2017. október 23. hétfőGyöngyi
11°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Paleolit étrend: felejts el mindent, amit az egészséges táplálkozásról tudtál?

Gy. A. 2010. szeptember 14. 17:52, utolsó frissítés: 17:57

A müzlis tej kész öngyilkosság, a zsíros kenyérből pedig nem a zsírral van a baj – állítja könyvében Szendi Gábor. Megkérdeztünk olyanokat, akik már próbálták.


A dietetikus, fogyókúrás és táplálkozástudományi olvasnivalók dömpingjében izgalmas kivétel Szendi Gábor tavaly megjelent könyve (Paleolit táplálkozás. A nyugati életmód és a civilizációs betegségek): talán mert nem is igazán tartozik ebbe a kategóriába.

Szendi Gábor (fotó: jaffa.hu)
Úgy látszik, a magyarországi pszichológus és bestseller író – és lassan igazi „botrányhős” – védjegyévé kezd válni a nagy mítoszokkal való leszámolás. Eddigi munkáiban az antidepresszánsoknak és a gyógyszeres kezelésre szakosodott pszichiátriának üzent hadat, most a modern táplálkozásunkat vette célba.

Szendi mintha szándékosan olyan módszer alapján dolgozna, hogy keres egy témát, amiről a legtöbben – és elsősorban a szakmabeliek –, mind egyvalamit gondolnak, és megírja annak az ellenkezőjét. Szendi nem kevesebbet állít, mint hogy a modern táplálkozástudomány nemcsak, hogy a sötétben tapogatózik annak kapcsán, hogy mi egészséges és mi nem, de hanyatt-homlok az ellenkezőjét állítja annak, ami a valóság.

A helyes táplálkozási piramis a paleolit étrend szerint: legalól a húsok


A tej trónja már inog egy ideje,

a margarin is közutálatnak örvend, de Szendi leszámol a kenyérrel, a mindenféle rostokkal és a vegetáriánus étrenddel is – és emellett rehabilitálja a sót. És a legnagyobb baj vele, hogy logikusan csinálja. Méghozzá nem is nevezhetnénk nagyon drasztikusnak, nem akar „paleolit-vallást” alapítani: mindenképp a mértékletesség híve, és azt sem mulasztja el megjegyezni, hogy a paleolit étrend mellett nem árt mozogni, és például leszokni a dohányzásról.

A paleolit táplálkozás lényegét úgy lehetne összefoglalni, hogy felejtsünk el mindent, amit eddig az egészséges táplálkozásról tudtunk vagy tudni véltünk. Szendi valóban hajmeresztő dolgokat állít, bírálói szerint gyakran az „összeesküvés-elméletek” határát súrolja. De olyan adatokról van szó, amiket, így egy csokorba összegyűjtve, könnyebb leellenőrizni vagy éppen megcáfolni, ha valaki akarja és tudja. Persze az kérdés marad, hogy eljut-e az olvasókhoz a cáfolat is?



Mítoszrombolás, csak módszeresen

Lehetetlenség lenne felsorolni, hogy mi mindennel számol le írásában Szendi, vegyünk csak néhányat a legfontosabbakból. A legnagyobb ellenség talán a koleszterinmítosz. Szendi szerint (mindent kutatások garmadával támaszt alá) a szív és érrendszeri megbetegedésekben a koleszterinnek egyáltalán nincs meghatározó szerepe. Minden baj okozója nem a zsír, hanem a szénhidrátok, azokból is a neoszénhidrátok: a gabonafélék, a burgonya, a hüvelyesek és a cukor. Ezek vezetnek elhízáshoz, hiperinzulinizmushoz és inzulinrezisztenciához, a cukorbetegséghez. A paleoszénhidrátok: a zöldségek, a gyümölcsök, a gumók ezzel szemben hasznosak.

Elképzelhető, hogy időnként Szendi is szubjektíven szelektál a tudományos eredményekből (mint azok a tudósok, akiket ő maga is bírál), de akkor is vicces arról olvasni, hogy honnan indult el a koleszterinkutatás: egy bizonyos Nyikolaj Anyicskov 1913-ban nyulakon tesztelte, hogy mi történik, ha az állatokat tojássárgájával, majd tiszta koleszterinnel eteti.

Hát persze, hogy érelmeszesedés alakult ki nálunk. Csakhogy a nyúlnak, mint növényevő állatnak, magától eszébe sem jutna ilyesmit fogyasztani, és a szervezete sincs felkészülve erre a tápanyagra – fejti ki Szendi, és ebben igazat kell neki adnunk. Később természetesen kutatások sorozata indult el ebben a témában, de a szerző szerint ezek finoman szólva is „többféleképen értelmezhetők”.

A könyvben azokat a kutatásokat is boncolja, amelyek a vegetarianizmus és húsevés, valamint a szív- és érrendszeri betegségek összefüggéseit vizsgálják, és azt állítja, ezek csak azt bizonyítják, hogy sokkal inkább az a kérdés, hogy mit eszünk a húshoz. A fő rizikófaktor inkább az elhízás, az pedig a gabonafogyasztó végágnak is könnyen összejöhet.


A kenyér mindenféle formában igazi közellenség,

a tojás viszont a legtáplálóbb étel. fogyasztása csak a sóérzékenyek esetében okoz problémát, nem sikerült egyértelmű összefüggést kimutatni a sófogyasztás és a magas vérnyomás között. Sőt, a só egyenesen védőhatású a szív- és érrendszeri elhalálozással szemben. A tej „emberi fogyasztásra alkalmatlan”, a metabolikus szindrómával, a rákkal, az autoimmun betegségekkel áll kapcsolatban. A tejcukrot lebontó laktázenzim mind az emlősökben, mind az emberiség nagyobb részében felnőttkorra inaktiválódik. Tejtermékek közül a paleolit étrend csak a sajtot javasolja, amely annyira feldolgozott, hogy már nem okozhat nagy bajt.

És hogy hol csúsztak be a hibák a modern táplálkozástudományba? Miért gondolja mindenki azt, hogy a rostokban gazdag étrend az egészséges, mert csökkenti a koleszterinszintet? Szendi szerint félreértések sorozatáról van szó, az egyik szemlétes példa, hogy a számos kutatás, ami azt igazolta, hogy a teljes kiőrlésű gabonafélék csökkentik a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, hibás következtetéshez vezettek. Ugyanis ez a hatás mindössze annak köszönhető, hogy aki ilyet fogyaszt, az legalább ahelyett sem eszik fehér kenyeret, mintegy kiszorítva azt – vagyis eleve kevesebb szénhidrátot visz be a szervezetébe. A legjobbat viszont akkor tenné, ha egyáltalán nem enne – de ehhez a következtetéshez a kutatók már valami miatt nem jutottak el.


Hogyan boldogulhat a könyvvel az olvasó,

akinek esetleg nem sok gőze van a táplálkozási szakkifejezésekhez, nem nutricionista vagy orvostanhallgató? Az igazság az, hogy a laikus néha csak a józan paraszti eszére hallgathat, és biztos marad néhány nagyon erős kérdőjel benne. Maga Szendi is elismeri, hogy az általa felsorakoztatott kutatási eredményekkel szemben ott állhatnak az ellentábortábor kutatási eredményei, így aztán az olvasó egy adott ponton egyedül marad, és döntenie kell, hogy kinek hisz.


Evolúció


Szendi megértésénél a kulcskérdés, hogy elfogadjuk-e az alapvető evolúciós paradigmát, mert ebből nála szinte minden levezethető és megmagyarázható. Az emberi faj alapvető célja, hogy szaporodnia kell: ami elősegíti, vagy csak éppen nem gátolja azt, fennmarad, mindent mást ki fog szűrni az evolúció. Akinek már ezzel is problémái vannak, ne is kezdjen bele a könyvbe.

