2017. április 25. keddMárk
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Pionírtevékenység egy kolozsvári magyar iskolában a '70-es, 80-as években

Adorjáni Anna 2011. január 22. 09:54, utolsó frissítés: 11:42

Pionírnaplókat olvasva kitűnik, a pedagógusok a szigorú elvárásokat tiszteletben tartva is érdekes tevékenységeket tudtak kitalálni.


Dolgozatunkban egy kolozsvári magyar iskola pionírtevékenységét, elsősorban a szervezet keretében rendezett kirándulásokat szemrevételezzük az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején két általános iskolai osztály pionírnaplója alapján. Az első napló 1978-tól 1982-ig, a második 1982-től 1986-ig számol be a csapat tevékenységéről. Az osztályfőnök és oktatóparancsnok elmondása szerint az első füzet még kísérleti jellegű, a második már jóval vaskosabb, egy eseményről több beszámolót is találunk.

Az alábbiakban a pionírtevékenységek, legfőképpen a kirándulások leírásából próbájuk meg kiolvasni a szocialista társadalom szocializációra vonatkozó elképzeléseit, azt, hogy a pionírtevékenységek során miként olvad egybe a privát és nyilvános szféra.

Szabó Ildikó, A pártállam gyermekei című kötet szerzője szerint pionírtevékenység olyan szervezeti viselkedést, nyelvet, szabályokat sajátíttat el a gyerekekkel, melyek elsősorban magában a szervezetben használhatóak, így a szervezetbe azok integrálódhatnak sikeresen, akik azonosulni tudnak az iskola értékrendjével. Ebből kiindulva azt vizsgáltuk, hogy a pionír tevékenység hogyan befolyásolta a gyermekek nyelvhasználatát: milyen visszatérő szófordulatokat találunk a foglakozásokról szóló beszámolókban, hogy a szövegek kötött és zárt szerkezetébe beleférnek-e személyes élmények, szubjektív megélések, érzelmek.

Vizsgáltuk továbbá a gyermekek viszonyulását a tanár előzetes elvárásához, a szervezet hierarchikus jellegére utaló megjegyzéseket, a tanár értékrendjével való azonosulás jeleit, megkerestük a szövegekben az irányadó értékeket, követendő példákat, példaképeket. Érintőlegesen vizsgáltuk a tevékenységekben tetten érhető viszonyulást a magyarság kérdéséhez.



A pionírtevékenységek kerete: az alma mater

A pionírtevékenység helyszíne a 3-as számú Leánylíceum. Az 1977-es iskolareformmal a líceum elvesztette középiskolai rangját, általános iskolává fokozták le, és nevét a 19-es Számú Általános Iskolára változtatták. Az államosítás utáni első években az erősödő ideológiai nyomás és áthelyezések ellenére az iskola megőrzte magyar jellegét, belső rendjét. Az iskola igazgatóiról a visszaemlékezések mint következetes, szigorú pedagógusról szólnak elismeréssel, akik fontosnak látják az iskoláért érzett közös felelősség felébresztését, és a diákprogramok által kialakított csoportkohéziót.



„Rend a lelke mindennek”, mondta Bereczky Anna igazgatónő a vele készült 1991-es interjúban: „(…) Ebben az időben vezettük be azt a szokást, hogy a tanulók az udvari kapun járnak be az iskolába, és ¾ 8-ig az udvaron gyülekeznek. Az V–VII.-es tanulóknak az öltözékét, tisztaságát ellenőriztem. A leszakadt gombokért, akasztókért, nem tökéletesen tiszta ruháért nemegyszer elég volt egy megrovó pillantás vagy egy megjegyzés, és rövid idő alatt a tanulók megjelenése megfelelt a követelményeknek.”

Az iskolában rend és pontosság uralkodott, komoly munka folyt. A Líceum tanárait szívvel-lélekkel tanító és nevelő pedagógusokként jellemzik a visszaemlékezők. A tanárság sokuk számára elsősorban nem pénzkereső foglalkozás volt, hanem maga az élet, amely örömet, felfrissülést, ösztönző erőt jelentett.

A visszaemlékező tanárok megítélése szerint az iskolába „kiváló gyermekanyag járt”, ezért a pedagógusi tevékenység sikere a tanár munkaszeretetén, lelkiismeretességén állt. A kommunizmus dichotomizálja az erkölcsi, politikai, társadalmi világot, az ént egy „nyilvános” és egy „igazi” énre bontja. Ezért a pionírtevékenységek irányításának terén az a pedagógus érhetett el sikereket, akinek személyében találkozni és hatni tud egymásra a pedagógus személyisége és a társadalmi szerkezet, az iskola zárt keretei. Így lehetett használni saját értékek közvetítésére a szervezeti keretet.


„Hazánk hasznos, művelt honpolgárai leszünk”

A romániai pionír mozgalom a 8-14 éves gyermekek szervezeteként működött, hivatalos orgánuma pedig az Înainte (Előre) volt. A belépést követően a tanulók esküt tettek: „Úgy fogok tanulni, hogy hazámnak Románia Szocialista Köztársaságnak megbízható fiává legyek. Hűséges leszek a néphez és a Román Kommunista Párthoz, szilárdan tiszteletben tartom a pionír kötelezettségeket.”

A szocialista rendszer ifjúsági szervezete erősen militarizált, hierarchikus, centralizált struktúrában működött, a csoportok alapjául az iskolai osztályok szolgáltak. A centralizált irányítási rendszer konfliktuskerülő volt, jellemző módon büntetésre és jutalmazásra építette az értékelést. A kiválasztásban, jutalmazásban és fegyelmezésben az iskola értékpreferenciái érvényesültek.

Bodó Julianna a kvázi-nyilvános szféra fogalmával írja le az olyan tevékenységeket, mint amilyenekkel a pionírprogramokban is találkozunk. Itt a privát szférába tartozó szabadidő olyan nyilvános eseménnyé minősült át, amelynek ugyan volt politikai vagy társadalmi tartalma, mégis az ünnepélyek, kirándulások, hírességekkel való találkozások olyan, a privát szférába szorult vagy a román szocializmus ideológiájától független értékek megnyilvánulási terévé válhattak, mint a magyar népművészet vagy a romániai magyar irodalom szeretete.



galeria_169.JPG
galeria_170.JPG
galeria_171.JPG
galeria_172.JPG
galeria_173.JPG

Konfliktuális helyzetekben jól tetten érhető a pionírtevékenységekben a privát és nyilvános szféra jelenlétének kettőssége. Jó példa lehet erre az az eset, amikor az oktatóparancsnok a pünkösdista szülőket próbálta meggyőzni arról, hogy engedjék el a gyermeküket a pionírtevékenységekre, esetünkben operába és színházba. Lássuk, milyen érveket hozott fel az oktatóparancsnok a szülők meglágyítására!

A pionírtevékenységen való részvétel kötelező, a hiányzást éppen úgy kellett igazolni, mint az iskolai hiányzást. Az oktatóparancsnok azonban elsősorban nem ezzel érvelt, és amikor a szülők felajánlották, hogy kifizetik a színházbérletet úgy is, hogy a gyermek nem megy el megnézni az előadásokat, az oktatóparancsnok kategorikusan elhatárolódott a probléma ilyen jellegű megközelítésétől, és a kultúra szeretetére és önértékére apellált.

Egy évharmadban kb. 15-20 pionírtevékenységet vett tervbe a csapat, de a naplóban egyértelműen a kirándulásokról szóló beszámolók foglalják el a legtöbb helyet. A beszámolók a második füzetben kevésbé sematikusak, és bár elsősorban az események leltárszerű regisztrálására törekednek, néha hangot kaphatnak szubjektív momentumok, érzelmek is. A beszámolók szerzői pontosan és könnyen használták a szervezeti nyelvet, a szöveg sokszor alig több, mint jól ismert formulákból álló kollázs.

A csoportvezetők választásáról szóló beszámoló jól mutatja a szöveghez fűzött hivatalos elvárásokat, amelyeknek a szerző eleget is tett: „… elkezdtük a legjobbakat választani csoportvezetőnek (…) Kiértékeltük négy és fél év munkáját, az elért eredményeket, feltártuk azokat a hibákat, amelyek megszűnéséért küzdenünk kell. (…) A választás után megbeszéltük az évi munkatervet. Úgy dolgoztuk ki, hogy az minél változatosabb, sokirányúbb legyen, magába foglalja a politikai tevékenységet (…). Bevettük a munkatervbe az osztályünnepélyre való felkészülést, amelyen színdarabot mutatunk be, szavalunk és népi táncokat adunk elő. Ezen kívül sportversenyeket rendezünk, s bekapcsolódunk a hagyományos hulladékgyűjtési akcióba.”



Az egynapos kirándulások programjából is kitetszik: az volt a cél, hogy az együttlét ne csupán a hivatalos elvárásoknak, hanem a gyerekek szórakozási igényeinek is megfeleljen. Olyan programokat szerveztek, mint a lepényevő verseny, zsákbaugrás, szépségverseny. A legnagyobb és legfontosabb tevékenység az egyhetes „irodalmi kirándulás” volt. Ezek szervezésében az oktatóparancsnoknak segítségére volt Lengyel Dénes: Irodalmi kirándulások (Budapest 1977.) című könyve. A könyv Budapest, majd a megyék irodalmi emlékhelyeit ismerteti, az emlékhelyek szelleméhez méltó verset is ajánl a szerző. A kirándulások célját így fogalmazza meg: „Hiba lenne az adatok túlságos hangsúlyozása, hiszen a kirándulás elsősorban olyan szemléltetés, mely az irodalmi élmény elmélyítését szolgálja.”

Az oktatóparancsnok által szervezett kirándulások nem kizárólag irodalmiak voltak, itt is tisztán látható a szándék, hogy a pedagógus a rendszer értékei mellett a saját, egyetemesnek tételezett értékei is érvényt kapjanak, emellett pedig a gyermekek is jól szórakozzanak. Fürdőzések, állatkert-látogatások, botanikus kertek, múzeumok megtekintése is belefért a programba. Néha színházba és moziba is mentek, olykor az internátusban kis műsoros estet szerveztek.

Az osztály kb. 20 tanulója évente három egyhetes kirándulásra ment, tehát a teljes téli és tavaszi vakációt az iskola által szervezett program töltötte be. A kirándulás komoly előzetes szervezést igényelt: kérvényt kellett benyújtani a tanügyhöz engedélyért, vonatjegyet váltani, megszervezni a szállást a város iskolájának kollégiumában. A kirándulások didaktikai célzata explicit. A tanulók kis dolgozatokkal, szavalatokkal készültek, a beszámolók közül pedig volt, amelyik megjelent nyomtatásban a helyi napilapban.

A kirándulásokat a gyermekek szülei finanszírozták, az iskolától, a szervezettől nem kaptak támogatást, de ezek a kirándulások így sem jelentett nagy anyagi megterhelést. A hideg ételt a tanulók maguk hozták, előzetes egyeztetés szerint mindenki ugyanazt, a kenyeret frissen vásárolták, az oktatóparancsnok az otthonról vitt fazékban merülőforralóval készítette reggelente a teát. Az ebédet a csapat a város kiemelkedő vendéglőjében költötte el.

Az okatatóparancsnok odafigyelt arra is, hogy a szülők hírt kapjanak a gyermekekről. Maga vásárolta meg a levelezőlapokat, amelyeken a gyermekek beszámoltak a szülőknek a kirándulásról. A kiránduláson fotók is készültek, ezeket többnyire a vezető tanár készítette, ezek túlnyomórészt beállított csoportképek. Hazatérve az oktatóparancsnok kiválogatta, hogy ki melyik képen látszik jól és előnyös, ezt a képet vihette haza a diák a szüleinek.


A beszámolók

A tevékenységekről beszámoló szövegek szerkezete kötött, sematikus, jegyzőkönyvszerű, főként az első füzetben. A második füzetben a szöveg zárt szerkezetén inkább átsejlik szerzőjének személyisége, annak szubjektív meglátásai. A beszámoló általában pozitív elvárások és kilátások megfogalmazásával indul, majd a kirándulás egészére vonatkozó pozitív értékeléssel zárul, a beszámoló írója kifejezi a csoport az iránti vágyát, hogy alkalomadtán visszatérjenek a meglátogatott helyre.

„Nagyon tetszett nekünk ez a kirándulás.”
„Szeretném, ha minél gyakrabban szerveznénk ilyen jól sikerült kirándulást.”
„Minden szép volt…”
„… nagyon kellemesnek mutatkozó kirándulásra indultunk.”



A tanár értékrendjével való azonosulás leginkább a szervezeti tevékenységekről szóló beszámolókban érhető tetten. A szövegekből látható, hogy a diákok már ötödik osztály elején birtokában voltak annak a nyelvezetnek, nyelvhasználatnak, amely egy ilyen szöveg elkészítéséhez szükséges. Kétértelműségeket, kételyeket a szövegek semmilyen szinten nem tartalmaznak, a diákok nem értettek a szöveg rejtjelezéséhez. Megfigyelhető azonban, hogy a gyermekek tudják, mikor és miről kell hallgatni.

„Örvendünk minden ilyen megnyilvánulásnak, ahol tanulóink (sic!) összemérhetik erejüket, tudásukat, előadóképességüket.”
„… több helyről kerültünk az iskolába, s még nem ismertük annyira egymást, hogy ne okozzon nehézségeket a szavazás. (…) így történhetett meg, hogy S. R. is csoportvezető lett, de az első évharmadi tanulmányi eredménye és a munkához való viszonyulása is sok kívánnivalót hagyott maga után, ezért a II. évharmadban komolyabb munkát kell kifejtenie, hogy betölthesse ezt a tisztséget.”

Egy ilyen nyelvezetű és jellegű beszámolóban, ahol a dolgokat nem mindig lehetett a nevükön nevezni, a tényeket pedig nem feltétlenül az okok és okozatok láncolatában, hanem azokon kívüli várakozások és feltevések jegyében kellett értelmezni (amelynek célja éppen egyfajta látszat megteremtése és megőrzése volt) nehéz volt problémákat megfogalmazni, konfliktusokat felvázolni. Kevés példát találtunk ilyenre a beszámolókban. Íme néhány:

„Vasárnap elsétáltunk a Pionírok parkjába, ahol csónakáztunk, hintáztunk. Kisvonat is volt, de nem működött.”
„Egy Kolozsvárról Nyugatnémetországba került gyógyszerésznek szerződése van a Plofarm gyógynövénygyűjtő vállalattal. Többek közt galagonyát is vásárol, amiből szívgyógyszereket készítenek. A friss termést a helyszínen veszi át a vállalkozó. (…) Sajnos már a gyümölcs nagyon le volt érve, az alsó ágakról pedig le is volt szedve.”

A szervezet hierarchikus jellegének lecsapódását láthatjuk abban, hogy a beszámolók általában olyan felvezetéssel indulnak, mint: „Egyik nap az osztályfőnöknő kihirdette, hogy…”

A szövegekben csak elvétve és foszlányosan találunk anekdotát, vicces jelenetet, amelytől megelevenedne előttünk a kirándulásoknak a képekről leolvasható vidám hangulata. A kirándulások tipikus tevékenységei a szalonnasütés, viccmondás, pionír- és népdaléneklés, szavalat, tombola, kis műsorok, táncos mulatságok.

A szövegekben olykor tematizálódott a magyarság kérdése. Nyíltan nem közvetíthették a beszámolók készítői nemzeti érzéseiket, a nemzeti történelem iránti érdeklődésüket. A füzetekben azonban végig pozitív értékként tételeződik a néphagyomány. Emellett városismereti séták alkalmával rendkívüli részletességgel kaptak ízelítőt Erdély magyar múltjából. Itt is jellemző, hogy a szervezeti kötöttségeket a pedagógus saját értékeivel tölti fel. Erre jó példa az Egységes Román Állam 65. évfordulója alkalmával tett kirándulás Gyulafehérvárra. A csoport megadta a császárnak, ami a császáré, de útközben kiszálltak Nagyenyeden, és megemlékeztek az iskola híres, illetve a kuruc-labanc harcokban elesett diákjairól, csoportképet készítettek Bethlen Gábor szobra előtt.

A ponírtevékenységekben a legtöbb esetben a szocializátor-pedagógus személye és személyisége volt a meghatározó. Ha a pedagógus sikeresen dolgozott ki magának egy vállalható személyiséget, pragmatikus és egységes ön- és világképet a magán- és közszféra egyeztetésével, a szigorú szervezeti keretben folyó tevékenységek maradandó élményül szolgálhattak a diákoknak.

A fotók Az alma mater visszaköszön. Kolozsvár 2010 című könyv CD-mellékletéből származnak.




ÉletmódRSS