, ami a rendõrével vetekedett.

Egyszer a nagybácsim hozott egy kiló csokit. Nagyon nagy szó volt, a nõvéremmel együltünkben megettük -- ki is hánytuk: megfeküdte a gyomrunkat.


12321

Bennem a 80-as évekbõl a videokorszak maradt meg a legjobban. A 80-as évek elején jöttek be az országba az elsõ képmagnók, továbbá megjelentek az elsõ Toshiba képcsõvel ellátott román gyártmányú színes televíziók. Ebben az idõben a mozik szinte kizárólag román, bolgár, orosz és amerikai musicaleket vetítettek -- a felismerés a házimozizás lehetõségérõl kézenfekvõ volt. Egy képmagnó és egy színes TV ára megegyezett egy új Dacia árával.

Én az elsõ berendezésemet a vállalati „cigánybank” segítségével vásároltam, megindult hát a házi videózás: egy éjszaka 4-5 film levetítésével meg lehetett keresni 1000 lejt -- ez az akkori 2000 lej körüli fizetésekhez képest elég jónak számított. A dolog persze nem volt veszélytelen, a szeku idõnként fülest kapott, kiszállt a helyszínre és mindenkit bevitt, a berendezést pedig elkobozta.

A képmagnók javítása ma is problémás feladat. Az én elsõ képmagnóm 1983-ban ment tönkre, elkopott a feje. Szinte hihetetlen, de volt Kolozsváron egy fickó, (amúgy valami melós volt a CUG-ban), aki szétszedte a fejet és a régi forgófejet felújította. Ezt a mûveletet ma sem csinálná meg senki, mert az egész forgófejet cserélik, ha nem a képmagnót magát.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS