Dosszié
összeálította:Kelemen Attila Ármin 2001. július 25. 18:33, utolsó frissítés: 18:33
A Román Ortodox Egyház
A balkáni római kolóniák lakóinak leszármazottjai a 3.-5. században lettek megkeresztelve. A régió első megkereszteltjei a bulgárok voltak. Ellentétben velük, a magyarokkal, litvánokkal, oroszokkal, lengyelekkel, stb. akik vezetőik megkeresztelkedése következtében váltak kereszténnyé, a románok esetében nem lehet egy pontos időpontot adni arra, mikortól lettek kereszténnyé. Annyi bizonyos, hogy a románok sok ideig vacilláltak a nyugati és keleti kereszténység között, sőt, bizonyos eretnek vallások között is - feltételezhetően számos román volt egykoron bogumil vallású.
A 13. században több ízben fordult elő, hogy ortodox románok Rómához csatlakoztak -- az ortodox egyház középkori történetében több próbálkozás volt a két egyház közötti kiegyezésre. A 15. század közepéig azonban ezek a próbálkozások nem vezettek eredményre. Az ellenreformáció lendületében, főként a Habsburg Birodalom területén több földesurat sikerült katolikus hitre téríteni. Az 1596-os Litovski zsinaton majdnem minden ukrán, litván és lengyel ortodox püspök elfogadta a Romával való egyesülést, megtartva szokásaikat, de elfogadva a pápa elsőbbségét.
Az erdélyi ortodoxok, amíg Erdély önálló fejedelemség volt, ha nem is a többi vallással egyenrangúan, de megőrizték hitüket, különállásukat. Amikor azonban Erdély a 17. század végén Habsburg-uralom alá került, a gyulafehérvári ortodox metropolita is csatlakozott Rómához. III. Károly és Mária Terézia görög katolikus püspökségeket alapított, melyeket a római pápa is kanonizált. A Rómához való csatlakozás fejében a korábbi ortodoxok megtarthatták templomaikat, lényegében a régi rítus szerint végezhették szertartásaikat, a papok, a püspökök és szerzetesek kivételével, házasságban élhettek, a szertartásokat pedig nemzeti nyelven végezhették.
1940 szeptemberében kikiáltották a nemzeti legionárius államot, amely - rendeleti úton - kinevezte Horia Simát a legionárius mozgalom parancsnokává. A legionárius mozgalom egyik szellemi kiindulópontja egyféle radikális nemzeti ortodoxia volt (ez mind a mai napig érvényes a légionárius csoportokra), elsősorban a teológiai egyetemek holdudvarában működtek. Olyan bizonyítékok is felszínre kerültek, melyek szerint a román ortodox egyház első embere, Teoctist pátriárka is részt vett a légiósok 1941-es januári zendülésében. A nemzeti érzület és az ortodox egyház egybefonódása a kommunizmus évtizedeiben is fennmaradt, a román ortodox egyház, ellentétben például az orosszal, soha sem helyezkedett markánsan a kommunista diktatúrával szemben, az ellenállás élményét nem tapasztalva meg.
A II. világháború után az ortodox egyházba olvasztották az unitusok, azaz görög katolikusok nagy részét, ami együtt járt az egyházi ingatlanok ortodox kézbe kerülésével. Az ingatlanok visszaadása körüli, jelenleg is tartó kálvária jelentősen hozzájárul a román görög katolikus egyház közötti bizalmatlanság fennmaradásához.
Mindent összevetve, az 1990-es lendület után, a román ortodox egyházban a restauráció jelei mutatkoztak, az ortodox egyház modernizáció-ellenes erőként lépve fel. Ennek ellenére Teoctist pátriárka nyitottnak mutatkozott egy II. János Pál pápával való találkozásra, ami 1999 májusában Bukarestben, ünnepélyes keretek között, a jugoszláviai vérrontás ellítélése jegyében létre is jött.