Az evolúciós paradigma pl. a kognitív tudományokon belül viszonylag új, de erős irányzatot képvisel. Cosmides és Tooby tézise szerint az agy kialakulása roppant időigényes folyamat volt. Ők azt állítják, hogy mivel az emberiség történetének 99%-a a vadászó-gyűjtögető életmódról szólt, az agy ilyen jellegű problémák megoldására szakosodott. Vagyis nem volt még elég ideje alkalmazkodni a mai posztindusztriális életformához – bizonyos értelemben ma is egy kőkorszaki agy van a modern koponyánkban. De akkor miért lenne ez másképp a gyomrunkkal?


Halálozási toplisták

Azzal is nehéz lenne vitába szállni, hogy az úgynevezett civilizációs betegségek csak az 1930-as évektől kezdtek igazán elterjedni. Hogy néz ki a halálozási toplista? Addig, amíg 1900-ban a legtöbb ember halálát a tüdőgyulladás és az influenza okozta, a második helyen a TBC állt, és ezt követték harmadikként a hasmenés, a bélhurut és a fekélyek, a szívbetegség csak a negyedik, a rák pedig a 8. helyen volt. 1940-ben a szívbetegség már az élre ugrott, második lett a rák, és megőrizték ezt a vezető pozíciót egészen napjainkig.

A harmadik helyen 1980-ban az érrendszeri betegségek álltak, a tüdőgyulladás és az influenza 40 év alatt az ötödik, majd újabb 40 év után a hatodik helyre esett vissza. A TBC 1980-ra teljesen eltűnt a listából, és 80 év alatt ez történt a századforduló leggyilkosabb betegségeinek kétharmadával: az 1980-as listáról egyszerűen eltűntek.

A könyv borítója
Ezek az adatok nyilván egyrészt az orvostudomány fejlődéséről tanúskodnak, és még valamiről. És éppen ez a kérdés, hogy mi az, ami gyökeresen megváltozott a korábbi időszakokhoz képest? Szendi azt állítja, hogy márpedig az emberek ezt követően sem fogyasztottak több zsírt és koleszterint (amiket pedig főbűnösöknek kiáltottak ki a civilizációs betegségek esetében). Nem ez tehát az ok, amivel igazán baj van, azok a gyorsan felszívódó szénhidrátok: a gabona, a burgonya és a cukor, amelyek végső soron a jelenlegi táplálkozásunk alapjait képezik. A szerző szerint visszaszoríthatjuk a civilizációs betegségeket, ha elhagyjuk a gabonákat, a burgonyát, a kukoricát, a tejet, a tejtermékeket és a hüvelyes növényeket.


Hol rontottuk el?

2,5 millió éves vadászgató-gyűjtögetés után egyszer csak elfogytak a levadászható állatok, és a paleolit étrendről kénytelenek voltunk áttérni a modern táplálkozásra. És ennek drámai következményei lettek – állítja Szendi. Mentségünkre legyen mondva, nem nagyon volt azért más alternatívánk. És a húsfogyasztás ellen ma is az egyik legfontosabb érv, hogy előállítása mennyire költséges és környezetszennyező.

A Paleolit táplálkozás izgalmas könyv arról, hogy hogyan legyünk szkeptikusak az úgymond „tudományos” eredményekkel szemben. Vagyis gondolkozásra késztet, amire végül is a bírálói is szeretnének. Akik szintén nagyon szkeptikusak, csak az „áltudománnyal” szemben. Szendi azt is állítja, hogy igenis lehet 100 évig egészségesen élni, és hogy a betegég nem természetes velejárója az öregségnek. Ezért mondjuk könnyű sarlatánnak nevezni, de kinek nem ér meg egy próbát?

Akit érdekel a könyvről szóló vita, elolvashatja Varga Máté (fejlődésbiológus, a Critical Biomass szerzője) írását, illetve a szerző válaszát az Index Könyvesblogjában.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS