2017. április 25. keddMárk
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kábítószerfogyasztás a szocialista időszakban

Bajzáth Sándor, Tóth Eszter 2011. július 24. 13:35, utolsó frissítés: 2011. július 25. 09:32

Gyógyszerre ivás, szipuzás, recepthamisítás, máktea, kompót főzés, habszifon patronozás, kék hajnalka, a Hair: hívószavak a kábítószerfogyasztás 70-es és 80-as évekbeli magyarországi történetéhez.


Gyógyszerre ivás, szipuzás, recepthamisítás, patikák feltörése, mentőautók kifosztása, máktea, kompót főzés, mákmetszés, habszifon patronozás, kék hajnalka, „Imádom az LSD-t” kitűző viselése, a Hair film és Milos Forman Elszakadása: hívószavak a kábítószerfogyasztás 70-es és 80-as évekbeli magyarországi történetéhez.


>> Korábbi történelmi tematikájú írásaink itt olvashatóak


Készülő könyvünkben bemutatjuk az állami drogpolitika, a korabeli szerhasználat sajátosságait korabeli források és visszaemlékezések alapján. Írásunk végén kitérünk egy lehetséges felépülési útra a függőségből.

A szocialista időszakban a kábítószerkérdést – akárcsak a szegénységet vagy a hajléktalanságot –




hivatalosan tabuként kezelték.

A korban gyermekvédelmisként dolgozó interjúalanyunk hangsúlyozta, hogy a galerijelenség kapcsán, az 1960-as évek végén figyeltek fel a rendőrök a kábítószerre, galeritagoknál találtak „Imádom az LSD-t” feliratú kitűzőket. A Nagyfa-galeri tagjainak elítélése után, a csöves-jelenség, mint elítélendő társadalmi probléma kapcsán kezdtek foglalkozni a rendőrök „az aluljárók népével.” Kisszékelyi Ödön orvos volt az, aki felhívta a pártvezetőség, többek között Aczél György figyelmét a kábítószerjelenségre, ami a korban elsősorban azt jelentette, hogy a lakótelepi fiatalok szipuztak, vagyis Technokol Rapidos vagy Palmatexes ragasztós zacskót húztak a fejükre, hogy bódult állapotba kerüljenek.

Budapest frekventáltabb területeinek aluljáróiban a fiatalok hamisított recepttel kiváltott gyógyszereket szedtek vagy gyógyszerre ittak. Klasszikus kábítószerek az országba elvétve, diplomatagyerekeken keresztül vagy levélben, LSD bélyeg formájában érkeztek be. Nagy hatása volt a Hair című filmnek és Milos Forman Elszakadásának, a Szelíd motorosoknak, elsősorban értelmiségi fiatalok körében. A korban legnépszerűbb gyógyszer a szerhasználók körében a Parkán volt, ennek orvosi forgalomból kivonása után a kodeinszármazékok és a Noxyron közös használata és az eredetileg fogyasztószerként forgalmazott Gracidin.

Az 1980-as második felére nagy teret nyert a mákteázás, amelyet a fiatalok maguk készítettek házilag, a virágboltokban kapható szárazmákból. Ismertté vált a „lengyel heroin” is az úgynevezett kompót, melynek receptjét lengyel turistáktól tanulták, akár egy balatoni nyaraláson is. Alapja a szárazmákból készült máktea, amit vízlágyító gyantával ionizálnak, ammonizálnak, ecetsavanhidriddel kezelnek (savaznak) és párologtatnak, így a végtermék egy barna, folyékony, koncentrált ópium. Az előállítása hosszú (kb. négy óra) és persze egyáltalán nem higiénikus a mák permetezése és a sterilizálatlan otthoni előállítás miatt. Rendszeressé vált nyáron a mákültetvények megmetszése: a kifolyó máktejet kiégették és vénásan juttatták a szervezetbe.


Az első, kábítószerhez kötődő haláleset 1968-ban történt

(egyértelművé tette a helyzetet, hogy az áldozatot zacskóval a fején találták meg.) Levéltári forrásokból tudjuk, hogy 1970-75 között 75 kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény történt, 22 elkövetővel. 1976-ra a kábítószert pótló anyagok élvezete országosan elterjedt rendőrségi források szerint, Vas és Zala megye kivételével. Ez annak is köszönhető volt, hogy a rendőrség kitüntetett figyelemmel viseltetett a kérdés után a galeriügyek lecsengésével.

1973-76 között összesen kilenc halálos áldozata volt a kábítószereznek Magyarországon. 1976-ban egy iskolai kirándulás végződött tragikusan: a budapesti gimnazista fiatal Parkán-túladagolásban halt meg, 1978-ban 3 szakközépiskolai tanuló lelte halálát zacskóval a fején. Inkább botrányos, mint tragikus vége lett két esetnek: 1975-ben Kunszentmártonban egy kábítószer hatása alatt álló fiatal tört-zúzott a vasútállomáson és bántalmazta a forgalmistát, 1976-ban Nyíregyházán egy 19 éves fiatalember elásta ruháit és meztelenül onanizált az utcán.

A kábítószerhasználatot tehát a szocialista időszakban rendőrségi kérdésként kezelték, így elmaradt a megelőzést-gyógyítást-rehabilitációt szolgáló intézményrendszer kialakítása. A deviánsnak tartott jelenség egyik gyökerét a szocialista időszakban az 1968-as mozgalmakhoz, a diáklázadásokhoz, az ún, hippi életszemlélet megjelenéséhez is kötötték. Rácz József kutatásai szerint a témával foglalkozó első tudományos előadás 1972-ben hangzott el, az első szaktudományos cikk Kisszékelyi Ödön tollából 1973-ban jelent meg.

Az Alkoholizmus Elleni Országos Bizottság 1974-ben alakította meg toxikománia elleni munkacsoportját. A fent idézett jelentés hatására is 1977-ben az Állami Ifjúsági Bizottság határozatot hozott „Tájékoztatás és intézkedés a ragasztószerszippantásról” címmel. A Büntető Törvénykönyv 1978-tól büntette a szerhasználatot visszaélés kábítószerrel (282§) és kóros szenvedélykeltés (283) címszó alatt, ez az 1987. évi III. tv. szigorította jelentős mennyiségre vonatkozóan.

Az 1970-es évek végén, az 1980-as évek elején a középiskolások 1,6-4%-a ivott gyógyszerre vagy szipuzott. Dr. Lénárd Krisztina kutatási eredményei szerint 1980-ban 13, 1981-ben 31, 1982-ben 50, 1983-ban 32, 1984-ben 54, 1985-ben 46 főt ítéltek el Magyarországon kábítószerrel való visszaélés miatt. A BKE Szociológiai Tanszékének 1985-ös kutatása szerint - amelynek eredményeit Lénárd Krisztina idézi – Budapesten 498 fiatal közül


6% szipuzott már és 9,6% ivott gyógyszerre.

Kisgyörgy Éva és Peller László kutatásai szerint az 1970-es évek elején 150-200, az 1980-as évek elején 10 ezer, az 1980-as évek közepén kb. 30 ezer fő volt azok száma, akik kipróbálták a drogot Magyarországon, rendszeres fogyasztó ezen narkománok 2,5-5%-a volt. A droghasználat abbahagyását segítő módszerek az alkoholelvonáshoz voltak hasonlóak, csak elsősorban a fizikai függőségtől próbálták megszabadítani az érintetteket. Működött ilyen elvonó részleg például a Róbert Károly Körúti Kórházban. Kisszékelyi Ödön lengyel példa nyomán alternatív leszoktatási módszerek, így foglalkoztatók létrehozását szorgalmazta. Tisztán szipuzásból eredő haláleset csak 1985 első öt hónapjában 36 volt Budapesten.

„… Negyvenszer lőttem be, intravénásan. Egy óra múlva megáll az élet, s az ember csak bámul. Csak néz és mosolyog. Vigyázni kell, nehogy a véna mellé menjen, mert akkor nem használ, és az ember keze megduzzad. Meg átszúrhatja a vénát….” – a részlet Boross István és Vértessy Péter: Narkó blues című kötetéből való, mely évekig asztalfiókban hevert, csak 1986-ban jelenhetett meg. Ekkoriban egy-két bátrabb újságíró cikkezett a témáról, köztük Seszták Ágnes, akinek „Szombat este harapunk” című, a Magyar Ifjúság hasábjain megjelent cikke ma is olvasmányos.

A kábítószer-fogyasztásban jelentős cenzúrát nem a rendszerváltás jelentett, hanem a heroint árusító albán dealerek megjelenése a 90-es évek elején, illetve a speed beáramlása Lengyelországból, illetve a magyar speed, később pedig a holland speed megjelenése. Funk Sándor orvos egy vele készített interjúban úgy ábrázolta, hogy a változás olyan drámai gyorsaságú volt, hogy míg egyik héten mákteásokat kezelt, a következő héten heroinisták kopogtattak nála.

1989-ben történtek az első szubsztitúciós kezelési próbálkozások a Klapka utcai Drogambulancián (Dr. Cserne István), ahol Codein, illetve Dihydrocodin származékokat (Hydrocodin cseppek, Codeinum Hydrochloricum 0,02 g tabletta) használtak szubsztitúciós céllal. Hazánkban 1992-től kezdődően egyre nagyobb létszámú kliens jelentkezett kezelésre hosszantartó heroinfüggőség miatt, olyan betegpopulációt jelentve, amely már túlesett több kórházi, ambuláns, illetve rehabilitációs kezelésen. Az 1990-es években vezették be a fenntartó metadon-kezelést is és nyertek széles körben teret az egyházi missziók, valamint egyéb drogterápiás intézetek. Végül olvassunk el


egy visszaemlékezés részletet az 1980-as évek közepéről:

„És az első találkozásom a droggal? Akkoriban rendszeresen jártam a Felszabadulás térre, a „Felszabra”, amit most Ferenciek terének hívnak. Ott volt akkoriban a gyülekező helye a hippiknek, punkoknak meg mindenféle rendszeridegen alakoknak és engem ezek az emberek nagyon vonzottak, szerettem volna, közéjük akartam tartozni, - nem találtam soha igazán a helyem -, de igazából ez mindig olyan volt, kint is voltam, meg bent is voltam, ismertem is őket, meg nem is és, mentem is bulikba is, de üres dolog volt, (…)

Érettségi után ismerkedtem meg azzal a lánnyal, akivel elkezdtem igazából drogozni. Nagy szerelem volt az első látásra. A megismerkedésünkkor épp tiszta volt, de korábban már használt. Ezt csak később tudtam meg. Több hete voltunk már együtt, amikor újrakezdte. Eltűnt egész hétvégére, nem mondta meg, hová. Aztán legközelebb azt mondta, hogy a barátnőjével találkozik, meg annak a pasijával, aztán már el is mondta, hogy mi a pálya, hogy ő ki szokott menni Budakeszire, mert ennek a barátnőjének a pasija ott lakik, és ők kimennek oda, és ott tulajdonképpen drogoznak. A legközelebbi hétvégén én is kimentem velük, és akkor szembesültem először azzal, hogy valaki drogot használ intravénásan. Konkrétan az orrom előtt szúrják magukat, nekem kellett elszorítanom a barátnőm karját, amíg ő beszúrja magát, és én azt hittem, hogy elájulok. Akkor még nem próbáltam ki, a félelmem erősebb volt.

A barátnőmnél újra beindult a folyamat, a használat őrülete. Szerzett anyagot, ekkor már egyedül. Vele próbáltam ki először. Ekkor a kíváncsiságom már erősebb volt a félelmeimnél. Akkoriban egy Hydrocodin nevű gyógyszert használt mindenki intravénásan - a nyolcvanas években ez volt a legközkedveltebb ópiát tartalmú kábítószer -, én is azzal kezdtem.


Az első adag túl nagynak bizonyult,

ugyanannyit szúrt nekem, mint magának, de ő persze már használt egy ideje, és így bár jól indult: jött a flash, de egyre csak erősödött és erősödött, először jó volt, aztán kezdtem szarul lenni, majdnem elájultam, felment a pulzusom, vérnyomásom az egekbe, sárga foltokat láttam, halálfélelmem volt, egész éjszaka okádtam, majd szétesett a fájdalomtól a fejem, az arcom feldagadt, fogadkoztam, hogy soha többet…

De másnap - ahogyan elmúlt a rosszullét - a kíváncsiságom erősebbnek bizonyult, és újra megpróbáltam. Ekkor a barátnőm már a számomra optimális mennyiségű Hydrót (a Hydrocodin korabeli beceneve), szúrt nekem. És ez BEJÖTT!!! Végigkúszott bennem az a végtelenül csodálatos mámorítóan bizsergető érzés, mintha millió tűvel kéjesen szurkálnának és az utána jövő végtelen nyugalom.

Mintha mindig is erre az érzésre vártam volna. Beilleszkedett a hiányzó fogaskerék a rosszul működő gépezetbe. Hirtelen minden a helyére került. Bár fizikailag még soká váltam drogfüggővé, pszichésen már attól a szúrástól az ÉRZÉS függőjévé váltam. Persze úgy gondoltam, nem fogok élni vele csak alkalmanként, amikor majd ÉN AKAROM. Mégis, innentől fogva meg volt a sorsom pecsételve, vártam a napokat, amiket magamnak szabtam, amikor újra használhatok, mert akkor még úgy gondoltam, én fogom irányítani a használatot, kezemben lesz az irányítás… És elkezdődött egy 15 évig tartó utazás.


A visszaemlékező számára, aki 15 éven át aktív szerhasználó lett, a kiutat (felépülést) végül – sok kórházi elvonó, hét évig tartó fenntartó metadon kezelés és sok rendőrségi ügy után – a rehabilitáció és az azt követő rendszeres 12 lépéses önsegítő csoportba járás jelentette/jelenti. Ez a12 lépéses szervezet a Narcotics Anonymous – Névtelen Drogfüggők, melynek az 1990-es évek óta működnek gyűlései Magyarországon – Budapesten és Pécsett most már naponta – a Névtelen Alkoholisták filozófiája nyomán.

Az Narcotics Anonymous programját elfogadók rendszeresen önsegítő közösségbe járnak, hogy a rendszeres találkozás, a közösségi megtartó ereje, az egymás segítése, a felépülésben szerzett közös tapasztalataik megosztása és az ezzel járó azonosulás révén tartós (akár élethosszig tartó) felépülést tegyenek maguk számára lehetővé.





ÉletmódRSS