2017. július 23. vasárnapLenke
34°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Házasság és válás a 19. századi Udvarhelyszéken

Kolumbán Zsuzsanna 2010. december 18. 10:59, utolsó frissítés: 2010. december 20. 11:12

„Sem testemnek, sem lelkemnek nem kell…”: az impotencia, a házasságtörés és a házastársi kötelesség megtagadása alapján a válás elfogadottá vált.


Régi korok irataiba temetkezve, az elmúlt századok gazdasági és kulturális viszonyait, vagy társadalmi, demográfiai struktúráit elemezve, néha megdöbbenve vesszük észre a kutatott probléma jelenlegi állását, napjainkra történő átalakulását. Ezen jelenségek közé tartozik a válás is.

>> Történelem rovatunkban eddig megjelent írások
>>

A 19. században még nem volt lehetőség a megegyezéssel történő válásra. A válás a házasság felbontásának jogát bíró egyházi fórum előtt zajlott, és válóok kellett. A 19. századi pereket kutatva más világ, más erkölcsi megítélés tárul elénk.

Az 1894. évi XXXI–XXXIII. törvénycikkek életbe léptetéséig, amelyek kötelezővé tették a polgári házasságot, ha csak Erdély területét nézzük, a házassági ügyek tekintetében rendkívüli sokszínűség tapasztalható, hiszen azokat az éppen érvényben lévő egyházi törvényeknek megfelelően önállóan orvosolták a katolikusok, ortodoxok, evangélikusok, kálvinisták, unitáriusok stb.


Táncba menő székely lány és legény
Gyárfás Jenő rajza, 1900

Az erdélyi református egyházon belül a házasságügyi perek 1868-ig a parciális zsinatok, 1868-tól a külön erre a célra létrehozott házassági törvényszékek előtt zajlottak, de az említett intézmények tisztázták az akkor igen komolyan vett terhesítési eseteket és a mátkaságok, az eljegyzések felbontását is. A törvényi hátteret a Geleji Katona István-féle kánonok, a világi törvényhozás megfelelő törvényei, a generális zsinati határozatok és a mindezt összegző Bod Péter-féle házassági törvényrajz biztosították.


A protestantizmus a kezdetektől megengedte a válást,

és bármilyen furcsán hangzik, a család, a társadalom alapintézménye védelmét kívánta ezzel szolgálni. Anélkül, hogy a reformátorok tanításait elemeznénk, megjegyezzük, hogy az impotencia, a házasságtörés és a házastársi kötelesség megtagadása voltak azok az érvek, melyek alapján a válás elfogadottá vált, mivel a házasság ezen esetek fennálltakor funkciójának többé nem tudott eleget tenni.

Bod Péter: Házassági törvényrajz…
Kolozsvár, 1836.

Hogy mit értettek házasság alatt, és miként jöhetett az létre, megtudjuk Bod Péter házassági törvényrajzából. Szabadon idézzük a megfelelő részeket: A házasság egy olyan alkalom, amelyre mennek a férfi és az asszony egymással, magzatszaporítás és sorsegyeztetés végett. Megelőzi a mátkaság, kézadás, eljegyzés, a jövendőbeli egybekelés iránt egymásnak tett ígéret. Hiteles tanuk előtt, világos szókkal és kitetsző jelekkel, bizonyos önön tudással, egyeneslelkűséggel és szabadon kinyilatkoztatott kölcsönös megegyezés. Mely akaratbeli nyilatkoztatásnak nyilvánosnak, tisztának és minden erőltetéstől, csalárdságtól és színmutatástól üresnek kell lenni.

A testi kapcsolattal a mátkaság házassággá vált, elvileg a férfi köteles volt választott párját elvenni. A mátkaság felbontása pert kívánt.


A mátkaság felbontható volt

más személlyel létesített szexuális kapcsolat, a vagyon elvesztése, elmebaj vagy gyógyíthatatlan betegség, vallásváltoztatás (ha nem keresztény vallásra történt), drasztikus magatartásbeli változás (pl. alkoholizmus), az egyik fél hosszú ideig történő távolléte (amely elhagyásnak minősült) alapján. Ha valamely fél ok nélkül hagyta el társát, jegyajándékait elvesztette, sőt a másik fél házasságáig kötelékben maradt, házasodása tiltott volt. Ezzel az intézkedés a lányokat kívánta segíteni, kik nehezebben találtak társat maguknak, mivel a jegyesség alatt a társadalom elfogadta a testi kapcsolatot. A mátkasághoz hasonlóan


a házasság kölcsönös és szabad megegyezésen alapult,

templomban köttetett meg, nyilvánosan és háromszori kihirdetés előzte meg, mely során az akadályozó tényezőket - rokoni viszony - óhajtották kiszűrni. Tilos volt a kiskorúak házassága, de a túl nagy korkülönbségűek összeadása is. A törvényes és érvényes házasságnak voltak tehát jellemzői, ahhoz, hogy létrejöjjön, a pár számos kritériumnak kellett eleget tegyen, a család létrehozását megelőző, társadalom és egyház által ellenőrzött folyamatot végig kellett járni.

Székely mátkapár
(Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben.
XX. Magyarország. VII. Bp., 1901. 266.)

Az egyház megtette tehát intézkedéseit, hogy életképes családok alakuljanak, de elfogadta azt is, hogy a házasságot követően bizonyos események funkcióvesztetté tehetik a létrehozott kapcsolatot. Azért, hogy ne álljon az új család alakításának útjába, elfogadta a válást. A családbomlás folyamatát ugyanolyan szigorúsággal ellenőrizték, mint a házasság létrejöttét, a váláshoz vezető okokat egyházi törvény szabályozta.

A házassági törvényrajz semmisnek minősítette az erőltetés miatt kötött házasságokat és az elhálatlan kapcsolatokat. Válást, divortiumot paráznaság, hűtlen elhagyás, a házastárs életének veszélyeztetése, a házassági tartozás megtagadása és meddőség készakart okozása alapján mondtak ki. Az agresszivitás, veszekedés, részegség, káromkodás, a gazdasághoz kötődő, illetve a családhoz kapcsolódó kötelezettségek elhanyagolása, az alkoholizmus, az utálatot okozó testi hibák szintén alapját képezhették a válásnak. Tehát, ha valamely házastárs a fentebb említettek valamelyikét tapasztalta, elindíthatta válóperét.


A per elkezdéséhez az esperes engedélye kellett,

tehát a válni akaró összegyűjtötte a szükséges iratokat. Ha a bélyegilleték alól mentesülni szeretett volna, a falu vezetőségétől szegénységi bizonyítványt kért. A helyi papnál jelentkezve előadta válási szándékát és az okokat, a pap békepróbát tett, majd gondolkodási időt adott.

Székely házaspár, 1870
Glatz Tivadar felvétele

Ha ez sikertelen volt, akkor kiadta a békepróba eredményét és a születési és házassági bizonyítványokat. Ezek alapján került kiállításra az esperesi hivatalban a különvető levél és az idézés, amivel az alperest perbe hívták az erre kijelölt személyek. Az első tárgyalás után a döntés, például paráznaság okán, lehetett akár a válás, de az összeadás (ilyenkor fellebbeztek) vagy az ágy és asztaltól való elválasztás,


a separatio a thoro et mensa.

Ebben az esetben a peresek kivárták a 19. században 6 hónapra terjedő, békepróbák tarkította időszakot, majd folytatták perüket, míg az együttlakás megtagadása miatt valamelyiküket hűtlen elhagyónak nem nyilvánították. Ha az okok nem voltak kellően bizonyítva, a per a tanúvallomások felvételével folytatódott, majd újabb tárgyalásokkal, míg a válást ki nem mondták. A végítélet Kolozsvárra került jóváhagyásra.

Az említett egyházi fórumok nem a vagyon elosztásáról vagy a gyerekek sorsáról döntöttek, hanem magának a kapcsolatnak a felosztásáról és a vétkes megbüntetéséről. A század elején még alkalmazták a vétkesekre a jellegzetesen egyházi büntetéseket: az egyházkövetést, az exkommunikációt és a ligát, sőt tiszti büntetésre, azaz testi fenyítésre is átadták a vétkest.

Székely asszony, 1870

Mindemellett a per pénzbe került. A század végén a perrel járó kiadások elérhették a 80–90 forintot, ami nagy összegnek számít, ha figyelembe vesszük, hogy az említett időszakban egy napszámos napi bére 20 krajcár volt.


Ennek ellenére váltak, sőt sokan váltak.


Az Udvarhelyi Református Egyházmegye Levéltárában a 19. századra, pontosabban az 1801–1806 és 1813–1895 közötti időszakra vonatkozóan összesen 2424 per esetében találtunk válást kimondó ítéletet. Ez az összeg nem azonos az összes válás számával, elsősorban, mert az 1807–1812 közötti időszakra nincsenek forrásaink, másrészt számolnunk kell az iratcsomagok hiányosságával is.

Ennek ellenére azokra az évekre, amikor ismerjük a református egyházmegye lakosságának a számát, nyers válási arányszámot számíthatunk (1000 lakosra).


Méltán tehetjük fel a kérdést: egy évszázadok hosszú során kialakult értékrend szerint élő társadalomban hogyan lehetséges más régiók (Nyugat-Európa) 19. századi adataihoz mérve ilyen magas válási arányszám?

Statisztikai közleményekből tudjuk, hogy Magyarország (beleértve Erdélyt is) területén 1876–1890 között a nyers válási arányszám 0,08 volt, 1890–1891 között pedig 0,07. Ezeket az értékeket természetesen befolyásolta a katolikus lakosság alacsony válási száma. Ennek ellenére az Udvarhelyi Református Egyházmegyében magasabbak az arányok, de nem egyedülállóak Erdély területén. Hasonló értékeket állapítottak meg unitárius közösségek estében, ugyancsak a 19. század második felében, sőt ortodox közösségeknél is.

