2020. január 19. vasárnapSára, Márió
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Tanultabbak, mégis kevesebbet keresnek Romániában a nők

2011. augusztus 25. 16:23, utolsó frissítés: 16:24

A közép-kelet európai nők nem érzik fontosnak az emancipációt, mert a kommunizmusban már megkapták, ha kérték, ha nem. Interjú Geambaşu Rékával.


Kényszerházasság, nemi erőszak, vallási előírások, szegénység és magas gyermekhalandóság: egyes országokban ez jellemzi a nők életét. Hol a legrosszabb nőnek lenni? Mit tesz a nyugati társadalom a harmadik világbeli nők védelméért? Milyen a nők helyzete Romániában? Ezen kérdésekre adott választ az Erdély FM közéleti műsorában, az Arcvonalban Geambaşu Réka szociológus.

Geambaşu Réka: – Mindenkit óvnék attól, hogy azt gondolja, nyugaton a nők helyzete rózsás. Itt van például a nemi erőszak kérdése. Bár sejtjük, hogy ez igencsak elterjedt, nem tudok számadatokat mondani, és ember legyen a talpán, aki megbízható statisztikai adatok birtokában van.

Már csak azért is nehéz számszerűsíteni ezt a kérdést, mert a családban vagy a magánszférában megtörtént nemi erőszak eseteket az emberek hajlamosak elkendőzni. Nem tesznek a rendőrségen feljelentést, vagy ha tesznek is, számos esetben a rendőrség – arra hivatkozva, hogy ez magánügy – ki sem száll.

Arról nem is beszélve, hogy tizenvalahány éve tőlünk kőhajításnyira, a délszláv háborúban a nők megerőszakolása az egyik fő harci eszköz volt. Tehát nekünk, nyugatiaknak sem kell messzire mennünk, hogy ezekkel a borzalmakkal találkozzunk.


Egyébként a nemi egyenlőtlenségek nem csak a nemi erőszakban, vagy általában véve erőszakban nyilvánulnak meg. Elterjedtebb, láthatóbb formája például az, hogy a nők számára a munkavállalási lehetőségek korlátozottabbak. A nyilvánosságban általában kevésbé jelenhetnek meg nők, kevesebb szabadságjoggal bírnak, és azt is tudni lehet, hogy a szegény társadalmak terhei jobban sújtják a nőket. A kapitalista világban a nőket hatványozottan sújtja a szegénység – persze más társadalmi kategóriák, gyermekek, idősek, kisebbségiek is fokozottan érintettek.

Ugyanígy a rossz egészségügyi helyzetben levők között is felülreprezentáltak. Valószínűleg azért, mert a szexuális élettel, gyermekszüléssel kapcsolatos egészségi problémák is őket sújtják: terhesség, terhességmegszakítás, a terhesség kihordása, a gyermek megszülése. Ha az orvosi jelenlét nem megfelelő, akkor ez gyermekhalandósághoz vezet, ami szintén növeli az anya testi-lelki kiszolgáltatottságát.


Hiába divatosak az európai országokban az esélyegyenlőségért harcoló szervezetek, azok nem tudnak valós segítséget nyújtani például annak a szomáliai kislánynak, aki nem kerülheti el a női nemi szerve megcsonkítását. Miért nincs egy nagyobb és hatásosabb nemzetközi fellépés a nők védelmében?

– Ez a dilemma áthatja az iparosodott társadalmak és az ún. harmadik világ viszonyát, és nem csak nemi egyenlőtlenségek terén. Az antropológia két, egymással összeegyeztethetetlen álláspontról beszél: az univerzalizmus azt vallja, hogy az emberi jogok mindenhol érvényesek, az emberi jogok egyfajta minimumát minden kultúrának el kell fogadnia. A másik a kulturális relativizmus paradigmája, miszerint a kultúrák nem vezethetők vissza egymásra, ergo nem lehet számon kérni egyiken a másik jellegzetességét.

Tudományos kutatóként ezekben a kérdésekben nem szoktunk állást foglalni. Valamilyen politikai ideológia jegyében lehet különféle kijelentéseket tenni, de itt inkább magát a dilemmát szerettem volna kiemelni.

Ismerjük a női körülmetélés problémáját. Ez a külső női nemi szerv megcsonkítását jelenti, meglehetősen fiatalon, európaiak számára elképzelhetetlen higiéniai körülmények között. A műtét célja, hogy a női hűtlenségnek elejét vegyék, arra gondolva, hogy ha a szexuális együttlét a nő számára nem jár élvezettel, akkor hűtlenségre sem kerülhet sor.

Hosszú története van annak, hogy a nyugati kultúrák hogyan próbálnak ebbe beleavatkozni, és hogy sokszor maguk az érintett nők mennyire nem kérnek ebből a beavatkozásból. Persze nem lehet karba tett kézzel ülni, kijelentve, hogy majd a „bennszülöttek” megoldják, mi ebbe nem szólunk bele. Tehát válasz helyett azt hangsúlyoznám, hogy ez egy könyvtárnyi szakirodalommal bíró dilemma.


A nőket érő atrocitások közül általában a nemi erőszak kelti a legtöbb visszhangot, de talán a diszkrimináció – az, hogy kevés a női közszereplő – is ugyanolyan veszélyes lehet...

– Van a feminizmusnak egy nagyon közkeletű és ismert szlogenje: “the personal is political”, vagyis a személyes igenis politikai. Attól, amiért valami négy fal között zajlik, még rejthet hatalmi viszonyokat, és ezekről beszélni kell – állítja a feminizmus. Ez olyan emancipáló hatással bírhat, amit ha politikai szinten is elkezdenénk komolyan venni, lehullana a lepel egy csomó olyan, megkérdőjelezetlen gyakorlatról, ami a nők alárendeltségét fenntartja.

A nők vallási okok miatt nem lehetnek közszereplők? Lehet, hogy a vallás csupán ürügy. Természetesen a vallás jó legitimációs eszköztárat is rendelkezésre tud bocsátani, de a nők közszereplése előbb-utóbb beindítana egy olyan folyamatot, amelynek során elkezdenének sajátosan női problémákról beszélni ezekben a társadalmakban. De hát lássuk be, ez nálunk sem történik meg: nézzük meg, hogy női politikusaink milyen arányban beszélnek sajátosan női problémákról, pedig ezen kérdések tematizálása mindenképpen hozhat valami eredményt.


Mi alapján mérhetjük fel az európai nők helyzetét? Hiszen Európában például az egészségügyi ellátás majdnem mindenhol magas, és a kulturális, vallási tényezők sem olyan erősek, mint például Afganisztánban vagy Indiában.

– A skandináv államokat szeretjük, teljes joggal. A jóléti állami berendezkedésnek köszönhetően ezt a térséget nem csak a nemi, hanem mindenfajta egyenlőség szempontjából kisebbfajta paradicsomként szokták emlegetni.

Az iskolázottság, az oktatáshoz való hozzáférés, a gazdasági életben való részvétel minden ember helyzetére hatással van – így a nőkére is. Marx óta tudjuk, hogy egy egyén igazi függetlensége sosem képzelhető el a gazdasági életben való részvétel nélkül. Minden kiszolgáltatott személy gazdaságilag is függ valakitől, valakiktől.


Románia a tavalyi global gender gap jelentés szerint a középmezőnyben található, ami a női-erő indexet illeti. Noha a romániai nők iskolázottsága nagyobb a férfiakénál, ez nem köszön vissza a gazdasági és politikai részvételben, azaz a nők munkaerőpiaci jelenléte alacsonyabb, és a felső vezetők, valamint a törvényhozók körében is alacsonyabb a nők aránya. Miért?

– Ha a gazdasági vagy szociális mutatókat nézzük, akkor látható, hogy Romániában egyrészt a nők foglalkoztatottsága alacsonyabb, ugyanakkor pedig kevesebbet is keresnek, mint a férfiak. Az általam ismert legutóbbi EU-statisztika – az ilyen kimutatások mindig csalókák, mert a formális, hivatalos bérekre támaszkodnak – 13-15 százalékos bérkülönbséget mutat Romániában.

Mivel ezek a számok rendszerint köszönő viszonyban sincsenek a valós, akár informális gazdaságban szerzett jövedelmekkel, a bérkülönbségek szerintem nagyobbak. Saját, erdélyi magyarokra vonatkozó kutatásaim 23 százalékos bérrést mutattak.

Ugyanakkor azt is érdemes megnézni, hogyan beszélünk a női kérdésről, a közbeszédben hogyan vetődnek fel a sajátosan női problémák. Nem beszélünk erőszakról, a közéleti szerepet vállaló nőknek cinikusan kommentáljuk a hajszínét és a fenékméretét, vagy pedig célzást teszünk arra, hogy egy buta libával állunk szemben. Érdekes módon ilyesfajta megjegyzések sosem szoktak felmerülni férfi politikusokkal szemben – velük szembeni megnyilvánulásaink kompetencia-alapúak.

Az iskolázottság érdekes kérdés. Kelet-Európában, illetve a poszt-szocialista tömbben köztudottan magasabb a nők végzettsége a férfiakéhoz képest. Ennek történelmi oka is van – a kommunizmus idején a legpiacképesebb tudást a szakmunkásképzők és a műszaki egyetemek nyújtották. A nők magasabb arányban szereztek érettségit és végeztek elméleti egyetemeket.

Így az a fura helyzet állt elő, hogy bár a nőknek statisztikailag magasabb volt az iskolai végzettsége, tudásuk viszont kevésbé volt piacképes. A nők jellemzően a nagy, fejlődő szocialista ipar és az államapparátus adminisztratív, fehérgalléros munkáit végezték, amelyet kevésbé fizettek meg.

A múlt rendszer sajátosságainak megértése nélkül nem lehet a közép-kelet európai nők helyzetéről beszélni. A szocializmusban a nőknek emancipálódniuk kellett, akár kérték, akár nem. Általában nem kérték, de attól még kötelező volt a munkavállalás, miközben az állam, a társadalom nem segített nekik abban, hogy az otthoni terheiket megkönnyítsék.

Mivel Kelet-Közép Európában a nőknek az emancipációról – akár egyéb információ hiányában – a kommunista kényszerpolitika jut eszébe, ezért nem érzik fontosnak és magukénak azt. Azért kellene komolyan beszélni ezekről a kérdésekről, mert ez egy klasszikus win-win helyzet: mindenki nyerne, ha javulna a nők helyzete.


Romániai mindennapi jelenség a cseléd-migráció. Mit is értünk ez alatt?

– Mindenki ismer olyan nőket, akik az ún. cseléd-migráció fogaskerekeit működtetik: Spanyolországban vagy Olaszországban, informális körülmények között, meglehetősen alacsony bérekért dolgoznak, és ez is az egyenlőtlenségek újratermelődéséhez vezet.


Felmérésekből az is kiderül, hogy a nők nehezebben jutnak be a munkaerőpiacra. Miért?

– Végigkövettem a kétéves gyermeknevelési szabadság megrövidítésével kapcsolatos vitát, mely során senkiben nem merült fel, hogy azokban az országokban magas a nők termékenysége és életszínvonala, ahol ösztönzik a nők foglalkoztatását.

Romániában mindenki arra voksolt, hogy a nők minél hosszabb ideig maradjanak otthon. Nem vagy csak ritkán merült fel, hogy inkább a bölcsődéket kellene fejleszteni, vagy egyéb ösztönzőkkel kellene segíteni a nőket abban, hogy szülés után minél hamarabb munkába állhassanak. Az a felfogás, miszerint az anyukának minél több ideig otthon van a helye, a nemi egyenlőtlenség fenntartását segíti elő.

Otthon maradni persze kényelmes, de azt is hozzá kell tenni, hogy csak a közép- és felső középosztálybeli nők engedhetik meg maguknak a tényleges, két évig tartó otthonmaradást. Ehhez ugyanis kell egy férfi, aki eltartja a családot. Ez pedig a társadalom java része számára igencsak nagy luxusnak számít.

Romániában egyébként leginkább a falun élő, alacsonyan képzett, sokgyermekes nők vannak hátrányos helyzetben. Nekik gyakorlatilag lehetetlen bejutni a munkaerőpiacra – és most egy olyan társadalmi csoportról beszélünk, mely nem elenyésző. Nem kerülgetem a forró kását, nem feltétlenül csak romákról van szó.

Ez tipikus jelenségnek mondható közép-kelet európai összehasonlításban. Magyarországon a 18-40 év közötti korcsoportban meglehetősen magas a gyermeknevelési szabadságon levőknek az aránya, azonban a romániai háztartásbeliek aránya ennél kétszer magasabb. És nem olyan személyekről van szó, akik tudatos döntés folytán váltak háztartásbeliekké. Nekik egyszerűen nincsen esélyük arra, hogy valaha az életben formális, fizetett munkát vállaljanak. Tudni kell, hogy ezek olyan helyzetek, amelyek az egyenlőtlenségnek minden egyéb formáját felerősítik, erőszaktól kiszolgáltatottságig.


Ki kéne tegyen azért, hogy a romániai egyenlőtlenség csökkenjen?

– Valószínű hogy a társadalmi problémák egy részének megoldásával a nemi egyenlőtlenségek is csökkennének. Ugyanakkor pedig nem kellene a női kérdést, a nemi egyenlőtlenségek kérdését ötödrangú problémaként kezelni. Rengetegszer hallom azt, hogy miért kell épp most foglalkozni a nők helyzetével, amikor a társadalomnak annyi egyéb problémája van?

Egy sor gondot megoldana az, ha a nők ugyanolyan eséllyel jutnának álláshoz, mint a férfiak. Ezzel a társadalom nem csak a nőknek tenne jót, a társadalom is magasabb hatásfokon tudna működni, ha kihasználná a nőkben rejlő potenciált. Ez egyébként érvényes a kisebbségekhez való viszonyulásra is. Például a roma-kérdés megoldása nem nagyvonalúság, a társadalom saját magának tenne ezzel jót.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS