Az önkéntes civil társadalom
2001. szeptember 10. 14:47, utolsó frissítés: 14:47Bizonyára észrevette a kedves olvasó, hogy minden egyes lapszámunkban valamilyen tematikát dolgozunk ki. Ezidáig írtunk a közösségfejlesztésről, a civil, illetve az üzleti és önkormányzati szektor együttműködésének jelentőségéről, a teleházról, a nonprofit szervezeteknek az interetnikus konfliktusok kezelésében, illetve a tudásalapú társadalom kialakításában játszott szerepéről, és legutolsó számunkat a falugondnokságnak szenteltük.
Célunk minden egyes alkalommal az, hogy felhívjuk a civil szektor és a közvélemény figyelmét a meglévő lehetőségekre, hogy tudatosítsuk őket, és a megoldásokat, illetve az adott területeken már elért tapasztalatokat bemutassuk. Bízunk abban, hogy ezáltal sikerül könnyebben járhatóvá tenni a göröngyös utat azok számára, akik vállalják az adott területeken a közmunkát.
A romániai egyesületek és alapítványok jelentős részét azért hozták létre, hogy adókedvezményben és vámmentességben részesüljenek az alapítók, és bizonyos előnyös feltételekkel juthassanak anyagi javakhoz. Ezért a közvélemény gyakran előítélettel viszonyul hozzájuk. Ugyanakkor a közvéleményformáló sajtó sem szentel kellő figyelmet az önkéntes kezdeményezéseknek, a média hajlandó azonosítani a közéletet a politikával, a civil szervezetek eseményei nem jelentenek különösebb szenzációt az újságírók számára. Azonban az is igaz, hogy a sajtóval való eredményesebb együttműködésért a szervezetek sem tesznek eleget, nem ismerik fel a nyilvánosság előtt való szereplés jelentőségét.
Az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) a 2001. esztendőt az önkéntesség évének nyilvánította annak a meggyőződésnek adva hangot, hogy az önkéntesség jelentős mértékben hozzájárul a társadalom, a kultúra, a gazdaság és a környezetvédelem fejlődéséhez. Azért, hogy a csatlakozott országokban növekedjen az önkéntesek és az önkéntes munka társadalmi megbecsülése, különböző programok, szakmai konferenciák szervezésére buzdít, kiadványok, illetve szakkönyvek publikálását szorgalmazza.
A sajtó részéről -- fentebb már említett -- megnyilvánuló közöny következtében az önkéntesség évéről nem sokat hallottunk úgy, ahogy a romániai és ezen belül az erdélyi magyar közéletben sem. Ezért jelen lapszámunkat e témának szenteljük, és bízunk abban, hogy általa sikerül felhívni a figyelmet annak rendkívüli jelentőségére.
Az önkéntességre nem lehet általános, a föld bármely pontján értelmezhető definíciót adni, mibenlétét a helyi sajátosságok, a helyi társadalmi körülmények (hagyományok, politika, gazdasági körülmények, vallás, kultúra) figyelembevételével lehet meghatározni.
Társadalmunkban az önkéntességet intézményesített formában a civil szervezetek keretében gyakorolják. Az önkéntes tevékenység minden egyes nonprofit szervezet életében tetten érhető, jelenléte meghatározó; a nonprofit szektor az önkéntességgel olyan szerepeket vállal magára, amelyeknek az állami vagy gazdasági szektor nem tud megfelelni.
Az önkéntesség és a civil kezdeményezések jelentéstartalombeli hasonlóságukat szoros ok-okozati összefüggésüknek köszönhetik, azonban tévedés volna azonosítani e két fogalmat. Mindezek ellenére nem kívánok határt húzni közöttük, és ebben a kettős értelmezésében igyekszem megfogalmazni mondanivalómat eddigi tapasztalataimra alapozva.
Az önkéntesség önmagában véve még nem pozitív jelenség. Lehet önkéntesen akár rosszat is cselekedni. Ahhoz, hogy az önkéntes által elvégzett társadalmi munka eredményes legyen, több tényező együttes meglétére van szükség. Ezek egyrészt emberi tulajdonságokra vezethetők vissza, másrészt pedig a társadalmi környezetből (hagyományok, törvénykezések, stb.) adódnak.
Az önkéntesnek jóindulattal, önzetlenül és hozzáértéssel kell munkáját elvégeznie. Az első tulajdonság meglétével -- meggyőződésem szerint -- nincsen különösebb gond. A jóság az ember egyik alapvető tulajdonsága. Ezért győz a népmesékben a csupa jó tulajdonságokkal rendelkező királyfi vagy a szegénylegény. Ebből a megközelítésből az önkéntesség a cselekvő jót, a cselekvő szeretetet jelenti.
Az önkéntes munka nem önmagáért van, hanem elsősorban mások javát kell szolgálnia. Ebből a megközelítésből a közösségi célért való cselekvést, egy viselkedésformát, a közösségben való cselekvő részvételt jelenti. Ehhez azonban szükség van az önkéntes önzetlenségére is. Ez nem jelenti azt, hogy az önkéntes munka nem válhat művelője hasznára is. Ez a munka fontos lelki szükségleteket elégíthet ki, lehetőséget ad arra, hogy a munkát végző kiélje kreatív hajlamait, hogy számára fontos közösségekbe kapcsolódjon be, hogy hasznosnak érezze magát. Azonban ez szerencsés következménye és nem célja tevékenységének.
Az önkéntes munka csak akkor lehet hatékony, ha hozzáértéssel végezzük. Sajnos a szakmabeli jártasság, illetve annak következetes és tudatos alkalmazása nem minden non-profit szervezetre jellemző. Pedig a tudás az az erőforrás, amelynek fejlesztése nem igényel különösebb anyagi áldozathozatalt, azonban hozadéka rendkívül jelentős.
A jószándék, az önzetlenség és a hozzáértés cselekvés révén válik hasznossá. Cselekedni az az ember képes, akinek erős a hite, aki bízik önmagában, másokban és a holnapban. A belülről fakadó saját meggyőződést a sikerélmény és a megbecsültség érzése erősítheti meg.
Az önkéntes tevékenység anyagi érdekek fölött áll. Ez nem azt jelenti, hogy egy nonprofit szervezetnek nem lehetnek bevételei, vagy hogy nem gazdálkodhat. A gazdaságosság is fontos szempont kell, hogy legyen a szervezetek életében, de ez nem cél, hanem hosszútávú stratégiai eszköz, mely a szervezet céljainak elérésében segít.
Társadalmi-gazdasági viszonyaink nem teremtenek megfelelő feltételeket az önzetlen és áldozatkész magatartás fejlődéséhez. A jelenlegi társadalmi környezetben -- ahol a fő cél az anyagi javak és a hatalom minél szélesebb körű birtoklása -- az egyének által megélt tapasztalatok az individualista jellem fejlődéséhez járulnak hozzá. Ennek következtében a társadalom atomizálódik. Ez különösen veszélyes a kisebbségben élők számára, ugyanis a nemzetiséghez tartozás kapcsolódást jelent az azonos nyelvet beszélő, hagyományokat és értékrendszert magáénak valló közösségekhez, tehát emberi kötelékeket feltételez. Az önkéntesség kiterjedése a kisebbségi közösségek egészségének mutatójaként is felfogható, ugyanis a szolidaritás erősségét, a közösség iránt érzett felelősségérzetet tükrözi, és az egyénnek a közösségbe való beágyazottságára is következtetni enged.