Az adatokat nehéz, sőt a kutatások jelenlegi állása szerint, talán lehetetlen megmagyarázni. A nyugati társadalmak esetében a 20. századdal és a női emancipációval kapcsolatosan emlegetik a nők által kért perek számának növekedését. Esetünkben a teljes század folyamán, nagyobb ingadozások nélkül,


a perek 50–65%-át a nők indították.

Ugyanakkor az is tény, hogy a válások magas számának ellenére az 1880-as népszámlálás igen csekély számú elvált személyt talált a vármegye területén.

A válások száma alakulásának hátterében összetett folyamatok álltak és állnak. Az általános gazdasági és társadalmi stb. folyamatok mellett helyi sajátosságok is befolyásolják a válási arányszámokat, amint azt helységenként végzett kutatásaink bizonyítják.

Mégis milyen magyarázatot adhatnánk? Nem vezetett eredményre a válás által felbontott házasságok időtartamának vizsgálata vagy a váló felek életkorának vizsgálata sem. Amint az várható volt, az esetek többségében a házasságot követő 2-3 évben bomlott fel a legtöbb kapcsolat (az erőltetett házasságok magas száma miatt is), a váló férfiak 25–29 évesek, a nők 20–24 évesek voltak (a legtöbb férfi 22–24 éves korában házasodott, a nők 19–22 éves korukban mentek férjhez).

Az idősebb korban bekövetkezett válások száma alacsony, kisebb emelkedést csak a század utolsó évtizedében tapasztalhatunk. A válóokok elemzése sem vezet ebben a kérdésben több eredményre.


A fenti táblázatból kiderül, hogy


5 fő bűncsoporttal van dolgunk:

a paráznasággal, az erőltetett házassággal, a családdal szembeni gondatlansággal, a vadházassággal és az agresszivitással.

A válóokok számának fejlődésében sem lehet nagyobb ingadozásokat észrevenni. Lezajlik egy súlypontáttevődés, míg a káromkodás lassan eltűnik a válóokok közül (nem azért, mivel nem káromkodtak, hanem mert mindennapi jelenséggé vált), a század második felében megnő a vadházasságok száma, ami a század elején elenyésző volt. Valószínűleg a század elején a társadalom önellenőrző mechanizmusa jobban működött, hamarabb jutatta a vizitáció kezére a törvénytelen kapcsolatban élőket, így a válást paráznaság okán mondták ki.

De visszatérve eredeti kérdésünkre, egyfajta magyarázatként jegyeznénk meg, hogy az említett jelenség a 19. század mentalitásával, erkölcsi értékrendjével áll kapcsolatban. A válóperes anyag értékes adalékokat nyújt az egykori emberi magatartások, megnyilvánulások tanulmányozásához.

Székely szövő asszony
Gyárfás Jenő rajza, 1900

Elődeink nem úgy viszonyultak a váláshoz és talán a házassághoz sem, mint ahogyan tesszük napjainkban, és ezt bizonyítják többek közt a perekhez csatolt tanúvallomások. Közvetetten érzékelhető a korabeli mentalitás és értékrend az egyházi írásokból, a házassági törvénykezésből (az egyház egyik fő feladat az erkölcsi nevelés, irányítás, melyhez eszköz volt az egyházi törvénykezés, a különböző alkalmakkor, pl. születés, házasság és halál, elhangzott beszédek, tanítások, az alkalmazott egyházi büntetések stb.), melyből igyekeztünk írásunk elején ízelítőt nyújtani.

A válás nem kívánt esemény volt, az elvált nem volt büszke tettére, de nem vált vétkessé a társadalomban. Az átnézett több száz per egyetlen irata sem sugallja, hogy az elvált a 19. századi Udvarhelyi Református Egyházmegyében megkülönböztetésnek lett volna kitéve. Míg a tolvaj tanúvallomását visszautasították, a törvénytelen testi kapcsolatba keveredett lány neve mellé parázna jelző került, a törvénytelen gyereknek életet adó mellé pedig megesett,


az elváltat nem bélyegezték meg.

A családok életét zavaró, a házastársi viszonyt tönkretevő bűnök nem csupán a családtagokra voltak hatással. A törvénytelen együttélés zavarta a szomszédokat, a káromkodó Isten haragját zúdította a falura, a veszekedő, verekedő az utca csendjét háborította. A válás a végső megoldás volt a csend, nyugalom, a harmónia helyreállítására.

Rendcsinálás, ami sokkal inkább elfogadható volt a társadalom számára, mint a szexuális kicsapongás vagy törvénytelen együttélés. A nézeteltérések bírói jogkörrel felruházott fórum előtt történő tisztázását követően az elvált felek új életet kezdhettek, új házasságot köthettek, ahogyan tették is az esetek többségében, amint azt az anyakönyvek és népességszámlálási adatok tanúsítják.




ÉletmódRSS