2019. december 8. vasárnapMária
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Keresztény ifjúsági konferencia a szexről

2011. május 09. 14:47, utolsó frissítés: 14:47

Tényleg jó dolog-e a szex? És lehet-e a templomban a szexről tabumentesen beszélni? 500 fiatal vett részt a Genézius Társaság által szervezett kolozsvári hétvégi konferencián.


Ma már a csapból is a szex folyik – kezdte meg előadását Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület ifjúsági előadója, aki a pénteki nap első meghívottja volt. Csomós szerint nagyon nehéz ilyen körülmények között normálisnak maradni. A világ nem kérdéseket tesz fel, hanem konkrét választ ad a szexre: alaptétel: a szex jó dolog!




A kérdés az, hogy tényleg jó dolog-e a szex?

Bár a hallgatóság inkább passzív volt az előadás alatt, erre a kérdésre ezúttal egyértelműen igennel válaszoltak. Bibliai rávilágításban szexről először Ádám és Éva történetében olvashatunk, ahol a Biblia ezt írja: ismerte Ádám Évát. Tehát, Isten nem csak egy férfit, vagy csak egy nőt teremtett, Isten megadta azt az örömet, hogy élvezhessük az ellenkező nem társaságát.




Csomós szerint Isten azt várná el tőlünk, hogy felnőttként viselkedjünk. Felnőttnek lenni nem azt jelenti, hogy 18. évünk betöltésével nagykorúak lettünk. A különbség felnőtt és gyerek közt a felelősségtudat, nem a világban eltöltött éveink mutatják felnőttségünk. Csomós József a szexet több variánsban is meghatározta: a szex lehet öröm, lehet áldás, de a szex felelősség is.

Férfi vagy? Vállalod a felelősséget? Nő vagy? Kész vagy, hogy anya légy? Vállalod a következményeit, felnőttél? Akkor a többi megy magától. Ha még gyerek vagy, akkor légy türelemmel, Isten a szexet a felnőtteknek találta ki – zárta mondandóját az előadó.

A szombati előadássorozatot Fazakas Ferenc Sándor kezdte meg. Az előadó annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a családon belül hogyan kezelik a szexualitást. Isten, amikor megteremtette a férfit és a nőt, azt mondta, hogy szaporodjatok, és belénk teremtette a hogyant is, belénk teremtett egy olyan motivációt, ami belülről jön. A szexuális motiváció három jellemvonása: testi érettség, külső ingerek és belső késztetés.




A cselekedet hiányában a férfi elkezd ábrándozni.

Az elsődleges szexuális szerv az agy, mert az agyunk kontrollál. A külső inger jelen van, ezért nem mindegy, hogy hova nézünk, mire tekintünk, és mit engedünk be az agyunkba, a fantáziánkba.

A külső inger ösztönöz, vágyunk valamire, cselekedetekre késztet, de nem biztos, hogy célt érünk. Motivációs tényező a hit, azonban Fazakas szerint nem negatív motiváció, hanem helyes motiváció, amit Isten épít belénk és azt akarja, hogy érvényt szerezzen, segít más látószögbe helyezni a szex témáját.

Az előadó szerint kezd bejönni egy új trend is: a fiatalság nagy motivációja, hogy szeretnének kitűnni, oda vezetett, hogy Nyugaton már azzal akarnak kitűnni, hogy kordában tartják magukat, a testüket, szexualitásukat.

Berke Eszter és meghívottai a párkapcsolatban és a házasságban előforduló elvárásokról beszélgettek, arról, hogy milyen teljesítményt követelünk meg egymástól egy kapcsolatban, és ez milyen hatással van a kapcsolatunkra. Szeretni csak szabadon lehet, vonták le a beszélgetésből a következtetést.


Lehet-e templomban ragyogni, templomban dobolni, templomban szexről beszélni?

– tette fel a kérdést a hallgatóságnak ifj. Csomós József, aki Keresztény mítosz rombolás címmel tartott előadást a konferencia második napján. Csomós elmondta, hogy Jézus a bűnös, házasságtörő asszony esetében azt kéri, hogy az vesse rá az első követ, aki bűntelen. És Jézus, amikor mindenki eloldalog, megkérdi, hogy hova tűntek a törvénytudók, akik hisznek a mítoszokban. Jézus azt mondja, hogy nem ítél el, hanem ad egy lehetőséget, vagy utolér a kő, amit feléd dobnak, vagy pedig menj el, és többé ne vétkezz. A szexualitás kapcsán is tisztázni kell, hogy mit is gondol erről Isten? Vagy követjük Jézust, vagy "tök mindegy, hogy milyen az életünk". Jézussal könnyebb, hiszen, ha őt követjük, akkor ez a követés átformálja az életünk - állítja Csomós.

Ifj. Berke Sándor az önkielégítésről beszélt, mint elmondta, könnyebb csinálni, mint beszélni róla. Az önkielégítésről való beszélgetés ugyanis megkívánja a teljes őszinteséget. Felmérések szerint a 9-16 éves fiúk 92-96 százaléka végzi bizonyos rendszerességgel, lányok esetében az arány 45-52 százalék. Miért válik a téma tabuvá? A nem beszélni róla, vagy csak erről beszélni: mindkettő ártalmas; ahhoz, hogy szembenézzünk a kérdéssel, meg kell tanulnunk kimondani, ahhoz, hogy kimondjuk, ahhoz bizalmi kapcsolatokra van szükség - mondta.




A Biblia nem beszél konkrétan a kérdésről. Nem az a fő kérdés, hogy bűn, vagy sem. Attól, hogy bűnként kezeljük, még nem segítség a leszokásban, a félelem nem egy jó motiváló erő. Ha meggyengül a félelem forrása, akkor már elindultál a jó úton. A másik lehetőség, hogy beépítjük az életünkbe: ha nem tudod legyőzni, akkor tedd barátoddá, azaz kezdd úgy kezelni, mint ami már nem fontos - tanácsolta Berke. Az önkielégítés rámutat arra, hogy mi van az ember szívében: örömre van szükséged, szeretetre, elfogadásra, de ki tudja ezt megadni neked? – fejezte be előadását Berke Sándor.




Imre István Milyen hatások formálnak téged címmel tartott előadást. A mákófalvi lelkipásztor a médiáról beszélt, elmondta, hogy a médiában nagyon tudatosan használnak szexuális tartalmakat, a reklám nem csak arról szól, hogy el kell adni egy terméket, hanem életfelfogást közvetít. A média egyfajta értékrendszert is sugároz. „Szexszel pedig mindent el lehet adni, még a grillcsirkét is” - mondta. "Túlzottan előtérbe került a médiában a szex, a „szexualizáció” azért rossz, mert míg a családban, tanároknak tabu téma, a világ addig ontja felénk a gondolatokat. A szexet úgy mutatja be a világ, mint egy rizikómentes szórakozás. A fő kérdés:


zavarja-e ez az egész a szexuális fejlődést?

Szexuálisan fejlődni kell, magamért és a páromért. A cél, hogy jól szexszelj, de ne úton-útfélen bárkivel, hanem a pároddal. Ehhez képeznem kell magam. és ilyen értelemben zavarja, mert a világ és a média csak laza tanácsokat juttat el hozzám. Rombolja az értékrendszerünket, az egymással szembeni elvárásunkat, szexuális képünket az, amit a világban látunk. Hiányzik az intimitás is abból, amit a világ nyújt. Az értékrendszer, amit a világ át akar adni, egy más világba, egy fantáziavilágba akar elvezetni. 95 százaléka azoknak, akik pornóoldalakat néznek és telefonszex-szolgáltatásokat vesznek igénybe, tartós kapcsolatban élő férfiak. Egyetlen egy cél van: elégülj ki, a világ a kielégedettségedet akarja szolgálni" – érvelt az előadó.




"Ugyanakkor a családalapítást teljesen elvetik. Minden szexuális tettnek következménye van, de erről a világ nem beszél. A hatásokat nem tudjuk megszüntetni, hanem azt kell átengedni, ami éppen, hogy nem alakítja az értékrendszeremet. Igen, a szexre, de nem arra a szexre, amit a média kínál. Fontos, hogy ez a fajta kapcsolat is minőségi legyen. A minőséget azonban nem a médiából lehet megtalálni. A szexualitás Isten ajándéka, és azt akarja, hogy jól éljed, de ehhez az kell, hogy őrizkedj ezektől a hatásoktól" - fejezte be előadását.




Mike Pál lelkipásztor szerint Isten jót akar nekünk, ezért mond olyan dolgokat a szexualitásról, amelyek elfogadhatatlannak tűnnek, mert szembemennek a boldogságunkkal, vágyainkkal. De meg kell hoznunk bizonyos döntéseket. Mike szerint minden erkölcsi kérdésről nehéz dönteni, nem elég eljutni a menedékház küszöbéig, mert megfagyunk, ha nem lépünk be a házba. Senki sem akar rosszat párjának, barátnőjének, mindenkiben jóakarat van. A reklámok azonban azt sugallják, hogy állatok vagyunk, akik nem tudunk uralkodni az érzéseinken, vágyainkon. És a reklámoknak elhisszük, hogy ezek vagyunk, és nem tudunk jól cselekedni.



Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS